Pápai Közlöny – XXIV. évfolyam – 1914.

1914-04-26 / 17. szám

nál, feladatoknál és teendőknél feltét­lenül megáll, hogy „nem a nép van a tisztviselőért, hanem a tisztviselő van a népért." Amikor a jövöröl s az ab­ban kialakuló, törvényhozás utján meg alkotandó uj rendőrségi szervezetről és annak feladatairól beszélünk, ezzel nem akarunk semmiféle elitélö bírálatot mon­dani, sem a múltra, sem a jelenlegi rendszer tisztviselőire. Ismerünk városokat, ahol a köz­igazgatás és a rendőrség mintaszerű pontossággal, előrelátással, a polgárok személyi és vagyoni érdekeit szem előtt tartva és kiméivé azok érdekében és előnyére működik; de sajnos, ritkán ugyan, de mégis fordulnak elő olyan kivételek, ahol a közigazgatás basás­kodik, a polgárokat zaklatja, ügyeik el­intézésében késedelmes, akadékoskodó s az egészben való működését tekintve a polgárságnak nem előnyére, de ha­tározottan kárára válik. Nemcsak ezek a kivételek, de a bürokratizmusnak túl­tengése s az önkormányzatnak a szer­telenségében való tévelygése idézte elö a már úgyszólván általános vágyat a közigazgatás megreformálása iránt, mert olyan rendszer mellett, ahol egy mun­kásnak, vagy vállalkozónak jól meg­szolgált bére vagy fizetése után a köz igazgatás tekervényes szervezete miatt hónapokig kell várni, ahol néhány ezer koronával javadalmazott állás megnye­rése céljából hónapokon keresztül kell sokszor teljesen eredménytelenül a só­gorok és komák kegyeit keresve s maj­dan a hivatali állásában igen sok eset­ben töle függő egyéneknek lekötelezve korteskedni, ahol a tisztviselőnek az önkormányzat és az állami hatalom között tojás táncot kell járni, íihol egy megváltozott politikai irányzat érdemet, szolgálati időt, buzgalmat és köteles ségteljesitést nem tekintve, sok esetben a közigazgatás vezetőjétől az utolsó bakterig kibuktatja a tisztviselői kart; egy ilyen szervezet mellett nemcsak a 1 közvetlenül érdekelt egyének, de az or­szág polgárságában is indokoltan éb­redt fel a vágy a közigazgatás reformja iránt. Ezekben körülbelül meg is mon­dottuk, hogy mit várunk a közigazgatás reformjától. Várjuk mind annak a hát­ránynak vagy visszaélésnek inegszüné sét, amely az eddigi rendszer mellett lehető volt. Várjuk és kivánjuk azt, bogy a közigazgatás jó, gyors és olcsó legyen, a polgárok érdekeit szem előtt tartsa, a tisztviselőknek megelégedést, tekintélyt, állásának állandóságát biz­; tositsa, a nép kegyének keresésétől füg­getlenítse, de az első fö szempont a polgárok jogosult érdeke legyen. Egy S egységes szervezet az ország érdekeit | jobban és megfelelőbben gondozhatja, | az ellenőrzést a köz érdekének meg felelően gyakorolhatja, ugy a tisztvise­j löt, mint az ügyek elintézését a helyi érdekektől könnyebben mentesítheti. Nagy és nehéz feladat vár az or­szág törvényhozására, melynek igen értékes garanciáját képezi, de egyúttal megnyugvást és bizalmat-nyujt az a tudat, hogy e törvényjavaslat nemcsak a mult tapasztalatain, de a jelenlegi viszonyok és helyzet teljes ismerésén tárgyilagos, nagy tapasztalattal és tu­dással rendelkező szakférfiaknak, a szakkörök meghallgatása alapján ké­szült alkotása leetid. egy jő állást, amiből szépen megélhettek. Ha tehát hajlandók vagytok Győrbe jönni, akkor írj és én tudatni foglak, mikor jöhettek. Üdvözöl benneteket Gergély." Dezső a levélnek nagyon megörült és mindjárt meg is mutatla édes anyjának és kérte, hogy adjon hozzá tanácsot. Édes anyja igy szólt: — Ne menj, fiam, mert én azt hiszem, hogy Léged csak ugy fognak ott tekinteni, mint a terhesszekérre feltelt pótkereket, hogy csak akkor fognak téged meglátni, amikor majd nekik szükségük lesz rád. Nem mon dom, hogy rövid ideig nem fognak rád te kinleni, de később, alig hiszem, mert hiszen jól tudod, hogy azok mind magasabb állású emberek, mint le. Azután meg volna-e szi­ved hozzá, hogy engem, az édes anyádat itt hagyj egyedül ebben a nagy városban támasz nélkül ? Hiszen jól ludod, hogy te vagy az, akiben eddig is biztam. Tekintsd azt, hogy már öreg vagyok és ha itthagytok, nem fo gok tudni miből megélni. Nem tudott többet mondani, mert sze­meit könny borította el és sirni kezdett. Dezső szomorúan hallgatta végig édes anyja beszédét, de mégis arra gondolt, hogy elmegy, mert hiszen, ha itt marad, még nekik sem lesz miből megélniük, hát hogyan tudna akkor az édes anyjának segíteni. Ügy hatá­rozta el, hogy ir. Gergelynek és ha biztos választ kap tőle, összepaXkol és édes anyját is magával viszi. Félóra múlva már fel is adta a levelet. Negyedik nap megkapta rá a választ, hogy bármikor mehetnek, mert az állás készen vár reá. Ezt újra elmesélte az édes anyjának és kérte, hogy utazzon ő is velük, de ő igy válaszolt : — Jól van, fiam. csak ti menjetek el, én nem megyek, majd csak megsegít azért engem is az Isten. De ne felejtsd el azt a tanácsot, amit még elég jókor tőlem, az édes anyádtól kaptál. Dezsőt most már ezek a szavak sem tudták megindítani. Összepakkoltak és már másnap el is utaztak. Ötödik nap már nem S/.egeden, szülővárosában, hanem Győrben, az idegenben járt haza a gyárból a jó távol­eső lakásukra.. Mi történt most ? Most is ugy, mint I eddig. Amikor Dezső harmadik éve volt a ; gyárban, torkon ragadta ismét a veszedelem és ott kellett hagyni az állását. Persze most már eszébe jutottak édes anyja szavai, mert hogy állását elveszítette, vele együtt elveszi tette rokonai szeretetét is. Ugy történt min­den, ahogy az édes anyja megjósolta, telje­sen felesleges kerék lett mindenki szemében. Bizony szeretett volna már az édes anyjához vissza menni, de nem lehetett, későn volt, mert az már eltávozott az élők sorából Ekkor Dezső fegyverhez nyúlt és meg ölte magát. A közönség köréből. — Válasz —y —d cikkére. — Igen tisztelt Szerkesztő Ur! Jól tudom, hogy az Ön jóizlésü olvasó­közönségének szemeit sérti, ha ugyanazon személy rövid időn belül immár másodízben fog tollat egy s ugyanazon ügyben, de ment­ségem az legyen, hogy nem önérdeket, ha­nem egy, bár nem kellően méltatott, de nagyszámú egyénből álló társadalmi csoport ügyét szolgálom e soraimmal is. Bocsásson meg tehát, hogy ismét alkalmatlankodom s ezúttal is felkérni bátorkodom alábbi so­raim szíves közlésére. B. lapjának 15-ik számában —y —d aláírással ellátott levét reflektált a .Pápai Közlöny* 11-ik számában megjelent azon soraimra, melyekkel a kereskedő ifjak mu­latságáról távolmaradó kereskedő urak ma­gatartását megindokoltam. —y —d ur leve­lének lényege az, hogy a kereskedőknek alkalmazottaiktól való elzárkózása tényleg indokolt, mert a) csakugyan vegyes a kereskedő ifjak társasága s asszonyaikkal s leányaikkal egy társaságban azért nem tűrhetik őket, mert arra is képesek, hogy szobacicusokat az ut­cán megcsipkednek; b) arra nézve pedig, hogy tisztességes társadalmi érintkezés utján jöjjenek össze a kereskedőkkel és az ő családjaikkal, vagy c) hogy az önművelésre gondot fordí­tanának, felolvasásokat és egyebeket tarta­nának, — sohasem lehetett hallani. Mentségünkre kell kijelentenem, hogy ha egyik-másik éretlenebb gyerkőc vala­melyik ismerőse arcát megcsípi, azért ugyan az összességet elitélni nem lehet, mégis ezt közülünk is minden jobb érzésű ember el­itéli ; mert szívesen hisszük el, hogy a mos­tani kereskedő uraink vagy a t. cikkíró ur ilyesmit sohasem tett sem segéd, sem gya­kornok korában. Azonban, hogy önművelésünkre nem törekedtünk s számtalan kísérletet ne tet­tünk volna arra, hogy társadalmi életünk is legyen, azt meg kell cáfolnom. Mert a) a tél folyamán egyesületünkben több izben tartott felolvasásokat ugy dr. L. V. ügyvéd ur, mint egyesületünk több tagja is; b) felkértünk több kereskedő urat is felolvasások tartására, de ettől (neveket csak személyes érdeklődésre közlök) mere­ven elzárkóztak ; c) megkíséreltük a Lloyddal való együtt­működést is « egyik helyiségének periodikus használatát kértük — eredménytelenül; d) éppen most vasárnap fog határozni a Sportegylet t. vezetősége a helyiségének használata ügyében irt folyamodásunkra, — egyelőre bizonytalan eredménnyel. Tehát, mint látni méltóztatik, mi élünk s élni akarunk. Csak aziránt van aggályunk, hogy bár a t. cikkíró ur kijelentette, hogy a kereskedő urak is annak fognak örülni, ha alkalmazottaikkal minden téren együtt működhetnek, mégis adandó alkalmakkor az derül ki, hogy ezen — ránk nézve oly kellemes és kecsegtető kijelentése — csak az ő óhajtása volt s midőn cikkét megírta, akkor nem a kereskedő urak összessége ne­vében beszélhetett. De reméljük a legjobbat! Részünkről mindent el fogunk követni a jóviszony meg­szilárdítására. Teljes tisztelettel KíEY TIKTOR a pápai keresk. ifj. önk. körének elnöke. SCHWACH MOR cipéi Pápa, Rákóczi-utca 34. sz, J|

Next

/
Oldalképek
Tartalom