Pápai Közlöny – XXIII. évfolyam – 1913.

1913-02-02 / 5. szám

ségét, ami lehetővé tenné neki az ön álló megélhetést. A szegény ügynek ily módon való javitásával tulajdonképen a közegészségi állapotunkon is segitenénk, ami mindenkire egyaránt fontos. Szegényeink legnagyobb része ugyanis ma oly lakásokban vonul meg, amely a fertőző betegségek melegágyai. Innét indulnak azután koldulásra, amit habár el is van tiltva, mindazonáltal ezer és ezer alakjában gyakorolnak. Mindenüvé betérnek s magukkal viszik a fertőző miazmákat, amelyek alkalmasak arra, hogy egy egész várost vagy városrészt járványos betegséggel töltsenek el. Ennek útját kell szegni, mert ahol nyomor van, ott van betegség, járvány is. Országos jelentősége van tehát a szegényügy gyökeres rendezésének. Mit ér a vízvezeték, csatornázás,, egészséges, modern lakások sorozata, ha min dig rettegni kell a piszok, a nyomorban sínylődő szegények közt uralgó járványoktól, amely ép ugv szedi áldozatát az alsó, mint a közép-, és felső osztályokból. Addig is tehát, mig az állam e téren magát intézkedésekre elhatározná, tegyük meg kötelességünket szerencsétlen embertársainkért, de egyúttal önmagunkért is. A es az A Választójogi Liga nagyon különös elhatározással lepte meg a „polgári" társadalmat. Kimondotta, hogy az általános sztrájk esetén anyagilag fogja támogatni a sztrájkólókat, ilyen módon vállalván közösséget azzal az országos rendbontással, amit a szociálista pártvezetőség tervez. A Választójogi Ligának ez az elhatározása mindenesetre nagyon különös. Bizonyos ugyan, hogy attól az anyagi támogatástól, amit ez a tagok nélküli társaság nyújthat a sztrájk olók'nak, nem lesz hosszabb, vagy nagyobbarányu a sztrájk, bizonyos, hogy gyakorlati szempontból körülbelül a semmivel egyenlő ez a kilátásba helyezett támogatás, de elvileg viszont nagyon furcsa fényt vet ez a Választójogi Ligában uralkodó szellemre. Mert legyünk azzal tisztában, hogy a választói jog legszélsőbb kiterjesztését, akarni még egyáltalában nem jelenti azt, hogy az általános, mindent felforgató sztrájkot is kell akarni. Sőt nagyon szomorú lenne, ha az úgynevezett radikális választójog álláspontján lévők nem tudnák elválasztani a választójogot illető nézetüket az általános sztrájktól. Hiszen akkor ők maguk igazolnák be, hogy a radikális elemek voltaképen teljesen azonosak az anarchisztikus, a féktelen elemekkel, s akkor a társadalmi rend és a nyugodt békesség barátai igazán nem láthatnának mást a legszélsőbb választói jog kiterjesztésének hiveiben, mint a fejlődésre vágyó, zavartalanul munkáló társadalom legveszélyesebb ellenséged, a kik mit sem válogatva eszközeikben, a legszélsőkre is hajlandók ragadtatni magukat. A Választójogi Liga — bármeny nyire híve is az általános választói jognak, — mégis elsősorban az úgynevezett polgári társadalomból toborozta tagjait. Önmagával hasonlik tehát meg ez a Liga, amikor olyan eszközökkel követeli a választói jog kiterjesztését, amelytől a polgári társadalom, a nyugodt, józan polgártársadalom borzad. Mert nyilvánvaló, hogy az általános sztrájk épen a polgári társadalmat fogja, — a sztrájkot rendező munkásosztály után elsősorban — sújtani. Nem a főpapok és nem a mágnás, nem a földbirtokos osztály, se nem a pénzemberek csoportját rémíti ez a készülő sztrájk, hanem igenis a polgárosztályt, azt a polgárosztályt, amely napi bevételéből él, amely napról-napra fogja érezni a megbénított kereskedelem és ipar okozta nehézségeket, az ezek miatt feltétlenül bekövetkező drágaság minden súlyát, előre tudván, hogy az ő jövedelmei a sztrájk után sem fognak a megdrágult élelmiszerekkel, ipariés kereskedelmi cikkekkel arányosan emelkedni, s előre tudja, hogy ők nem rendeztetnek majd arra való hivatkozással, hogy minden drágább lett bérsztrájkot, amit a drágaságot elő idéző s a politikai sztrájkot rendező munkásság okvetlenül rendezni fog. Világos tehát — s a polgári társadalom ma is rettegve gondol erre, — hogy mindazt a terhet, amely egy egy ilyen sztrájk után katasztrofális súllyal nehezedik a termelőre és fogyasztóra, végső eredményben a polgári társadalom vállai fogják viselni, s ez a társadaloai fogja, — ha ugyan képes lesz rá, — kinyögni és kiizzadni azt a mindenben előálló értékdifferenciát, amit a polgárokból alakult Választójogi Liga által is támogatott politikai sztrájk fog eredményezni. Mindenesetre pedig a megélni már ma is alig képes városi polgárok társadalmának vállai gondolnak iszo nyattal a bekövetkezendő időkre. — ugy tettem, mintha meghatottságát nem vettem volna észre és tréfálkozni kezdtem vele : — Nos, Jacquet, mit ir a kicsikéd ? Felém fordult és remegő hangon igy szólt: — A levelet édesanyám irta . . . Beláttam, hogy akaratlanul igen nagy gyöngédtelenséget vagy ostobaságot követtem el. Jacquet szomorú mosolygással folytatta: — Legjobb volna, ha az ilyen leveleket nem kézbesítenék a katonáknak ilyenkor, a csata előestélyén ! Igaz-e, kedves jó barátom ? — Jó híreket kaptál ? — Ellenkezőleg, nagyon rosszakat! Azután elhallgatott és elmélyedt a gondolataiba. Tekintete hosszan, nagyon hosszan elmerült a távoli láthatáron, ahol a sötét felhők között alig látszott néhány tenyérnyi kék ég és magamban ugy elgondolkoztam, hogy vájjon mit kereshet ott a szürke égboltozaton és miért borult olyan mélységes bánatba üde, hamvas gyermekarcza ? — Előre . . . indulj! -- harsogott a jelszó. Végre, valahára! Századom sora kozott. Janicquet még most is ugy állt ott, mintha álmodozna, mintha a parancsot nem hallotta volna, mert a hadnagy rákiáltott: — Mi az, Jacquer őrmester; már kidőlt a sorból? Már is? Azt vártam, hogy fiatal barátom majd kimenti, megvédi magát, de ajkai zárva maradtak. Rövid szünet után mégis megemberelte magát és fáradt, rekedtes, von tátott hangon vezényelte : — Előre ! indulj ! Itt nincs helye a szomorkodásnakl — Ilyen vontatott, elkényszeredett hangon nem szabad az altisztnek vezényelni. Az „Előre, indulj!" vezényszót lelkesedéssel, harsány hangon kell a legénység felé kiáltani. Vájjon mi baja lehet kis pajtásomnak, hogy ilyen hirtelen megváltozott? Nehéz utunk volt. Mikor az éj leszállt, még mindig ott masíroztunk a vizben, mely most már a derekunkon fölül ért. Hátunk mögött és fejünk fölött röpködtek és fütyörésztek a haláltosztó golyók. Lassan halolhattunk csak előre. A brigántik takarékoskodtak a lőporral; azt várták, hogy közelebb jussunk hozzájuk. — Állj I — hangzott hirtelen a vezényszó. A kapitány a sor elé lépett ós halk, szinte susogó hangon igy szólt: — Egy megbízható altisztre volna szükségem becsületbeli küldetésben! — Ki vállalkozna rá Önkéntesen ? Kiléptem a sorból és jelentkeztem, de nem volt szerencsém, k kapitány, aki már Afrikában is feljebbvalóm volt, igy szólt: — Maradj a helyeden; téged már jól ismerünk és megtalálunk majd, ha szükségünk lesz rád. Tehát a legcsekélyebb kegyet is megtagadták tőlem. Jól van, hát válasszanak mást. Akaratlanul Jacquetre gondoltam, hogy itt volna az alkalom magát kitüntetni ^s karrierjét megállapítani. Ugy látszott, hogy a kapitány egy gondolaton volt velem, mert megállott Jacquet előtt és ernelkedetebb hangon kérdezte : — Nos, ki jelentkezik önkéntesen ? Meglepetésemre Jacquet a földre szeE hó végén nyílik meg rőfös- és divatáruháza.