Pápai Közlöny – XXIV. évfolyam – 1914.

1914-01-25 / 4. szám

vagy ha az amerikai, sok száz muri kást foglalkoztató gyárosra nézve nem megbecstelenítő, ha az állomásról maga viszi hoteljébe bőröndjét: akkor a szegény, nincsben bővelkedő nagyságos ur becsületében sem esnék kár, ha a rendőr felhivásának engedelmeskedve, kezébe venné a csákányt és felvágná a folyókát. De hát a mi koldus társadalmunk felfogása ezt nem engedi meg, aki ezen a társadalmi conventión tultenné magát, rögtön nevetség tárgyává tenné magát. Azért a szegény nagyságos ur kénytelen e célra munkást fogadni, ezzel magára ujabb községi terhet vállalni. Hol azonban az igazság ? Jogállam az, ahol a polgárok egy jelentékeny hányada kevesebb ellenszolgáltatás mel lett nagyobb terhet kénytelen viselni ? Miért kelljen annak a szerencsétlen, mellékutcában lakó uri zsellérnek, aki egész nyáron kénytelen a nyilt csatornákból kigözölgö, gyilkos miazmákat belélegzeni, nagyobb szolgáltatást teljesíteni, mint azoknak, kik a város csatornázott, tehát egészségesebb részeiben laknak, holott a terheket egyenlő arány, ban viselik ? Ha a város anyagi helyzete nem engedi meg, hogy a várost egyszerre csatornáztassa, tegye meg ezt succesíve, csatornáztasson évenkint 1—2 utcát. A mellékutcák nem olyan hosszúak, 1—2 utca évenkinti csatornázása nem tesz tönkre bennünket. Ha elbírunk 72 százalék pótadót, nem roskadunk össze, ha ezt 1—2 százalékkal fölemelik. De legyen igazság, adjanak szolgáltatmányainkért egyenlő ellenszolgálatokat ! i —o. i Nem akarunk jóslásokba bocsátkozni, csak az előttünk levő tényeket vizsgáljuk, amikor konstatálnunk kell, hogy az újév jobb, kedvezőbb jelek kel indul az iparosokra. Az uj év máris a legeminensebb iparosérdekek szolgálatába szólította a kormányt, az iparosság vezetőit, konstatáljuk, hogy sok év sokszor felpanaszolt mulasztása indul az annyiszor sürgetett pótlás, megoldás útjára. Alig néhány hete, hogy az iparosság hangoztatta sok éven keresztül egybegyűlt panaszát a munkásbetegsegélyző és balesetbiztosítás ellen. Meghallották e panaszt, rövid pár bét alatt már egybegyűlt az érdekeltek ankétje, hogy a sérelmes törvény sokszor hangoztatott hibás rendelkezéseit kiigazítsa. Örömmel kel! feljegyeznünk az iparosok ezen mozgalmának ilyen gyors sikerre jutását, mert mint a most megsemmisített Országos Pénztári választás igazolja, a munkásszak szervezeti egyoldalú elfogultság most már a munkaadók egy tekintélyes számát is igába hajtani igyekszik s teljes önkényességgel akarja uralni a pénztárt. A kereskedelemügyi miniszter már összehívta a munkásbiztositási törvény revízióját előkészítő bizott— Hova mentek ezek megint, hogy még mindig nem jöttek be ? Becsukja az ajtót és leül az egyik ágynak a szélére és vár. * Künn esik a hó. A három fiu, amikor bejött a sötét kapun, — ami szerencséjükre még nem volt bezárva, — az egyik hátra akart menni az udvarra és a nagy sötét ségben nem vette észre, hogy az udvar közepén egy nagy határ vágottfa van, amit a hó már egészen eltakart. Neki ment és kíváncsi volt, hogy mi lehet, hát félre kotorta róla egy kis helyen lábával a havat és-nagy örömére konstatálhatta, hogy a hó alatt fa van. Mindjárt tudta, hogy ez a házban lakó zsidó kereskedőé, tehát arra gondolt, hogy ezt jó volna megdézsmálni. Visszasietett a társaihoz, akik a kapu alatt várakoztak reá és elmesélte nekik, hogy milyen kitűnő zsákmányra lelt. Nem teketóriáztak sokáig; körülnéztek, hogy nincs-e valaki az udvaron, odalopózkodtak a farakáshoz és mindegyik felszedett annyit, amennyit elbirt, azután büszkén indultak befelé. * Amint Horváth az ágy szélén mérge lődik, egyszerre csak kinyilik az ajtó és belép a három fiu, mindegyik egy jó nagy nyaláb fával. Egyenesen a kályhához mennek, ott lerakják a fát és csak azután köszönnek Horváthnak, — Szervusz, János! — mondják egy szerre. Leverik magukról a havat, levetik magukról a télikabátjukat és odahúzódnak a kályha mellé. — Szervusztok, gyerekek! — mondja Horváth, aki feláll és elbámul a sok fán, amit azok a kályha alá raktak. — Hol a fenébe voltatok ilyen sokáig? — Ne törődj azzal, — mondja még mindig dideregve Farkas, — hanem örülj neki, hogy ilyen fenyes zsákmánnyal tértünk haza. Látod, mennyi fát hoztunk! — és a kályha alatti rakás fára mutat. Horváth ugy beszélt, mintha neki nem tetszett volna a dolog, pedig ő is örült, hogy lesz már holnap mivel füteniök. — Látom hát, — mondja — csak aztán baj ne legyen belőle. Farkas elnevette magát, mintha bizony semmi bünt se követett volna el. — Baj . .. ? Ne is gondolj arra ! — Van-e a tűzön, János? — kérdezte Németh, aki háttal állt a kályha felé. Megnézhette volna ő is, de mivel ma Horváth volt a napos, hát annak volt a kötelessége. — Ebben a percben raktam rá, felelte Horváth — és bizony alig maradt meg egypár darab fa. ságot, mely hivatva van a régi bajok orvoslására, a munkásbiztositásnak helyes és szükséges rendszerének megállapítására. Áz ankétre egybehívottak között ott vannak a munkásbiztosítás a munkaadó és munkásviszonyok régi, elismert, tekintélyes vezérei, ott vannak az iparosok, a kereskedők, a gyárosok és munkások képviselői, akik az általuk képviselt érdekeltség minden kifogását ismerik a mai rendszerrel szemben, de ismerik óhajaikat is és mindenekfelett tisztában vannak azzal, hogy mit kell megtenni e nagyfontosságú kérdés sikeres megoldása érdekében, de ott kell lennie a munkánál minden iparosnak is, állandó figyelemmel kell kisérnie a készülő munkát, mert —• sajnos, a múlt elég szomorúan igazolja, hogy sokan vannak olyanok is, akik minden ujabb alkotást csak a külföldi példák alapján, sőt azok lemásolásával tudnak megcsinálni. Ezért kell mindenütt állandó figyelemmel kisérni ezt a munkát s a kellő pillanatban azonnal felszólalni az esetleges sérelmek ellen, mert az utólagos panaszkodásra látjuk, hogy csak hosszú évek sok küzdelme után várhatunk orvoslást. A munkásbiz^ositás rendszerének megváltoztatása érdekében indult munkával egyidőben még két fontos ipari érdekű ügy kerül a törvényhozás elé. A fővárosi lapok tudósítása szerint a kereskedelemügyi miniszter már a legközelebb a parlament elé terjeszti az uj építőipari törvényt, az Ezt meg agy mondta, mintha már elfeledkezett volna róla, hogy ezek fával megrakottan tértek haza. — Nem baj az, — mondta örömében nagyot ugorva Holló — hoztunk mi eleget! — Meséljétek már el, honnan szereztétek ? — mondta kíváncsian Horváth. — Ne törődj most azzal, haenm függönyözd be az ablakot és gyújts lámpát, — mondta a már kissé átmelegedett Farkas, aki azután az ablak mellett levő szekrényhez ment és annak a fiókjában kutatott. Hogy mit keresett, azt talán ő maga sem tudta, de arra gondolt, hogy hátha valamit talál benne, arai érdekelni fogja. — Nem gyújthatok lámpát, — mondta szomorúan Horváth, — mert nincs petróleumunk és ha befüggönyözök, nem látunk dominózni, amig a t.eaviz felforr. Tudniillik mindig dominózni azoknak, amig a teaviz felforr. — Hoztatok-e rumot, gyerekek ? — kérdezte most másra terelve a beszédet Horváth. — Nem, — felelte Németh. — Hát cukrot? — Azt se, — mondta Holló. — Teát se ? Farkas most egészen Horváth mellé ment, és mérgesen mondta neki: — Azt se 1 Tudod, hogy nincs nekünk pénzünk, hát hogyan hoztunk volna ? 1