Pápai Közlöny – XXIII. évfolyam – 1913.

1913-03-02 / 9. szám

JC^JrXX- évfolyannFébjpa,, 1913. Tn..á.a?o±-Q.s 2. 9. szám Közérdekű SüggetBevi hetilap. — Megjelenik minden vasárnap. ELŐFIZETÉSI ARAK : évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 8 K. Egyes szám ára 30 fillér. Laptulajdonos és kiadó : POLLA T S E K FRIGYES. HIRDETESEK ES NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és Nobel A könyv- és papirkereskedésében. Tudvalevő, hogy az adóreform a kincstári adókat két részre tagolja. Az egyikhez a hozadéki adókat, a másikhoz a személyes jövedelmi adót sorozza. A hozadéki adók után megengedi a községi adó kivetését, a személyes jövedelmi adó után ellenben nem. A törvény e rendelkezése nagy aggodalomba ejti a városokat és községeket egyaránt. A hozadéki adók kulcsa ugyanis kisebb a réginél, a községi adó alapjául szolgáló kincstári adó alap tehát a múlthoz képest kevesebb lesz. Igy a községi adókivetés is kisebb, a községi közjevedelem tehát csekélyebb lesz. A haladás mai tempója, az igé nyek mai fokozódása melielt a községi közjövedelem e csökkenése a pénzügyi adminisztrációt nagyon meg fogja ne heziteni. Éppen azért mind sűrűbben merül fel a városok és községek körében a kívánság, hogy a községi közjövedelmek mai mértékének biztosítása céljából személyes jövedelmi adó után is vettessék ki községi pótadó. A helyhatóságok ugyanis attól félnek, hogy már az eddigi szükségletek fedezése céljából is a községi pótadókulcs" emelésére lesz szükség. Az elöljáróság e ténykedése pedig a jelen viszonyok kö zütt olyan ellenérzést kelthet a polgárok körében a községi közélet iránt, amelynek az adminisztratív rend fogja kárát vallani. Nekünk is az a subjuktiv meggyőződésünk, hogy az adóreform életbeléptével a községi adó alapjául szol gáló kincstári adó alap nagy mértékben csökkenni fog s igy a községi adójövedelem eddigi összegének biztosítása céljából a kivetési kulcs emelésére lesz szükség. Végeredményében ez az adózóra mindegy volna, hogy ha a kivetési kulcs emelése dacára adóterhe nem növelödnék, minthogy azonban a kincstár az adózóképességet, különösen a tehetősebb osztályoknál a maga számára jobban ki fogja aknázni, mint ezelőtt s ig'y a községi adójövedelemnek jelenlegi összegéig való biztosítása az adózó polgár összterhének a múlthoz képest való növekedését eredményezheti, ennélfogva az adókulcsnak csak az eddigi községi adóbevétel elérése céljából való emelése is az adózó polgárság körében valami nagy sympáthiára nem számithat. Az adózó pob gárság ott fog igyekezni terhein könynyiteni, ahol módjában áll, vagyis autonom háztartásának keretében. Ennek a tendenciának, ennek a törekvésnek egy haladó város közéletébe való bevitele, a pénzügyi adminisztrációt kétségkívül nagy mértékben megnehezíti. Ez azonban ma még — bár indokolt — de mégis csak subjektiv feltevés, amelyre a későbbi tapasztalatok alaposan rácáfolhatnak. Nézetünk szerint ma még az oly irányú állásfoglalás, hogy a községi szükségletek fedezhetése céljából a jövedelemadó után is vettessék ki a községi adó — korai volna. Igénytelen felfogásom szerint különben a jövedelem-adó külön községi megterhelésére csak a be IAKCZA Az utolsó kenet, — Nagyságos uram 1 — szólt be szerényen a hálószoba ajtaján a komornyik. — No, mi az ? — kérdezte Jacques le Hallier az ágyból, miközben erősen dörzsölgette álmos szemeit. Az éjjel sokat vesztett a klubban és hajnal felé idegesen tért haza. — Nagyságos uram, nem is merészeltem volna álmában háborgatni, de különös látogatója érkezett. — Ilyen korán reggel, ugyan ki lehet? — Azt hiszem, valami vidéki plébános. — Plébános? Mit kereshet nálam? — Nem tudom, de láttam, hogy már nagyon öreg, a ruhája kopottas és a csizmája sáros. Azt mondta, hogy nagyon fontos ügyben kiván a nagyságos úrral beszélni. Az elegáns világfi meglepetéssel fo gadta a hirt és gyanakodva kérdezte: — Biztosan tudod, hogy nem valami kéregető ? •SAíP "AlT' g-jA^"* r^f

h Eleinte ón is arra gondoltam, de az öreg ur tiltakozott ellene és azt mondta, hogy sokkal fontosabb ügyben keresi a nagyságos urat. — És hová vezetted ? — Kegyes engedelmével a dolgozószobába vezettem. — Helyes ! Mindjárt megyek ! A komornyik eltávozott és Jacques le Hallier hirtelen felöltözött, azután pedig átsietett a dolgozószobába, ahol a különös vendég félénken Húzódott meg egy fotel sarkában, háromszögletű kalapját a kezeiben forgatva. Szerényen felállt és szelid hangon kérdezte : — Jacques le Hallier úrhoz van sze rencsém ? — Szolgálatára, főtisztelendő ur! — Én abbé Bourelet vagyok, plébános Saint Firmin d'Aveyronban. Amint látni méltóztatik, igen messsziről jövök, nagyon komoly ügyben. — Rendelkezésedre állok főtisztelendőségednek. — Uram, rendkívül izgatott vagyok, mert az ügy, amelyben felkeresni bátorkodMEGIWILT tam, hivatásom körén kivül fekszik és komolyan aggódom, vájjon nem követtem e el hibát, amikor ilyen vakmerő igéret beváltására vállalkoztam. Amit mondani akarok, bizonyára saiátságosan fog hangzani a pap ajkáról. Azután meg olyan nehezen tudom gondolataimat szavakba foglalni. — Egyszerű falusi plébános vagyok, azért kérem, ne veszítse el velem szemben szíves türelmét. Jacques mélyen meg volt hatva vendége őszinteségétői és zavarától s megnyugtatólag vigasztalta : — Biztosithatom, hogy nyugodtan meghallgatom minden szavát! — Előre is köszönöm, uram, mert ha már idefáradtam, akkor már beszélnem is kell, de igyekezni fogok mondandómat minél rövidebbre fogni. Az öreg ur nehéz lélegzetet vett, azután fotytatta: — Néhány nap előtt egy éltes úrinő betegagyához szólítottak, aki az én kerületemben, Saint Firminben egy kastélyban lakik. Talán ismeri is a kastély nevét, uram? Jacques le Hallier egy pillanatig elrőfös- és divatáruháza. Az adóreform és a pótadó.