Pápai Közlöny – XXIV. évfolyam – 1914.

1914-04-05 / 14. szám

tudnak iparuk folytatásában kimutatni, azok az ipartestületi jegyzővel a délutáni órák­ban a jutalom érdemében teendő felterjesz­tés ügyében értekezésre kéretnek. — A Győri uti aszfaltgyalogjárda. Az uradalom hajlandó a Győti-ulon a kas tély fala mellett készítendő aszfaltgyalogjárda költségéből a szabályszerint őt terhelő két­harmadrészt viselni. Minthogy az összköltség a v. főmérnök költségvetése szerint 13360 koronát tesz ki, ebből 8907 korona esnék az uradalomra. A tanács közölte az urada lommal, hogy ennek az összegnek befizetése esetén a járda elkészítését javasolni fogja a képviselőtestületnek. — Nyugdíjazott levélhordó. A helybeli m. kir. posta- és távírda hivatalnál 36 évi hű és buzgó szolgálata után Tamás Ferenc m. kir. posta- és távírda altiszt f. évi áp:ili3 hó 1-én nyugalomba helyeztetett. Sok évig teljesített a belvárosban kézbesítői szolgálatot. Kívánjuk, hogy a jól megérde­melt nyugalomban még sokáig élvezze fá­radtságának jutalmát. — Makkay Géza itthon. Makkay Géza, elösmert cigányprímásunk, kiről már egy izben említést tettünk, hogy 1000 ma­gyar nóta gyűjtője és ki hosszabb ideig a fővárosban időzött — valószínűleg honvágy miatt, mert hát mindenütt jó, de legjobb otthon — a múlt hetekben visszaérkezett Pápára és jelenleg minden este a Hungária kávéházban szórakoztatja a közönséget. — Makkay Géza nem hiába időzött éveken át a fővárosban, mert olt alkalma volt az ösz szes fővárosi zenekarok által a legújabb magyar dalokat gyűjteni és most már 1500 nótája van együtt egy remek zenealbumban hangjegyezve és szövegezve, melyet bárki­nek készséggel bocsájtja rendelkezésére. — Országos vásár. Városunkban mult kedden és szerdán országos vásár lett tartva. A keddi állatvásárra szarvasmarha felhajtatott 3888 drb , eladatott 1341 drb. ; ló és csikó felhajtatott 1840 drb., eladatott 336 drb., sertés fejhajtatott 2154 drb., el adatott 1394 drb. A szerdai kirakodó vásár elég forgalmas volt. ailtlIIIIIIIHIIIIMIIIIIIIIIMHIHIIMII IMIIM! Illlllll MIMI 161 végrh. sz. 1914. Árverési hirdetmény. Alulirt kiküldött bir. végrehajtó ezennel közhírré teszi, hogy a keszthelyi kir. jbiró­ság 1913. évi V. Sp. I. 402. sz. végzésével Gál Nándor keszthelyi lakos felperes részére alperes ellen 269 kor. 60 fillér tőkekövete lés és jár. erejéig elrendelt kielégitesi vég­rehajtás folytán alperestől lefoglalt és 700 korona — fillérre becsült ingóságokra a pápai királyi járásbíróság 1913. V. 712. sz. végzésével az árverés elrendeltetvén, annak a korábbi vagy felülfoglaltatók követelése erejéig is, amenynyiben azok törvényes zá­logjogot nyertek volna, alperes lakásán Kis­Podáron leendő megtartása határidőül 1914 évi április hó 7-ik napján, délután 3 órája ki­tüzetik, amikor a bir. lefoglalt kocsik és egyéb ingoságok legtöbbet Ígérőnek készpénz fi zetés rnellettszükség esetén becsáron alul is elfognak adatni. Felhivatnak mindazok, kik az elávree­zendő ingóságok vételárából a végrehajtató követelését megelőző kielégittetéshez jogos tartanak, hogy amenyiben részükre a foglalás korábban eszközöltetett volna és ez a vég­rehajtási jegyzőkönyvből ki nem tűnik, hogy elsőbbségi jelentéseiket az árverés megkez­déséig alulirt kiküldöttnél Írásban vigy pedig szóval bejelenteni el ne mulasszák. A törvényes határidő a hirdetménynek a bíróság tábláján történt kifüggesztését kö­vető naptól számíttatik. Pápa, 1914. évi márc. hó 24. napján. Asztalos Sándor kir. bírósági végrehajtó. — Szállítási iroda áthe­lyezés. Értesítem a n. é. közönsé­get, hogy szállítási irodámat május hó 1-től fogva, ifj. Schlesinger Mór há­zába (Kossuth Lajos-u.) helyezem át. Tisztelettel Deutsch Miksa. — A 7—15 éves elhagyott gyer mekek tartása súlyos kötelezettséget, nagy vagyoni terhet ró városunkra, épen ezért a tanács az e címen felmerülő költ­ségek részbeni fedezéséhez a megye támo­gatását kérte. A törvényhatóság értesítette a várost, hogy a maga részéről támogatást nem nyújthat, de ez irányban a belügymi niszterhez államsegélyért folyamodott. — Az 1913. évi tartásdíjakhoz a miniszter 4831 koronával járult hozzá. — A v. kertész lakbérének eme­lése. Kis József v. kertész lakbérének 300 K ró! 450 K-ra leendő felemelését kérte a tanácstól, amely arra való tekintetből, hogy a kertész szakszerűen, általános megelége­désre végzi dolgát s iparkodik a város jö­vödelineit is fokozni, a kért 450 K lakbért részére f. évi május 1 tői megállapította s lakbérnegyedenként előre részére folyóvá tette. Pápai m. kir. anyakönyvi kivonat. 8 z ülőitek. Illés János cipész és neje Sarf Katalin, fia: halvaszületett. — Ráesik János városi tűzoltó és neje Pári Julianna, fia : Ferenc, rk. — Müller Lajos föld­mivelő és neje Straub Rozália, fia: Jenő, rk. — Rechnitzer Henrik kereskedő segéd és neje Kárlik Janka, fia: Zoltán, izr. — Grünberg Móricz szoba­festő és neje Klein Hermina, leánya: Margit, izr. — Molnár Ferencz kőmives és neje Makai Terézia, fia : Ferencz, rk. — Pap Mihály városi munkás és neje Sas Mária, leánya: Rozália, rkath. — Krausz Miksa nyomdász és neje Weisz Etel, leánya: Rózsa, izr. — Mészáros János városi rendőr és neje Sza­badi Rozália, fia: Ferencz, rk. Házasságot kötöttek. Horváth József oláhcigány rk. és Vajda Ilona rk. — Farkasdi István földmivelő rk. és Molnár Mária, rk. Halottak. Gazsó István rk. 7 éves, vörheny. Mórocz Terézia, rk., 5 hónapos, tüdőlob. — Pék János ny. fegyőr, rk., 70 éves, agyvérzés. — Tóth Mária, rk., 10 napos, tüdőlob, Felelős szerkesztő : POLLATSEK FRIGYE? Gold Ignácz első pápai bérautó vállalata. Van szerencsém Pápa város és vidéke n. é. közönségét értesíteni, hogy 30 év óta fennálló bérkocsi­üzletemmel kapcsolatosan egy létesítettem és azt a n. é. közönség­nek rendes bérkocsidij mellett ren­delkezésére bocsájtom. Amidőn köszönetet mondok az eddigi pártfogásért, egyben kérem a n. é. közönséget ezen uj vállalatom­hoz is szíves jóindulatát és pártolását. bérautó és kocsi­tulajdonos. Telefon sz. 54. — Bérkocsiaim száma: 5-ig. tisztelettel GoM IgltóCZ I CT^CT^r^ra^ H/if^^si^raCT^i fogorvos legújabb villanyos túMM felszerelt A * A A A A A A • * Készít mindenféle lejxiez nélküli, lemezes és gyökérbe illeszthető {, arany-1 orvosi $ es Pápa, Jókai Mór utca 16. (Blum ház.) * ooooooooooooo Javítások 3 óra alatt. * á A a A x >» A Mindenféle fogtömés. Érzékte­lenitett foghúzás.—- Hibás ál­lású fogak-helyrehozatala. — Fogfehérités. Miután e munkák nem lesznek elküldve, hanem felügyeletem mellett elsőrangú segédekkel sa­ját műtermemben készíttetnek, tehát nem kell napokig várni s már 4 óra alatt a legbiztosabb sikerrel átadhatók. Rendelés cLélelelö-fc-t 8-"ból clólix-tóiCL 6 ózeáig­-W\

Next

/
Oldalképek
Tartalom