Pápai Közlöny – XXII. évfolyam – 1912.

1912-02-04 / 5. szám

Nézetünk szerint a képviselőtes­tület rendesen kicsinyített képét mu­tatja az egész városnak, szükséges tehát, hogy a közgyűlési teremben Pápa város közönsége, a műveltség, ügyszeretet, a közérdek ápolását szí vükön hordó képviselőkkel legyen képviselve. Ott kell feltárni őszintén, nyíltan, leplezetlenül városunk hely­zetét. Ott kell azt minél szélesebb körű és alaposabb megbeszélés tár gyává tenni, mert csak igy kelthető fel a közérdeklődés az aktuális kér­dések iránt és csak ily körülmények között számithatunk a közvélemény támogatására is. Ne resteljenek a képviselők szót emelni a gyűlésteremben. Mutassanak reá a bajokra, mert minél többet szólalnak fel a kérdésekhez, annál jobban lesz megvilágítva a helyzet képe, annál több oldalról s több szem­pontból lesznek megvitathatok a köz­ügyek. Ne tartson az vissza senkit a felszólalásban, hogy nem ért a szó­noklat mesterséghez. A forma, a stylus lényegtelen, az eszmére mutasson reá, érvelni lehet a legegyszerűbb szavak kai a Iegkeresetlenebb formában. Ezt várjuk mi a legutóbb meg­választott városi képviselőktől. Ezt tenni, pedig morális kötelességünk. Lankadatlan és odaadó munkálkodást várunk tőlük és pedig joggal, mert uj szellem, nagyobb mozgékonyság és ami legfőbb vállalkozási szellem kell abba a testületbe, amely Pápa közügyeinek vezetésére döntő és irá­nyító befolyást kell hog> gyakoroljon. volt, hogy ez a jól nevelt leányka kénytelen a mindennapi kenyérért — — — kánkánt tánczolni. A nőkről általában ilyen rajongó véle­ményt táplált; de ha véletlenül nőkről és nem szerelemről beszélgettünk, akkor szí­vesen mutatkozott gúnyolódó, könnyelmű, sőt pesszimisztikus bölcsnek is. Barátnője jelenlétében azonban mindig ünnepélyes, könnyenhivő és rajongó volt es sohase éb­redt fel lelkében a kétely, ha azokat a cso­dálatos, meseszerű történeteket hallotta, amelyeket az asszonyok szívesen mondanak el barátjaiknak multjukból. Ez a jellemvonás Jules Perron bará­tunknál sohase gyengült, sőt ellenkezőleg, az évekkel együtt mindinkább erősödött, amig végre valóságos mániává fajult. Aggodalmunkat azonban eloszlatta az a szokatlan nyugalom, amellyel barátnőit cserélgette és a közönye, amellyel a válást tudomásul vette. Egy napon bemutatta nekünk legújabb barátnőjét, egy kedves, kicsi, szőke, rózsás arcú, csillogó szemű, göndor-fürtü leánykát. Leonienek nevezte és már a legelső estén észrevettük, hogy rajongása a leány iránt imádattá fokozódott. Ha ránézett, ideges mosolygás játszadozott ajkain, minden moz­dulatát majd elnyelte szemeivel és ha a leányka beszélni kezdett, ő is félig felnyi­totta száját, mintha a hallott szavakat is­mételni akarná. Negyvenhárom képviselő lett je­lenleg hat évre megválasztva. Hat. év, hosszú idő. Addig ha le'kesen meg­felelnek kötelességüknek sokat tehet­nek, ha pedig a régi utakon fognak járni, nem tesznek semmit, ha bábok lesznek és drótmajmokként fogják hagyni magukat rángatni, tönkrete­szik városunk jövőjét és a haladás útjába legyőzhetetlen akadályokat gör­díthetnek. Főbb vonásokban jeleztük, mit kívánunk a városi képviselőtől. Re­méljük, hogy tudni fogják, hogy mi a teendőjük. Tegyenek és munkálkodjanak, mert tetteikből ismerjük és Ítéljük meg, vagy ítéljük el őket. Kövesse mindenki a saját meggyőződését, igye­kezzék megtenni a közügy érdekében mindent és ha ezt teszi, akkor eleget tett mint városi képviselő kötelessé­gének. Ezt kívántuk megmondani mihez tartás végett az újonnan megválasz tott városi képviselőknek. Akinek inge, csak az vegye magára ! Városi takarékpénztár. ii. Ha ezt a magasabbrendü célt ke­resem a pápai közs. takarékpénztár alapítása körül, sehogyse tudom fölfe dezni; sőt, a mi a csak rokon ethikai célokat is illeti, már a mennyire Pápán ilyenek mutatkoznak, mintha már el­késett volna ezek gondozásával a közs. takarékpénztár ; a mezőgazdaság föllen­A kicsike különben elragadó teremtés volt; jókedve, vidámsága átöröklött reánk, élvezettel hallgattuk szellemes fecsegését és órákig elmulattunk társaságában, hogy kecses mozdulatainak bámulói legyünk. Vájjon ezt honnan szerezte ? Erre nézve Jules Perron megtagadott minden felvilágosítást. Csupán arra szorít­kozott, hogy személyes összeköttetései révén ismerkedett meg vele, azután hozzátette: — Leonienek az a különös sajátsága, hogy látszólagos felületessége mögött, ko­moly jellem rejlik, mondhatnám: rendkívül komoly jellem. Azt kell hinnem, hogy a fe­lületességet szándékosan színleli. Pedig az élete tövises, sőt drámai volt 1 Ha tudnátok fink, ugy, mint én I — Némely alkalomkor valóságos hősiességet tanúsított majd később, egyszer, elmondok mindent és meglátjátok, hogy bámulni fogtok rajta I Megdöbbenve tekintettünk egymásra. Ezt a mániát már mentegetni se lehetett. Miben találhatta a sötét dráma nyomait en­nél a könnyelmű nőnél, aki sziporkázott az egészségtől, életörömtől és feltűnő gondta­lanságtól. Határozottan azon nők közé tar­tozott, akik örülnek az életnek, kerülik a gondot és mindig átengedik magukat a pil­lanat hangulatának. Visszaemlékezései any­nyira zavartak, tévesek és kuszáltak, hogy lassacskán már elfelejti élete igaz történetét és szakadatlanul javítgatja a legenda má­zával. Mint a játékszer, vándorol egyik férfi ditésére szolgál a „Hangya^fiókja, me­lyet Jilek tanitó ur kezel; az ipar, ke­reskedelem emelése pedig épen pro­gram mjában van a nemrég alakult s lendülő közgazdasági banknak; a kis­emberek tökéit gyűjti és gyümölcsözteti a többféle önsegélyző szövetkezet. Mi marad tehát a községi takarék­pénztárnak, hogy szociális hivatását be is tölthesse, hogy a város egész közön­ségének érdekeit szolgálja ? Ugy tudom Molnár ügyvéd úrtól, hogy a községi takarékpénztár, az ö intentiója szerint, nem akar versenytársa lenni a régi, meggyökeresedett, szolid pénzintézeteknek, más szóval nem akarja őket nyomni az olcsó kamatlábbal, a mi módjában állana, — egyénileg ezt na­gyon sajnálom, mert már azon gondol­koztam, — hogy összes adósságaimat ide telepítem, ha kisebb lesz a kamat^ — de hát olcsóbb kamat nem lesz, mint egyebütt helyben, ezt már hiába várjuk. Akkor mi egyéb lesz ez az in­tézmény is, mint a lakosság egyik ki­sebb rétegének, a tőkéseknek, csopor­tosulása azok ellen, a kiknek épen a tőkéjük hiányzik, a kik tehát munkájuk­kal meg fogják keresni a töke profitját — a kisebbség számára. Ismét csak ugy tudok megbékéln ezzel a tényleges állapottal is, ha a profitban minél több embert, minél szélesebb réteget részeltetünk, nem csak az u. n. városi polgárokat, a kik t. i. városi adót fizetnek, a kik, mint mon­dani szokták, hozzájárulnak a községi teihek viseléséhez, — mert ilyen csak vagy 5—6000 van a város területén, karjaiból a másikéba, miközben megérik benne a tapasztalat, hogy a szerelmi ügye­ket nem érdemes tragikusan felfogni. Leonie alkalomadtán még sikamlós térre is elkalandozott és ilyenkor Jules Per­ron diadalmasan nézett ránk, mintha azt akarta volna mondani: — Ugy-e milyen hősiességgel, nyugodt fölénnyel viseli siralmas sorsát?! Ebből aztán megrözgött bennünk a gondolat, hogy szegény, rajongó barátunk már beszámíthatatlan állapotba jutott. Leonie elbeszélései közben nagy elő­szeretettel emlegette a Gustav nevet. Bizo­nyos, hogy az a Gustav döntő szerepet ját­szott életében és egyedül Jules Perron nem vette észre, hogy Leonie a Gustav nevet mindig bizonyos hálás Jáhitattal emlegette. -— Gazember volt! — igy izgatott bennünket, mikor magunkb m voltunk. — Visszaélt a szerencsétlen leány ifjúságával, tapasztalatlanságával é3 ő az oka minden­nek, amit azóta méltatlanul szenvedett. Gustav személyében látta megtestesülni a lelkiismeretlen veszedelmes nőcsábítók, faját és óhajtott volna vele szemtől-szemben találkozni, hogy megvetésével sújthassa. Kü­lönben boldognak 'érezte magát Leonie bir­tokában, aki iránt szokatlan, szíves rajon­gással viseltetett. A gyöngéd visszony teljes összhangban, már tíz hónap óta tartott. Jules Perron ek-

Next

/
Oldalképek
Tartalom