Pápai Közlöny – XXIII. évfolyam – 1913.

1913-11-09 / 45. szám

gyengeségüket, hogy eddigelé csak is harmadrendű hust árusítottak és megtennék, kijelentenék, hogy ezentúl a bécsi piacon harmadrendűnek jelzett marhát fognak vágni és annak húsát árusítani. Jogoson elvárhatnák a mészárosoktól azt

y hogy drága pénzünkért pénzünknek megfelelelő hust szolgáltassanak. Ezt a jóakaratot azonban mészárosaink részéről hasztalan várjuk, előbb eljön a Messiás, semhogy Pápa város közönsége kifogástalan hust kapjon. Nálunk nincs különbség a húsnál, osztályozva az sehogy sincs, legfeljebb a különbség az, hogy a nagyobb fogyasztó előnyben részesül a kis fogyasztó, vagyis a szegény emberrel szemben. Nem emelnénk fel tiltó szavunkat a mostani árak ellen, bár jogosan tehetjük és indokolt is volna az, ha az árral a minőség is arányosan emelkedne. De mit tapasztalunk ? Azt, hogy a legsilányabb húsért ugyanazt az árat fizetjük, mint másutt az ízletes húsért. A hatósági mészárszékek felállításával ezen anomália megszűnése várható. A hatóság ezzel nem akar a mészáros iparosoknak konkurenciát csinálni, de igenis kötelessége ez a lakossággal szemben, ha a mészárosokkal nem tud máskép egyezségre lépni. Városunk polgármestere kijelentette, hogy ha november 15-ig a húsárakat le nem szállítják, már november 20-án megteszi a szükséges intézaz idősebb Dorottya nevü leánya már férjnél volt, a fiatalabb Vince nevü fia pedig egy pesti gyárban volt alkalmazva. No de nem ezekről akarok én most beszélni, hanem csak magamról és a kis Ágota nevü varróleányról. Én a 40 es számú házban laktam Sárváry Boldizsárnál, aki szintén magyar ember volt. Utcai szobám volt a földszinten, ami épen szemben volt azzal az ablakkal, ahol Ágota dolgozni szokott. Nagyon magasan volt ez tőlem, amit sajnáltam is, mert csak akkor láthattam Ágotát, amikor kiné zett az ablakon. Az utcán soha nem találkoztam vele. Pedig, hogy szerettem volna, mert dacára annak, hogy keveset is csak messziről láttam, beleszerettem, hogy miért, azt még mindig magam sem tudom. Azaz, hogy most már tudok annyit, hogy kár volt megszeretnem, mert az életembe kerül. Nem régóta voltam Zágrábban, tehát még nem is igen volt ismerősöm. Az ismerkedést különben az is nagyon megakadályozta, hogy nem tudtam horvátul, tehát féltem bárkit is magyarul megszólítani, mert nem voltam benne biztos, hogy az illető nem e horvát. Egyszer azután, hogy hogy nem, véletlenül megismerkedtem egy, fiatal emberrel, mégpedig Sebestyénnel, Ágota fivérével ós a legközelebbi vasárnap fel is mentem vele hozzájuk. Amikor beléptem az ajtón ós megpillantottam Ágotát, tudtam csak meg, hogy az Ágota fivére volt. kedéseket az állandó hatósági mészárszék felállítására. Ezt értsék meg a helybeli mészárosok és ehhez alkalmazkodjanak! Városunk fejlődéséről. Városunk fejlődése kettős irányban érvényesül. Egyik a külső az alaki fejlődés, mely utcák nyitásában, uj városrészek alakításában, a régi utcavonalak szabályozásában, összekötő utcák létesítésében és terek kiképezésében nyer kifejezést. Másik pedig a belső, a tartalmi fejlődés, mely minél számosabb kulturális és közgazdasági institúció létesítésében valósul meg. A városok külső és belső fejlődésének méreteit és arányait, a gyakorlatban jelentkező igények szabályozzák. Amely város fejlődésének alapvető tényezői adva vannak és a lakosság szaporodásának robamossága garanciát nyújt a megvalósításra váró közintézmények prosperitásának : ott nem szabad ölhetett kézzel tétlenül nézni az események továbbfejlődésének automatikus játékát, hanem meg kell ragadni a kínálkozó alkalmat. Alkotni és teremteni kell! Mert hisz az alkotás tényével előmozdított örvendetes népesedési mozgalom eredményezi a rentabilitás érdekében jelentkező adótárgyak és adóalanyok rohamos felszaporodását is. A város lakosságának rohamos szaporodása bizonyos határvonalig maNagyon örültem fneki, hogy szemtől- j szembe kerülhettem Ágotával, hogy bemu tatkozhattam neki, hogy beszélhettem vele, azzal a szép szőke hajú, fekete szemű j leánnyal, akit eddig csak messziről bámulhattam, aki, mikor kihajolt az ablakon, a sok virág között olyannak tűnt fel előttem, mint a mesebeli tündérek közt a királynő. ! Szőke haján a napsugarak játszadoztak és ez olyan volt, mintha minden szál haja aranyból lett volna, amibe gyémánt kövek helyett belevegyült két fekete szemének napsugárként csillogó ragyogása. És ezt mindakettőt díszítette a két pirosló arca, amit bájos mosolygása tett el felejthetetlen széppé és kedvessé. De most már nemcsak a fejét láthat tara, hanem az egész alakját közelről, ami karcsúbb és csinosabb volt, mint minden leányé, akit még ezideig láthattam. Tehát mégjobban belevésődött a szivembe, még jobban megszerettem. Mikor bemutatkoztam és megcsókoltam a kis íehér puha, bársonyos kezét, valami különös melegség szaladt át a testemen és az első pillanatban szólni sem tudtam. O kezdett el tehát beszélni és én annak végtelenül örültem, mert olyan volt a hangja, mintha égi angyali kar muzsikált volna a fülembe. Igazán mondom, hogy most már any nyira szerelmes lettem bele, hogy még a tűzbe is képes lettem volna érte bemenni. Pedig hiába, mert később tudtam csak gától folyik feltartóztatás nélkül. De bármily örvendetes legyen is e látotnány, nem szabad, hogy elvakulttá és elbizakodottá tegye a város vezető férfiait oly mértékig, hogy a boldog megelégedés kéjes érzéseinek hatása alatt a puszta véletlenségre bízzák a továbbfejlődésnek folyamatát. Ám ha a város hivatott vezető erői és tényezői a modern alkotások anyagi gondjaitól elhúzódva, felelőssé gük tudatában lankadni érzik tettre buzduló erőiket: akcióba kell lépnie az örtálló társadalomnak! A társadalom önmaga ismeri leginkább saját vágyait és jogos igényeit. Lépjen tehát sorompóba! Egyesítse erőit és álljon ki a produktív alkotások azon terére, mely a közintézmények létesítésének programmszerü sorozatában hiányt pótlólag és kiegészitőleg, csakhamar elsőrendű faktorává válik a város életerős továbbfejlesztésének ! Az általánosság kereteiben mozgó ezen bevezetés után, áttérve most már Pápa város helyiviszonyainak taglalására és érdekszférájának megrajzolására, mindenekelőtt megállapíthatjuk, hogy városunk helyzete és közállapota magában egyesíti mindazon nélkülözhetlen eszközöket, melyek külső és belső fejlődésének és lakossága rohamos szaporodásának attribútumait alkotják. Nagyban és egészben koncentrálva látjuk városunk organikus életében és struktúrájában az emporiális jelleg kialakulásához megkívántató mindazon alapvető feltételeket, amelyek alapján meg, hogy ő nem szerethet engem, mert már mást ajándékozott meg aranyos kis szivecskéjével. De ón ezzel mit sem törődve, ezentúl is mindig csak felmentem hozzájuk, sőt most már sürüebben, mint eddig, mert arra gondoltam, hogy hátha még nem késő és megnyerhetem a szivét. Egyik nap, amikor felmentem, nagy meglepetésemre Ágota sirva fogadott s mikor azt kérdeztem, hogy mi baja, sirva válaszolta, hogy elhagyta, akit tiszta szívből igazán szeretett. Vigasztaltam, hogy felejtse el, majd akad még másik, hiszen annyi fiatal ember van a világon, de ő csak sirt. — Látja, Ágota, — mondtam neki — ha eltudná azt, a régit feledni, akkor én tudnék mondani egy fiatal embert, aki magácskát már régen titokban, forrón és igazán szereti. — Hiába ajánl Flórián akárkit is, én nem tudnám szeretni, mert azt a régit feledni soha nem tudom. — Pedig az a fiatal ember még a tűzbe is bemenne, csakhogy a magácska szivét megnyerhesse, Ágota. — Ki az ? — kérdezte sirva. — Én, — feleltem neki örömtől sugárzó arccal. — Maga, Flórián ? — Én. — Sajnálom magát nagyon, de látja,