Pápai Közlöny – XXIII. évfolyam – 1913.

1913-03-30 / 13. szám

hagyomány, amelynek azonban ma már semmi fontosabb jelentősége nincs, nem szolgálhat okul arra, hogy a többi életerősebb városok hátrányára gazda­godjanak, vagy előnyben részesüljenek, hacsak a törvényhozás a nagyobb se­gélyhez több közintézménynek rövidebb idő alatti megvalósítását nem füzi. De országos szempontból ez sem enged hető meg, mert ott kell a közegészségi intézményeket leggyorsabban megvaló­sítani, ahol nagyobb népesség van ki­téve a veszélynek, s ahol erre égető szükség van. Igaza van dr. Antal Géza ország­gyűlési képviselőnek, mikor a városok közti határfalak húzását helytelennek s igazságtalannak tartja tisztán törté­nelmi szempontból. Minden ember any­nyit ér, amennyit képes produkálni, ezt át lehet vinni a városokra is. Min­den városnak csak akkora országos je lentősége van, amennyit az ország ér­dekében kulturális és gazdasági érde­kében kifejteni képes. Vájjon kimondhatja azt, hogy Sel mec és Bélabánya, Versec, Zombor, Pancsova, Komáromnak nagyobb kul turális és közgazdasági jelentősége volna mint Újpestnek stb. Bizonyára senki sem s mégis 2—3-szorta nagyobb se­gélyben részesülnek. Ilyen szembetűnő s indokolatlan megkülönböztetés az uj városi törvényben elő nem fordulhat. Második hibája a törvénynek a tisztviselők osztályozásában van, amely piruló szónok arczát. Odahuzta széles mel­lére, hogy eltakarja a sok gyönyörködő, zavaró tekintet elől. Közhelyeslés mellett utasította az intézeti kontra szeniort, hogy állítsa ki a kegyelemlevelet. A leghosszabb lábu diák olimpiai ugrások közt loholt azzal a pedellushoz. Mire harmadszor harangozta be sivitó klárinétján Bámbó a négyest, a kevély te­kintetű, izmos szálú fiu hálásan hajolt meg a kegyelmező professzor urak előtt, akik leereszkedőn, jóakaratulag kocczintottak a kollégium büszkeségével. A párok már sorakoztak. Az igazgatóné a tornatanár karján, szorosan a fiu mellett haladt el s egy rövid, parancsoló pillantás alatt odasúgta : — Ilka, magát várja. Megértő bicczentéssel felelt Laczi és sietett karját nyújtani a leánynak, aki vi­dáman fogódzkodott abba. Meleg, szíves szavakkal próbálta megköszönni Ilkának a közbenjárást, de nem juthatott szóhoz. — A négyesrendezésre vigyázzon most, ebbeli ügyességének köszönheti a szabadu­lást, — ütötte el a leány a hálálkodást, mig a szeme boldogan pihent meg a diák határozott, büszke profilján. Világhóditásra induló hőst imádott benne, a legszebb, leg­merészebb, legokosabb ifjút, akiért meghalni is gyönyörűség volna. Pedig egy ige sem esett soha közöttük a szerelemről. — Csak sokat voltiik együtt s Laci mindig lekötötte figyelmességével és gyöngédségével. Járt a házukhoz is, ahol mindenki kedvelte, főképp — szemmel láthatóan — az édesanyja. Együtt tért vissza a leszálló esttel a városba a társaság. Az öreg kollégium ab­szintén a városok megkülönböztetésé­ből folyik. Minthogy a törvény a tisztviselők kvalifikációját egységesen állapította meg, akkor az egynemű állások között különbséget tenni nem lehet, ép ugy, mint az államnál, fokozatos elölépés­nek kell helyet engedni annak meg­szorításával, hogy a .VI ik fizetési osz­tálynál magasabb fizetési osztályba nem juthatnak azok a tisztviselők, kiknek állásához magasabb egyetemi, vagy aka démiai, a VlII-ik fizetési osztálynál azok, kiknek állásához középiskolai képzett­ség kell. Önként következik ezekből, hogy a városok háztartási ügyeinek intézé­sénél is a törvényhatósági és r. t. vá­rosok közötti válaszfalnak el kell tűnni. A városokról tehát egy külön tör­vény alkotandó s minden r. t. város kiveendő a vármegye felügyeleti köré bői s mind a belügyminiszter, mint leg felsőbb fórumnak rendelendő alá. En­nek a kebelében levő városi ügyosz­tályba oly egyének volnának kineve­zendök, kik a városok fejlesztési mun­kájában kitűntek. Ezen ügyosztálynak vezetése s irányítása alatt meg vagyok győződve, hogy a városok mihamarabb elérnék azt a fejlettséget, amelytől függ hazánk kultúrájának, iparának és ke­reskedelmének emelkedése. De ha a r. t. városokat továbbra is meghagyjuk a vármegyék felügyelete alatt, még ha könnyittetik is némi te­lakszemei a hegyről messzire fénylettek. — Alatta húzódtak el — egész utczasor — a tanári lakások. Kertjeik be, az internátusig húzódtak el. Kemény vasrostély zárta a földszintes diákszobák ablakait, hogy meg ne dézsmálhassák az érő gyümölcsöket a soha jól nem lakó dominék. A búcsúzásnál Laczinak a keze a leá­nyét szorongatta, de a szeme, mint valami tekerődző, veszedelmes kígyó, az asszonyó­val kapcsolódott Össze. Az asszony szeme mondhatott valamit, nagyot, boldogságosat, sokat ígérőt, mert a nagy, erős fiu egész testében végigrázkódott. Ilka nem látott semmit: az ő szeme elé bűvös, szines fá­tyolt vont a bimbózó szerelem tündérujja. A vacsora senkinek sem ízlett. Ilka csöndes, szótalan volt, az asszony pedig ideges fejfájásról panaszkodott. — Az öreg nyugalmat ajánlott neki a visszavonult szo­bájába, az avult, disznóbőrkötéses foliánsok közé. Ilka megcsókolta anyját és azt mondta, hogy aludni megy. Nem gyújtott világot, csak a csipke­függönyt húzta félre. A kis leányszoba ezüs­tös holdfényben úszott. Nagy, bolyhos ken­dőbe burkolódzott, az ablakhoz ült és félig hunyt szemekkel a varázslatos éjszakában megidézte a fiut. Es az jött a tarka álmok, virágos ábrándok szárnyán. Oda hullt a lába elé engedelmesen, szerelmesen. Csókolta a kezét és fogadta, hogy sohasem fog senkit mást szeretni rajta kívül. Szegény, kicsi sziv alig bírta ki ezt az álomboldogságot. Édes szendergéséből ijedten riadt fel. Mintha szemben, az internátus emeleti ab­lakából egy sötét árny ereszkedne alá. Ré­mült igézettel, dermedten nézte. Most földet kintetben háztartásuk, akkor is fejlődé­sükben meg lesznek bénítva, mert a vármegyei szellem egészen más, mint a városi. Az egyik konzervativ, a másik szabadelvű. Minthogy pedig a városi elem a törvényhatóságban csak egész kis számmal van képviselve, nem lehet várni ettől, hogy a városi érdekeket előmozdítsa. Különösen, mikor annak horderejét fel sem tudja fogni. A vár­megyének feladata a kis- és nagyköz­ségek életét irányítani, ellenőrizni, te­kintve, hogy ezek nélkülözik azt .az intellektuális erőt, amely a városokban megvan. El kell tehát háritani a váro­sok útjából mindazokat az akadályokat, melyek a szellemi erőt lenyűgözik s kifejlődésüket megbénítják. Ezt pedig csak akkor érhetjük el, ha a városokat egy keretben tömöritjük s kivesszük az ólomlábakon járó vár­megyék felügyelete alól. —y —y­Tűzoltóságunk érdekében. Kétségbevonhatatlan tény az, hogy városunk lakossága az összes köz­hasznú intézményeink közül a tűzoltói intézményünk iránt tanúsítja a leg­nagyobb közönyt és nemtörődömséget. Sajuos, hogy igy van, pedig ha vala­mely intézményünk megérdemli a pár­tolást és jóindulatot, ugy tüzoltótes­tületünk az, mely városunk összes lakosságának élet- és vagyonbizton­ságát van hivatva megmenteni. ér, a vastag kötelet visszahúzzák. Kiáltani akart, de torka Összeszorult. Szeretett volna eljutni, de lábát ólomsulyok kötötték le. A félelmes árny egy kis ideig a fal mellett meglapult, azután óvatosan elindult a kerten keresztül a lugas felé. Amint ke­rülte a nagy virággruppot, a hold bevilágí­totta egész alakját. — Laczi! -- sikoltotta halkan, sóhaj­szerűen. Lába is engedett. Az ablaktól vissza elindult a szobán, ki az ajtón, először té­tován, majd biztosabban lépegetve, mint az alvajáró. A hold sugárpászraája előtte tán­czolt, vezette. Könnyű lépése alatt csak madárszárnylibbenéshez hasonló nesz támadt. Oldalt közeledett a lugashoz. Már csak két hatalmas tujabokor választotta el. Itt megállott. Szemének nem vehette hasznát, a fülét feszitette meg. Szaggatott hangok szűrődtek át a vadszőlő sorvadó in­dáin. Egy női hang, oly ismerős . . . Isten segits I Az édesanyjáé. Borzongva, szörnyű­séggel hallgatja: —- A kis leány szeret, én imádlak, — suttogta a forró hang. — Az enyém a nagy, romboló szenvedély és ez nem engedi, hogy lemondjak rólad, még érette sem, a leányo­mért. Pillanatnyi csend, utána a fiu lágy, babusgató szava hallatszott. A szegény kis leánynak ennyi éppen elég volt. Szép csen­desen végig esett a gyepen. A halk zuhanás csak egy perezre riasztotta meg a vétkező­ket. Az elkövetkező mélységes csend még közelebb hozta egymáshoz. Didergős, őszi reggelen ébredt föl a leány aléltságából. Eszelősen nézett körül. Látta a lugast; eszébe jutott minden. Nágy

Next

/
Oldalképek
Tartalom