Pápai Közlöny – XXV. évfolyam – 1915.

1915-12-05 / 49. szám

1 ás ára, hogy a közönség fegyelmezetlensége egyik oka a drágaságnak. * * * A Pápa városi hatóság elismerésre méltó buzgóságának adta jelét, midőn a város lakosságát elég jó minőségű és nem túlságosan drága burgonyával törekszik ellátni a pápai közönséget. Ha a mai közélelmezési viszonyok megengednék, bizonyára nem lépte volna át az országosan megállapított maximális árt, hanem szivesebben bocsájtotta volna a krumplit a közönségnek a maximális árnál olcsóbban, mint drágábban. Hiszen a városi hatóság a vásárlási áron árusítja el a burgonyát. Azonban mégis yan a dolognak kis bibije. Ha a hatóság megszegi a szabályrendeleteket, hogy léphessen fel kellő eréllyel másokkal szemben kik nem respektálják rendeleteit? Igaz distingválni kell. Mikor a városi hatóság kissé túllépett a szabályrendelet által kijelölt mesgyén, a nagyközönség érclekében tette ezt, neki az egész trausactióból csak sok fáradság jutott, haszonról pedig szó sem lehet. Mig, ha priváteladó lépi át e mesgyét, az nem kicsit lép, ha mindjárt akkorát ugrik, amekkorát tud és nem a közönség érdekében teszi, hanem a maga hasznáért. De a közönség nem distingvál. Az egész burgonyaügy ujabb bizonyítékot szolgáltat azon igazság támogatására, hogy a maximálás requirálás nélkül nem sokat ér. * A Bakony közelében élünk és nincs fa. Nem tudom, kinek az óllietetlensége okozta e hiányt, melyért igazán pirulnunk kell. A sok egyesből álló tömeg, vagy a fakereskedők ? Kifogás van elég. Az utak rosszak, hiányzik a munkáskéz, mely az erdőben a fát kivágja, a fuvaros, ki onnan elszállítsa. A győri fakereskedők talán maguk vágták ki és fogják szállítani ? Nem kellett ahhoz nagy előrelátás, hogy semmi sem tart örökké. Valamikor a tartós esőzésnek is vége szakad, amint vege is szakadt, amikor beállott a nagy hidegség. Az előrelátás nagy hiányát most a szegény fogyasztó keserüli meg. Kénytelen 1 Öl fáért 120 koronát fizetni, ha van fa. A magyar közönségben kicsiny a szervező tehetség; ezért minden bajában a hatóságtól vár remecliumot. Ha csoportonkint összeállottak volna, a nyár végén, vagy az ősz elején fában gazdagabb vidékekről kis utánjárással kaphattak volna waggononkint fát, mint ahogy egyes élelmesebb emberek tudtak ilyen módon tüzelőszerre szert tenni. Meg is történt volna a csoportosítás, ha a hatóság összeállította volna az egyes csoportokat. Hát örökös gyámságra szorulunk, a magunk iniciativájából nem tudunk sohasem szervezkedni ? Látva e tehetetlenséget, a hatóságnak végre meg kell könyörülni rajtunk és kezébe venni a dolgot is. A városi hatóság kérésére a katonai parancsnokság bizonyosan szívesen bocsát rendelkezésére orosz foglyokat, akrk az erdőben elegendő fát kivágjanak és a falvakban még requirálható fuvarosok jó pénzért elszállítják a fát a legközelebbi állomáshoz. Ha igy nem cselekszünk, jövő héten még nagyobb lesz a famizeria, akkor igazán dideregünk és az eddig remélhetőleg beálló békének öröme sem tud bennünket felmelegíteni. * * * A sovinista lapok hangosan zokognak, hogy az erdélyi földgáz kihasználási jogát a berlini Deutsche Banknak szándékozik bórbeadni. Mihelyt a földgázt fölfedezték, a magyar kormány rátette kezét. Mi pedig élhetetleneknek bizonyultunk ismét, nem tudtuk kiaknázni e nagy természeti kincset. (Jó, hogy a magyar kormány nem foglalja le a levegőréteget is, mert akkor bizonyosan megfulladnánk.) Ha mi nem tudunk meríteni e clus gazdasági forrásból, miért akadályozzunk meg ebben a munkában mást, kivált ha hasznából nekünk is juttat egy részt? Csak sírjanak a soviszta zsurnálók, de jöjjenek ide a németek millióikkal, munkakedvükkel, szervező tehetségükkel és zseniálitásukkal. Talán mi is elsajátítunk tőlük egy kis szerzezoképességet, német élelmességet, szorgalmat, kitartást, leleményességet és takarékosságot. ' V. I. KARCOLAT a mult hétről. A szerbekkel végeztünk ! Ezt az örömhírt jelezték a mult hétről a hivatalos jelentések. Most jönnek azután sorba a többiek is. Hogy milyen sorrendben fognak velük végezni, azt nem tudjuk, [hanem annyi bizonyos, hogyha ebben az őrületes tempóban haladunk előre, mint eddig Szerbiában, ugy a legszebb reményekkel várhatjuk a további fejleményeket, sőt az sincs kizárva, hogy még karácsony előtt is sok örömnapokra fogunk ébredni. Annyi azonban bizonyos, hogy sok mindent tanultunk a majdnem másféléves lxáboru tartama alatt. Nemcsak katonáink a harctéren, de mi, akik itthon küzdünk, sok viszontagságoknak és nélkülözéseknek voltunk ós vagyunk még mindig kitéve. Hogy a harcmezőkön mire vitte a sok tapasztalat és tanulság, csak a későbbi haditudomány fogja tételekbe foglalni, de eredményeit bámulva és ujjongva látjuk már most. Ami bennünket, itthonmaradottakat illeti, be kell vallanunk őszintén, szinte sokat tanultunk és tapasztaltunk. Kicsi dolgok, nagy dolgok, mindig készenlétben talált bennünket. Az aranyunkat beváltottuk vasra, a hadikölcsöti-jegyzósek eredményére büszkék lehettünk és nem kell szégyenkeznünk, hogy tőlünk telhető áldozatokat nem hoztunk harcoló ós szenvedő katonáink érdekében. Oly humánus intéz* menyek létesültek a háború tartama alatt, melyet békében még álmunkban sem mertünk volna elképzelni. De menjünk tovább ! A mostoha viszoi^ok ós a káprázatos drágaság folytán lemondottunk a húsról, a zsírról többókevésbbó leszoktunk, a kényelem pedig csak fogalom. Megtanultunk liosszu ideig kenyér helyett kukoricamálét enni, rászoktunk tej helyett feketekávét inni, a borjuvesés helyett főzelékkel táplálkozunk, tészta helyett krumplit eszünk és kocsi helyett gyalog járunk, vagy legjobb esetben — akinek van — szamarakon lovagolunk. Hja! Ez már igy van és nincs, vagy jobban mondva nem lehet máskép. Es végeredményben mit látunk? Eleinte nehezen esett, de most már mindenbe beletörődtünk. Az egyik felét a dolognak megszoktuk, a másik feléről lemondottunk. De azért mindezek dacára el lehetünk készülve, hogy még sok mindenről le fogunk szokni és sok mindenről lemondani, ha a szükség azt meg fogja követelni. Szó van ugyanis róla, hogy a németek mintájára nikkelpónz helyett vaspónzt kapunk. Eddig a krajcárt neveztük vasnak, } most a hatos lesz vas. Ami egészen stílszerű, mert hát mostanában annyit veszünk egy hatosért, mint rógebqen egy krajcárért. Ha jól meggondoljuk, még olcsóságot jelent majd a vaspónz és nem szomorúságot, mert hát nem kell majd félni, hogy a pénzünk megveresedik. A vasat ugyan marja a rozsda, de kinek marad meg egy hatos annyi ideig, hogy megellesse a rozsda ? Most már igazán lesz létjogosultsága azon pesti csibész-mondásnak, hogy : Ez vas! Frici. AZ HIRLIK... Az hirlik, hogy Pápa városa a haladó városok bemutató szemléjén „felülvizsgála tra lett küldve.