Pápai Közlöny – XXII. évfolyam – 1912.

1912-10-06 / 40. szám

munkától — ami szintén lealacsonyít — rémüldözvén, Amerikába megy sze­rencsét próbálni. Itt aztán kapkod fű­höz fához — eredménytelenül és vé­gül belátja, hogy azon a földrészen se hullanak az aranyak az ember mar­kába, ott is tekiutélyes a munkanél­küliek száma ; de meg igen előkelő egyének se tartózkodnak semminemű jóravaló, tisztességes munkától. Nem restel végül az ilyen kivándorolt — ha hozzá jut — munkát vállalni, pin­cérkedni, lépcsőt sikálni, cipőt tisz­titani. Amerikában, hol semmi sem arcpirító, megbélyegző, ami becsüle­tes munka, hol nem nézi le egyik a másikat, — hisz maguk a legnagyobb milliárdosok, a dollárok királyai is a legalacsonyabb sorból küzdötték fel magukat komoly munkával, SZÍVÓS akarattal és kitartással. Hány oly hir járja be hazai lap­jainkat, hogy egy-egy intelligens fog­lalkozású egyén, mint péld. jegyző, katonatiszt, szolgabíró, magasabb ál lásu hivatalnok, nagykereskedő ide haza nem boldogulván, odakünn min­dennel megróbálkozott, amivel hazá jában nem merészkedett volna fog lalkozni, félvén a társadalom, a kör­nyezet csufolódásaitól, elitélésétől és ' kerülésétől. Hiába, ezen erősen kiéktelenkedő, kiriós csúf szokásokon kellene túl ­teunie magát társadalmunknak. Ez a terjeszkedő nyavalya, e modern rák­fene fertőzi az egészséges társadalmi szervezetet, a vészes baktériumok beleveszik magukat erősen és rom­boló munkáikat irgalmatlanul végzik. B kinövések okozzák a nap nap utáni elrémítő bűncselekményeket; a tör­vénybe ütköző kártékony manipulá­ciókat, mert a legtöbben ugy akar­nak a társadalomban, a társas élet­ben megjelenni, ahogy módjukban nincs. Többet óhajtanak, mint amire képesek, többet kell mutatniok, mint amennyire szerény viszonyaik meg­engedik. Bz az ut a biztos elzülléshez, a legforgalmasabb fertőhöz vezet. Föl kell rázni még idejében a társadal­mat mélységes lethargiájából. A tár. sadalom egyes rétegein múlik, hogy visszahelyezzék a társadalmi életet arra a magaslatra, melyet megilleti a műveltség mai foka, a tisztesség és becsületesség révén. Színészet Pápán. Őszi sziniévadunk befejezést nyert. Színtársulatunk pénteken tartotta utolsó elő­adását és már tegnap Győrött „Bocaccio* operettel kezdte raeg a téli évadot. Össze­gezve a színtársulatnak a mostani évadban működését, csak röviden azzal illusztráljuk, hogy becsületes munkát végzett és a kö­zönség pártfogását, mellyel az egész évad alatt kitüntette, ezt méltán ki is érdemelte. Valóban oly mintaszerű előadásokat produ­káltak, melyeket szinpadunkon rég nem produkáltak. Ami a sziniévad anyagi ered­ményét illeti, arról a színigazgató — mint halljuk — ugy nyilatkozott, hogy váratlan pedig alatta vél, az semmi, senki, annak az ő kegyét kell keresnie, minthogy ez nálánál feljebb lévő ke gyeit hajhássza. Bezzeg ám, ha a sors egyikre másikra ráteszi sújtó kezét, helyzete rosszabbodik, kilátás, remény nincs valamit elérni, hogy foglalkozása, szak­mája terén a keuyere biztosítva le­gyen, — nem gondol, vagy nem akar arra gondolni az a hivatalnok, keres­kedő, iparos, hogy jobb dolog hijján, valamelyes más munka után nézzen, mely ugyan nem vág rendes hivatá­sába és alantasabb is, de kenyeret nyújthat, betevő falatot biztosit. Ezt megalázásnak, lealacsonyitónak, raeg­szégyenyitőnek tartja. > És hányan vaunak, kik rettegvén, irtózván az alantas, bár tisztességes munkától, ha alkalmuk van rá, nagv lelki nyugalommal más vagyonhoz, idegen tulajdonhoz nyúlnak, csak ke­nyerük legyen. Ezt nem tartják szé­gyennek, bűnnek, véteknek 1 A bűnös uton való pénzszerzés szerencsével járhat s akkor nem kell nélkülözni és neiü tud róla a világ s továbbra is ur az ur. Az utóbbi meg bélyegző, megszégyenítő valami, az ösmerősök kinevetik, messzünnen el­kerülik, ha alantasabb munkakört töl­tene be. Az az eset is fennállhat, hogy a munkanélküli ember, ki foglalkozása terén nem talál alkalmazást és más kettősfödelü gép elhúzódott fölötte, büszkén, diadalmasan, mint egy fehér sas s az autó is utána kanyarodott, visszafordult, nekivágó!t a mezőnek és Frommer, az ő ura, még reá sem nézett. — Istenem ! — susogta és föltekintett az égre. Hogy szerezhetné vissza az ura sze­relmét? ! Hogy arathatna diadalt azon, aki most az egeken röpdös? Csak egy gondolatot adj,aki szivet adtál! Susogtak a homokszemek. Csak egy sugárt adj, aki elveszed a szivek reménységét! Mosolygott az aranyfényű nap. És Frommemé megindult. Futva ment a középső hangárhoz, hol a „Sirály* áilott. Odakiáltott az' ácsorgó szolgának : — Hamar, ki a gépet! . — Mit? — kérdezte a szolga. — A „Sirály,-!! — Minek? — Hozza ki, ha parancsolom ! Az uram gépjét! — De minek, nagyságos asszony ké­rem ? Talán . . . — Igen, igen. Fölszállok ! — De nem szabad, — felelte a szolga. — Ne okoskodjék ! ff — De nem tudja, nagyságos asszony, a . . . — Tegye azt, amit parancsoltam. Az uram megtanított minden csínja binjára Az este elhatároztuk, hogy ma próbarepülést végzek. Hozza ki ! A felelős én vagyok ! Ő maga is megragadta s néhány pilla­nat múlva a homokos mezőn áilt a karcsú monoplán. Egy ugrással fenn voltanyeregben. — Gyújtsa be a gépet! A szolga engedelmeskedett s dörögni kezdett a hatalmas csavar. A föld rabszol gája pedig megittasult lélekkel nézett az űrbe, melyen föltűnt már az akácerdő szé léről fehöppenő, hatalmas aeroplán. Fölszáll az égre. Hogy megmutassa az urának, hogy ő se csupán „mosolygó hitves, hanem urának segítőtársa iakinek a háziasságon kivül más ambicici is vannak, aki, ha kell, maga a báj és a szorelem ; ha kell, maga a testet öltött eszme". Megy ! Még magasabbra röppen, mint az a másik, hadd lássa meg az ura, hogy ő a bátrabb, az ő,szárnya hasítja meg" az eget magasabban. És akkor megint egy tányérból esznek, egy pohárból isznak, öröm és csók lesz az eláll utójuk s mosoly és dal lesz minden ébredésük, ha van Isten az égben ! Láz égett a. homlokán, öröm ragyogott a szemében, féltékenység vonaglott az arcán, szerelem, boldogság, dicsőség ömlött el gyönge törékeny testén, amikor a „Sirály" előre ­szökkent pokoli dörrejjel s hófehér szárnyá­val vijjogva sivítva az egekbe vágódott. Rekedt kiáltás hangzott a mezőben. Az automobil nyílegyenesen futott a hangárhoz s a .hangártól a „Sirály" után, mig a kettős­födelü nagy aeroplán a diadalmas „Sirály" alatt riadtan libbent a földre. A monoplán dörgő zúgása már csak zümmögésre vált, vitornyaszárnyai már csak elhalóan suhogtak. A magassági kormány fékevesztetten működött, alant meg az au­tomobil vergődött, mint a tehetetlen agár, mely szárnjasra vadászgat. Odafönn pe^ig, a szédítő magasban, a föld leánya alélni kezdett. Siüött a nap s mégis jég dermedezett körötte. A robogás döreje fülébe ordítozott, a légörvények bőgve kapkodtak feléje s egyszerre csak lecsúszott a keze a kormánykerékről és az ég mosolygó kékjén oldalvást fordult a fehér „Sirály" Zokogva borult le Frommer a romok között az egekből aláhullt angyalra. — Miért?! Ó, miért?! Még élt. De már nem tudta megmon­dani, hogy miért. Csak egy könnycsepp és egy mosoly volt a felelete. Habig kalapok, angol átmeneti kabátok, esőernyők, kesztyűk, angol kocsi takarók, Borsalino, Pichler, Gyukíts és Társa ka­lapokban nagy Qí. t ^ uri divat különlegességek választék. OlldUbZ jenO üzlete Györ, Baross-ut 30. Telefon szsáazcL 555.

Next

/
Oldalképek
Tartalom