Pápai Közlöny – XXIII. évfolyam – 1913.

1913-03-16 / 11. szám

életének 66-ik évében hosszas szenvedés után Budapesten elhunyt. A megboldogult Abbáziában keresett gyógyulást és onnan feleségével visszatérve, Budapesten hirtelen rosszul lett és meghalt. Temetése ma d. e. 11 órakor lesz. Peidl Ferenc, helybeli jónevii vendég lős, folyó hó 14-én a pozsonyi kórházban, ahova súlyos betegen gyógykezelés végett szállították, életének 45-ik évébén elhunyt. Ugyanott, Pozsonyban helyezik örök nyu­galomra. — Tűzoltók társasvacsorája. A helybeli tüzoltó-egyesület parancsnoksága, a működő tagok szolgálatát némikép is jutal­mazandó, mult szombaton este 8 órakor az Edelényi féle vendéglőben igen sikerült tár­sasvacsorát rendezett, amelyen mint vendé­gek városunk számos notabilitásai is részt vettek. Számos pohárköszöntő hangzott el, melyben a működő tűzoltók Önfeláldozását igazolták és ismerték el. A társaság a leg­vidámabb hangulatban éjfélig maradt együtt. — Az izr. iparosok gyámolító egy­letének folyó évi március 8 án tartott köz­gyűlésén az egylet uj tisztviselősége a kö­vetkezőleg alakult meg : Elnök lett : Bőhm Samu, alelnökök Billitz Ferenc és Manheiin Annin, pénztáros Strausz Arnold, ellenőr Braun Miksa, titkár Nuszbaum József, kul­csárok Braunstein Márkusz és GRick Miksa, templomatya Krausz Mór, választmanyi ta­gok lettek: Berger Dávid, Boscowitz Sá­muel, Buchsbaum József, Dringler Gyula, Scheiber Hermán, Fleischer Géza, Hoch Lajos, Kohn József, Mayersberg Samu, Pol­lák József, Rosinger Vilmos, Stein Vilmos, Singer Ferenc, Sonnenfeld Samu, Toch Hen­rik és Wittmann Ignác téglagyáros. Szám­vizsgálók lettek: Lázár Ádám, Fischer Gyula, dr. Hirsch Vilmos, Koréin Ernő, dr. Kóródi Simon és Sebő Simon. — Iluska créme. Igen jó kéz és arcbőr finomító az „Iluska créme" 1 tégely 1 ko rona a Városi gyógyszertárban Fő utca 8. Pápai m. kir. anyakönyvi kivonat. Szülöttek. Markó József napszámos és neje Leimeszter Irma fia: József rk. — Füredi Kálmán népzenész és neje Bódai Rozália leánya : Vilma rk. — Moschansker Lajos szűcs és neje Kárlik Terézia fia : Hermán izr. — Kernva Dezső csizmadia és neje Mike Juliánná fia: Dezső rkath. — Kovácsics József földmivelő és neje Pirka Anna leánya: Jolán ághev. — Fodor Katalin napszámosnő fia: Imre ághev. — Tamás József cipész és neje Némethi Karolina fia: Rezső • rk. — Osztermann Nándor kalapos és neje Bauer Terézia leánya: Margit rk. — Hajdú Lajos gépész és neje Baumann Anna fia: József rkath. — Hegyi István napszámos és neje Tóth Veronika fia : Ferenc római katholikus. Halottak. DandI Nándorné született Tóth Jolán rk. 68 éves elaggulás. — özv. Vince Ferencné szül. Pados Terézia rk. 67 éves elaggulás. — id. Polgár József földmivelő rk. 71 éves tüdővész. — Horváth Mária rk. 10 hónapos tüdőhurut. — Friedenstein Jakabné szül. Pollák Netti izr. 78 éves elaggulás. —- Szabó Istvánné sz. Molnár Rozália rk. 70 éves tüdőtágulat. — Ronc Istvánné sz. Németh Rozália rkath. 66 éves tüdőtágulat. Felelős szerkesztő : POLLATSEK FRIGYE? ZONGORA kezdőknek és egy keveset használt PIANINO olcsó áron eladó, esetleg részletre is. Zongora hangolást és javítást vidéken is elfogadom, A legjobb hurok csak nálam kaphatok, Rakovszky István zongora és hangszer készítő Pápa, Márton István-utca 8. 253. vgrh. sz. 1918. Árverési hirdetmény. Aluliirott kiküldött bir. végrehajló ezen­nel közhírré teszi, hogy a pápai kir. jbiró ság 1912. évi Sp. I. 308. és 326 sz. vég­zésével Stiszkalek Károly és társa, Hirsch Náthán utódai felperesek részére a'peres el­len 1199 K 87 f. 2500 Kor. tőkekövetelés s jár. erejeig elrendell| végrehajtás fol>tán al­perestől lefoglalt és 3482 K — f becsült in­góságokra a pápai kir. jbiróság i913. V 157 számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak a korábbi vagy felül foglaltatok követe­lése erejéig is amenynyiben azok törvényes zálogjogot nyertek volna, alperes Pápán, | Tisztviselőtelepen és a közvágóhidnál leendő j megtartása határidőül 1913. évi március hó | 20-ik napján d. u. 3 órája kitüzetik, amikor , fr bíróilag lefoglalt épületfák és hidasalkat­részek és egyéb ingóságok a legtöbbet Ígé­rőnek készpénz fizetés mellett szükség esetén becsáron alul is elfognak adatni. Felhivatnak mindazok, kik az elárvere­zendő ingóságok vételárából a végrehajtó követelését megelőző kielégittetéshez jogot tartanak, hogy amennyiben részükre a fog­lalás korábban eszközöltetett volna és ez a végrehajtási jegyzőkönyvből ki nem tűnik, elsőbbségi belelentéseiket az árverés meg­kezdeseig alulirt kiküldöttnél írásban vagy pedig szóval bejelenteni el ne mulaszszák. A törvényes határidő a hirdetménynek a biróság tábláján történt kilüggesztését kő­vető naptól számíttatik. Kelt Pápán, 1913. március hó 11-én. ASZTALOS SÁNDOR kir. bírósági végrehajtó. 186 végrh. sz. 1913. Árverési hirdetmény. Aluürt kiküldött bir. végrehajtó ezennel közhírré teszi, hogy a bpesti keresk. és váltó tszék 1913. évi 2510. sz. végzésével Tóth Árpád budapesti lakos felperes részére al­peres ellen 1500 korona — fillér tőkeköve­telés és jár. erejéig elrendelt kielégitesi vég­rehajtás folytán alperestől lefoglalt és 1466 korona — fillérre becsült ingóságokra a pá­pai királyi járásbíróság 1913. V. 76. számú végzésével az árverés elrendeltetvén ; annak a korábbi vagy felülfoglaltatók követelése erejéig is, amenynyiben azok törvényes zá­logjogot nyertek volna Jalperes lakásán Vak­Bottyán-utcza leendő megtartása határidőül 1913. évi március hó 22. napján, délután 3 órája kitüzetik, amikor a bir. lefoglalt ezüst tárgyak s egyéb ingóságok a legtöbbet Ígérő­nek készpénz fizetés mellett szükség, esetén becsáron alul is elfognak adatni. Felhivatnak mindazok, kik az elávree­zendő ingóságok vételárából a végrehajtató követeléset megelőző kielégittetéshez jogos tartanak, hogy amenyiben részükre a foglalás korábban eszközöltetett volna és ez a vég­rehajtási jegyzőkönyvből ki nem tűnik, hogy elsőbbségi jelentéseiket az árverés megkez­déséig alulirt kiküldöttnél írásban v igy pedig szóval bejelenteni el ne mulasszák. A törvényes határidő a hirdetménynek a biróság tábláján történt kifüggesztését kö­vető naptól számíttatik. Pápa, 1913. évi március hó 6 n apján Asztalos Sándor kir. bírósági végrehajtó. Géphimzés tanítása egósz díjtalanul eszközöltetik annak, — aki felkeresi ­jn j Pápa, Széchenyi-tér 6. szám alátt. M ofcsó és jó txxppógépef, kepékpápt és gpa­tiiofoiit, úgyszintén a KegujaBB fefcétefü femete­ket fefteí Beszepes-ni. — Weinberger Mihály kArpHos ía <lis/,U<> Fítpiln, .liíkat Mrfr-ulcil (Irgalmas-rend bérháza.) Elvállal minden néven nevezendő kárpitos munkákat, díszítéseket, laká­sok teljes berendezését, tapétázást, al­kalmi díszítéseket, függöny felrakását, btlliárd asstalofc betaiiát Javítások elfogadtatnak jutányos áron. UU o reiö i #

Next

/
Oldalképek
Tartalom