Pápai Közlöny – XXII. évfolyam – 1912.

1912-06-16 / 24. szám

ményezte, hogy kisipari osztályunk, melyek a városok fenntartói voltak, lassanként a gyáripar versenyében megsemmisült, avagy a megsemmisülés versenyének van kitéve. De ennek egyik föoka magukban az iparosainkban van, mert a maguk megmentésével vajmi keveset törődtek. Mig külföldön a kisiparosok midőn látták, hogy a nagy tökével létesült gyárak tömeges és olcsó termelőképességével szemben a küzdelmet fel nem vehetik, hogy meg ne semmisüljenek, szervezkedtek, összeállottak s megalkották a maguk gyárát, amely azután képes volt a többi gyárral versenyezni, az elért jövedelmet pedig maguk között betét arányában felosztották. Ez a jövedelem tette aztán lehetővé a kisiparosoknak azt, miszerint nem csak hogy el nem pusztultak, hanem megerősödtek s belőlük fejlődött ki azután a nagy ipar. Lehet-e szebb és nemesebb törekvése egy városnak, mint az, hogy a kisiparosai erösbitését elömozditja, de ez kötelessége is, mert iparosai, kereskedőinek köszönhette vá rosi létét. Azokat az áldozatokat, ame lyeket a városok meghoznak egy egy idegen gyárért nyújtsák azt az ipari szövetkezeteknek, de nyújtsa az állam is a szokásos szubvenciókat, ugy kisiparunk, mint hamvaiból feltámadt Fánix fog uj életre kelni. Ma már iparosaink oly szellemi nivóra emelkedtek, hogy ha látják a segitökezét az államnak és városoknak, ugy tömörülni fognak nálunk is, tökéjüket összehordják s megkezdik ök is a tömeges termelést. A tömeges termelés mellett azonban az értékesítésről is kell gondoskodni, mert a mai vásározási rendszer csak arra alkalmas, hogy minden jövedelmüket feleméssze minden városban, hol az ipar és kereskedelem a fötermelési ág, ott azt látjuk, hogy az iparosok, kereskedők a város perifériájába esö vásárokon akarják azokat értékesíteni, ! még pedig ugy, hogy egyenként vagy | 2—3 an összeállva fogadnak egy kocsit ! s elmennek a vásárra. Egy egy városból elmegy 50—60 kocsin, 80—100 iparos, amelyért fuvarbérben fizetnek 1000— 1400 koronát, sokszor többet, mint amennyit jövedelemként bevesznek, de hol van az egyéb vásári költség, az időpazarlás. Ezt kell megszüntetni és helyükbe felállíttatni az egyes iparszö! vetkezetek által a vásárcsarnokokat, a hol azután a szövetkezet kiállíthatja termeivényét s egy megbízott által áruitatja s nem kell 15—20 iparosnak egyegy iparágból elmenni, időt, pénzt, pocsékolni. Vagyis meg kell értetni iparosainkkal, hogy minél olcsóbban ter melnek s minél kisebb költséggel hozzák forgalomba, annál több lesz a hasznuk. Amint iparosaink segitö kéz melleit gyarapodnak, gyarapszik általuk a többi foglalkozási ág is, a mezőgazdaság és kereskedelem. Ahol pedig ez a 3 művelési ág összhangban van, ott a város is fejlődik, mert a lakosság nem fog szükkeblüen elzárkóznia azoktól az intézményektől, melyeknek célja végeredményben mégis ; az ö boldogitásukra irányul. Iparkodjunk tehát kisiparosainkat szövetkezetekbe, közös műhelyekbe tö| möriteni, hogy tömeges termelést végezhessenek, segítsük ©ket anyagilag, iparkodjunk részükre állami subventiót vagy gépsegélyt kieszközölni, gondoskodjunk az ipari oktatásnak gyakorlati irányban való fej lesz téséröl, hogy mini denüvé megfelelő szakképzett ipari ! munkaerőt állithassunk, mert nézetem ! szerint a városok életerős fejlődéséhez i első sorban életerős polgárságra van szükségünk. —y —yA haladás utján. Akinek alkalma volt két évtizeden át szemmel kisérni a gazdatársadalmi élet különböző megnyilvánulásait kénytelen elismerni, hogy a múlthoz képest rendkívül nagyot haladtunk előre. Két évtizeddel ezelőtt a gazdatársadalmat alig jelentette más, mint egy-két a mezőgazdaság sorsán ag gódó egyénnek inkább esdekíésszerü, miut sem hangos szava, mig ma a gazdatársadalmi élet egy-egy komolyabb megnyilatkozása ezernyi és ezernyi embertömeg zugó moraja. Mi hozta vájjon létre ezt a nagy változási ? Kétségtelenül nagy dolgoknak kellett történnie, hogy a gazdatársa dalmi törekvések oly nagy jelentőségre tudlak vergődni. Az agráreszmék igazságát és jogosságát hasztalan hirdették volna a gazdatársadalmi mozgalmak apostolai, ha maga a való élet, a társadalmi és gazdasági vi szouyok fejlődése nem tesz tanulsá— Nem Kitty, most el kell mennem, hogy ügyeimet rendezem, de aztán visszajövök. Akarja ? — Hogy akarom e ? — ragyogott bele valami csodás melegség a leány hangjába. — Akarom, szeretném, ha visszajönne, — ismételte csaknem önuralmát veszítve, mert a férfi arcza, alakja, hangja akaratlanul is mélyen bevésődött a szivébe. Öt tragikus perez olykor közelebb hozza egymáshoz az embereket, mint sok közömbös esztendő. Együtt mentek be a faluba s az első lámpánál bucsut vettek. Csak ott látta Rí chard, hogy Kitty szép, magas, barna leány, ugy husz év körül s hogy milyen szelid, kék szemei vannak. A ruházata és kalapja: viseltes, kopott. A leány is belenézett a férfi szomorú, barna szemébe, s még egyszer szivébe zárta kissé meghajlott, elegáns alakját. Aznap éjfél után jött haza valamelyik betegétől Lavenel doktor s azzal lármázta föl a házat, hogy a Carnac ház ég! Valamennyien odarohantak s Kitty kétségbeeset ten, önfeledten kiáltott fel: — Igen, a gyertyát elfeledtük eloltani, az gyújtotta meg a szalmát! Oh, Istenem ! A doktor és a felesége hasztalan kérdezték tovább, Kitty az élete felét adta volna, ha ki nem mondja ez áruló szavakat s nem is vallott tovább. A ház leégett. Gazdái, Richárd szülői Dél-Franciaországba költöztek már régen s azóta árván állt és pusztult. De Lavenelék szóvá tették maguk között Kitty áruló sza vait s mert aggódtak érte, hogy valakinek a hálójába került: elhatározták, hogy mrs. Perkins mellé, aki Hastingsba készült üdülni ós társalkodónőt keresett, felolvasónőnek adják. Megfogadták egymásnak, hogy senkinek se árulják el a leány uj tartózkodási helyét. Lavenel és a felesége nehezen félretett pénzükből felruházták Kittyt, egy bankót adtak neki és sok szeretettel búcsúztak el tőle. Mrs. Perkins pedig nagyon rokonszenvesnek találta őt és tetszett neki, hogy az okos, bájos fiatal leány mennyire keresi a kedvét. — Milyen szép öntől, gyermekem, — szólt hozzá, amint Hartings felé utazva egy elsőosztályu fülkében ültek együtt — hogy egy beteg öregasszony miatt elhagyja rokonait. De én is igyekezni fogok kellemessé tenni mellettem az életét. Szép helyen fogunk lakni, közel a tengerhez, járunk színházba, hangversenyekre s mig nálam van, a leányomnak kell, hogy tekintse magát. Megengedi, hogy ruházzam és költőpénzzel lássam el. Itt van egyelőre husz font. i Kitty azt hitte: hogy álmodik. Az volt minden vágya, hogy nagybátyja családján segíthessen s igy most majd módjában áll. Viszonozni fogja nagy jóságukat, amellyel még akkor sem szűntek meg iránta, amikor minden kérdésükre makacsul hallgatott. De hiszen egyszer majd megtudnak mindent. Mikor már egészen meghonosodtak mrs. Perkinssel, akkor gondolta el Kitty, hogy az ő eljövetele tulajdonképpen túlságosan gyors is volt. Lehet, hogy Carnac visszamegy és keresni fogja s a doktor — benne sejtve azt, akit Kitty elárulni nem akart — nem fedi fel előtte az ő tartózkodási helyét. Az a gondolat, hogy igy ők most már soha nem találkoznak, valósággal gyötörte a leányt és e fájdalomból kellett megtudnia, hogy szereti Carnacot. Egyik napon, a tenger partján, mrs. Ha elegáns akar lenni =— STRAUSZ JENŐHÖZ kell fordulni! Ahova a legújabb tavaszi czikkek megérkeztek, kalapokban, P. & C. Habig, Gyukíts és Társa, Borsalinó és Pichler ez csak nálam kapható egyedárusitásban, cipőkben a hires Lichtmann-félét tartom, valódi vámpecséttel ellátott angol tavaszi felöltők, raglánok, utazó pláidek, sapkák, nyakkendők, keztyük, fehérnemüekben csak szavatolt jó minőséget tartok. — Kelengyéket szállítok minden létező árban. — Meghívást készséggel elfogadok és a tavaszi kolekciommal megjelenek. Mély tisztelettel Strauax Jeuo, angol uri divatáru üzlete Győr, Baross-ut 30. Telefon 555. Interurbán 555.