Pápai Közlöny – XXII. évfolyam – 1912.

1912-12-01 / 48. szám

vedelemnek adó alá vonásával érhető el, mert midőn az összes jövedelmet a jövedelemadóval is megterheljük, a keresetadó aránytalanságai kiegyenlítődnek. Ezzel természetesen az eddig adómentes értékpapírok és főleg az állampapírok kamatjövedelmét is be vouják a jövedelembe, ami a progresszív jövedelmi adóban rejlő igazságot juttatja érvényre. Az adóreform életbeléptetésén különben a mai adótehernek általánosságban meglehetős leszállítását jelenti. A tőkekamatadónak 10 százalék helyett általánosságban 5, a keresetadónak 10 százalék helyett 3 százalék lesz a kulcsa. A mai általános jövedelmi pótadó az emiitett adóknak 35 százaléka, vagyis magának a jövedelemnek 3 és fél százaléka volt, mig az uj jövedelmi adó csupán 15 ezer korona jövedelemnél éri el a 3 százalékot. Az uj teher tehát a mai állami adótehernek körülbelül csak a fele. Nem téveszthetjük ugyan szem elől, hogy ha a kereset és jövedelem bevallására kényszer nem áll fenn és enuélfogva a mai, a papíron 10 százalékos adóteher a valóságban ennek jóval kisebb részét jelenti. A jelentékenyen leszállított, az egészben véve 6 —7 százalékos adóteher, a mely nem ritkán ennél is kevesebb, elegendő alapot nyújt arra, hogy az adózó polgárok eleget te hessenek állampolgári kötelességeiknek és nyugodtan bevallhassák jövedelmeiket. A jövedelmi adónak egész szerkezete azon épül fel, hogy az állampolgárok eleget tesznek és pedig lelkiismeretesen tesznek eleget a jövedelem bevallására vonatkozó köte lezettségüknek. Ennek a kötelességnek a pontos teljesítése megmenti az adózót az adóhatóságok felesleges zaklatásától és lehetővé teszi az adónak igazságos megállapítását. Éppeu az adómorál az, amire a jövedelemadó számit és amire számitauia kell. Nálunk erre az adómorálra eddig nem lehetett panasz, mert hí ábavaló dolognak tartjuk az eddigi kivetési eredményekre való hivatkozást- Hiszen eddigelé egyáltalában nem adtak be vallomást és az adónak megállapítása túlnyomó részben hivatalból és hivatalos adatok segítségével ment végbe. Az adómorálról még csak ezutáu szerezhetünk ta pasztalatokat nálunk. De valószínűnek tartjuk, hogy az uj adózási rendszer nem fog csa lódást okozni, mert állam az uj adózással nem akar adót keresni ott, a hol nincs mit keresnie. De szeren esésen eljutottunk a gazdasági fejlődésnek arra a fokára, ahol sok a nagy jövedelem, amelyek a mai adórendszer mellett elérhetők nem voltak, ennélfogva csak az adóigazság érvényesülését jelenti, ha az uj jövedelmi adóval ezeket a jövedelmeket is mérsékelt adó alá vonhatjuk. Városi közgyűlés. — 1912. november 26. — Már rég nem láttunk oly sok képviselőt megjelenni a tanácsteremben, mint a kedden megtartott képviselőtestületi közgyűlésen. Ezen érdeklődés annak tulajdonitható, hogy a tárgysorozatban ama bizonyos vádinditvány tárgyalása volt kitűzve, melyet dr. Lakos Béla adott be a városi tanács ellen a közvágóhíd építésénél történt mulasztások érdemében. Ugyancsak mozgósítva voltak a képviselők abból a szempontból is, mivel napirendre volt kitűzve a rendőrkapitánynak a gabonapiac áthelyezése iránti javaslata a régi heti állatvásártérre. A vádindifcvánnyal hamar végeztek, araennyiben a városi tanács sorra megcáfolta a vádpontokat és végül az áll. vál. javaslata lett elfogadva. A gabonapiac elhelyezésének refedáját nem akarták meghallgatni és általános „elálltai napirendre tértek felette. Napirendretérés előtt dr. Kende Ádám visszautasította azon vádakat, melyeket dr. Lakos Béla ellene a közvágóhíd ügyében a mult ülésen emelt. Ugy dr. Kende válaszát, valamint dr. Lakos viszonválnszát a képviselőtestület tudomásul vette. A közgyűlés lefolyásáról a következőkben számolunk bé : Mészáros Károly elnöklő polgármester üdvözli a megjelenteket, az ülést megnyitja és a jkv. hitelesítésére felkéri Faragó János, Bőhm Samu, Halász Mihály, Nagy Vilmos és Keresztes Gyula képviselőket. A mult ülés jkve felolvastatván, az észrevétel nélkül tudomásul vétetett. Napirendretérés előtt dr. Kende Ádám a polgármestertől és a képviselőtestülettől engedélyt kér, hogy személyes kérdésben felszólalhasson és igazolhassa magát azon megtámadással szemben, amelyben őt dr. Lakos Béla a mult gyűlésen '—• távollétében — részesítette. föl szeretne feleségül menni a mi Resztorf bárónkhoz, hogy ez fizessen ki minden adósságot ! Kitty nagyon elcsodálkozott mindezek hallatára. Tehát a fekete lengyel asszony feleségül szeretne menni Resztorf Gerhard báróhoz. Nos, legalább nyolc evvel idősebb nála! Megvetőleg rázta meg szép vállait: — Sok szerencsét kívánok! — Úrnőm, ha mi ott maradtunk volna a bálon, akkor más valaki szakadt volna be itt. Az én szép lovaim félholtra fagynak itt! Erre rájuk teritette a saját köpönyegét Lux és Lottka hátára és sóhajtozva mondta : — 0, te édes, forró puncs, téged most mások isznak! — Hallod-e Jean ; fogd ki a lovakat és néz utána, hogy bejuss Wenshőfenbe. Minek fagynál meg itt? Onnan küldhetsz nekem egy szánat! — szólt Kitty. Jan fontoskodva felelte: — Urnő, hát én itt hagyjam az umőt ebben a rémes éjszakában egyedül ? Inkább felakasztom magam az istránggal. Erre a prém takarókba valósággal begyömöszölte Kittyt és ő maga a szán mellett tipegett topogofct föl és alá, hogy kissé megmelegedjék. A szél élesen fujt, a hideg egyre dermesztóbb lett, Kitty már didergett, és kis lábai összeverődtek. Négy-öt óráig igy tölteni az időt valóban szomorú kilátás. És mindez amiatt á gyűlölt ember miatt történik. — Urnő, — szólt végre Jan panaszos hangon — él még az urnő ?. Kitty nagyot nevetett. — Persze, hogy élek ! — Istenem, csak egy pohár meleg ! puncsunk volna! — sóhajtott vágyakozva. — De ha a szent Szűz bennünket innen kisegít, akkor megfogadom, hogy egész életemben nem iszom meleget. Ekkor egyszerre örömmel felkiáltott: — Urnő, szán jön ! Csengőt hallok ! Kitty felugrott; valóban tisztán lehetett hallani a száncsengőt és kevéssel utóbb egy érc/es férfi hangot: — Mi az ? Ki állja el az utat ? Indulj előre ! —• Hogyne indulnánk előre, amikor a hid kettészakadt! Nagyon okos vagy! — kiáltott vissza Jan. — Ketté ? Talán részeg vagy és nem látsz ? — vágott vissza a másik kocsis. De erre már Jan is tűzbe gurult. — Részeg ? Ugyan mitől ? Itt az ember hónál egyebet nem kap a torkába, te bikfic ! — Nini! Hiszen ez a wenshőfeni Jan ! -- kiáltotta el magát Tömiings báró. — Hol van Kitty kisasszony ! Az öreg még a feleletet sem várva, gázolt a hóban a szánhoz, mert köszvényes í bántalma miatt ő is kénytelen volt a bált otthagyni. A mikor aztán Kittyfc a maga szánján visszavitte a bálra és Jan a bikficz mellett ülve s Lux és Lottka a szánkó mögé kötve baktattak, az okos báró csak ennyit mondott: — Higyje meg, kedves jó gyermekem, maga igy csak belekergeti annak a cselszövő asszonynak a karjába. Kitty ismét hátravetette szőke fejét és mégis megkérdezte : — Hová megyünk ? forró puncsot, mert különben végzetesen meghűlhet. — Jézus ! Mily okos, de milyen okos ez a te urad ? — súgta e szavakat hallva elragadtatva Jan a bakon a bikficz fülébe. Kitty azonban felpattant a báró szavaira : — Oda nem megyek ! Nekem nagyon melegem van ! A lába jéghideg volt. — Jó, de nekem is kell a forró puncs, meg a kocsisnak is ! Erre már csak annyi ellenvetést tudott tenni Kitty: — De én egyenesen az öltöző szobába megyek föl! — Mindenestre, kedves fiam, a mint akarja! A mikor a rácskapu elé hajtattak, egy szán állott előtte s felülről lekiáltott Tadden: — De hogy teheted azt, Gerhard, hogy a bál legnagyobb tüzében távozol el? — Áb, mit, én unatkozom, — szólt Resztorf a szán felé sietve. — Ohó, ezt a kijelentést nyomban vissza fogja venni, — kiáltott a báró diadalmasan. Jöjjön csak ide és segítsen ki minket ebből a szánkóból! — Engem nem ! — kiáltott Kitty mérgesen és ki akart ugrani, de elesik, ha hatalmas karjával el nem kapja — Resztorf. És mivel pedig már ott tartotta a karjában, erősen magához szorította, sőt oly erősen, hogy a báró örömmel kiáltott: — Hurrah ! Hurrali! Tadden, mind ide jöjjetek gratulálni!