Pápai Közlöny – XXIII. évfolyam – 1913.

1913-08-10 / 32. szám

ember nem foglalkozik szociálpolitikával, de ba vásárra megy, a maga módjával ö is szemlélődik és ha mikor egy jó darab lélekzelvétellel ki tudja várni az árak emelkedését, jó pénzért túlad az aratásán. Az olcsóság ilyeténképpen csak a mesében él, a mi életünk valóságában bizony nem egyhamar jön meg annak az országa, addig aligha, a mig a különböző társadalmi rétegek némi kis önmegtagadó alkalmazkodással egymáshoz nem közelednek. Habár még messze vagyunk töle, de éppen nem remény telen, hogy műveltebb közönségünk a maga urbánus életrendjében annyira nemesedik, hogy legalább fogyasztó érdekeit tekintve, egy hiten lesz és e hite erejében majd cselekszik is. Ilyen érlelödést persze semmiféle hatóság sem forszírozhat tanácsi határozattal, amolyan aktaszerü intézkedéssel. A magja körülbelül annyi volna, hogy a városi vezető rétegek élelmiszerek termelésére kapatnák a határukhoz közel esö tájak földműves népét, vagy a messzebbről beözönlö nincstelen elemeket olyképpen, hogy zónaszerüleg kipécézett bérletföldeket adnának rendelkezésükre és nemcsak tanácscsal, hanem kalácscsal, értsd: a szükséges beruházások nyújtásával is, munkára serkentenék őket. Ezzel odaláncolnák a termő röghöz és a városi érdekek ápolásához azt a magyar elemet, a ki mai nap szinte földönfutó, hazátlan. A földnek és az emberi erőnek oekonómikus kiaknázásával aztán amolyan előleg-pénztár utján játszva bizbünbánóan önmagának bevallani, hogy azért nem válaszolt, mert valahol, a messze ide genben, falusi egyszeiüségében élt egy öreg asszony. Róbert becsületben megőszült édes anyja, akit büszkeségükben mind a ketten kegyetlenül megvetettek. Róbert sokat beszélt neki az anyjáról; elmondta, hogy atyja rangján alól nősült és hogy az anyja nem olyan asszony, akivel Helene egy sorban mutogathatná magát. És most, mikor Helene magányos el hagyatottságában szerencsétlen sorsa felett elgondolkozott, ugy érezte, hogy azok az egyenetlenségek és czivódások, amelyek családi békéjüket feldúlták, talán az ősz anya öntudatlan átkaiból fakadtak és a jó Isten büntetésül mérte rá a csapásokat. Elfordult az ablaktól és gépiesen felöltözött. Csak most érezte, hogy mit jelent az, hogy Róbert az egész éjszakát a házon kivül töltötte és felébredt benne a női dac. — Jól van, nem bánom ! Ha hazajön, ám lássa, hogy én is elhagytam őt 1 Becsomagolta bőröndjét. A férjének irt levelet az Íróasztalon hagyta és amíg a reggelijét elfogyasztotta, a közeli szabad ság érzése hullámzott lelkében. De hiába. Ösztöne akaratlanul is arra késztette, hogy folyton figyelje az ismert lépések zaját a folyosón. í Fölvette köpenyét, de abban a pillanatban, mikor fátyolát kalapjára kötötte, tosithatnák a városok az élelmiszer szükségletek időnként való summáit és azok árait. A szükségleteknek és a ráfordított . munkának mértéke szerint mindent, még az árakat is lehet skála szerűen szabályozni. Akkor aztán az olcsóság kérdésé sem lesz többé olyan reménytelen utópia. Az emberi kölcsönösség e mai fejletlen korában bizony még sokáig kell rá várnunk, hogy amaz élhetetlen és merev elem, ki a városokat reprezentálja, meg az a gyanakvó és ravaszkodó nép, ki a földet túrja, nyilt szemmel és nyilt lélekkel álljon egymás elé, hogy érdekeit kölcsönösen össze egyeztetni próbálja. Mindezt még álomszerű utópiának nézheted jó magyarom, a magad ere jéböl tán soha rá nem szánnád magad, de a szükség: a nagy iskolamester ránevel, mivelhogy a bolgárkertészek sok-sok ezere elszállott hazájába, ahol keményebb munka várt rá ... és a jó televény földek szántatlan, vetetlen maradtak utánna. Mind itt hagyta a nyakadon a bötermést igérö parcellákat, igy aztán mégis csak neki gyürközöl tán folytatni a félbemaradt munkát, ha éhen halni nem akarsz. Városi közgyűlés. — 1913. augusztus 7. — Pápa rt. város képviselőtestülete mult csütörtökön rendkívüli közgyűlést tartott. Hosszasabb, de amellett tárgyilagos vita csupán az Árok-utca rendezése ügyében volt, mely a p. egy hirtelen eszme villant meg agyában : Róbert anyja ! Igen, fölkeresi férje anyját! Ezt a gondolatot részben a féktelen dacz, részben a felcsillanó remény érlelte meg benne. A cselédnek azt mondta, hogy vidékre rándul ki és nem tudja, mikorra térhet vissza. Sietségében a szobában felejtette becsomagolt és lezárt bőröndjét. Tudta, hogy Róbert édesanyja melyik faluban lakik, de ő maga még sohasem volt ott, csak az utalványt látta, amelyen Róbert minden negyedévben segélypénzt küldött az öreg asszonynak. Hosszú, kinos utazás után eljutott a kis vasúti állomásra. Az álmosan pislogó vasúti szolga kíváncsian szemlélgette Helenet, mikor menetjegyét átadta. Az uíczán játszadozó gyermekek megmutatták neki az irányt a „fehér házhoz" és szomorúan bandukolt végig a csendes kis falun, amíg egy kanyarulatnál végre czéljához ért. Megállott a fehérre meszelt, alacsony fedelű házacska előtt, azután belépett a gondosan ápolt, virágos kis kertbe. A szive hangosan dobogott, egész testében remegett, mikor fölemelte a kezét, hogy a csengetyüszárhoz nyúljon, de habozott. Mit mondjon majd, ha szembekerül Róbert anyjával, azzal az asszonnyal, akit gőgjében megvetett és büszkeségében elhanyagolt ? Már azon a ponton volt, hogy ered ménytelenül visszafordul, mikor hirtelen ü. bizottság javaslata alapján — csekély módosítással — nyert elintézést, ugyszinte az Antalházi-pusztán leégett istálló felépítése is elhatároztatott. A közgyűlés lefolyásáról a következőkben számolunk be: Mészáros Károly elnöklő polgármester üdvözli a megjelenteket, az ülést megnyitja és a jkv. hitelesítésére felkéri dr. Steiner József, Győri Gyula, dr. Balla Róbert, Muli József ós Giczi Gábor képviselőket. A mult ülés jkve felolvastatott, az észrevétel nélkül tudomásul vétetett. Napirendretérés előtt Győri Gyula felvilágosítást kór a polgármestertől, hogy mily stádiumban van a közkórház ügye. Tudomása szerint, a közkórház ügye már anynyirp aktuális lett, hogy annak elodázása csak vétkes könnyelműség volna. Polgármester válaszában kijelenti, hogy a közkórház ügyére vonatkozó iratok még nincsenek birtokában, de reméli, hogy a legközelebbi napokban már hozzá érkeznek és igy abban a helyzetben lesz, hogy a közkórház ügyét már legközelebbi közgyűlés napirendjére fogja kitűzhetni. A polgármester megnyugtató válaszát ugy interpelláló, valamint a képviselőtestület tudomásul vette és ezzel áttértek a tárgysorozat pontjainak tárgyalására. 1. Az 1912. évi zárószámadások. A képviselőtestület a városi főszámvevő által felolvasott pénzügyi bizottság javaslata alapján az 1912. évi zárszámadásokat elfogadja és jóváhagyás végett a vármegye törvényhatóságához beterjeszti. 2. Az Antalházi pusztán leégett istáló felépítésére beérkezett ajánlatok. A pénzügyi bizottság az istáló felépítését házilag javasolja felépíteni. A képviselőtestület mellőzi a pénzügyi bizottság javaslatát, ellenben az áll. vál. javaslatát logadja el, melyszerint az istáló felépítésével a} legolcsóbb ajánlatot tevő megnyílt előtte az ajtó és a küszöbön megjelent a tisztes öreg asszony, akinek barázdás arczán a tavasz verőfénye ragyogott. Alacsony, hajlott termetű nő, egyszerű, fehér ruhában, vállán fehér esipkekendővel. Simára fésült hajában ezüstszálak fénylettek, de szeme éppen olyanok, mintha Róbert tekintene velük szemrehányólag reá. A két nő egy pillanatig némán állt egymással szemben. r — Én vagyok; a Róbert felesége, — szólalt meg végre remegő hangon Helene. Ettől a pillanattól kezdve maga sem tudta, hogyan jutott a barátságos kis szo* bába, de mire föleszmélt, ugy érezte, hogy Róbert anyja melegen- szorongatja kezeit. — Jó ideig tartott, gyermekem, amíg végre eljöttél hozzám, de én tudtam, megéreztem, hogy egyszer mégis csak el fogsz jönni! 4, A szemrehányásnak egy szava sem hangzott az öreg asszony ajkairól, csupán ez a szívélyes, gyengéd fogadás. Helene kétszer is megkisérlette a válaszolást, de torka elszorult és képrelen volt beszélni. Végre erőt vett magán ós szégyenkezve mondta: — Összeczivódtunk Róberttel és azért jöttem ide 1 Alighogy kimondta, máris megbánta, mert megdöbbent, amikor az öreg asszony arczán meglátta a fájdalom kifejezését.