Pápai Közlöny – XXII. évfolyam – 1912.

1912-02-18 / 7. szám

IEH "TSI — Személyi hir. Dr. F a s c h i n g Antal, a mérnöki tudományok tudora, kir. főmérnök, a helybeli felmérési hivatal felül­vizsgálása céljából mult héten Pápára ér­kezett. A felülvizsgálat a hét folyamán nyer befejezést. — A Jókai kör estólyei. A pápai Jókai kör pénteken este tartotta meg eiső estélyét a városi színházban, mely alkalom mai nagyszámú és díszes közönséggel zsú­folásig megtelt. Az estély műsorában két művészi erő Murányi Erzsi operaénekesnő és Bihari Ákos szinés szerepelt. Murányi Erzsi a Próféta és Heródes operákból ári ákat, ugy8zinte az Ősz és Kuvik madár c. dalt énekelte. Remek iskolázott althangja van és a közönség minden egyes dalát zúgó tapsokkal kisérte. Az utolsó dala után még két szomorú magyar dalt ráadásul énekelt. Bihari Ákos Fauszt nagy jelenetét, Kurucz verseket, Antoniusz beszédét Ceasár holt­teste felett, Arany és Petőfi verseket, Cyranó­ból az orr jelenetet és Kis József „Jehova" II. részletét adta. Országszerte elismert szi­né8ztalentum ő, aki nem szorul már dicsé retre. A közönség minden egyes számát percekig tartó tapssal jutalmazta. A műsor­ban dr. Rácz Dezső is szerepelt, ki bámu­latos technikáját mutatta be a zongorán, el játszva Cbopin egyik nehéz Etűdjét és egy Legendát. A közönség nagy érdoklődéssel kisérte művészi játékát és zajos tapsokkal adott elismerésének kifejezést. A műsort Herz Dávid által rendezett két élőkép „Ta­vasz" és óFe'olvasás Homéroszból" nyitotta meg, melyet Bélák Rózsi, Farkas Lenke, Goldberg Irma, Gyurátz Linus, Hanauer Mici, Horváth Irén, Schőnfeli Edit, Szőllősy Karola és Mici, Tompa Rózsi. Valkó Vilma, Vései Piroska és ifj. Saáry Lajos alakítot­ták. A műsort a főiskolai kántus fejezte be. Kitűnő összhangban adtak elő kuruc dalo­kat Gáty Zoltán énektanár szakszerű veze­tése alatt. Tegnap este lett a második est megtartva „Az ideges nők" vígjáték elő­adásával, melyről jövő számunkban hozunk tudósítást. — A városi takarékpénztár ügyé­ben kiküldött bizottság csütörtökön ülést tartolt, ülésében elhatározta az alapszabály­tervezet kinyomatását és a képviselőtestü leti tagok közötti kiosztását. — Jótékony adományok. Özv. Blau Adolfné urnő boldogult férje halálának év fordulója alkalmából a jótékony nőegylet­nek 50 K; — az izr. nők jótékony egye­sületének 20 K ; — a leán>kiházasitó egy­letnek 20 K; — a Malbisch Arumim egy­letnek 20 K adományozni szíveskedett, mely nemeslelkü adományokért háláé köszönetét nyilvánítja Sült Józsefné, dr. Lövi t Lászlóné, Marton lg. L. né, Schischa Adolfné, Schischa Adolf a nevezett egylet elnökei. — A vöröskereszt-egylet száma­dása A vöröskereszt-egylet pápai választ­mánya örömmel állapította meg, hogy a farsangi esféiyének s üléseit a nagyérdemű közönség támogatása folytán anyagilag is kedvezőnek mondható. Az estély bruttó be­vétele 907*40 K ; a kiadások összege 54163 K s igy maradt tisztán 365 77 K, mely ösz­szeg az egyesület nemes céljaira lesz fel­használva. Az estélyen fdülfizetni szívesek voltak: Barthalos István 4 K, Barna Iván 2 K, Beer R., dr. Domonkos Géza 10—10 K, Galamb Józsefné 20 K, özv. Hanauer Bé­láné 5 K, dr. Kövi Józsefné 10 K, Kemencky N. 5 K, özv. Kis Lászlóné 3 K. Kolbe Nán­dor 3 K, Lindfner Rezső 2 K, Lóskay Kor­nélia 3 K, Néhman 8. 1 K, N. N 2 K, N. N. 5 K, Pethő N. 2 K, Steinberger Lipót 5 K. dr. Sugár Jenő 2 K, Sipiczky testvérek 2 K, Schultz Clolhánné, gr. Wallis Gyuláné 10—10 K, Weisz Sárruelné 4 K, mely szí­ves adományokért hálás köszönetét nyilvá­nítja a választmány. — Tanulmányi segély. A városi ta­nács, Buxbaum Lipót ipariskolai szakrajz- , tanárnak azon kérelmére, melyben a Ko- j lozsvárott szervezett építőipari 7 hetes szak­I tanfolyam folytatólagos befejező részének j elvégzésére tanulmányi segélyt kért, 100 i koronát szavazott meg. — Altisztek estólye Számos fénye­sen sikerült estélyünk volt már a farsangi idényben, de az altisztek estélye, mely a mult szombaton a Griff szálló nagytermében lezajlott páratlan volt a maga nemében. Ami vigság, hangulat, fesztelenség és határtalan tánckedv összpontosulhat egy estélyen, az ott feltalálható volt. A bálanyai tisztet Ko­vács Kálmánná és Szommer Farkasné visel­ték, kik részére a rendezőség virágokkal gyönyörűen feldíszített elkülönített helyet rendeztek be Emelte az estély fényét, hogy az estély védnöke Tallián Andor ezredes, ezredparancsnok élén az ezred tisztikara testületileg megjelent és aki nemcsak a véd­nökségi tisztet teljesítette, de rendkívüli elő­zékenységével és szeretetreméltóságával a mulatság hangulatát minden tekintetben ki­emelte. Városunk notabilitásai közül szá­mosan vettek részt ez estélyen, köztük dr. Antal Géza orsz. képviselőnk, Sült József kir. tanácsos, közjegyző és Tar Gyula föld. igazgató. Az első négyest 30 pár táncolta. Szlinóra után határtalan jókedvvel fogtak újra hozzá a tánchoz és ha azt jelzem, hogy még reggeli 7 órakor is húzta Füredi ban­dája a táncot, azt hisszük eléggé illusztrál­tam az estély fenomenális sikerét, melyre az altisztek valóban büszkék lehetnek. — Ez alkalommal felülfizettek : Braun Dezső i 20 K, Billitz Ferenc, Kunst Henrik, gróf ! Wallisz Gyuláné, Oszvald János, Stein Vil­S mos, N. N. urnő 10—10 K, dr. Antal Géza 8 K, Daítler Szilárd 6 K, Dringler Gyula, Piatsek Gyula, Karlovitz Adolf, Zubriczky Miklós, dr. Cseh-Szombaty László, Kis Ti­vadar, Nay Jenő, N. N. 5—5 K, Kutrovátz Jenő, Karcsay István, Czirfusz Vince, Pollák József, Böröczky Ede 4—4 K, Oesireícher Gyula, Schwarcz Dezső (Deveeser) 3—3 K. K. Tóth Pál, Wellner József, Weisz Zsig­mond 2—2 K, mely kegyes adományokért hálás köszönetét nyilvánítja a rendezőség. A vörheny, ez az alattomos, gonosz gyermekbetegség ismét felütötte fejét váro­sunkban. A mult hét végén két napon belül a ref. leánynevelő intézet bennlakó növen­dékei közül egyszerre hat megbetegedett. Hogy a baj járványossá ne fejlődhessék, s az intézet összes helyiségei a legalaposab­ban fertőt-lenitheíők legyenek, az igazgató­ság az iskolaorvos javaslatára a többi benn­lakó növendékeket, kikről szigorú orvosi vizsgálat megállapította, hogy teljesen egész ségesek, a. szülői házba hazabocsátotta. A betegeket az intézet elkülönített kórházában ápolják, közülök csak egynek állapota sú­lyosabb, a többinél a betegség lefolyása egész enyhének mutatkozik. Az intézetben a tanítás legalább négy hétig szünetel. A | tett intézkedéseket a város egészségügyi bi­i zottsága e hó 13-iki ülésében elismerő he­lyesléssel vette tudomásul. — Vendéglősök mulatsága. A pá­pai vendéglősök, kávésok, mészárosok, hen­tesek és pincérek egylete mult kedden fé­nyesen sikerült táncestélyt rendezett a Griff­szálló nagytermében. A rendezőség nem igen bizott az estély sikerében, de annál nagyobb meglepetés érte, amidőn ugy 9' óra tájban tömegesen jött a vendégsereg az estélyre. A rendezőség a hölgyeket remek táncrend­del lepte meg. Az első négyest 42 pár tán­colta. A mulatságon rendkívüli kedélyes hangulat uralkodott, mely hangulat reggeli 6 óráig tartott. — Tüzoltóktók társasvacsorája A helybeli önk. tüzoltóparancsnokság, a mű ködő tagok szolgálatát némikép is jutalma­zandó, tegnap este az Edelényi féle vendég­lőben társasvacsorát rendezett. A vacsora költségei a testület rendelkezési alapját ter­helték. — Színtársulatunkról. A fővárosi lapokból olvassuk, hogy Szálkái Lajos tár­sulata mult csütörtökön mutatta be a „Le­ányvásár" c. sláger operettet nagy sikerrel. A darabot uj, stílszerű díszletekkel állította ki a direktor. A közönség, mely a nézőteret zsúfolásig megtöltötte, ovációban részesítette a szereplőket, akik közül különösen Pataki Vilma, Juhos Margit, Erekövy Károly és Káldor Dezső szolgáltak rá a közönség el­ismerő tapsaira. — Angyal kellett az égnek ! Mély gyász érte Okolicsányi László dohánygyári igazgatót és családját. Kis leánykájukat, a hat éves Piroskát f. hó 13-án elragadta a kérlelhetlen halál és elhelyezte az angyalok karába. Leljen vigaszt a fájdalomtól meg­tört család azon közrészvétben, mely a f. hó 14 én végbement temetés alkalmával megnyilvánult. — Müvészhangverseny. A Perutz­gyári alkalmazottak önképzőköre ma este tartja meg a Griff teremben a már hetek óta jelzett művészhangversenyét. Az érdek­lődés után ítélve a hangverseny fényes si­kere biztosítva van. — Tea-estóly a Polgári Körben. A Polgári Kör hétfőn, azaz holnap este 8 órakor tánccal egybekötött tea-estélyt rendez. — Swárdström Valborg hangver­senye. Nagy művészi hangversenyre van kilátásunk március hó 2-án a Griff-szálló nagytermében. A hangversenyen Swárdström Valborg a közismert svéd csalogány és Ohison Mártha világhírű zongoraművésznő fog szerepelni. Helyárak: 7, 5, 4, 3 és 2 K. Kezdete 8 órakor. Jegyek kaphatók Hajnócky Árpád könyvkereskedésében. — Makkos Venoel sorsa, A jövő hó 5 én tárgyalja a kir. kúria a semmiségi panaszt, amelyet Makkos Vendel védője a halálos Ítélet ellen beadott. Ekkor döl el, hogy a kegyetlen rablógyilkos életben ma­rad e, vagy pedig fölakasztják. — Minden külön értesítés helyett I Ez uton közhírré teszi a Versenybazár, (Fő­utca 28.) hogy e hó 18—28-ig leltározási eladás tart, mely alkalommal ugy zománcozott edények, üveg-, porcellán-, játék-, diszmű­és egyébb alkalmas ajándéktárgyakat ad le­szállított árak mellett. — Felolvasó estély. A Kath. Kor ma délután 6 órakor felolvasó-estélyt rendez a bencés főgimnázium tornatermében a kö­vetkező műsorral: 1. Zongorajáték, előadja Grátzer Jánosné. 2. Felolvasás, tartja Kraft József. 3. Szobacica. Énekes mo >lóg, elő­adja Molnár Gézáné, zongorán kiséri Szent­györgvi Sándor. 4. Dalok, énekli Fekete Magda, zongorán kiséri Széptóth Mariska. Belépti díj nemtagoknak 40 fillér. — A ref. énekegylet mult vasárnap tartotta meg a Griff teremben szokásos far­sangi mulatságát, mely alkalommal a terem valóban szűknek bizonyult és a táncospárok alig tudtak mozogni. A mulatság hajnali 5 órakor ért véget. — Műkedvelői színielőadás. A ka­tholikus legényegylet mult szombaton fé­nyesen sikerült műkedvelői előadást rende­zett a színházban. Előadták „A vereshaju" népszínművet. Az előadás központja Illés Teruska volt. A darabot Czigány Gyula káplán, az énekeket Szen tgyörgyi Sándor tanította be. Az előadást holnap megismétlik. — Tánctanfolyam. Mérő (Mayers­berg) József oki. táncmester értesít ben­nünket, hogy a volt Jókai kör helyiségében e hó folyamán felnőttek részére tánctan­folyamot nyit. Jelentkezni lehet Kuruc utca 2. szám alatt. — Jó karban levő íróasztal meg­vételre kerestetik. Cim a kiadóhivatal­ban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom