Pápai Közlöny – XXIV. évfolyam – 1914.

1914-02-22 / 8. szám

ZXIIXII^T- évfolyam.. Pápa, 1914=- 22. 8. szám. Közérdekű iüygetfen heiil»p. — Megjelenik minden vasárnap. ELŐFIZETESI ARAK : Fígész évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 30 fillér. Laptulajdonos és kiadó : P 0 Ti li A T S E K I*' R l G Y E S. HIRDETESEK ES NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és Nobel A könyv- és papirkereskedésében. A es a szí A „Pápai Közlöny" folyó hó 8-i számában a többek közt azzal is érveltem a leégett Tizes malom lelkének a szinházépités céljára való megvétele mellett, hogy „Ára sem túlságos magas, mert tulajdonosa nem akarja a régi célokra felépíttetni, minthogy ez a malom már régen nem volt jövödelmező". Ebből a mondatból egy kis gyermek, Sarudy György tanár urnák legkisebb tanítványa is megértheti, hogy e telek árát nem drágíthatja az a kö rülmény, hogy azon malom volt, vagyis nem kellett volna a malmot megfizetni, hanem csak a telket. E világos mondattal akartam bebizonyítani, hogy ez a telek sem lelt volna drágább, mint bármely másik, amelyen nincs malom. Sarudy tanár urnák akármelyik -tanítványa sem magyarázhat mást bele ebbe a mondatba. Sarudy tanár lapunk február 15-i számában megjelent „Alkalmazkodás" c. vezércikkében mégis ezt a megjegyzést fűzi a fentebb idézett mondathoz : ... de a Tizes malom hajtóereje talán mégsem fog kihasználatlanul maradni, ha malomnak nem is fizeti ki magát, mint e lap febr. 8-i szá' mának vezércikkírója megállapítja; a színház azonban aligha tudná job ban hasznosítani a vizieröt, mint a malom". Hát ki állította azt a bárgyúságot, hogy a malom hajtóerejét a színház hasznosíthatná ? Mi köze a színháznak a inalom hajtóerejéhez ? Ilyen hülyeséget a „Pápai Közlöny" értelmes szedője ki sem szedne. Én a Tizes malomra vonatkozólag a „Pápai Közlöny" 6-ik számában „A Tizes malom és a szín házkérdés" c. közleményemben szórói-szóra a következőket írtam: „Bezzeg a magánház- és telektulajdonosok nem olyan nagylelkűek, hogy a városnak a szinházépités céljaira alkalmas telket ajándékozzanak, vagy csak méltányos áron el is adjanak. Most azonban az elemek se. gitségükre jönnek az illetékes tényezőknek, midőn a leégett Tizes malom telkét szinte felkínálják a szinházépités céljaira. Ez a telek nincs ugyan a város központjában, de egy főközlekedési vonalon, elég csinos utcában és a város legélénkebb részében fekszik. E mellett elég nagy, minden oldalról szabaddá tehető és parkírozható ; a szinházépités céljainak tehát teljesen megfelelő. Ára sem túlságos magas, mert tulajdonosa nem akarja a régi célokra felépíttetni, minthogy ez a malom már régen nem volt jövödelmező. i Igaz, hogy a színházépítéssel még 5—6 évig várhatunk, sőt várnunk is kell addig, míg a színházi alap vagyona legalább 40—50 ezer Ivval emelkedik, mert még nem bizonyos, hogy a minisztérium kultúrpalotával egybekötött szinházépités céljaira ujabb 100 ezer koronát engedélyezni fog. Az is igaz, hogy a telek megvétele esetében a színházalap körülbelül 8000 K kamatveszteséget szenvedne, mert a telek annyi ideig heverne használatlanul, de az O^ TÁRCZA. Tüz van ! Irta : SALAMON JÓZSEF. — Jól van no ! — mondta nyugodtan Jónásné, mintha már előre tudta volna, hogy ez lesz az intenciója annak, amiért ilyen későn behívták. —- Majd hozok. Mennyit hozzak? — kérdezte, de ugy, hogy a fiuk jól megértették belőle, hogy nem szívesen teszi. — Tiz krajcárért rumot, — mondta Farkas és odament a szekrényhez, amiből elővett egy jó nagy üveget, amiben a rumot szokták tartani, de persze csak akkor, amikor volt — itt van az üveg. Ötért teát és ötért cukrot. — Jól van, mindjárt itt leszek, — mondta Jónásné, ki akkor már a kilincset fogta és mérgesen csapta be maga után az ajtót. A fiuk tudták, hogy nem szívesen kölcsönöz, de azért most mégis örültek neki, hogy ilyen könnyen lépre ment. Az egyik ugyan arra gondolt, hogy azért ment bele ilyen hamar a kölcsönzésbe, mert biztosan tudta, hogy már a bolt nincs nyitva, úgysem fog kapni semmit és örömmel jöhet majd vissza, hogy a boltot már becsukták. Nem nyilvánította a gondolatát, mert egy kicsit mégis bizott Jónásnéban. — Folytassuk a játékot, — mondta Horváth, mert már szerette volna tudni, hogy ki lesz holnap a napos. Nagyon szeretett volna holnap este ő is ott lenni Juliskáék kertjében és Juliskával konverzálni. Nem hagyták a többiek sem magukat sokáig kéretni, hanem leültek az asztalhoz. — Ki tesz ki? — kérdezte Németh. — Én, — felelte Farkas ós mindjárt, ki is tette AZ előbb már elkészített követ, a hat-nyolcast. — Kettő hat, — mondta Horváth örömmel, mert csak most tudott először kitenni e játszmában. — Négy hatj — mondta Holló és kitette. Farkas most a kályha felé fordult és látta, hogy nem ég benne a tüz. — Te, János, nézd meg, ég-e a tüz ! Horváth mérgesen nézett a kályhára és megint csak arra gondolt, hogy de jó volna, ha már nem ő volna holnap a napos. Magába fojtotta azonban a gondolatát és odament a kályhához. Pipáját lefektette a földre, megpiszkálta a tüzet, azután odament az ágyhoz, hasra feküdt és alámászott. Kihozott két-három darab fát és berakta a kályhába. A többiek irtózatosan nevettek. Horváth leverte magáról a port, felvette a pipáját és beletekintett a kályhába, hogy a fa meggyuladt e. — És? — kérdezte Németh. — Eg, — felelte Horváth, aki még mindig nem tudta, hogy a többiek honnan szerezhették a fát. Fúrta az oldalát a kíváncsiság, hát megkérdezte : — Mondjátok meg már, gyerekek, honnan szereztétek ezt a sok fát ? — Itt az udvaron találtuk, — felelte Németh, de ugy mondta, mintha tényleg ugy találták volna. — Találtátok? — kérdezte csodálkozva Horváth. — Igen, — felelte Holló —- van ott egy egész halommal. Örömmel mondta ezt, mintha bizony az a halom fa nekik lett volna odakészítve. De aztán arra gondolt, ha meg nem mondja az igazat Horváthnak, ez kifecsegi Jónásnénak, annak pedig eljár a szája és még rájönnek a lopásra, hát inkább súgva igy szólt: — Biztosan a Friedmann boltosé. — És abból hoztátok ? — kérdezte ismét csodálkozva Horváth. — Igen, — felelte Farkas, mintha nem is ugy lopták volna. — Nem fogják észrevenni, hogy hiányzik, mert reggelre úgyis eltakarja az egészet a hó. — Horváth most már egészen megijedt, mert félt, hogy kitalál tudódni a dolog, de azért diszkréten, most már mindent megórtye, odasúgta nekik : — De hátha mégis észreveszik 1 — Hadd vegyék, — felelte naiv han-