Pápai Közlöny – XXIV. évfolyam – 1914.
1914-05-10 / 19. szám
van bak meg suta, a természet rendjén kis gida is születik, egy-kettö, amilyen az évjárás, amilyen a szerencse, az áldás. A másodfokú vízjogi halóság, az alispán rendelkezése azzal kezdődik, hogy megsemmisíti a tanács végzését, a vízjogi törvényre hivatkozva (1885. évi XXÍII. t. c. és a hozzá tartozó földmivelési min. rendelet 45689/1885. sz.); eszerint az egész tanács nem tudta, hogy ö nem vízjogi hatóság ; hozott mégis illetéktelenül olyan végzést, hogy a partbirtokosok tartoznak a Bakonyérmedrét szabályozni, t. i. kikotorni az iszapot, kiirtani a növényzetet, hogy a viznek szabad lefolyása legyen, — mert külömben hiába való a gyárak költekezése, berendezése, ha e szabályozó, tisztogató munkát az utánuk következő medertulajdonosok el nem végzik, nem tud a viz lefolyni, esetleg el is önti a gyárak területét. Szakasztott olyan érvelés ez, amelyet a Hungária gyár használ a víz inegduzzadásáriak oka felöl a polgármesterhez henyujtott s 1913. augusztus 21. tanácsülésen tárgyalt beadványában. Nem tolul fel megint önkénytelenül a kérdés, hogy mért mondja a tanács utána a lamentáló Hungáriának, — hogy a partbirtokosok hanyagsága miatt duzzad önáluk a viz —, mikor az illetékes hatóság, t. i. á polgármester és az alispán, ezt az okot meglevőnek nem találta ? Nem „A farkas és bárány meséje" jut itt eszébe mindjárt az embernek ? Még csak arról szólnék, mi duzzasztja hát, a gyárak területén, a Bakonyér vizét ? de nem a székesfehér vári vizkönyvekböl és nem is ez alkalommal, hanem későbben, ha az Isten éltet. Sarudy G-yörgy. es Hosszú tapasztalásom alapján arra a meggyőződésre jutottam, hogy a városok legnagyobb részében az utcatestek és utak még ma is siralmas állapotban vannak, dacára annak, hogy tetemes költséget fordítanak rájuk. Ennek okát a városok rohamos fejlődésében s korlátok közé nem szorított külterjes építkezésében látom. Alig van város, amely ne a perifériákon fejlődne. Ez az irány abban leli magyarázatát, hogy mig a város belterületén a házak és házhelyek értéke tulmagas, addig a széleken néhány koronáért Jeliet házhelyekhez jutni. Ily körülmények között a város szélein gomba módra szaporodnak a házak, melyekből egész kis városrészek képződnek. Amily örvendetesnek látszik a városoknak ily terjeszkedése, fejlődése, époly elszomorító is, mert ezen városrészek szintén megkövetelik, hogy utcájukat makadámburkolattal lássák el, továbbá ép ugy igényt tartanak járdára, csatornára, vízvezetékre, világításra és a közbiztonságra, mint a város belső része. Már pedig ezek a kiadások épen nem állanak arányban azokkal a jövedelmekkel, melyeket a város a házak pótadója után élvez. Tehát képtelenek a városok minden utcában oly utat létesíteni, mint amilyet a közforgalom s maga a városias jelleg megkíván. Vannak városok, — ugy Pápa városa is —, melyek évente utcakövezésre horribilis pénzt fordítanak s mégis azt látjuk, hogy néhány főbb utcája burkolható, a többi pedig sártengerben úszik télen, tavaszszal és ősszel, mig nyáron porfelhőbe vannak suta is, amely ösztönszerűleg nyomul fejlettebb párja felé. Ez a szelid kis állatka ott húzódik meg a külömben koncilians, csillapító, egyeztető alispáni utasításban (1913. nov. 3. keltezve, Pápa város polgármesteréhez). Azt a kitanitást olvashatni ebben az utasításban, hogy panaszosok (Saáry Lajos és társai) tévesen vitatják, hogy a Bakonyerét a gyárak iszapositják, szennyezik el, fertőzik be, mert ö, az alispán, mint másodfokú vizjogi hatóság meghallgatta eziránt a székesfehérvári kultúrmérnöki hivatalt s ott a vizkönyvböl és nem tu dom még miféle feljegyzésekből megállapították, hogy a Perutz-gyárnak szennyvíztisztító berendezése van; nem panaszolják érdekeltek, hogy ez a szennyvíztisztító készülék nem működik, hogy talán elromlott s a gyár nem állíttatja helyre. Eszerint arról, hogy a Bakonyérmedre mélyítve van-e a gyárak terüle tén s hoz-e a viz a gyárakból iszapot, a másodfokú hatóság Veszprémből ugy győződik meg, hogy meghallgatja a székesfehérvári kulturmérnökség jelentését a vizkönyvek tartalma felöl. Akár csak az a tnémet professzor, boesánat a triviális alkalmazásért, akinek a fele sége rémülve jelentvén, hogy nincs a gyerek,, pedig egész nap keresik, menynyei fölénnyel jelenti, nézzétek meg a Lexinkonban „K" betű alatt (Kind = gyermek, k-val kezdődik). A ki nem vizjogi hatóság, elmenne a helyszínére, t. i. a Bakonyérmedrét járná végig a gyárak fölött, meg a gyárak területén s a gyárakon alul s akkor meglátná, hol van, hol nincs iszap s honnan kerülhet oda, a hol mégis van. De hát ez nem volna hivatalos, csak afféle gyakorlati, tapasztalati igazság, amivel semmire se lehet menni, amit semmire se lehet használni. A kecske pedig társasállat; a hol tett. E vig élet költségeire fizetéséből nem tellett, azért adósságot adósságra halmozott. Midőn hitele kimerült, hivatalos pénzekhez nyúlt, gondolván, majd segit a gazdag após, ha szorul a kapca. Sokszor már elsején elitta és elkártyázta egész fizetését. Midőn hazajött, ugy tett, mintha elfelejtett volna feleségének pénzt adni. De azért elvárta, hogy minden reggel jó reggeli, délben Ízletes ebéd és este bő vacsora kerüljön az asztalra. Midőn ez nemsokára hiányzott, még neki állt feljebb : nagy lármát csapott, káromkodott, szitkozódott. Felhányta feleségének, hogy semmitsem hozott a házhoz, hogy őt atyja becsapta. — Mig a te apád és cimborái hat fogásos ebédet zabálnak és az ételt a legjobb borokkal öblitik le, én elégedjem meg főtt krumplival? Hát ezért nősültem meg? Arra persze nem akart emlékezni, hogy még krumplira valót sem adott feleségének. Egyszerre azonban mintha karikacsapásra megváltozott volna. Elmaradt a szokott társaságoktól, korcsmákból és kávéházakból. Pontosan hazajárt a hivatalból, fizetését átadta a feleségének, estéit otthon töltötte. Feleségét elhalmozta figyelmességekkel, mint házasságuk első esztendejében. Törekedett őt mulattatni, segített neki, ahol lehetett, szóval megint mintaszerű férj törekedett lenni, vagy legalább ilyen sziliben mutatkozni. Edit boldog volt. Azt hitte, i hogy az utolsó idők dobzódásaí csak ki j aluvó félben levő rossz szenvedélyeinek j utolsó fellobbanása! voltak, melyeket szerelmének bő harmatja végképpen eloltott. Csalódott. Férjének megtérése csupa komédia volt. Az alakoskodással csupán hajót akart felszerelni, melyen a feje fölött összecsapni készülő erkölcsi megsemmisülés hullámaiból kievezhet. Minden nap várta a rovancsolást, mely neki meghozhatta az erkölcsi halált. Felesége révén tehát apósa Wertheim szekrényéhez akart férkőzni, hogy az őt elmerüléssel fenyegető hullámokból kievickélhessen. Nem várhatott sokáig, a veszedelem rohamlépésekkel közeledett. Egy érzékeny jelenei keretében föltárta a helyzetet felesége előtt. Editet lesújtotta először az a tudat, hogy szivének bálványa idegen pénzhez nyúlt. De csakhamar az öröm tüze gyulladt ki szép szemeiben. Az örömé, hogy férjén segíthet és ezzel a hála láncával szoro sabbra fűzi a kapcsolatot szive és férje lelke közt. Szegény Edit! Nem is álmodott, milyen ingatag alapra épitesz, mikor az em beri hálát teszed építményed alapkövéül. A hála súlya ballaszt, melyet az emberek többsége csak kevés ideig -cipel ós csakhamar elhány. Abban nem is kételkedett, hogy apja készségesen segítségére fog jönni. Habzás nélkül lépett tehát atyja elé és bátran előadta kórósét. — Már régen ismerem szerelmes férjecskéd üzelmeit és tudtam is, hogy hozzám fogsz jönni pénzért, — felelt kérésére az apa. — Kérem, apám, ne törjön pálcát Imre fölött! Hiszen olyan kevés fizetésből manapság igazán nem lehet megélni, — védte férjét az asszony. — Megélni lehet, de abból dorbézolni, inni, kártyaveszteségeket födozni, az asszonyok után való futkosás hadi költségeit viselni nem lehet. Erre én nem adok :' pénzt. Különben én megmondtam előre mindent. Te magad voltál és vagy sorsodnak kovácsa, most viseld a felelősséget tetteid következményeiért, — Édes apám, könyörüljön rajtam ós gyermekemen, ha ő rajta nem akar könyö rülni! Hiszen, ha Imre neve be lesz mocskolva, akkor az én nevem sem marad tisztán és a gyalázat szennye apámra is visszaesik. — Jó. Én kész vagyok rajtad segíteni. Érted. Rajtad. Hozzá semmi közöm. Hajlandó vagyok drágalátos férjecskéd ösz szes adósságait kifizetni, valamint a sikkasztott összeget is megtéríteni, ha elválsz attól az akasztófa cimerétől. — Soha I Soha !
