Pápai Közlöny – XXV. évfolyam – 1915.
1915-05-09 / 19. szám
\*al és mindenki iránt tanusitott jóindulatával, hogy mennyire megnyerte nemcsak a tisztviselői kar, hanem a közönség osztatlan tiszteletét ós szeretetét azt az a meleg és -szeretetteljes búcsúzás bizonyítja, a mely gróf Széchényi Viktor hazatérése folytán a minap a két törvényhatóság közönsége április 29-én pedig a kétrendbeli tisztikar részéről lefolyt. — A tiszteletnek és szeretetnek egyik külső kifejezése volt az, hogy ugj' a megyei mint a városi tisztikar teljes számban jelent meg s azok a szivből fakadt meleg szavak, amelyekkel a megyei tisztikar nevében Balassa Sándor megyei, -a város nevében pedig dr. Kerekes Lajos városi főjegyző adott kifejezést ragaszkodásuknak és kedves emlékezésüknek, — kérvén az ünnepeltet, hogy emlékezzék reájuk olyan jóindulattal, a milyen hálával fog emlékezni a tisztikar ő reá. S dokumentálta az a frenetikus éljenzés, ami Hunkár Dénes meleg köszönő szavaira felhangzott. — Személyi hir. Dr. Lányi Sándor veszprémi kir. ügyész csütörtökön városunkban időzött. Mint a fiatalkorúak ügyésze egy gyermekbirósági tárgyaláson vett részt. — Huszárezredünk köréből. Bottka József főhadnagy, huszárezredünk bravúros lovasa, ki a harctéren megbetegedve, mint-egy két hónapon át egy szanatóriumban lett gyógykezelve, a helybeli parancsnokságnál szolgálattételre jelentkezett. — A Polgári Kör közgyűlése. A pápai Polgári Kör mult vasárnap délután •3 órakor rendkívüli közgyűlést tartott Bódai István alelnök elnöklete alatt. A közgyűlés egyedüli tárgya a Herz Béla lemondása folytán megüresedett elnöki állás betöltése volt. Minthogy Herz Béla semmi körülmények között nem volt kapacitálható az elnöki tisztség elfogadására, a közgyűlés •egyhangú lelkesedéssel Bódai István alelnököt választotta meg elnökké. Az újonnan megválasztott elnök kijelentette, hogy csak ideiglenesen fogadja el ezen tisztséget, amennyiben reméli, hogj 7- az elnöki állás körül felmerült differenciák rövid időn belül kiegyenlíthetők lesznek. Az elnök választással megüresedett alelnöki állásra a közgyűlés egyhangú lelkesedéssel id. Horváth Józsefet választotta meg és ezzel a közgyűlés befejezést nyert. — Jótékonycélu hangverseny. A pápai ág. liitv. ev. nő- ós leányegylet mult vasárnap f. hó 2-án a gyülekezet nagy tanácstermében a vak katonák javára jótékonycélu hangversenyt rendezett. A műsor egyik érdekes pontja Gyurátz Ferenc ág. püspök nagy érdeklődést keltő előadása volt a nő hivatásáról. A műsor többi válogatott számai magas nivóra emelték a fényesen sikerült hangversenyt, amelyen nagyszámú ós diszes közönség volt jelen és minden egyes számot zajos tapsokkal honoráltak. — Egy pápai ifjú találmánya. Fridmann Hugó pápai származású mérnök, ki jelenleg az ungvári hadi teherautó javító műhely főnöke, igen elmés szerkezetű tábori hordágyat talált fel. E hordágy összehajtható s autóban kis helyen elfér, minden akadály nélkül szállítható, szükség esetében kinyitható s az autó belsejében felszerelt rugókra rögzíthető. Az igy felszerelt tábori ágyon a súlyosan sérült, különösen ha sürgős műtétre szorul, a tűzvonalból gyorsan, biztosan ós kényelmesen a legközelebbi kórházba szállítható, azonkívül, mint tábori ágy akár az autóban, akár más helyen kényelmes ós megfelelő fekvést nyújt. A minap Lipót Szalvator főherceg Ungvárt való tartózkodása alkalmával megszemlélte Friedmann találmányát, mely legnagj^obb mértékben megnyerte tetszését. Friedrnann a győri vagongyár autó-osztályának vezetőmérnöke, — „Füsttelen Nap" Pápán. A Pápai Leányegyesülethez fordult az Augusztaalap vezetősége azon kérelemmel, hogy rendezze Pápán május 1-én a „FiisttelenNap"-ot. Az Auguszta-alap a befolyt jövedelmet a rokkant katonák segélyezésére forditja. Ezen humánus célra eszközölt gyűjtést a legnagyobb készséggel vállalta a Leány egy let vezetősége. Azonban a Jótékony Nőegylet már korábban megindította az akciót május 2-dikára egy jótékony utcai gyűjtéshez. A Leányegylet elnöksége nem akarta keresztezni a Nőegylet ezen nemes akcióját, hogy 1-én elébe vágjon egy gyűjtéssel — sőt teljes buzgalommal vett részt a gyűjtésben — ugy a Füsttelen napot pünkösd napjain tartja. Csakis a Központból érkezett jelvények vagy sajátkezű aláírás ellenében szabad pénzt elfogadni. Karlovitz Adolf ur 20 K-ás arannyal váltotta meg a „Füsttelen Nap" adóját. Nemesszivü adományáért fogadja hálás köszönetünket. A Leányegylet elnöksége. Levél a Szerkesztőhöz. Mélyen tisztelt Szerkesztő Ur! Miután ismerve nagybecsű lapját ós tudva azt, hogy az Ön lapja az, amely mindenkor készséggel szolgálja a közérdeket tehát fölkérem a tekintetes Szerkesztő urat az alábbi sorok szíves közlésére: Kerékpározás a Kossuth Lajos-utcában / Tudomásom szerint már 1914. évben tiltva volt a Kossuth Lajos-utcában a kerékpározás délután 5 órán tul, amely intézkedés nagyon üdvös is volt. Miután a Kossuth-utcai kereskedők idegrendszere reggel 7 órától délután 5 óráig amúgy is tul van feszítve hátha ahhoz még hozzá járul, hogy naponta végig kell nézni három vagy négy majdnem és egy vagy két tényleges elgázolást. Véleményein szerint az itthon maradt hölgy publikum talán hálából is a Kossuth Lajos-utcát választotta hétköznap esti és vasárnap délutáni korzónak. Tehát kedves sétáló közönség! Képzeljük el a Kossuth Lajos-utcát amikor mink azt teljesen ellepjük ós gondteljesen elmélyedve társalgunk a harcban küzdő családtagjainkról és egyszerre hátunk mögött és előttünk egyszerre óriási csilingelés amely arra figyelmeztet bennünket, hogy vagy jobbra vagy balra kerüljünk, de az már persze későn történik mert a mi jól hajtó biciklistáink addig nem várnak, hanem miután másképp nem tehetik tehát belénk gázolnak, de legtöbbmyire apró gyermekek csoportjába. Nézetem szerint itt nem lehet okozni a sétáló közönséget, legkevósbbé kis számú rendőrségünket, akik amúgy is túlságosan megvannak terhelve egyóbb munkákkal, itt csupán hibázni lehet a biciklistát akinek nincs megtiltva, hogy nem szabad aKossuthutcában gyorsan hajtani vagy 5 órán tul egyáltalán nem szabad hajtani. De talán üdvös volna, ha egy ujabb rendelettel a tekintetes Rendőrkapitány ur azt is eltiltaná, hogy nem szabad vasárnapon ós ünnepnapon a Kossuth Lajos-utcában kerékpározni. Tudomásom szerint Győrbe a Barosutcában sem a rendőrség ügyel arra, hogy a sétáló közönséget ne zavarja a veszélyt hozó csilingelés, hanem az utcasarkon nagy betűs tábla jelzi, hogy hol és mikor nem szabad a kerékpárnak gázolni. Amidőn eleve is hálás köszönetet mondok ezen sorok közléséért és remélhetőleg intézkedés is fog történni erre vonatkozólag, maradtam Teljes tisztelettel Egy Kossuth Lajos-utcai lakos. -- A középiskolák zárása. Félhivatalosan jelentik: Tekintettel egyrészt a mai rendkívüli gazdasági helyzetre, a melynél fogva a gyermekek iskoláztatása nagy költséggel és eg} Téb nehézségekkel jár, másrészt arra, hogy a tanulók egy részének segítségére a gazdasági és egyéb munkák elvégzésénél a szülői háznak is szüksége van, a vallás- és közoktatásügyi miniszter rendeletet adott ki, a mellyel megengedi, hogy mindazokban a középiskolákban, a melyeknek szorgalmi ideje két hónapnál nagyobb megrövidülést nem szenvedett, a folyó iskolai óv az I—VII. osztályokban a rendes tanulókra nézve már május 22-ón bezárassék és a magánvizsgálatok is e hónap hátralevő napjain megtartassanak. A szóbeli érettségi vizsgálatokat ellenben a rendes időben, azaz junius folyamán a már kijelölt időben kell megtartani. A többi középfokú iskolára vonatkozóan (polgári és felsőkereskedelmi iskolák, felsőbb leányiskolák, leánygimnáziumok, óvónőképzők, tanitó- és tanitónőképzők) a miniszter hasonlóképpen intézkedett s ugyanily intézkedések esetleges megtételére az összes egyházi főhatóságokat is fölhatalmazta. — Népfölkelö mérnökök kinevezése. Az utóbbi időben egyre több kérvény érkezik a hadügyminisztériumhoz, — nyilván egy nemrég közzétett, de a lapok által tévesen értelmezett rendelet nyomán — a melyekben a különféle csapatoknál jelenleg kiképzés alatt levő nópfölkelők — a kik a polgári életben mérnökök, építészek, vagy építőmesterek — nópfölkelő mérnökké való kinevezésüket kérik. A hadügyminisztérium ennek folytán ez uton hozza tudomására mindazoknak, a kiket illet, hogy a kérdéses i rendelet szerint nópfölkelő mérnökké csakis azok a mérnökök stb. nevezhetők ki, akik szakismereteiknek megfelelően most is tényleges szolgálatban vaunak ós a háború tartamára alkalmaztatnak, tehát csakis olyanok, a kik a polgári életben szerzett ismereteik alapján mint mérnökök már magasabb katonai parancsnokságoknál, hatóságoknál, vagy tüzérségi tölszerelósi intézeteknél, vagy pedig mint munkásosztagok parancsnokai most is szolgálatot teljesítenek, semmiesetre tehát olyanok, a kik jelenleg kiképzés alatt állanak. Ez azonban nem érinti a hadügyí minisztériumnak a napilapokban megbeszélt j azt a rendelkezését, mely szerint a hadve-