Pápai Közlöny – XXIII. évfolyam – 1913.

1913-08-10 / 32. szám

napirendjére kitűzött Geiringer építési vál­lalkozó végleszáraolási ügyét tárgyalta és hozott javaslatot. — Nyugalmazott birák. A király Boethy Gábor veszprémi törvényszéki bíró­nak saját kérelmére történt nyugdíjaztatása alkalmából az Ítélőtáblai biró cimet, Perczel Sándor ítélőtáblai bírói cimmel és jelleggel felruházott devecseri járásbirónak ugyancsak nyugdíjaztatása alkalmából sok évi hű és buzgó szolgálatainak elismeréséül a Ferenc József-rend tiszti keresztjét adományozta. — Ujabb hozzájárulás a pápa­sümegi vasúthoz. Hosszú vajúdás után végre valahára belátta Devecser község kép viselőtestülete, hogy a pápa—devecser— sümegi vasút megépítése a községnek eminens érdeke. Mult csütörtökön tartott képviselőtestületi közgyűlésen a pápa— devecser—sümegi vasút részére 10.000 K törzsrészvény hozzájárulást szavazott meg. Nem erőltette meg ugyan magát a képvi­selőtestület, de legalább igazolni kívánta ezzel, hogy a községnek épugy szüksége van erre a vasútra, mint szüksége van Pápa városának. Most már csak a vármegye hozzá­járulása kell, hogy a tervezett vasútvonal kiépíttessék. — Betiltott állatvásárok. Városunk­ban a szarvasmarhák között a ragadós száj­és körömfájás állati betegség fellépett, mi­ért is hasított körmű állatokra az áltatva sarok tartása további intézkedésig be van tiltva. A rendőrkapitányság városunkban a szarvasmarhák be és kihajt,ására vonatkozó intézkedéseket megtette. Mint értesülünk, ezen betegség az alsóvárosi gazdák mar­háin lett megállapítva. — Huszárezredünk hadgyakorla ton. Huszárezredünk pénteken reggel indult el a dunántuli lovashadgyakorlatokra. Egye­lőre Monor községre mentek, ahol néhány napon át ezredgyakorlatokat fognak tartani. Onnan indulnak azután a Somogy megyében megtartandó lovashadgyakorlatokra. Az ed­digi megállapodások szerint huszárezredünk a lovasgyakorlatok alatt Felsőiregen lesz elszállásolva. A lovassági gyakorlatok aug. hó 27-ig tartanak. — A városok autonómiája. A kor­mány nemcsak a megyei, hanem a városi közigazgatást is reformálni akarja. A bel­ügyminisztériumban az erre vonatkozó uj városi közigazgatási törvényt is sürgősen készítik. Az uj városi közigazgatási törvényt a megyei uj közigazgatási törvénnyel egy­idejűleg, 1915. január elsején kívánja a kormány életbe léptetni. A kormány elhatá­rozta, hogy nemcsak a megyei tisztujitáso kat fogja fölfüggeszteni egy sürgős törvény­nyel, amelyet az ősszel összeülő parlament élé fog terjeszteni, hanem a városi tiszt újí­tásokat, sőt az uj választás alá eső tanács­nokok mandátumát is meghosszabbíttatja ugyanezen törvénnyel. Az uj városközigaz­gatási töt vény a városokat is nagy lépéssel viszi az államosítás felé, amennyiben az uj törvény szerint a városi tisztviselők egyik­fele élethossziglan™ lesz kinevezve, mig a másik" felét fogják hat évenként választani. Az uj törvény mindenütt erősön fogja re­dukálni a városi tanácsnokok számát, akik­nek a fele választott virilistákból fog kike­rülni. — A Hungária gyár igazgatósága a rendelkezésükre bacsájtandó villamosáram árának meghatározását, továbbá a vízveze­téki hálózatnak a gyárig való kivezetését kérelmezte. A városi tanács a villamosáram diját kilowattonként 18 fillérben állapította meg. Egyben megkeresi a MÁV. szombat­helyi üzletvezetőséget, hogy a vasúti töltésig már elvezetett vízvezetéki főcsövet a töltés alatt saját közegeivel átvezettetni szíves­kedjék és az ezzel járó költségeket a város készséggel meg fogja téríteni. — Egyezkedési tárgyalás. A vesz­prémi pénzügyigazgatóság Pápa város terü­letén az állami borital és húsfogyasztás! adóknak az 1914—16. évekre leendő bizto­sítása céljából az egyezkedési tárgyalás megtartására folyó évi augusztus hó 11 ik napjának délelőtt 9 órájára tűzte ki a pol gármesteri hivatalban. A tárgyaláson a kincstárt Horváth Károly p. tanácsos, a vá­rost a városi tanács mellett a fogyasztási hivatal főnöke fogja képviselni. A tárgyalás alapjául a kincstár 61866 korona 53 fillért vett fel. — Nefelejts estély. A pápai leányok mult szombaton a Kath. Kör kertihelyisé­gében táncczal, világpostával és konfetti csatával egybekötött „Nefelejts estélyt* ren­deztek a Kath. Kör zászlója alapja javára. Már rég nem volt alkalmunk ily kedélyes és vig társaságot együtt láthatni, mint ez estén. Nem voltak sokan, de akik jelen vol­tak, kitűnően mulattak és szórakoztak és valóban sajnálhatják mindazok, kik bármi okbó! nem vettek részt ezen estélyen, mert egy felejthetetlen, kellemes estély tői fosz­tották meg magukat. Sok fiatal ember volt és volt is keletje a leányoknak. Az első négyest 18 pár táncolta. Legtöbb levelező­lapot kapott Bohácsek Janka és Udvardy Margit, kik a Kath. Kör vezetősége részéről egy remek csokorral lettek jutalmazva. A táncmulatság rendkívüli kedélyes hangulat közepette hajnali 4 órakor ért véget. — Gyermek ünnepély az óvodá­ban. A Pápa Városi Kisdedóvóda folyó évi augusztus hó 15 én délután 3 órakor saját helyiségében „Gyermek-ünnepély"-t rendez, melyen az érdeklődő közönséget szívesen látja Kis Ernő fel. biz. elnök és Fürediné Horváth Rózsi városi óvónő. — A P. A. O. háziversenye. Mult vasárnap délután — mint már előre jeleztük — a P. A. C. tagjai szépen sikerült házi­versenyt rendeztek. Kedvezőtlen idő volt és ennek tulajdonitható sz a csekély számú (mintegy 200 főnyi) közönség, amely az érdekes versenyszámokat felcsigázott érdek­lődéssel nézte végig. Kielégítő eredményeket értek el a gyermek korát élő club tagjai Különösen egy, névszerint Stőger Pál nevü fiatal atléta válik ki közülök, ki gyönyörű futásainak jutalmául 4 darab művészi kivi telü érmet (2 drb. elsőt, 2 drb. másodikat) Székely Béla eredményei mesteriek voltak, de ő már ismert nevü futó. 4 darab első dijat nyert. Okot adtak a versenyzők arra, hogy kíváncsiak legyünk fejlődésükre. A háziverseny lefolyásáról a következőkben számolunk be : 60 méteres futás. 1. Székely Béla (7.7 rop.), 2. Stőger Pál, 3. Stern Vil­mos. 100 méteres futás: 1. Székely Béla (118 mp), 2. Stőger Pál, 3. Stern Vilmos. I Távolugrás: 1. Oesterreicher Viktor (5.48 ni.), 2 Stern Vilmos. 800 méteres futás: 1. Stőger Pál (2 perc 20 mp.). 2. Rosenberger Jenő, 3. Stőger Arnold és Krausz Sándor. Műkerékpározás : 1. Vasváry Jenő és Witt­mann Lajos (holtverseny), 2. Weisz Frigyes. 1 400 méteres fut ás: 1. Srőger Pál (58 mp), 2. Stern Vilmos, 3 Rosenberger Jenő. 4000 m. kerékpárverseny: 1. Vasváry Jenő, 2. Wittmann Lajos, 3. Szabó Ferenc és Gansel Ferenc. lOOyardos előnyverseny: 1. Székely Béla (előny nélkül 11 mp), 2. Stern Vilmos (2 m. előny), 3. Stőger Arnold. 200 méteres előnyverseny : 1. Székely Béla (előny nélkül 25 mp), 2. Steril Vilmos (10 m. előny), 3. Rosenberger Jenő (12 m. előny). — Megismételt műkedvelői szini előadás. A pápai Munkás Otthon műkedvelő társasága — mint már jeleztük — közkívá­natra megismételte a mult hó végén elő­adott „A vén bakancsos és fia a huszár" cimü népszínművet. Az előadás mult csü­törtökön újból a városi színházban lett meg­tartva, mely -alkalommal a színház teljesen megtelt. A szereplők mindegyike újból kitett |. magáért és a közönség egész estén át tün­j tető tapsokkal jutalmazta a -szereplők precíz ; és összevágó játékát. — Tüzoltó-bál. A Casino és a Griff­I szálló között kifeszített lobogó büszkén hir­deti, hogy a Pápai Önk. Tűzoltó Testület folyó hó 17-én tartja nyári táncmulatságát. De méltán lehet büszke városunk arany­ifjuságának színe-javából összeállított 150 tagu rendező-bizottság és a Testület agilis vezetősége is, mivel — mint tapasztaljuk — olyan érdeklődést tudtak kelteni ügyük iránt, amely a mulatság sikerét eleve biz­tosítja és az anyagi eredmény tekintetében is messze föléje helyezi valamennyi eddigi mulatságoknak. — Az ev. énekkar táncmulatsága. A helybeli ev. énekkar által mult vasárnap a Kaszinó kertihelyiségében rendezett tánc­mulatsága fényes sikert aratott. A kertihe­lyiség annyira megtelt, hogy alig tudtak mozdulni. A közönség szórakoztatására egy remek virágkosár lett kisorsolva. Egész es­tén át kitűnő hangulat uralkodott és még a hajnali órákban is erősen húzta a cigány a mulató társaságoknak. — Házfelavatás és zászlószente­lés. A pápai katholikus legényegyesület ma tartja meg a már jelzett házfelavatását ós zászlószentelését. Ha az idő kedvező lesz, ugy az érdeklődés után ítélve fényes sikert jósolunk az ünnepélyeknek. — A korai fölszabaditás ellen. Leirat érkezett a kereskedelmi minisztertől, amelyen valamennyi magyarországi másod­fokú iparhatósághoz intézett az iparosta­noncok idő előtt való felszabadítása dolgá­ban. Tudomásomra jutott, — írja a miniszter — hogy egyes kereskedők, abból a célból, miszerint a náluk alkalmazott tanoncokat a kötelező tanonc-iskolába járás alól mente­sítsék, őket a tanoncszerződésben meghatá­rozott tanoncidő lejárta előtt is felszabadít­ják. Ennek a tanoncoktPtás szempontjából kétségtelenül káros állapotnak megszüntetése végett felhívom a másodfokú iparhatóságot, miszerint a hatósága területén működő első­fokú iparhatóságokat utasitja, hogy csak olyan tanoncoknak állítson ki bizonyítványt, akiknek a tanoncszerződésben megállapított ideje tényleg lejárt. — Árverés a zálogházban. Oeist Mór helybeli zálogintézetében f. hó 28-án a városi hatóság ellenőrzésével nyilvános árverés tartat,ik. — Felülfizetós. A mult szombaton megtartott „Nefelejts estélyen" felülfizetni szivesek voltak: Gaál István (Mezőkövesd) 6 K; Gazdasági tanfolyam hallgatói, Kal­már Károly, N. N., dr. Saáry Tibor 4—4 K; Arányi József, Pető József, N. N. 3—3 K; Tetzel Lőrinc (Budapest), Karlovitz A., Kiss István, Kolbe Nándor, Karner Rezső, özvegy Balogh Gézáné, Czirfusz Antalné, St,rommer Mátyás, N. N., Saád Lajos, dr. Kóródi Simon 2—2 K; N. N. 140 K; Ko­pácsi Pál (Vaszar), Tischler Sándor, Kran­csák Juci, Glokner Andor (Mezőlak), Hegyesi N. (Mezőlak), Bottka József, Ruzicsek Gyula, Szente Edith, Horváth János, Hermann Já­nos 1—1 K; báró Kaas Lucidus, Baló Ala­dár 30-30 f; Tőttősy Ernő (Mezőlak) 20 fillér, mely szives adományokért hálás kö­szönetet mond a rendezőség nevében: Bo­hácsek Janka, főrendező. — A saját termésű bor kimérése. A pénzügyminiszter, konkrét esetből kifolyó­lag, kimondta, hogy szőlőbirtokos saját ter­mésű borának elárusitása után III. osztályú kereseti adót csak akkor tartozik fizetni, ha az árusítást korcsmaszerüen űzi. — Tüz a vidéken. Seidler Viktor dióspusztai nagybérlő kárára julius hó 31 én este 11 órakor a lukai dűlőben összerakott magbibor lóhere kazal kigyulladt. A kár 10000 korona, mely biztosítás utján meg­térül. — Házinyúl-kiosztás. A házinyúl­tenyésztés föllenditése érdekében a földmi­velésügyi minisztérium kedvezményes áron tenyésztésre alkalmas házinyulakat oszt ki. Jelentkezéseket augusztus 31 ig fogad el a» vármegyei gazdasági egyesület.

Next

/
Oldalképek
Tartalom