Pápai Közlöny – XXII. évfolyam – 1912.
1912-08-11 / 32. szám
2. Csáky utcai lakosok aszfaltgyalogjárót kérnek. 3. Hajnóczky Béla pápai lakos kéri, hogy a Woyta féle házra kötött bérszerződését a városi képviselőtestület ujabbi három évre hosszabbítsa meg. 4. Városi tanács javasolja, hogy a női kórház udvarán melegház létesitessék. Indítványozza egyúttal, hogy e célra az állandó pénztári készlet kamataiból 3054 K 57 fillér a v. tanács rendelkezésére bocsáttassék. 5 Városi tisztviselők kérelme a hivatalos óráknak reggel 8 órától délutáni 2 óráig leendő megállapítása iránt. Kérik továbbá, hogy vasárnapokon hivatalos órák ne tartassanak. — Előkészítő bizottságok. A pénzügyi bizottság mult kedden, az áll. választmány pedig tegnap tartott ülést, amelyen a szerdán megtartandó városi közgyűlés tárgysorozata lett előkészítve. — Költségvetésünk tárgyalása. A pénzügyi bizottság holnap délután Krausz József N, elnöklete alatt ülést tart, amelyen kizárólag városunk jövő évi költségvetése lesz tárgyalva. Jövő évi pótadóul 55 7%-i'a van előirányozva, ami az ideivel szemben 9*7% npadást jelent. — Uj tanácsosi állás. A v. tanács foglalkozva az uj városi törvény azon rendeletével, mely szerint a rendezett tanácsú városoknak két tanácsosi állás szervezését teszi kötelességévé, ezen állásra Kemény Béla v. jegyző megválasztását javasolja a képviselőtestületnek, ki 16 éve áll jelenlegi alkalmazásban a város szolgalatában. —• Távlovaglás Pápa és Pápa teszér között. Igen sikerült és lovasszempontból szép rekordot eredményezett távlovaglást rendezett mult szombaton délután huszárezredünk tisztikara egyetértőleg Es terházy Pál gróffal Pápától Pápateszérig, mely ut mintegy 20 kilométert tesz ki. A távlovagláson részt vettek : Nádassy György őrnagy, Nónyey László százados, Sibrik Sándor, Mihályi Kálmán. Barcza Zoltán és Fodor Gyula főhadnagyok, Botlka József, Gaál Jenő és Csenkey Géza hadnagyok. A távlovaglásra négy tiszteletdíj lett kitűzve, melyből Esterházy Pál gróf kettőt, Esterházy Pál grófnő egyet és Lubienszky János gróf aleziedes, ezredparancsnok szinte egyet ado mányozott. Pápáról a lovasokat Sényi Géza százados indította ós Pápafeszéren mint bírák Esterházy Pál gróf, LubienszJcy János gróf alezredes és Hauer Alajos őrnagy ellenőrizték a lovasok érkezését. Az első dijat Bottka József hadnagy (55 p ), másodikat Barcza Zoltán főhadnagy (62 p), harmadikat Sibrik Sándor főhadnagy (63 perc) és a negyediket Mihályi Kálmán főhadnagy (64 perc) nyerte. Megjegyzendő, hogy az esélyek kiegyenlítése végett Bottka hadnagy és Barcza főhadnagy öt kilométer térelőnyt kaptak Sibrik és* Mihályi főhadnagyoktól, ami azt jelenti, hogy utóbbi két főhadnagy öt kilóméterrel hosszabb utat lovagoltak. A sikerült távlovaglás után huszárezredünk tisztikarát Esterházy Pál gróf vendégeül látta pápateszéri tuszkulánumában, ahol a vendégek a házigazda és bájos neje határ talan vendégszeretetében részesültek. — A dunántuli evangélikus gyám intézet uj elnöke. Dr. egyházasberzsenyi Berzsenyi Jenő kemenessömjéni nagybirtokos és volt Kossuth párti orsz. képviselőnek a dunántuli ágostai evangelikus egyházkerület felügyelőjévé — Véssey Sándor utódává — való megválasztásával megüresedett az egyházkerületi gyámintézet elnöki állása. A kerület gyülekezeteinek és szavazati joggal bíró főiskoláinak szavazatait most bontolta föl Gyurátz Ferenc püspök elnöklete alatt egy bizottság és konstatálta, hogy az egyházkerületi gyámintézet elnökévé egyhangú lag báró Solyynossy Ödön nagybirtokos, orsz. képviselőt, a fehérkomáromi evangélikus egyházmegye felügyelőjét, — ki az egyházkerületi inspektori állásra is tekintélyes számú voksot jíapott, — választotta meg hitsorsosainak bizalma. — Huszárezredünk köréből. Szluha Pál tart. hadnagy és Tarkányi Róbert tart. zászlós 35 napi fegyvergyakorlatra huszárezredünkhöz bevonultak. — A protestáns püspökök fizetése. Az ág. liitv. ev. és a ref. püspöki karban mozgalom indult meg az iránt, hogy a protestáns püspököknek a mai viszonyoknak már meg nem felelő, tulcsekély fizetése fölemeltessék. Ezt az 1848. XX. tc. alapján adandó, állami dotátió utján kívánják kieszközölni. Amint az eddigi lépésekből kitűnik, az eredménynek nincs lényegesebb akadálya. — Parcellázás. A gróf Esterházy-féle sávolyi birtok parcellázása már befejezéshez közeledik. A foldmivelésügyi minisztérium Hellebronth Béla kir. mérnököt küldte ki a felmérés teljesítésére, ki már e hó elején városunkba érkezett és mint értesülünk a parcellák beosztásával legközelebb végez, a mikor is gazdáink a föld birtokába léphetnek. Pápai, adászteveli ós gyimóti gazdák igy még a folyó évben művelhetik a megvett földet. Jövő számunkban még bővebben foglalkozunk ezen ügygyei. — Nyári táncmulatságok. A helybeli Kath. Kor mult szombaton igen sike rült kertimulatságot rendezett a kör kertihelyiségében. Szép számú közönség jelent meg a mulatságra és kitűnő szórakozást lelt a konfetti és világposta rendezésében, j Az első négyest 32 pár táncolta. A mulatság hajnali 4 órakor ért véget, A kath. legényegylet által mult vasárnap a kath. kör kertihelyiségében rendezett nyári mulatsága várakozáson felüli sikert aratott. A kertihelyiség zsúfolásig megtelt és a táncospárok hajnali 5 óráig a legvidámabb hangulatban járták a táncokat. Az első négyest 48 pár táncolta. A ref. énekegylet mult vasárnap a Ka szinó-kertihelyiségében igen sikerült mulatságot rendezett. Rendkívüli vidám hangulat uralkodott egész estén át és a táncospárok még a reggeli órákban is járták a csárdást. — Hirdetmény ! Tekintettel a beállott változásra, minthogy Pápa városa elhatározta, hogy azt a házat, amely bén a Versenybazár van, megveszi. Ennélfogva költözködés miatt a raktáron lévő nagyobb tárgyak, úgymint: gyermekkocsik, utazó bőröndök, mosdókészletek, falitükrök és konyhaállványok teljes felszereléssel a legolcsóbbtól a legfinomabb kivitelig a mai naptól kezdve áron alul lesznek eladva. — Korcsmárosok és a közvágóhíd. Szendrői Mór győri iparkamarai titkár jelenlétében a helybeli hentesek és mészá rosok a mult héten értekezletet tartottak az újonnan épülő vágóhíd szabályzattervezetének egyes pontjai ellen. Utána bankett volt a kamarai titkár tiszteletére a Hindler-féle vendéglőben. — A Korona vendéglő bérbeadása. A Korona vendéglő a tegnap délután megejtett árlejtésen, mint legtöbb Ígérőnek Szente Gyulának, Szente Gábor volt pápai vendéglős fiának évi 1930 I\ bérösszegért lett kiadva. — Müvészestély a városi színházban. A pápai önk. tűzoltótestület 40 éves fennállásának jubileuma alkalmából — rendelkezési alapja javára — 1912. évi aug. hó 19-én fél 8 órakor a városi színházban művészestélyt rendez a következő műsorral: 1. Prológ. Irta: Kállay Miklós, f elmondja : Benedek József ref. lelkész. 2. Élőkép. Aia kitják: Bőhm Mariska, Hanély Dóra és Marianna, Prauer Inci és Lulu, Ress Irénke, Schwartz Annus és Mariska, Szőllősy Karola és Micike, Udvardy Manci, Víz Sárika és Vilma. 3. Pablo de Sarasate : Zigeunerweisen. Hegedűn előadja : Kemény Béla városi jegyző, zongorán kiséri: Kis József zon| goratanár. 4. Liszt Ferencz: Faust ábránd. Zongorán előadja : Kis József zongoratanár. 5. Huber Károly: Hunyady László nagy ábránd. Játszák: I. hegedű: Gáty Zoltán ref. tanítónőképző intézeti tanár, II. hegedű : Kemény Béla v. jegyző, zongorán kiséri: Kis József zongoratanár. 6. „Az idegesek". Bohózat 1 felvonásban. Irta: Michcl Labiche. Személyek : Szikra Pál: Hirsch Jenő, Csendes Gábor : Dienes Sándor, Cicelke : Ress Margit, Tar Elek : Moravetz György, János : Wolmuth Lajos, Jancsi: Paál Géza. Színházi jegyek az estólyre a rendes színházi árakon Hajnócky Árpád könyvkereskedésében és az előadás napján délután pedig a színházi pénztárnál kaphatók. — Ügyvédi iroda áthelyezés. Értesítem a n. é. közönséget, hogy ügyvédi irodámat Pápa, Széchenyi (Színház) tér 6-ik számú, Galamb-féle házba helyeztem át. Dr. Scheiber Jenő ügyvéd. — Aki a pénzének nem ellensége, az keresse fel a Versenybazárt, talál ott minden néven nevezendő divat- és háztartási czikkeket. — Szervezett építőmunkások mulatsága. A pápai szervezett építőmunkások augusztus 18 án (kedvezőtlen idő esetén 20 án) a Kaszinó-kertben, tombolával, konfetti- és szerpentin csatával egybekötött zártkörű táncmulatságot rendez. Kezdete 8 órakor. Belépődíj: személyjegy 1 K, családjegy 2 K 40 f. — Sorozás alá kerülők figyelmébe. Közhírré teszem, hogy mindazon állítás kötelesek, kik a Pápán működő sorozóbizottság előtt leendő megvizsgálfcatásukat nem kérték, vagy ha kérték és állítási lajstromí kivonataik még nem érkeztek, megvizsgáltatásuk végett jelentkezésük alkalmával a megjelölendő napon a sorozóbizottság előtt megjelenhetnek. Felhívom tehát ezeket az áliitásköteleseket, hogy a sorozóbizottsági megvizsgáltatásuk előkészítése végett munka vagy szolgálati könyvük, illetőségi helyüknek a személyazonosságot kétségkívül igazoló bizonyítványa, születési és illetőségű helyüket feltüntető egyébb igazoló okraánynyal felszerelve a város jegyzői hivatalában minél előbb, lehetőleg azonnal jelentkezzenek. P á p a, 1912. évi augusztus hó 9-én. Mészáros Károly polgármester. — Árverés a zálogházban. Geist Mór zálogintézet tulajdonos értesít bennünket, hogy zálogintézetében augusztus hó 14-én árverés tartatik. —• Nászajándékul vegyen a legújabb faconu tea- vagy kávés készletet a Versenybazárban • Arany vagy ezüst széllel 6-50 korona. — Feliilíizetések. A pápai kereskedő ifjak 1912. julius 27-én tartott táncestélyén felülfizetni szívesek voltak: Littke pezsgőgyár (Budapest) 21-30 K (3 üveg pezsgő), Törlei József és Társa (Budapest), gr. Wallísch Gyuláné (Pápakovácsi) 10— 10 K, dr. Antal Géza, Franckl A. Hermán (Bpest), Krausz és Koréin, Manheim Ármin, Wellner Sándor 5—5 K, Breuer Lázár, Gyurátz Ferenc, Gedei József, Hütter és Schrantz (Budapest), Selmeczi és Társa (Budapest), dr. Scheiber Jenő 4—4 K. Fischer Sándor, Kutrovácz Jenő, Kőnigbauer Ignác, Kohn Bernát, Ney Jenő, dr. Lukács Vilmos, dr. Rohonyi Nándor, Pálma gummisarok-gyár, Székely Mihály 3—3 K, Bőhm Samu, Berger Antal, Barna Ignác, Braun Dezső, Böröczky Lajos, Eisler Mór, Fiumei cognacgyár, Friedmann Samu, Fleischer Géza, Fried Samu, Grünbaum Mór (Borsosgyőr), Grünbaum Samu, Goldschmied és Schlesinger, Glück nővérek, Gáspár nővérek, Gaál Jenő hadnagy, Halász testvérek, Illés Istvánné, Keiser Gizike, Kelemen Salamon, Krausz Vilmos, Kohn Mór Fiai, Koréin Vilmos, Kis József, Lővy H. Fiai (Budapest), N. N., N. N., Rosenfeld Sándor, Radó Emil (Budapest), Rosenber Béla, Reich Ignác, Singer Samu (központi szállodás), Strausz Arnold, Sűsz V., Schicht csokoládégyár, Weiszmann Hugó, Wallenstein Sándor 2—2 K, Balogh Miklós, Bauer Zsiga, dr. Bőhm Zoltán, Barna Iván, Biró Ferenc, Doma Sándor, Ferenci János, Fodor Gyula, Franki Mór, Frischmann Henrik, dr. Györké Sándor, Gottlieb Jenő, Grünwald Béla, Guth Emil, Gold Márkusz, C. H. Hirsch (Bécs), Heller Márton, Heimler Ernő, Hirsch Jenő, Hajnóczky Ernő, dr. Haas Jenő, Haas Miksa, Horváth László, Hartmann Alfréd, Jakab Jenő, Kis Simon, Kollin Lajos (Devecser), Krausz Arthur, Koréin Miksa, Krausz Izidor, Kluge Ferenc, Klein Ferenc, dr. Kardos Károly, Kardos István, Kovács Zsigmond, Koralek Kálmán, Kiss Imre, Kunovsky Mátyás, Lázár Rezső, Lutterschmied János, Matkovits Kálmán, Ney Viktor, Nagy Géza, Pártos Lajos, Politzer Ferenc, Politzer Sándor, Rónai Benő, Roth