Pápai Közlöny – XXIII. évfolyam – 1913.

1913-06-15 / 24. szám

Öltözet: Egyenruha fegyver nélkül. Kantározás : Peszitőzabla. Nyergelés: Tetszés szerint. Legkisebb suly 75 kgr. Második nap. A mérkőzések kezdetét az első napon foqják kihirdetni. Ilb. Díjugratás. 15 akadály: a legma­gasabb 1'20 ra (szilárd), a legszélesebb 3'00 méter. 2 perc 45 másodperc alatt, pontosan az előre kijelölt sorrendben kell az akadá­lyokon áthatolni. Az akadályok ugy vannak épitve, hogy szilárdnak látszanak, de részben lehorzsol­hatok. Egy ráfektetett léc az érintés meg­állapítását lehetővé teszi. Az idő, melyen belül az akadálypályát be kell lovagolni — percenkénti 550 ütem nek felel meg. Rövidebb idő jóvá nem irnak. Öltözet, kantározás, nyergelés és suly : mint az I/a mérkőzésnél. Ilc. Díjlovaglás. Az előlovaglás a pá­lyán kitűzött, 40 m. hosszú, 20 m. széles négyszögben történik. A lovas vágtában belovagol. 10 m re a birák előtt, ezek felé fordulva, megáll és tiszteleg. A ló nyugodtan és tartásban áll­jon, mig a jel elhangzik. Ettől a pillanattól kezdve 10 perc áll a lovas rendelkezésére a következők bemutatására, lépésben, üge­tésben és vágtában. ^ Lépést, ügetést és vágtát az emiitett sorrendben ós pedig jármodban egyfolytá­ban kell lovagolni. Minden jármodban az összes mozdu­latokat mindkét kézen kell bemutatni. II. Díjugratás. Nyitva áll a cs. és kir. közös hadsereg, a m. kir. és a cs. kir hon­védség minden tisztje, valamint minden ma­gyar és osztrák urlovas számára, bármilyen korú és származású tulajdon lovakon. Dijak: 1. 500, 2. 300, 3. 200, 4 100 korona, ezeken felül az első négy lovasnak tiszteletdíj. A díj a lovast illeti. Feltételek: azonosak az I/b mérkőzés feltételeivel. Öltözet. Tisztek: egyenruha, fegyver nélkül; egyéb urlovasok: polgári öltöny magas kalappal, vagy vörös kabát. Kantározás, nyergelés és suly, mint az I/a ós I/b mérkőzéseknél. Amint értesülünk az uralkodóház több tagja megjelenését biztos kilátásba helyezte, a legmagasabb helyekről felajánlott tiszte­letdijak száma pedig máris kétszerte na gyobb mint a feltételekben ki volt irva. A mérkőzések második napján a vár­kert a közönség részére nyitva áll, a ka­puknál helybeli jótékonycélokra személyen­ként 2 korona belépődijat szednek. KARC Z O LA I eu mxLlb fc:r?<5l­Ha akarjuk vemhes, ha akarjuk nem, de mégis csak a régi kerékvágásba vagyunk. Nehezen tudunk hozzászokni, de hát csak beválik mégis az a közmondás, hogy min denről lehet le- és mindenhez lehet hozzá­szokni. A színtársulattól való búcsúzás áb rándjai néhány napig környékeztek bennün­ket, de most már ez is szétfoszlott és mint epilógot tartjuk napirenden a jövő tavaszi évad prologusára. Vannak ugyan városunkban többen, kik a színtársulat érdekében még kötött viszony­ban vannak és a közlekedést Pápa és Kőszeg között heti szükségletnek tartják — tekintet tel a rövid útra — de ez a heti krónikára bármennyire érdekessé válna, de aktuálitását veszti azáltal, hogy a színhely nem Pápa, hanem Kőszeg és esetleg az érdekelt felek azt találnák erre mondani, hogy „a kőszeg hez legyen mérve Egy előny azonban mégis háramlik ezen heti szükségletből a krónikára, amennyiben per mops tudomást szereztem a színtársulat erkölcsi és anyagi működéséről, mely bizonyos tekintetben még mindig érdekel bennünket, minthogy ősszel még találkozunk velük Phi­lippinél, hanem is mindegyikével, de nagy­részével. Ezen per mops értesítéseket fenn­tartással közlöm és egyelőre a felelősséget addig is, mig személyesen nem győződök meg róluk, nem vállalom el. A szűkebb családias jellegű értesítésből kifolyólag leközölhetem, hogy a társulat rag­jainak kibontakozása eddig nagyon is héza­gos, sőt mondhatom, teljesen hiányzik a for­galmi összeköttetés. Az eddigi forgalmi össze­köttetés csak Pápával áll fenn. Ezen jelen­ség annak tudandó be, hogy ott nincs oly ügyes közvetítő szereplő, ki a bohém ele­meket összehozza és az esetleges „startoló" vagy „startolni" vágyó feleket egymásnak egyelőre az illem határain belül bemutathassa és a kibontakozást elősegítse. A legszűkebb és magánjelleggel felru házott riport alapján jelenthetem, hogy a színtársulat azon női tagjait kivéve, kik Pá­pával még „kötött" és „szomszédos" forga­lomtól tartanak, a szemezés ugy nyilt szinen * és folytatólag a vendéglőkben gyengén lesz forcirozva és a kivitel még várakoztat ma­gára. Szóval a társulat számos tagja várandó és reményteljes állapotban van, mely fordu­lóra kerülhet minden ujabbi találkozásban, melyre az érdekeltek egyaránt várakoznak. Egy eltévedt, de meg nem nevezhető szagos jelleggel felruházott levélkéből elsan­ditottam, hogy a társulatnak, főleg egyes és szinte meg nem nevezhető női tagjai Pápát erősen emlegetik és Kőszeggel szemben mint­egy tejjel mézzel folyó városhoz hasonlítják. Teljes szövegét nem adhatom a kisanditás­nak, mert amúgy félszemmel kacsintottam le az ügyet, de valami szerelem, örök hűség és szükség volt erősen aláhúzva és a csókokra szánl kérdőjelek is erősen voltak képviselve. A „szükség" után számok is voltak jelezve, de hogy mennyi volt ez, azt a legélesebb látásom dacára sem tudtam kivenni. Lehet., ha az összeget kivehettem volna, talán el­találtam volna, hogy merről fuj a szél. Ennyit tudtam még eddigelé a szintár sulat tevékenységéről. Nem sok, de elég arra, hogy az esetleges érdeklődők figyelmét bizo­nyos dolgokra és startszámokra visszaterel­jem és a további intézkedések megtételére emlékeztessem. Az információk jóllehet hé­zagosak és nem tökéletesen megbízhatók, de azok, akiket az ügy érdekel, kellőkép levon­hatják belőle a konzekvenciát. Előre kijelentettem, hogy a bemondot­lakért nem vállalom el a felelősséget, mert az illető informátorok jelentéséből kiláttam, hogy az ilyen intern szinijelentésekhez nincs elegendő rutinjuk és csupán vasúti pontos­sággal jelezték az érkezést és távozást. Leg közelebb személyesen jelenek meg ott ahol kell és akkor a leadott kommunikért teljes szavatosságot fogok vállalni. Ekkor azonban a szerzői jog fenn lesz tartva! Frici. AZ HIRLIK... Az hírlik, hogy Pápa vároea minden középület építésénél megégette a száját. Az hirlik, hogy Pápa városa már sok orrdörzsölést kiállótt. Az hirlik, hogy dr. Antal Géza orsz. képviselőnket újra a parlamenti elnöki emel­vényre csalogatják. Az hirlik, hogy a polgármester a csa­tornázás kérdését már forralja. Az hirlik, hogy a rendőrök jelenleg a hazárdjátékok kezelését tanulmányozzák. Az hirlik, hogy Pápán a legutóbbi is­kolatársak találkozóján sokan a legénységü­ket siratták. Az hirlik, hogy a darutollas legények utóbbi időben a theologia falát erősen rágják. Az hirlik, hogy a libatollas legények csak aurummal borotválkoznak. AZ hirlik, hogy Pápán a diplomás hó­lyagok a nősülésre jegyet váltottak. Az hirlik, hogy Pápán a dupla hólya­gok rendesen másnap sem fizetnek. Az hírlik, hogy a szimpla és potya hó­lyagok az ingyen fürdőben gavallérok. Az hirlik, hogy Pápán a sógorok kis poharakból nagyokat isznak. Az hirlik, hogy a színtársulat néhány tagja Kőszegen a hidegvíz-gyógyintézetben ébred. Az hirlik, hogy a színtársulat néhány tagja Kőszegen és Pápán gondolja magát. Az hirlik, hogy a színtársulat egyik női tagja tévedésből itt hagyta a ridiküljét. Az hirlik, hogy az Erzsébetligetben a nyári üzem már teljes rendben lesz lebonyo­lítva. Az hirlik, hogy az Erzébetvárosban a „Jaj nadrágom" egyletnek fiókja van. Az hirlik, hogy a vasúti vendéglőben vasár és ünnepnapokon a sört korlátlanul isszák. Az hírük, hogy Pápán egy fiatal em­ber a zavarosban halászott és egy tizenhat markos betegséget kapott. Az hirlik, hogy Pápán egy nyaktörő­vállalatot akarnak létesíteni. A7, hirlik, hogy a Pápai Közlöny szer­kesztője napfelkelte után fekszik le. HÍREK. — Városi közgyűlés. Pápa város képviselőtestülete folyó hó 16 án — holnap — délután 3 órakor rendkívüli közgyűlést tart a következő tárgysorozattal: 1. A tervezett pápa—sümegi h. é. vasút engedményese kijelenti, hogy hajlandó a jelzett vasúti vonalat a korábbi tervtől eltérőleg akkéfit is megépíteni, hogy az a pápai vasúti állámásból kelet íeló kiágazó­lag, a földmivesiskola tájékán, egy uj állo­mást nyerjen. Kór e célra a várostól ujabbi 50000 korona hozzájárulást ós 3 kat. hold földet vagy terület helyett az 50000 K Tán felül még 10000 K összeget. A v. tanács összesen 35000 korona hozzájárulási összeg megszavazását hozza javaslatba. A városi pénzügyi bizottság javaslata pedig az, hogy a városi tanács által javasolt 30000 korona összeget a várósi képviselőtestület szavazza meg és a vasúti állomás céljaira pedig a város tulajdonát képező és a földmivesis­kola mellett fekvő ingatlanokból 3 kat. hold területet díjmentesen engedjen át. 2. Szente Gyula Korona vendéglős azt kéri, hogy 1930 korona évi bérösszegét a város képviselőtestülete évenként 900 ko­ronával szállítsa le. " Városi tanács javasolja, hogy a Sávoly pusztai vadászati jog 1918. évi jul. hó 31-ig évi 652 korona bérösszegért Jilek Ferenc pápai lakosnak bérbeadassék. 4. Gyimóti utcai lakosok kőszegélyes járdát kérnek. 5. Városi tanács javasolja, hogy a Hosszú utcai városi korcsmaépület Weisz Ignác pipái lakosnak 1914. évi január hó 1 tői kezdve 6 év és 4 hónapra, évi 1260 korona bérösszegért bérbeadassék. 6. Több pápai lakos kéri, hog} vasár­és ünnepnapokon a városházán hivatalos órák ne tartassanak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom