Pápai Közlöny – XXIV. évfolyam – 1914.

1914-02-22 / 8. szám

számlára vitessék át. A közgyűlés az igaz­gatóság jelentését és az abban foglalt javas­latokat elfogadta és ugy az igazgatóságnak, mint a felügyelőbizottságnak a felmentvényt megadta. Ezután a megüresedett igazgatósági és igazgatótanácsi helyekre megejtettek a vá­lasztások. Az igazgatóságba megválasztattak elnökké : Jákói Géza, igazgatósági tagokká : Harmos Zoltán, dr. Hirsch Vilmos, Kohn M. Mihály, Koréin Vilmos, Koritschoner József, Wittmann Ignácz, igazgatótanácsi tagokká pedig: Billitz Ferenc, Billitz Móric, dr. Gott lieb Sándor, Beck Zsigmond, Herz Dávid, Kiss József, Kiss Ernő, Rácz Kálmán, Rédei József, Viz Ferencz, mindannyian az igaz­gatóságnak, illetőleg tanácsnak eddigi tagjai. Végül a közgyűlés dr. Lövy László részvé­nyes indítványára az intézet vezetőségének, felügyelőbizottságának és tisztikarának buzgó és eredményes működéséért köszönetet sza vazott. A közgyűlést nyomban követő és Já­kói Géza elnöklete alatt megtartott igazgató sági ülésen Harmos Zoltán ügyvezető elnökké, Wittmann Ignácz alelnökké és dr. Hirsch Vilmos ügyésszé újból megválasztattak. — Kinevezés. Dr. Molnár Jenő, a helybeli jbiróság joggyakornokát, ki nemrég tette le a doktorátust, az igazságügyminisz­ter a komáromi kir. törvényszékhez jegyzővé nevezte ki. — A Polgári Kör közgyűlése. A Polgári Kör mult vasárnap délután tartotta meg a tagok élénk érdeklődése mellett Herz Béla elnöklete alatt évi rendes közgyűlését. Elnök üdvözölve a megjelenteket, az ülést megnyitja ós a jkv. hitelesítésére Hoffstádler Dezső és Oaál János tagokat kéri fel. Mil­kovits Antal pénztáros a mult évi zárszá­madást ós a jövő évi költségvetést bemu tatja. A közgyűlés a pénztárnok jelentését tudomásul veszi és részére a szokásos fel­mentvényt megadja. Herz Béla egymaga, mint tiszttársai nevében köszönetet mond a bizalomért, mandátumuk lejárván, állásukról lemondanak. Bódai István és Lippert Sán­dor méltatták az elnök rendkívüli érdemeit, mire Herz Béla elnök az érdemekből Kunszt Henrik gazd. felügyelőnek is juttat. Ezután egyhangúlag megválasztották a tisztikart. Elnök : Herz Béla, alelnök : Bódfi István, pénztárnok : Balogh Gyula (uj), jegyző : Régner Pál (uj), könyvtárnok : Dalmady Géza. Végül Lippert Sándor, Csillag József és Költbaum Sándor szavazatszedő bizottság közreműködése mellett a választmányi tagok lettek megválasztva. Beadatott 50 szavazat. Az összes választmányi tagok újból lettek megválasztva, kivéve Hanelg Oszkár, ki helyett Rácz Gyula lett, a választmányba beválasztva. Az eredmény kihirdetése után a közgyűlés az elnök éltetésével befejezést nyert. — Kereskedő-ifjak mulatsága. A pápai kereskedelmi ifjúság önképzőköre f. évi március hó 7 én a Griff-szálló nagyter­mében egy nagyobbszabásu táncmulatságot rendez, melyre a meghívók már a legköze­lebbi napokban lesznek szétküldve. — Művészhangverseny. A Perutz­gyári önképzőkör művószhangversenye, mely e hó 28 án, szombaton este fél 9 órakor lesz a Grift-szálló nagytermében, ezúttal is számot tarthat közönségünk élénk érdeklő­désére. A hangverseny rendezői a közönség Ízlésének és hajlamainak ismeretében ugy állították össze a programmot, hogy azon nemcsak a-komoly művészet, de a könnyebb, bár azért föltétlenül nemes és művészies szórakozás képviselői is helyet találnak. Ez a könnyebb művészet Lenkeffy Giza és Győző Lajos, a Vígszínház két kiváló tag­jának nevéhez fűződik, kik néhány bájos fehér kabarészámot adnak elő. Lenkeffy Gizáróí azt mondják, hogy már a megjele­nése kész siker, Győző Lajost pedig aligha kell közönségünknek külön is bemutatni; ő különben az egyes számok előtt konferál is. A komoly művészet interpretálójaként kö­üiiáégünk bizonyára örömmel fogja üdvö­2 zölni Gerstl Leonét, kinek művészi iátékát hosszabb idő óta sajnálattal nélkülözte a hangversenypódium s aki Molnár Mihálylyal, egy fiatal, de máris nagyon ismert és szá­mottevő hegedűművésszel s zeneszerzővel ad elő néhány kiváló zeneszámot. A hang­versenyre jegyek már előjegyezhetők Haj­nóczky Árpád könyvkereskedésében 4, 3, 2 és 1 koronás árban. — Telepengedély. A városi tanács, mint elsőfokú iparhatóság Besenbach Jenő | kőművesmester asztalosműhelyének fameg­munkáló gépekkel való felszerelhetésére az I előzőleg meglártott tárgyalás alapján a te j lepengedélyt megadta. — Uj rendőrőrvezetők. A városi szervezeti szabályzat tavalyi módosítása al­kalmával a rendőrség fejlesztése kapcsán a képviselőtestület többek között egy rendőr­szakaszvezetői és 4 őrvezetői állás szerve­zését határozta el. A polgármester a mult héten a rendőrőrvezetői állásokra a rendőr­kapitány előterjesztésére a következőket nevezte ki: Horváth József, Fülöp Lajos, Matics Károly és Mészáros Károly. A sza­kaszvezetői állást a polgármester egyelőre nem töltötte be. — A Tizes malom vizierejének ki­használása céljából többféle terv merült fel mostanában a malom leégése alkalmából. Csoknyay Károly városi főjegyző egy ipari közműhely létesítésének tervét vetette fel, a polgármester pedig megbízta a főmérnö­köt és Major Gyula villany telepi üzemve­zetőt, hogy csináljanak számításokat arra nézve, nem volna e érdemes a Tapolca vizi­, erejét villanyfejlesztósre felhasználni, esetleg a Tizes malom helyén egy uj világítási központot létesíteni. A két szakértő többféle szempontból és több irányban végzett szá mitásokat, amelyek azonban mind azt a végeredményt hozták ki, hogy egy ilyen mű létesítése sokkal nagyobb befektetéseket igényelne, semhogy az esetleg jelentkező elenyészően csekély haszonért ily nagy koc­kázatot érdemes volna a városnak magára vállalni. Ennek alapján értesítette a tanács az uradalom igazgatóságát, hogy a város a malom vizierejének bérbevételére nem ref lektál. — A Katholikus Körben folyó hó 26-án, csonka csütörtökön délután valódi Salvator sör lesz csapolva. -— Mészáros és hentessegédek mulatsága. Fényesen sikerült táncmulat­ságot rendeztek a helybeli mészáros- és hentessegédek mult vasárnap a Griff-szálló nagytermében. Ez volt az első mulatságuk, amelyre valóban büszkék lehetnek. Nem voltak sokan, de akik megjelentek, egy kel­lemesen eltöltött éj emlékével távoztak el a mulatságból. Az első négyest 26 pár tán­colta. A mulatság kitűnő hangulat közepette hajnali 5 óráig tartott. Ez alkalommal felül­fizetni szívesek voltak : Hochschorner Jenő, Stein Vilmos 10—10 K ; Hermann Tivadar 8 K; Sonnenfeld Vilmos, Klein Lajos, Kon­dás József, Tauszig Sándor (Budapest), Braun és Fleischmann (Budapest), Turcsányi Samu 5—5 K; Böröczky Géza, Kutrovácz Jenő, Baán József 4—4 K ; Pápai Lajos, Dringler Gyula, Sonnenfeld Sámuel, Bolla Ferencz, Szalay János, Böröczky Lajos, Frey András, Polgár Kálmán, Franck Ignác, Hindler Jó­zsef, Vágó Boldizsár, Fórpasz Mihály (Mar­1 caltő), Schrodt Lajos, Rácz Mihály 3—3K; | Haas Miksa, Haas Lajos, Grünbaum Samu, Bíró Károly, Politzer Ferenc, Horváth Géza, Németh István, Böröczky Ede, Németh Gy., Ferencz József, Barcza Dezső (Nagyalásony), ; Pasérl Ferenc, Böröczky Antal (L.-Patona), ! Vida János, Takács Gábor, Takács Gergely i 2-2 K; ifj. Kiss Károly (Marczalgelyi) 1 20 K ; Györké Dénes, Hrabovszky József, ifj. Czágás Károly, Kiss József, Horváth Mihály, Horváth István, Battyányi József, Schmid Gyula, Dringler Miklós, Kiss Antal, Schábel József, N. N., Varga Pálné (Szerecseny), Pethő Gyula, Rösler Antal, Sebő Simon, Lipka Lajos, Molnár Dénes 1—1 K; Pákai János, N. N. 60-60 f; N. N. 40 f. A szí­ves felülfizetők fogadják a rendezőség há­lás köszönetét. — Felolvasó-estély. A Kath. Kör ma vasárnap este 6 órakor a bencés fő­gimnázium dísztermében felolvasó estélyt tart, melyre a kör t. tagjait és jóbarátait tisztelettel meghívja az elnökség. Műsor: 1. Felolvasás. Tartja : dr. Vid Jeromos. 2. Ma­gyar dalok. Énekli: Kolbe Nándorné, zon­gorán kiséri: Striss Gyula. 3. A haragos feleség. Monológ. Előadja: Molnár Gézáné. 4. Magyar rapszódia. Liszt XII. Zongorán előadja: Széptóth Mariska. 5. Zsidó a biró előtt. Bohózat, Előadják : Virág János, Hor­váth János és Parányi N. 6. Magyar dalok. Cimbalmon előadja: Kreutzer Ferenc. Az estély t rendezi: Mayer Annus. A gimnázium épületében a dohányzás tilos. Kéretik a n. é. közönség, hogy helyszűke miatt kisgyer­mekeket ne hozzanak magukkal. Belépő-dij nemtagoknak 40 fillér. • — Kettős eljegyzés. Dukesz Ferenc előnyösen ismert órás és ékszerész Szom­bathelyről f. hó 15 én eljegyezte Strausz Rikicát Csáktornyáról, kinek nővérét Lilit ugyanekkor jegyezte el Klein Ernő Somról (Bulgárhi), a Magyar Tenger és Folyam­hajózási rt. állomásfőnöke. — Adófizetés iránti hirdetmény. A városi adóhivatal ezennel felszólítja mind­azokat az adózókat, akik a községi adófő­könyvben előirt ós az 1909. évi XI. t. c. 26. §-a értelmében esedékes adótartozásukat e hó 15 ig be nem fizették, hogy azt járu­lékaival együtt, — a jelen hirdetmény köz­hírré tótelétől számított 8 napon belül — vagyis e hó 26 ig a városi adóhivatalnál annál is inkább fizessék be, mert ellenkező esetben ellenük a zálogolási eljárás azonnal meg fog indíttatni. Pápán, 1914. évi febr. hó 17-éíi. A városi hatóság. — AgMÁV. köréből. Domonkos Jó" zsef,*n helybelifteheráru pénztár tisztvise­lője Sárvárra és viszont Blalia László máv. ellenőr Pápára lett áthelyezve. — Tea estély. A Kath. Kör ma, far­sang utolsó vasárnapján tombolával és tánc­cal egybekötött tea-estélyt rendez, melyre a kör t. tagjait és jóbarátait tisztelettel meghívja a rendezőség. Belépő dij: személy­jegy 1 K, családjegy 2 K. — Köszönetnyilvánítás. A pápai Közgazdasági Bank a „Pápai Izr. Nőegylet" részére 50 koronát volt szives adakozni, amelyért hálás köszönetemet fejezem ki. Özv. Krausz Vilmosné elnök. — Fleiner bácsi meghalt. Ki nem ösmerte városunkban Fleiner Albert kávést, kit vendégei korkülömbség nélkül csak „B'leiner bácsinak" tituláltak. Rendkívül tisztességes, becsületes és jószivü ember volt. Néhány év előtt 80 éves korában nyu­galomba vonult és f. hó 19-én végelgyen­gülés folytán elhunyt. Temetésén rokonai ós számos jóakarói vettek részt. Az özvegy ezúton mond hálás köszönetet mindazoknak, akik férje temetésén megjelenni szívesek voltak. — Táncmulatság a „Központi" ­kávéházban. A Központi-kávéházban hús­hagyó kedden táncmulatság lesz, melyre t. vendégeimet tisztelettel meghívom. Belépti­dij nincs. Hermann Tivadar kávés. — Egy kisasszony március l-re felvétetik Deutsch Miksa szállí­tási irodájában. — Cigánybál és bőgőtemetós. A Központi-kávéházban Birkás Lajos és zene­i kara február hó 26 án (csonka-csütörtökön) bőgőtemetéssel egybekötött cigánybált ren­dez. Belépti dij: személyjegy 1 K, család­jegy 2 K 40 fillér. Kezdete este 8 órakor. — Egy tanonc azonnal felvétetik 1 Sonmnfeld Sámuel mészárszékében,

Next

/
Oldalképek
Tartalom