Pápai Közlöny – XXIII. évfolyam – 1913.

1913-09-14 / 37. szám

XZSZIII, évfolyam. IFárpa,, 1913. szeptem "ber 14:. 37, szám () \ V Közérdekű független hetilap. — Megjelenik minden vasárnap. ELŐFIZETÉSI ARAK : Egész évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 30 fillér. Laptulajdonos és kiadó : P 0 L L A T S E K F R1GY E S. HIRDET ESEK E8 NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és Nobel A könyv- és papirkereskedésében. Hát jól van ez igy? Városunkban csupa biztatásokból táplálkoznak az emberek. A társadalmi átalakulások, a gazdasági fejlődés, az ipar és kereskedelem támogatása és felvirágoztatása s a szegény munkásnép boldogítása, amerre csak tekintünk, mindenhol előre veti árnyékát; behízelgő, ékes szavakkal hirdetik a társa dalom és közélet minden terén azokat a nagy eszméket, amelyek megvalósításán a vezetők önzetlenül fáradoznak s amely alkotások képezhetik csak a nép egyedüli boldogulásának alapját, csupa verőfény sugárzik ki a biztatásokból, kellemes melegség hajtja át az elzsibbadt idegeket s megelégedetten dörzsölik az emberek kezeiket, hogy ime közeleg egy jobb, boldogabb idö, amikor a megelégedés nyugalma váltja fel azt a nehéz küzdelmet, ami alatt már-már leroskad az ember. Alig szűnnek meg az izgalmak, a melyek egy-egy káprázatos terv megvalósítása felett támadnak, vagy egy világgá röpített jelszóra a vért pezsgésbe hozzák, máris ujabb tervek és alkotások körvonalai játszadoznak a könnyen hivő emberiség szemei előtt; a hit megerősödik, a bizalom megszilárdul az emberekben ezekre az emberiséget boldogító igérelekre és tervezgetésekre, a mámor újra kezdődik mindig s a kijózanodásnak hamar vége van, a nagy alakokat a kenyérért harcoló emberiség újra körül rajongja, az ujabb eszmék eltemetik a régebbieket, elfeledtetik a tegnapiakat. Igy megy ez évek óta. De amily gyors változatokban követik egymást a különböző tervezgetések és amilyen szépek a biztatások, ép oly gyorsan megfeledkeznek a legfontosabb kérdések megvalósításáról, a nép boldogulására irányuló alkotások árnyéka mindjobban eltávolodik elölünk és semmi nyom sem marad utána. Biztatnak bennünket gazdasági életünk felvirágoztatásával, az ipar és kereskedelem remekeinek megvédésével, a közterhek apasztásával, a megélhetés eszközeinek megszerzésével. Nos, mit találunk mindezekből? Hol vannak azok az alkotások városunkban, amelyek a polgárság boldogulását előmozdítják. Mikor lesz kevesebb az adózó polgárság vállaira rakott közteher ? Mind oly kérdések ezek, amelyekre megnyugtató választ hiába keresünk. Az örökös biztatásokban pedig egyáltalán nem találjuk meg már azokat a garanciákat, amik a helyzet javulására vezetnek s a város lakosságának nehéz viszonyait ugy alakítanák át, hogy e város kebelében mindenki egyaránt jól érezze magát s megtalálja benne boldogulásának feltételeit. A közterhek viseléséből tagadhatatlanul bőven kijut Pápa lakosságának a maga része, a kereseti viszonyok azonban a legnyomorultabbak s a megélhetés a legnehezebb. És ez nem gáncsoskodás, nem üres szó, hanem szomorú valóság. A nehéz viszonyok súlyát érzi a város minden egyes polgára, ezt sem szép szóval, sem lármával letagadni nem lehet. De hát vájjon ezek dacára tett-e városunk valamit, hogy lényegesen javítaná a polgárság helyzetét ? Történt-e 1 AKCZA. A Irta: SALAMON JÓZSEF. Utolsó előadás volt kitűzve. A helybeli kántortanító ur darabja volt kitűzve. Olyan rosszul ment már a szegény színigazgatónak, hogy kénytelen volt azt a darabod kitűzni. Sokat remélt tőle, mert hiszen helybeli volt a szerzője. Arra gondolt, hogy erre majd csak bejön a közönség és minden adósság hátrahagyása nélkül eltudnak menni a faluból. Egy vendéglő udvarán, a kocsiszínből volt felepitve Thália papjaink temploma, vagyis a színház. Vígjáték volt ez a helybeli szülemény „Bucsu" címmel, amitől a szegény ripacs director oly sokat remélt. Már két hete ott voltak ebben az ország határán levő kis faluban, de minden este csak ugy kongott a színház az ürességtől. Katona (Kohn) Ferkóra volt kiosztva a főszerep. Ez volt a társulat nyolc tagja közt a legjobb és legintelligensebb színész. Ő volt a hősszerelmes és baritonista egy személyben. Azon a napon tartották meg a „Bucsu" főpróbáját, amelyik napon az előadás volt kitűzve. A főpróbán minden kitűnően ment. A főpróba után megszólítja a főszerepet játszó Katonát a director : — Nézd, fiam, tőled függ minden, ha te ma jól játszol, akkor a jövő esztendőben, bátran, fölemelt fővel jöhetünk vissza ebbe a kis oláh faluba. — Tudod mit, — mondja Katona — majd elviszem a darabot és abból fogok tanulni, mert a szerepem már nagyon is elrongyolódott. — Jól van, fiam ! — szólt megelégedéssel a director, aki a saját könyvtárnoka is volt és átnyújtotta neki a kézzel „nyomtatott" darabot, ami ahány lap volt, annyi darabból állott. Azért nem volt összefűzve, mert a próbák alatt a tanitó ur mindig javítgatott rajta s egyik lapot elvette belőle, a másikat meg hozzátette. Fölemelt fővel,büszkén lépkedve hagyta ott a directort Katona. — Hát csak ahhoz tartsd magad, amit mondtam ! — kiabált utána az igazgató. — És vigyázzon kedves Katona ur, hogy el ne veszítsen belőle valamit, — könyörgött a tanitó ur. — Csak tessék reám bizni, — szólt vissza Katona és elsietett. Hazaérve kis alacsony, földdel paliózott szobájába, leült mindjárt az asztal mellé és szorgalmasan kezdte magolni a darabokban levő szerepet. S rövid idő múlva arcáról csak ugy csurgott a veríték, mert amikor ezt a mondatot kezdte mondani, hogy : „Átkozott légy, te alávaló gaz !*, kezeivel, lábával hadonászott, hogy tökéletes legyen az alakítása. Ötször-hatszor elkezdte olvasni, de soha nem tudta befejezni, mert mikor a „légy" szóhoz ért, mindig egy légy szállt az orrára, aminek elhajtása mindig kihozta a hangulatból. Mikor már hatodszor is az orrára szállt, ez annyira felizgatta, hogy felkapta a darabot — más nem akadt a kezébe — és utána dobta az ablakra szálló légynek. Az ablak persze csörömpölve kitörött ós a darab a légy után kirepült az utcára. Rémülten szaladt Katona az utcára, de már későn volt, mert az erősen fújó őszies szél minden lapját másfelé vitte a darabnak, annyira, hogy Katona összecsőditette az egész utcát, de bizony akkor sem tudták összeszedni. Két-három lapot még a közelben elfoghattak, de bizony a többit messzebbvitte a szél. Este hót óra volt már, de Katona még mindig szaladt a lapok után s folyton azt kiabálta: „Átkozott légy I" De már ezt, hogy a darabra értette-e, vagy a légyre, azt nem lehetett megállapítani. Egynegyednyolc volt már, amikor nagy lihegve hazaért. Olyan volt, mint egy őrült. A haját a szél folborzolta, (persze, mert, kalap nélkül szaladt), a szemei szikrákat hánytak. De bizony a darabnak még csak