Pápai Közlöny – XXII. évfolyam – 1912.
1912-05-12 / 19. szám
létesítése. Ez alkalommal dr. Vadnay Szilárd vármegyei tiszti főorvos ismerteti a tüdővész-ellenes védekezés ügyét, majd meg alakul az egyesület elnöksége és 25—25 tagból álló hölgy- és férfi bizottsága. Az ülésen részt vesz előreláthatólag a kormány kiküldötte, valamint vármegyénk politikai és társadalmi vezetősége. Remélhetőleg városunk egész értelmisége megjelenik ezen a fontos alakuláson, hogy ezzel is bízó nyitsa az ügy iránt való komoly érdeklődését. Köszönetnyilvánítás. Feleségem elhunyta alkalmával oly sokan tanúsították irántam kegyes részvétüket, hogy lehetetlen mindenki nek külön köszönetet mondani. Ez uton fejezem ki fellát, soha el nem muló hálámat mindazoknak, — egyeseknek és egyesületek nek egyaránt, — kik szomorú napjaimban részvétükkel felkerestek. Pápán, 1912. évi május hó 10 én. Dr-. Lővy László. Hálanyilatkozat. Mindazok, kik Istenben boldogult rend társunk, NÓVÁK EDE elhunyta alkalmából részvétüket nyilvánítani és a végtisztességen megjelenni kegyesek voltak, ez uton is fogadják hálás köszönetünket. Pápa, 1912. május hó II. ü pápai bencés szíkhíz tagjai. • — Árverés a zálogházban. Geist Mór helybeli zálogháztulajdonos értesit ben ivünket, hogy zálogüzletében f. évi május hó lő én nyilvános árverés lesz tartva. — Pénzt és időt takarít meg, aki bevásárlásait a Versenybazárban végzi. (Fő-utca 28. — lluska créme. Igen jókéz és arcbőr finomító az „lluska créme" 1 tégHy l korona a Városi gyógyszertárba Fő uica 8. Pápai m. kir. anyakönyvi kivonat S z ii 1 ö 1 f e k. Csomasz Kálmán asztalos és neje Harasztovics Róza fia: Kálmán ref. — Horváth János molnár és neje Aigner Mária leánya: Mária rkath. — Megyeri Sándor földmivelő és neje Ihász Zsófia fia : Kálmán ref. — Matula József borbély és neje Fűzi Mária fiai: József és kettő halvaszületett rkath. — Angyal Mihály csizmadia és neje Varga Erzsébet fia: Fái rk. — Winterstein Hermán borbély és neje Fleischer Aranka leánya : Emma izraelita. — Lampert Mária napszámosnő leánya: Erzsébet rk. — Horváth Lajos vasutimunkás és neje Lórántfi Mária leánya: Mária rkath. — Horváth Lőrinc napszámos és neje Cseke Erzsébet fia : József rk. — Kopasz János molnársegéd és neje Piriti Juliánná leánya: Juliánná rk. Házasságot kötöttek. Kernya Dezső csizmadia rk. és Mike Juliánná rk. — Babot Flórián csizmadia rk. és Nagy Ágnes rk. —• Draskovics János csizmadia rk. és Fillér Mária rk. H a 1 o 11 a k. Özv. Pallos Ferencné sz. Szabó Borbália rk. 60 éves érelmeszesedés. — Ancsicskó Terézia r. k. 13 hónapos tüdőhurut. — Grünhut Miklós izraelita 15 hónapos tüdőlob. — Széles Géza r. k. 15 napos görcsök. — özv. Horváth Józsefné sz. Szalóki Anna rk. 59 éves tüdőtágulat. — Horváth István napszámos rk. 24'éves tüdővész. — Lampert Mária rk. 2 éves tüdőlob. — Nóvák György Ede Szent-Benedekrendi áldozár rk. 88 éves elaggulás. — Tauszig Dávidné sz. Braun Johanna izr. 54 éves agyvérzés, — Schor Ármin polgáriiskolai igazgató izr. 66 éves agyvérzés. Felelős szerkesztő : POLLATSEK FRIGYE 152/1912. / Arlejtési hirdetmény. Vaszar község képviselőtestületének megbízásából Vaszar községben építendő — csendőr laktanya felépítésére ezennel nyilvános versenytárgyalást hirdetek. Versenytárgyalás határidejéül 1912. május hó 16-ik napjának délután 3 órája Vaszar községházához tüzetett ki. Az arlejtési feltételek, tervek és költségvetés Vaszaron a körjegyzői irodában betekinthetők. Vaszaron, 1912. május 1. „ j Kopácsy Pál körjegyző. s o o Értesítés. Tudatom a nagyérdemű közönséggel, hogy boldogult férjem által hatvan év előtt alapított könyv-, papirkereskedést és könyvnyomdát "SE Nobel Anniii cég alatt tovább vezetem. Kérem, hogy eddig tanúsított bizalmukkal a jövőben is megtisztelni szíveskedjenek. Egyben ígérem, hogy minden tekintetben azon leszek, hogy jó áruval, valamint nyomdai munkákkal és a legszolidabb kiszolgálással becses pártfogásukat kiérdemeljem. Kitűnő tisztelettel özv. Nobei Arrninné. o o EH Értesítjük a n, é, közönséget, hogy üzletünk bérleti szerződésének felmondása miatt, kénytelenek vagyunk raktáron levő összes áruinkat ^^ úgymint: mindennemű üveg, porcelán, zománcozott bádog edények, mindennemű íámpaáruk, alpacea dísztárgyak ós evőeszközök, képek ás tükrök a saját beszerzési árban, söt azon alul is rövid időn bellii kiárusítani. Teljes tisztelettel: Breuer ós Társa Pápa, Kossuth Lajos-utca 14. Pí I 1