Pápai Közlöny – XXII. évfolyam – 1912.

1912-07-07 / 27. szám

a baj jobban nyakunkra nö, mégis megmozdulunk, hogy százszoros áldozatot hozzunk ! Egyelőre hát visszük gyermekeinket a külföldi nyaralókba, ott jobban bevésődik emlékezetükbe az idegen nyelv, ugy hogy mikor hazajönnek, az iskolának valóságos küzdelmet kell kifejteni, hogy helyrehozza az ifjú nyelvérzetét. Azután a gyermek korán megszereti az ide.gent és nem átalja elitélni az itthont Hisz amúgy is olyan divatos a hazai dolgok kicsinylése. Öreg hiba, hogy maga az első sorban érdekelt, hivatott magyar közönség bámulatos altruizmussal kultiválja a külföldi fedőintézményeket, holott ugyanazt, sőt többnyire jobbat, itthon is megkaphatná. Hibásak, majd azt mondtuk: bűnösek ebben a magyar orvosok is, a kik és kivált a nagytekintélyű orvos professzorok szinte rangjuk alul állónak tartják magyar betegüknek valamely hazai fürdő felkérését ajánlani. Hibás a nagyközönség ferde, elöitéletes felfogása, mely Karlsbadra esküszik, mig Koritnicát kicsinyli. Gleichenbergbe özönlik, holott nálunk százával akad külömb klimatikus gyógyhely. A wörthi tavat települi körül, pedig a Balatonhoz ké- i pest az csak egy apró pocsolya. Ám a közönségnek egy s másban mégis igaza van. Kényelmet, modern gyógyszereivényeket, jó ellátást keres olcsó áron. Ehhez eredendő joga van s ezt igy együtt alig találja meg aicár egy magyar fürdőben is. A baj gyökere tehát mégis a magyar fürdöügy helytelen kezelésében van. Az orvoslást ott kell kezdeni s energikusan keresztülvinni. Persze az a bökkenő, hogy minden fürdő tulajdon os hazafisági kérdést szeretne csinálni a maga üzleti vállalataból, igényelvén részére a mindenható államnak tetemes pénzbeli hozzájárulását. Ez igy nem megy és nem is mehet. Megfontolásra méltó, hogy az állam protekciója közbevetésével megkönynyitse a magánfürdö-vállalatok hitelnyerési képességét. Valamelyes, szigorú ellenőrzéssel kapcsolatos és inkább morális jótállásba is bele lehetne menni egyes arra alkalmas, igazán értékes objektumoknál. Ám mindez elenyésző csekélység. Az önsegély kötelezettsége alól nem menti fel sem a magános vállalkozókat, sem az autonom társadalmat. Mig ezek komolyan meg nem mozdulnak, addig hiába ujul fel évről évre a sajtó obligát jajveszékelése, kasszandrai jövendölgetése a jobb sorsra érdemes magyar fürdöügy érdekében. Idő, pénz és szakértelem kell hozzá. Az idővel tékozlóan, a pénzzel zsugorin bánunk, a szakértelmet pedig, mint tőlünk merőben idegen amerikai fogalmat, ázsiai fölénnyel le szoktuk mosolyogni. Harmincéves találkozó. — 1912. junius 29. — A rault hó két utolsó napján szép és ünnepélyes összejövetelt tartottak városunkban azok, akik 30 évvel ezelőtt tettek érettségi vizsgálatot a pápai főiskolában. Nagy osztály volt ez, ugy hogy 71 en állottak érettségi vizsgálatra. A 20 éves találkozón 80 an jelenlek meg s már akkor megállapították, hogy 10 év múlva ismét összegyülekeznek. A mostani találkozót a megállapodáshoz ké pest a helyben lakó osztálytársak rendezték és pedig dr. Antal Géza, Borsos István, dr. Keresztes Ferenc és Schivarez Vilmos. Az osztálytársak közül kellő időben 43 nak a cimét tudták megállapítani s ezeket felhivták a találkozásra azzal a kérdéssel, hogy juniusban vagy szeptemberben óhajtják-e az összejövetelt. A többség a juniusi összejövetel mellett döntött. Azután ismét felhívták valamennyi társukat a megjelenésre. A felszólított társak közül 37 en válaszoltak a levelekre s majdnem mindannyian Ígérték és óhajtották a megjelenést. Azonban sokat visszatartott közülük a családi körülmény, hivatali elfoglaltság és néhányat a kedvezőtlen egészségi állapot. Péter Pál napján d. u. 24-en jelentek meg a találkozóra. Az érkezőket már a vasúti állomásnál várta és fogadta örömteljes szívvel a helyi rendező bizottság. Este a GrilT-szálloda nagytermében gyülekeztek össze közös vacsorára. Öröm és meghatottság töltötte el a sziveket, mikor annyi rég nem látott kedves társ és jóbarát igy ismét együtt barátkozott. Vasárnap délelőtt fél 9 órakor a kollégium dísztermében gyülekeztek össze, ahol az iskolát Faragó János igazgató távollétében, aki hivatalos ügyben kénytelen volt elutazni, Kis Ernő tanár képviselte. Dr. Antal Géza meleghangú beszédben üdvözölte az összegyűlt társakat. Borsos István előterjesztette a megjelenésben akadályozottaktól érkezett leveleket és táviratokat s felolvasta az osztály névsorát, hogy ha valamelyik társról tud valaki valamit, ezt jegyzékbe vegye. Kitűnt, hogy 10 év alatt csak egy halt meg közülük, többnek holléte azonban ismeretlen. Osztálytársai felkérése folytán dr. Schwarez Zsigmond üdvözölte a kollégiumot. Szép és magasan szárnyaló beszédét lehetőleg híven itt közöljük. Érdemes a megfigyelésre. „Mélyen tisztelt tanár ur ! Kedves barátaim ! Harminc éve mult annak, hogy érettségi vizsgát tettünk e főiskolában és midőn ma ennek 30 éves fordulóját ünnepeljük, ide vezetett első utunk e főiskola szentelt falai közé, mert ide vezetett bennünket a szivünkben élő hála és emlékezet. Ezer és ezer emlék rajzik ma lelkünkben, megilletődéssel járunk, kelünk e városban, hisz minden utcából, minden házból, minden ablakból ifjuságunk édes emlékei intenek felénk, túlárad szivünk az érzéstől és A másik: Miklóséknál, igen. És ma — levelet irtam, éppen mielőtt jöttél, Gross Viktornak. Megírtam neki mindent őszintén. És nézzed — a jeggyürüje már nincs az ujjamon. Az egyik: Mégis, hogyan történt ? A másik: Egyszerűen. Szinte magától. Mint ahogy nappal következik az éjszakára. Már ott volt, mikor mi érkeztünk. Kezet fogtunk. Első tekintete is a gyűrűre tévedt. Az arca egyszerre elborult. Elfordult tőlem és aztán feltűnően került. Hogy, hogy nem, az asztalnál mégis szembekerültünk egymással. És ez lett a veszte. Valakinek eszébe jutott, hogy engem, mint menyasz szonyt felköszöntsön. Véletlenül-e, vagy akarattal, de a tele poharat kiejtette kezéből. Rám nézett és én ő reá. És ezzel a néhány pillanatig tartó szembenézéssel elmondtunk egymásnak mindent. Ő elpanaszolta, hogy rab. Bilincsekbe van verve. Föl kell áldozni a boldogságát a más becsületéért, pedig csak engem szeret és nem tud nálam nélkül élni. Megpróbálta, de nem tud. Mit tegyen ?! És én feleltem neki: Gyáva vagy, gyáva! Az a kis adósság bánt? Az a nyomorult pár

rezer korona, amit másért kell kifizetni? És ha kétszer annyi lenne is, hát — kifizetjük együtt. Meglátod. Dolgos, takarékos kis feleséged leszek. Csodákra leszek képes. Te nem tudod még, hogy ki vagyok én ! Nem ismersz. Hát, éppen azért ne félj. Vágjunk neki az életnek.. Meglásd, az Isten is velünk lesz. Csak ne hagyj 1 Ne engedd, hogy másnak legyen joga hozzám! Mert i én csak a tiéd akarok lenni és meghalok, meghalok, ha le kell mondanom rólad . . . Vacsora után Bándyt mámoros jókedv szállotta meg; mintha becsipett volna a boldogságtól. Még soha olyannak nem lát tam. Ivott, dalolt, tánczolt és egyre-másra húzatta fülembe a nótákat, aminek mind megvolt a titkos, édes értelme. És mikor hajnalban elváltunk, már tudtam, hogy visszafogom küldeni Gross Viktornak a jeggyürüt. (Kivül csengetnek.) Az egyik (felvillanyozva): Ez ő! Meglásd ! Eljött, hogy megkérjen. Én sietek, | hogy ne legyek útban. A másik (csupa tűzláng lett az arca. A kezét a szivére nyomja, mert oly hevesen dobog, hogy a torkában érzi a lüktetését. Felugrik. A levelet ós kis skatulyát, melybe a gyűrűt csomagolta, gyorsan a szekrénybe dobja és sugárzó arcczal siet ki. De nem Bándy jött, hanem egy fiatal leány, az ő riválisa, legnagyobb ellensége. Egyenesen I a jégpályáról. Legujítbb divatú korcáolya kosztümben. Kezében korcsolya. Az arcza friss, a kicsattanásig piros. Apró, fekete szemei leplezetlen kárörömtől csillognak. Csak ugy liheg a nagy sietségtől. Boldogan üdvözli a barátntnőjét): Szervusz, édes! Felfutottam hozzád egy pillanatra. De csak egy pillanatra, mert ma este társaság lesz nálunk. Valaki van nálad ? Váró Misi? An nál jobb ! Legalább egyúttal ő is megtudja a nagy újságot. (Lélegzetet vesz.) Első kézből tudja meg. (Belép. Összécsókolódznak.) Szenzáczió ! Szenzáczió 1 Szenzáczió ! Bándy Gyula házasodik. (A másik kettő összenéz.) Most már igazán, komolyan és — visszavonhatatlanul. Együtt jöttünk idáig. Nekem meggyónta. De én már délelőtt más forrásból is hallottam. Nincs pardon. El kell vennie a tolnai nábob leányát. Az a bizonyos jó barát ugyanis, aki a 30.000 koronás váltóját zsirálta, egy nagy vállalatába bele bukott és most nem ér az aláírása egy fületlen gombot. Bándynak hat hetet adtak a váltó rendezésére. Azért még az éjjeli vonattal utazik Tolnára. Itt a kapuban kívántam neki szerencsét. Hívtam fel, hogy te is gratulálhass neki. Egy világért se jött volna. Még sok végeznivalója van. Azonkívül szégyenli is magát előtted. Tegnap, azt mondta, alaposan berúgott. Nein emlékszik ugyan semmire, amit beszélt és cselekedett, de éppen azért egyhamar nem szívesen találkozik azokkal, akikkel a névnapon együtt mulatott. (Itt a jövevény elhallgat és a legártatlanabb arcczal foglalja el a neki kiszemelt helyet. Aztán fecseg, fecseg és fecseg bele a világba, boldogan éa könnyű szívvel, mint aki egy régi tartozást rótt le. Végre a szegény, agyongyötört leány magára marad. Ahogy az ajtó a másik kettő mögött bezárul, felnyög, mint a sebzett állat. A két kezével a hajába markol, a szőnyegre omlik s fejét belefúrja a pamlag vánkosaiba. Ott marad sokáig. Végre feláll. Az ablakhoz megy* és kibámul az alászálló ködbe, olyan í tekintettel, mintha valami rést keresne benne.