Pápai Közlöny – XXIV. évfolyam – 1914.
1914-07-26 / 30. szám
"X*X"IV. évfolyam Pápa, 1914- j-cLli-cLS 20. 30- szám PAPAIHOZLONY Közérdekű lüggetlen hetilap. — Megjelenik minden vasárnap. ELŐFIZETÉSI ARAK : Egész évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Egyes szám ám 30 fillér. fjaptulajdonos és kiadó : P 0 íi L A T S K K F ÍUÖY E 8. HIRDET ESEK E8 NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és Nobel A könyv- és papirkereskedésében. a •re. „Muuljl Várhelyi Izsó urat személyesen nem ösmerem, mégis folyton utamba áll s a legéktelenebb hangon hivja föl figyelmemet torz eszméire. Egyszer már megtiszteltem azzal, hogy letárgyaltam egy eszméjét, — mikor a Tizes ma lomba akarta a színházat telepíteni; akkor nem értett az izenetböl —, újra bennem kereste az általa felállítani szándékolt keresk. iskola akadályát; most, a julius 19. szám „Széljegyzeteiben" egyenesen torkomnak szegezi kését, illetve hegyesre kiköszörült tollát s kitessékel e lap hasábjairól : hogy én boszankodom, ha más cikket ir a Pápai Közlönybe ; ha valaki egy kis területet elfoglal az én kizárólagos tulajdonomul képzelt betübirodalomból . . . Boszankodom azért is, hogy a felállítani szándékolt felsőkereskedelmi iskola elvonna néhány percentet a collegium felső osztályaiból. Bátorkodik azért a mi (középiskolai) házuuk táján felhalmozott szemétre rámutatni, u. m. : A klasszikus nyelvek segítségével csak az én ráfogásom szerint lehet a klasszikus népek éleiét és államfentartó hatalmi szervezetét megismerni; „—i —ó" ur ismert akárhány kitűnően érettségizett orvost, aki a legegyszerűbb mondatot sem tudta hibátlanul latinra fordítani. Tudtomra adja tehát kíméletlenül „—i —ó* ur, hogy a legilletékesebb tényező } Jankovich miniszter ur elösinerte, hogy a középiskola javításra szorul. Én pedig hallgassam ki titkon a gyermekek bizalmas beszélgetését affelöl, miért járnak középiskolába ; a Halász testvéreket pedig kérdezzem meg, ked vükre van-e az üzleti verseny. Tartsunk tehát ilyen kiszabott sorrendet. írjon, akinek tetszik, a Pápai Közlönybe, vagy bárhova; irja azt, ami neki tetszik és ahogyan neki tetszik, — ez az én hitvallásom a sajtóról, melynél liberálisabbat elgondolni se tudok ; álljon azonban helyt ki-ki azért, amit ir; ne irjon tehát olyat, amivel a jóhiszemüeket félrevezeti; ne akarjon különösen másokat oktatni, aki maga, hiányos műveltsége miatt, ily oktatásra képtelen. Hol volt „—i —ó" urnák módja kitűnően érettségizett orvosokat latin nyelvi ismereteikből megvizsgálni? Hát tud Ön latinul, hogy erre vállalkozni merészel ? Vannak olyan orvosok, hogy Önhöz mennek a latinból felülvizsgálatra ? — Az érdeklődő közönség — ne a latin és görög nyelv segítségével akarja a klasszikus népek életét s hatalmi szervezetét megismerni, figyelmezteti „—i —ó" ur . . . Biz' a mi iskolánkba, t. i. a református főiskola gymnáziumába nem érdeklődő közönség jár, mint a moziba, hanem 10—18 éves fiuk, leányok, — akik általános műveltségre akarnak itt szert tenni s ennek birtokában tudós, vagy szakpályára lépni. A tanárokat nem a növendékek aránya szerint, a tandíjból fizetik, mert az iskola nálunk, hál' Isten, nem üzlet, hanem évszázados alapokból, erkölcsi, politikai testületek erejéből fentartott művelődési intézet, hol a tanulók mellékesen, vagy nemlegesen TÁRCZA. Az uj szomszéd. Irta: SÁLI. Varróleány volt. Nem volt valami vénuszi szépség, de nem is volt csúnya. Azok köí-ül való volt, akikből legtöbb van. Keskeny kis termetével, sikkes járásával és állandóan piros kis gömbölyű arcával vonta magára a fiatalemberek figyelmét. 8 aki egyszer beszélt vele, az azt is elmondhatja, hogy kellemesen el lehet vele szórakozni. Nem volt valami lúl okos, arai nem is áll jól egy fiatal leánynak, de azért meg volt kenve mindenféle raffinériával. Hiszen a varrodában négy-öt leány is dolgozott és igy mindig akadt valami pletyka, ami eléggé kitanította őt. A neve Nobó Tercsi volt. Egyszer, amikor a varrodából hazajött és átnézett a szomszédba, azt vette észre, hogy a szomszédba egy uj lakó költözködött. Az udvart, ami eddig teljesen el volt hanyagolva, gjönyörü szép parknak alaki tották át. A rozoga kis házból is egy gyö nyörü kis villát csináltak. Ide költözködött az elegáns Princ Dömötör hadnagy ur. Tercsi alig látta kétszer-háromszor a hadnagy urat és már is beleszeretett. Elég az hozzá, hogy Tercsi mikor hazaérkezett a varrodából, kiállt az ajtóba, ahonnan az alacsony kerítésen keresztül szépen átlátott a szomszéd verandára, ahol a hadnagy ur olvasgatni szokott. Szemeikkel beszélgettek egymással, de Tercsi most már szeretett volna személyesen is megismerkedni vele. Egy vasárnap délután, mikor Tercsi mamája a templomban volt, Tercsi most is kint állt az ajtuban és sóvárgó szemekkel nézett át a szomszédba. Egyszer csak a hadnagy ur átkacsintott hozzá és kiment az utcára. Tercsi persze rögtön megértette a kacsintás jelentőségét és beszaladt a szobába, felkapta az asztalon levő könyvet, majd a nyitott ablakhoz ment és ugy tett, mintha olvasna. Azért tette, nehogy valaki, aki elmegy az ablak előtt, azt gondolja, hogy ő a hadnagy ur kedvéért könyökölt ki az ablpkon. A hadnagy ur négyször-ötször is elment már az ablak előtt és várta az alkalmat a bemutatkozásra. Tercsi türelmetlen volt már, mert arra gondolt, ha a hadnagy ur sokat gondolkozik, haza jön a mamája s akkor megint csak nem ismerkedhetik meg vele. Végre a hadnagy ur elszánta magát, megállt az ablak előtt és igy szólt: — Mit olvas, szép kisasszony ? Tercsi fel sem nézett. Elpirult és ugy tett, mintha nem is hallotta volna. A hadnagy ur észre vette Tercsi zavarát, de azért nem ment el az ablaktól, mert tudta, hogy ez a zavar nem valódi és igy szólt: j — Bocsásson meg, kisasszony, hogy bátorkodtam megzavarni. Engedje meg azt, hogy bemutathassam magamat. Princ Dömötöf vagyok. Tercsi most lassan felemelte a fejét és elpirult arccal nyújtotta fehér kis kezét. — Örvendek, — mondta kedvesen. — Ugy-e, nem haragszik, hogy bátor voltam bemutatkozni ? — Nem, — felelte Tercsi. — Hiszen szomszédoktól ezt nem is lehet rossz néven venni, ugy-e ? Tercsi most már bátrabb lett. — Az igaz. És sokáig fog itt lakni a hadnagy ur ? — Igen, sokáig, mert kibéreltem az egész házat és majdnem ugy leszek itt, mint házigazda. — Igazán ? — Igen. Örül neki? — Hát nincs okom haragudni érte. — Azt hiszem, hogy nem is lesz, mert igyekezni fogok, hogy kellemes szomszéd legyen belőlem. Mit olvas ? Valami szépet ? — Igen, miért kérdezi ? — Azért, mert nekem is van nagyon sok könyvem és szívesen kölcsönzők. Például miket szokott olvasni? — Mindent.
