Pápai Közlöny – XXII. évfolyam – 1912.

1912-07-01 / 26. szám

És ha most nézzük a ipariskola ügyében érkezett leiratot, nem titkolhatunk el egy kis gúnyos kacajt sem, a mit a leirat ama rendelkezése kényszerít ajkunkra, hogy az uj ipariskola felépítésével ki kell telepíteni a vásárteret. Ki kell telepíteni. Hiszen ez már rég elhatározott dolog, hiszen régen el vagyon már határozva, hogy a vásártér a vágóhíddal együtt a gyepmesterház felé telepítendő ki, csakhogy a kitelepítés húzódott a vágóhíd megépítése miatt. És csak azért húzódik, mert a kérdés sohasem volt oly szakbizottság előtt, mint amilyen szakbizottság fejtette ki a f. ipariskola építésének szükségét s igy történhetett csak meg, hogy a vágóhidra olyan terv készült, amelynek kivitele éppen kétszer akkora összegbe kerül, mint amilyenre a városnak belátható időn belül szüksége lesz. És ez a nagy költség kényszeritette a várost a kérdés megoldásának eltolásába. Most indirekt sürgetik a megoldást, jó lesz tehát a vágóhid praktikus használhatóságához értőket is meghallgatni. Mindezek igazolják, hogy a városoknak az autonom jogkör elég teret ad a helyes kormányzásra. De abba bele kell vonni mindazokat, akiknek rovására vagy akár hasznára alkotunk, mert a látszat csal s amint külszinre jónak vagy rossznak tartunk, ha beletekintünk mélyen a dologba, az ellenkezőről győződünk meg. Igaz ugyan, hogy a város képviselőtestületében benne ül a kereskedő és iparos is. Csakhogy hány ügy kerül a képviselőtestület elé olyan, ami a kereskedőnek és iparosnak a rovására intéztetik el ? A képviselő testületben nagyon kevés alkalom kínálkozik az ilyen bajok orvoslására, hanem igenis, ott kell lenni a kereskedőnek, | az iparosnak a tanács határozathozatalánál is, ha nem is a tanácsban, de a tanácsnak véleményt adó bizottságában. Addig, mig a városok a kormányzásban elegendő teret nem biztosítanak kereskedőnek és iparosnak, addig netu • lehet helyes gazdasági városi politikát űzni, addig, mig a kereskedő és iparos ott nincs az öt érdeklő határozatok meghozatalánál, addig oly határozatot hozni képtelenség, mely megnyugvást teremt, amelyet nem kényszerből, hanem helyességéről történt meggyőződésből teljesít kereskedő is, iparos is. Azért ne a városi törvénytől várjuk a bajok orvoslását, hanem a város autonom jogától, a város eme jogkörének a követelményekhez képest szükséges kiterjesztésétől. Városi zeneiskola. Minden esztendőben, ugy a tanévet megelőző napokban, a helyi lapokban egy szerény hir szokott megjelenni, no meg egynéhány szürke falragaszt is láthatunk az utcasarkok némelyikén, mely tudtul adja, hogy a városi zeneiskolában a beiratások mikor eszközölhetők. Hát iszen a szerénység szép tu lajdonság. Különösen szép egy valamely fiatal, a kezdetlegesség stádi urnában levő intézmény vezetőségénél. Addig, a mig a városunkban levő zeneiskola a kezdetlegesség laza kereteiben tengődött, érthető volt az a bizonyos fal mellett való meghuzódás, ámde egy olyan kultúrintézmény, mely néhány évi fennállása után olyan szép sikert és fényes eredményt tudott elérni, amilyet a folyó évi jun. riad ettől a ritka, erélyes mozdulattól a harkály és följebb kúszik egy arasznyit a fa derekán. — Nem békülök. Maga gyáva. Egy szegény, védtelen nővel könnyű elbánni. Aztán elfordult, mert az eszébe jutott valami és mosolyog rajta. Az elhatározása a harag mellett állapodott meg s ha észrevennék arcán a derűt, ez már kapitulálást jelentene. Hanem az emlék mégis édesebb, szerfölött bajos azt szó nélkül megállni, muszáj hát végül is megfordulni. — Tudok olyan esetet, — mondja — amikor nem volt olyan ügyes, legkevésbbé ennyire vakmerő. Sőt 1 — Micsoda sőt? — Azt is mondhatnám, hogy gyáva. — Kikérem magamnak. Az asszony gúnyosan pukkelidzik. — Én pedig kiadom. Ha nem tetszik, tegyen róla. Éppen öt éve, talán ma van az évfordulója. Gyáva volt, ha tudni akarja. Tudja ? Az ember — olyan gyerek maga is 1 — elkomolyodik egy pillanatra, aztán eltekint a falombok felé s lassan-lassan szelid derűbe olvad a nézése. — Csakugyan, — mondja halkan — öt esztendeje és ma van az évfordulója. Tudta ? Az asszony összefogja hátul a szoknyáját, ugy himbálja magát. — Találja ki, ha érdemesnek tartja. Az az egy bizonyos, hogy valaki megfeledkezett róla. — Bocsánatot kérek, tiltakozik nekivörösödve az ember, bocsánatot kérek, azért megéreztem 1 Nem lennénk különben itt. Az emlék megszeiiditi, visszaesik az előbbi álmodozó hangulatába. — Igaza van, nagyon bátortalan voltara. — Gyáva 1 — Legyen, gyáva. — Két esztendeig kullogott utánam, szót se mert róla szólni. — Csodálja? Hiszen olyan szigorusággal senki sem beszélt velem, mint maga. A kékpettyes batiszt ruháját vasalta az alsó szobában, én pedig ott álltam az ablak előtt. — Ahol egyébként is eldángubált naponta néhány órát. — Akárkinek a kedvéért nem dángubáltam volna. — Jól van, ne feszegessük. Mindenesetre kellemesen emlékezem vissza a beszédtémáinkra. Kiszelák tanár ur családi körülményei a maguk szenzácziós erejével talán még most is a lelkemben zsonganak. Meg a Vucsetics Stévó esete, mikor beverte a szerb tanitókisasszony ablakait. (A s i t.) Remek ügyek voltak. A vak is láthatta belőlük, hogy maga szerelmes belém. — Csak gúnyolódjék, jogában van. — De akkor nagyon szomorú volt, valósággal levert. A férj arcán fájdalmas mosoly jelenik meg. — Nem is hiszi, mennyire I — Rossz napom volt nekem is, tudom, még a halálról beszéltem. Maga pedig a i küzdelmeiről. Mondhatom, gyönyörűen tudott 1 küzdeni. hó 23. napján lefolyt évzáró vizsgán tapasztaltunk, annak az intézménynek nem kell már attól tartania, hogy szerénytelenség gyanújába keveredik, ha kilép a tettek mezejére és hangos szóval követeli, hogy észre vegyék, végre valahára meglássák és mint számbaveendő kulturtényező kellő méltánylásban részesüljön és a nagy közönség minden hivatalos és privát elemei részéről érdemszerüen megbecsültessék. Egy igénytelen külsejü papírlap került a kezünkbe, a városi zeneiskola évzáró vizsgálati hangversenyének műsora. Egy vizsgálati hangverseny műsora, mely 40 pontot mutat fel és egy forró juniusi nap délutánján négy fal között játszódik le, a türelmet kemény próbára teszi. Mindegy. Elmegyünk. Ott leszünk, mert kötelességbeli szükségét érezzük anuak, hogy ott legyünk, hogy aztán saját impresszióink alapján beszélhessünk a városi zeneiskola létjogosultságáról. És ott voltunk, szorongtunk, a városi rajzterem egyébként tágas helyiségében izzadtuuk is hatalmas cseppeket, de kitartottunk elejétől végig. Az a mit ott láttunk, hallottunk és tapasztaltunk, az elejétől végéig lekötötte figyelmünket és meggyőzött bennünket arról, hogy itt egy szigo ruan pedagógiai alapokon nyugvó zenei intézménnyel van dolgunk, mely nagy zenei feladatok megoldására van hivatva és mellet támogatni, pártfogolni kell tehetsége szerint min denkinek, akinek e város zenekulturális élete a szivén fekszik. Tanintézeteink bár szép számmal — Azt éreztem, hogy szerelem nélkül seramit sem ér az élet. — Én meg azt kérdeztem, miért nem választ ideált? Mintha ma lenne, ugy emlékezem a párbeszédre. — Én is. — Ne szakítson félbe, majd kipróbálom a memóriámat. Hát igy történt : — Hej, haj, mintha elég volna egymagában az ideál kiválasztása ! Nem tetszik elképzelni, igen tisztelt Erzsike kisasszony, hogy pusztító méreg a szívnek, ha bolondul szeret valakit és meg van győződve már eleve, (Brr, micsoda borzalmas szó !) hogy a vágyódása reménytelen ? Én letettem akkor a vasalót, mert mintha egy leheletnyit megpörkölődött volna a ruhám. — Miből meriti azt a meggyőződést, tisztelt Bán ur, hogy érzelmei a reménytelenségbe sülyednek? Avagy tán az a bizony03 egyén már visszautasításban részesítette ? — Igen tisztelt Erzsike kisasszony, ez nagy ügy. Sokkal nagyobb, sem hogy bohó, tréfás szólamokkal napirendre lehetne fölötte térni. Én, hogy nyílt legyek és kvázi, ugy gyónjak, mintha a testvéremmel lépnék bizalmi frigyre, tudniillik, még eddig nem mertem az illető egyénnek nyílt kártyát felmutatni. Csak sokat jelentő és komoly pillantásokkal, holmi czélzásokkal hoztam ezt a tudomására. — És észrevette az illető ? — Az illető szemlátomást nem akart a megértés mezejére lépni, pedig számtalan virágot is nyújtottam át a tények megerősitéseűl.