Pápai Közlöny – XXIV. évfolyam – 1914.

1914-01-11 / 2. szám

XXIV. é~vfolyam Féijpeu, 1914=. ja>:n_-u-átr" 11. szám r PAP Közérdekű iüffgetEen liefila legjelenik minden vasárnap, ELŐFIZETÉSI ARAK: Egész évre 12 K, félévre G K, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 30 fillér. Laptulajdonos és kiadó : P 0 L L A T S E K V RIÖ Y E tt. HIRDETÉSEK ES NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és Nobel A könyv- és papirkereskedésében. Csak akarni kell! Nincs szándékunk az újév küszöbén szemrehányásokkal illetni mindazokat, akik városunk jóléte és felvirágzását kötelességüknek kell, hogy ösmerjék, de igenis, figyelmeztetni akarjuk őket, hogy a lefolyt év alatt eléggé tapasztalhatták, hogy az igy folytatott gazdálkodással nem érünk célt. Ha visszapillantunk a lefolyt évre, ugy el kell ösmernünk, hogy ez nem volt egyébb a tengődésnél. Nem mondjuk, hogy városunk haladás tekintetében nem ért el egyes sikereket, de mindezen sikereknél nem éretett el azon cél, amelyet elérni óhajtunk városunk anyagi helyzetének javításán. Vannak talán egyesek, akik városunk jelenlegi helyzetét elég tűrhetőnek tartják, de mi megvalljuk, hogy ez csak szüklátkörüségre vall. Mi nem valljuk ezt akkor, amidőn szükségleteink és kiadásaink folytonosan emelkednek, a pótadó „lassan, de biztosan" szaporodik, de sem a városnak, sem a lakosságnak bevételi forrást teremteni nem tudunk. Nos hát mi ezt a helyzetet nem tartjuk még tűrhetőnek sem s igy azt hisszük, volna még mit tenni, volna még miről beszélni, volna még miről gondo

ckodni, csak akarni és tudni kellene ! Ha valahol vau létjogosultsága azon hagyományos szokásnak, hogy az ó évet lepeltakarással búcsúztatják és az újévet üdvözléssel és nagy reménnyel fogadják, ugy Pápa városát elsősorban illeti meg ezen processzus. Szűk lenne a tér, ha ez alkalommal az elmúlt év mulasztásairól akarnánk részletesen megemlékezni. De minek is, hisz ezt a nótát fujtuk egész éven át s aki csak egy szikrányi érzéssel van Pápa város jóléte iránt, az megérthet bennünket. El kell ugyan ösmernünk, hogy felszólalásaink nem találtak mindig süket fülekre, de általánosságban azt kell konstatálnunk, hogy városunk nem áll még azon a nivón, amelyen állnia kell

; hogy a haladó városok közé számittassék. Nem mondjuk, hogy nincs benne a haladás iránti érzék, az előtörekvés eszméje, de sajnos, nem azon irányt követi, melyet követnie kellene. Hivatásunknak megfelelőleg, e bajok kutforrásait eléggé szellőztettük s megjelöltük azon irányt, amelyet követnünk kell, de sajnos — eredménytelenül. Régi hiba ez már nálunk de mi türelemmel várjuk azon időt, amidőn felszólalásunk helyességéről meggyőződve, a helyes útra térnek. Ezen időt most látjuk elérkezettnek az újév küszöbén. Vessük le az ócska ruhát, a maradiságot, a közönyt s öltsük fel a divatos ruhát, a haladás és törekvés eszméit. Ellenőrző, indítványozó, kezdeményező organumra van most szükségünk,. [hogy a tervbe venni igyekezett alkotásokat létesíthessük. Egy képviselőtestületre van szükségünk, mely nemcsak a magánkörben, de illetékes helyen, a közgyűlésen is el merjék mondani, ami szivükön fekszik. CTÁRCZA. Tiiz van ! Irta : SALAMON JÓZSEF. I. Sötét téli este van. A falusi emberek ilyenkor már régen alusznak, esak ott lehet látni némi világosságot, ahol beteg van a háznál, vagy pedig ahol korcsma van. A korcsmáros sem azért marad ilyen sokáig fenn, hogy valakit vár, hanem azért, mert szokás és nagyon sokszor megtörténik, hogy haszna van a fennmaradásból, mert néha mégis csak bevetődik valaki. Nagyernyén is van egy ilyen korcsmáros, akinek a korcsmája kint van a faluvégén, az állomáshoz közel. Ez sohasem zárja be a korcsmáját 12 óránál előbb, amig az utolsó vegyesvonat ki nem robog az állomásról. Ez egy fehérre meszelt kis szalmafödeles ház. Egyetlen korcsmaszobája gerendás plafonnal dicsekedik, az egyik sarkában áll a zöldre festett, lécekből összeállított, düledező kármentő. Azonkívül a bútorzat abból áll, hogy van benne három X lábu festetlen asztal és az asztalok mellett álmosan terpeszkednek a hosszú festetlen padok. Világosság ? Az alig van a szobában, mert csak egy — a plafonról lelógó — kis petróleum lámpa árasztja széjjel dús fényességét, amitől bizony nem igen rontja el az ember a szemét. Vagy ahogy vesszük. A falakon régi, füstös képek vannak, amiket, ha jól szemügyre vesz az ember, az egyik azt a jól ismert „Halz maul

a-t ábrázolja, a másik pedig valami sörgyárnak a plakátja, de az már olyan füstös, hogy nem lehet róla kibetűzni, hogy vájjon melyik sörgyáré is lehet. Van még ezeken kivül több is, de már azokról egyáltalában nem lehet megállapítani, hogy mik lehetnek. A meleget egyik sarokban felállított, jól befűtött boglya kemence árasztja szét, tehát minden meg van ebben a szobában, amit csak egy korcsma szobában megkíván az ember. Az csupán csak a baj, hogy minden régi, még a levegő is, mert csak akkor lopódzik be egy kis friss levegő, ha valaki véletlenül kinyitja az ajtót, de akkor is csak kevés friss levegő jöhet be, mert Hemző, a korcsmáros rögtön ráparancsolt a belépőre, hogy csukja be az ajtót, mert betalál jönni egy kis hideg. Amint már emiitettem, késő este van, a korcsmáros egyedül van a korcsmájában (a családja már az igazak álmát alussza) és a kármentőben foglalatoskodik. Hogy mit csinál, azt nem lehet biztosan tudni, de alighanem pálinkát készit a reggeli vendégeinek és egy kis vizet is kever közibe, hogy esetleg be ne rúgjanak tőle. — Egészen jól megy az üzlet, — gondolkozik elég hangosan a korcsmáros — már hét óra és még dél óta egy lélek se vetődött ide. Megigazította félrecsúszott sipkáját és tovább gondolkozott: — De hát nem is csodálom, mikor olyan cudar idő van künn, hogy nem mer az ember az utcára se kimenni. Gondolkozott volna még tovább is, de gondolataiban megzavarta valaki, aki belépett a korcsma ajtaján és a félig kinyitott ajtó küszöbén verte le cipőjéről a vastagon rátapadt havat. Hemzőnek persze az volt az első szava : — Legyen szives kérem, csukja be az ajtót! Nem az utcának fűtök én, hanem a szobának. A jövevény becsukta az ajtót, leemelte fejéről a hóval borított kalapot és kös/önt: -— Jó estét kívánok ! Leverte magáról a havat, amit Hemző bizony nem valami jó szemmel nézett, mert azáltal is hidegebb lett a szobában. Mondani nem akarta, de gondolni azt gondolta : — Ezt odakünn is megtehetted volna. Helyet mutatott a vendégnek — aki le is ült az egyik asztalhoz — és gondolkozni kezdett, hogy honnan vetődött ez ide ? Amikor eszébe jutott, hogy el is felejtett neki köszönni, tehát hamarosan köszönt: — Jó estét kívánok! Mikor a vendég leült, rögtön az időről kezdett beszélni. — Micsoda komisz idő van odakünn.