Pápai Közlöny – XXIV. évfolyam – 1914.
1914-05-17 / 20. szám
XIX:I"V_ évfolyam. lE^á/pa, 191~m águs 17. 20. szám r •• •• PAPAI KÖZLÖNY Közérdekű független hetilap. — Megjelenik minden vasárnap. ELŐFIZETÉSI ARAK: Egész évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 30 fillér. III. A székesfehérvári kulturmérnökség átiratával, nézetem szerint, uj fejezet kezdődik a Bakonyér medrének vitájában. Ez az átirat lezárja az I. fejezetet, a Hungária és a mögötte húzódó Bakonyér partbirtokosainak vizjogi perét; a ki a Bakonyér medrét a Hungáriától a torkolatáig, mélyíteni fogja, az a medret ki is tisztogatja a méiyités által; — minél fogva az első fokú vizjogi hatóság véghatározata s ennek elhalasz tása a rendőrkapitány által junius l-ig, túlhaladott annál is inkább, mert ha a Hungária tényleg mélyiteüe a medret, az utána következő szakaszon maga a tisztogatás nem sokat lendit. Kérdéses még, ki ellen intéződik most a Hungáriának támadása a meder mélyítése iránt. Annyit Iátok máris, hogy ez a második attak is hatósági támogatásban részesül; szakközegeit küldi a fehérvári kulturmérnökség, meder mélyitési és tisztogatási müveletek keresztülvitelére ; s a városi tanács tudja mindjárt, miről van szó, utalja nyomban a kért 150 K költséget. Pedig az alispán már Laptulajdonos és kiadó : P 0 L L A T S E K FRIGY E S. egyszer kioktatta a tanácsot, hogy nem ö a vizjogi elsőfokú hatóság, hanem a polgármester; s megint vizjogi ügyben a tanács kezd uj actiót s nem a polgármester ; ha a tanács kezdi, a közgyűlésnek is szava készül s akkor a maga felelősségét osztja meg, kartársi előzékenységgel, a tanáccsal, csak hogy a Hungária nyüglödésétöl egyszer már szabaduljon. Eddig u. is még mindig csak a Hungáriának magánérdeke, a Bakonyér szabályozása; mért akarják mindenáron közérdekké tenni? Tisztára azon irányban halad az érszabálvozás kérdése is, mint a közlekedő utaké; ezeket a gyár elfoglalta; nagy kérlelésre hasított ki uj területe ket utaknak, de ezekre legalább 20000 koronát kell rákölteni, hogy járhatók legyenek. Az lesz a vége, hogy a város közönsége kénytelen lesz ezeket az utakat megcsináltatni, a mi a hatalmas gyár számára burkoltan juttatott ujabb szubvenció. Ha a mederszabályozás is fölemészt vagy 20000 koronát, — talán észbe kap a közgyűlés s pokolba kiván minden gyárvállatot, nyilt és burkolt szubvencióival, kijáróival. A Hungária julius 11-i és nov. 28-i átirataiban csak az utána következő HIRDETÉSEK ÉS NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és Nobel A könyv- és papirkereskedésében. partbirtokosok kötelezését kéri a polgármestertől, a szabályozásra és tisztogatásra, nem egyúttal a felső mederét is, azzal a megokolással, a mit utána mond a Hungáriának a városi tanács (aug. 21. kiadványában), hogy a Hungária mélyitési, szabályozási munkái értéktelenek, ha a következő partbirtokosok is nem tisztogatnak; — ők ezáltal megduzzasztják a vizet. Tulaj donkép megfordítva áll a dolog; a városi tanács, a Hungáriát favorizálván, ennek magánérdekét tette meg közérdeknek, figyelembe sem véve, hogy a Hungária követelése önző, nem jogosult ; az általa végzett mélyitési munkálatok miatt duzzad meg az ér, ugy hogy ki is önt s károkat okoz. Azon csodálkozom, hogy még nem akadt partbirtokos, a ki ezért a Hungária ellen keresetet indított volna. Nem időzöm annál a részletnél, hogy a Hungária s vele együtt a tanács sem kéri a felső Bakonyér medrének tisztogatását, pedig jól be van nőve sással, kákával; néha egy öreg füz, vagy jegenyefa is beledül — de itt, a felső szakaszon, az a gyár érdeke ; hogy a viznek úgyis nagyon gyors sodra — lassúbb legyen; erre jó a növényzet; feltartóztatja, meglassítja a berismerően hízelegni, vadászni és vivni. Ezek azon tudományszakok, melyek nálunk az embert előretolják, ha ráadásul még kis szerencsével és emberismerettel dicsekedhetünk. Borócznak pedig a szerencse mindenben kedvezett és emberismeret dolgában sem szenvedett fogyatékosságot. * Hamar fölfedezte minden embernek Achilles-sarkát és értette módját annak, hogy kell fölfedezését hasznositani. Tudta, mikor kell hízelegni, mikor dicsérni és gáncsolni, de a gáncs tövise alól kipirosodjon a hízelgés rózsája. Tudta, hol tanácsos a szabadelvűt, sőt radikálist, hol a konzervatívot, a papkézcsókolót játszani. A közönséges, mindennapi társas érintkezésben vele született tapintata megsúgta, mikor szabad kártyán nyerni és mikor kell vesztenie, mikor kell ivás közben józanon maradni, mikor illik lerészegedni vagy legalább részegnek látszani. E szeretetreméltó tulajdonságai és ki. ^m- 1 ÁKCZA ^^ A két testvér. Borócz Emil aránylag igen fiatalon, alig negyven éves korában révbe jutott. Egy elsimított pártforrongás ,után, melynek lecsendesitésében neki a főszerep jutott, a miniszter neki egy miniszteri tanácsosi és egy főispáni állást Majánlott jel. A kettő közül választhatott. O a szürke, de biztosabb ós fényesebb ejőhaladást, igérő tanácsosság helyett a csillogóbb, parádésabb, de bizonytalanabb főispánságot választotta. Igazán kicsinyes és hiuságos okok ösztönözték erre a választásra, de sokszor még életkérdésben is igazán semmis okok, apró gyarlóságok kalapácsolják akaratelhatározásunk rugóit. Borócz nem tudta megtagadni magától azt az elégtételt és diadalt, hogy maga előtt lássa hajlongni a büszke megyei urakat, kik fölötte, a szegény szürszabó fia fölött, kezdő ügyvéd korában kevélyen elnéztek, hogy a főispáni rezidencia felé lássa tolongani azokat, kiknek ajtai akkor zárva voltak előtte, hogy hatalmát éreztesse azokkal, kik akkor érvényesülésre irányuló tö j rekvéseit elnyomni igyekeztek. De ő mégis utat tört maga előtt. Küzdelme nem volt oly szerfölölt nehéz. Már deák korában sem igen erőltette meg magát. Csak épen annyit tanult, hogy i diplomáját idejekorán, akadály nélkül megkapja. Jól tudta, hogy kedves hazánkban puszta tudománnyal nem sokra viszi az ember, sőt sokszor az igazi nagy tudás akadályt vet az előrehaladás elé, mert a tudós embert messziről elkerülik, mint unalmas frátert. E helyett ő mást tanult: nagyokat inni, ügyesen kártyázni, sikkesen táncolni, kellemesen kurizálni, finoman bókolni, emGersli láthán Pápa, Széchenyi-tér RŐFÖS-, DIVATÁRU-, FÉRFI- ÉS NŐI CONFECTIO ÁRUHÁZ. PONTOS KISZOLGÁLÁS ! (Szombaton zárva). ®2T NAGY RÉSZLET ÜZLET !