Pápai Közlöny – XXII. évfolyam – 1912.

1912-06-02 / 22. szám

XXII. évfolyam _ Fébipo,, 1912. oix3=L±-ixs 2. 22. szám Közérdekű lüggetíen heíÉÉíip — Megjelenik minden vasárnap. KLÖFIZETESl ÁRAK: Egész évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 30 fillér. HIRDETÉSEK ES NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és Nobel A könyv- és papirkereskedésében. Városunk pénzügyei. * Városunk községi adóterhei mind súlyosabban nehezednek a lakosságra. A civilizáció, a haladás szakadatlan vágya folytonosan reformokat követei s bizony csak nagyon kevés város van abban a kedvező helyzetben, hogy a modernizálás legtöbbnyire költséges eszközeit rendes bevételeiből fedezhesse. Ha már most az a kérdés merül fel, hogy teljesitsük-e azokat a követelményeket, amelyeket a haladás szinte természetszerűen állit elibénk, akkor is, ha azok kivitelére megfelelő rendes bevételi forrásokkal nem rendelkezünk vagy pedig mellőzzük, mert azok ujabb és ujabb terheket jelentenek a közre, mégis azt kell felelnünk, hogy a haladás elől képtelenség, sőt esztelenség lenne elzárkóznunk. Csatornázás, utak, középületek, városrendezés, kövezés, stb. mind-mind olyan követelmények, amelyeket részben a közegészségügy, részben az üzleti — és általán forgalmi érdekek parancsolóan követelik. Kétségtelen, hogy csak a mellőzhetlen kiadások sok fejtörést okoznak a városunk vezető férflainak, annál is inkább, mert a legnagyobbrészt pótadó utján lehetséges a pénzalapot előteremteni. A rendes mód persze az, hogy a szükséges töke egy összegben szereztetik be valamely pénzintézettői s a törlesztést eszközlik a községi jövedelmekből. Ezen községi kölcsönök felvételi és visszafizetési módjairól már igen sok sző esett a városok vezető emberei részéről s a tervek eléggé elágazók voltak mindig. Felmerült például az a törekvés, hogy a községi kölcsönök kedvezőbb lebonyolítására, egy egy központi pénzintézetet állítsanak fel a városok, továbbá hosszú ideig tartotta magát az a terv is, egy-egy körzetbeli város és kisebb község alakítson e célra pénzintézetet s ugyancsak megbeszélés tárgyát képezte az is, hogy a városok mint szövetkezeti tagok alakitanának egy nagyobb központot, mely aztán a tagok garanciája mellett, esetleg, egy tekintélyes pénzcsoporttal karöltve igyekeznék a támasztott hiteligényeket kielégíteni. Mindezen tervek jórészt csak a papíron maradtak meg, mert kivitelük meglehetős nagy pénzügy-teknikai akadályokba ütközött. Mostanában ismét élesztgetni próbálják a már elaludni készülő ideákat. Uj csapáson az ujabb mozgalmak sem haladnak, de ennek dacára mégis figyelemreméltó minden ez irányú kezdeményezés. Nevezetesen arról van szó, hogy a városok két irányban igyekszenek anyagi terheik viselésében némi könnyebbséget biztosítani maguknak. Egyrészt ugyanis községi bankok felállítását tervezik, másrészt pedig arra akarják kérni a kormányt, hogy a pénzintézeteket a városi hitelügyletek lebonyolításánál mentse fel az adó és illetékek fizetésének kötelezettsége alól. Ami az első részét illeti a törekvé. seknek, t. i. hitelügyleteiket saját pénz intézettel bonyolítsák le, aligha sikerül kedvező irányba terelni. Nem mintha kivihetetlen vagy visszatetsző lehetne BS I AKCZA. EGY KIS LEÁNY HALÁLÁRA.*) A földbe tettek egy kicsiny koporsót, De az magával vitt egy nagy világot; — Szülők reménye, üdve, boldogsága, Testvérszeretet mind, mind oda szállott. Letört virág!... hervasztod nem az ősz volt, Bimbóid' társad : a tavasz töré le . . . S virágdísz közt míg tested földbe tették, — Lelked pacsirtadallal szállt az égbe. SZELÉNYI JÓZSEF. ; A szerencse, Öt éve ették együtt a nyulfricassefc Pamphile anyónál, a rue Lionelen, már amikor volt jniből és ez az ötévi együtt kop*) Mutatvány a* szerző „Tavasz és Nyár" cimü megjelent verseskötetébői. lalás jobban összekötötte őket, mint egy vérszerződés. Claude törzsvendég volt már, amikor Phalipan nyárias elegeneiával besétált egy késő novemberi napon. Kivágott fehér mellény villant ki a kabátja alól, á la Napoleon, a karján könnyű nyári gallért lóbált és bizonyos arisztokratikus gőggel szaglászta Pamphile anyó konyhájának illatát. Claude bizalmatlan pillantással emelte fel arezát a gőzölgő tányérról. 0 nem szerette az arisztokratákat, a bohémeket aem igen, vérbeli demokrata volt. Az őseit csak a nagyapjáig tudta felvinni. Nagyon jól emlékezett az öreg Dupunra, még most is maga előtt látta, nagy, kopasz fejét. Az öreg szalámigyáros volt, gazdag, kövér, gőgös szalámigyáros, de a fia, a Claude apja feltalált egy uj szalámiszeletelő gépet és erre ráment az egész vagyon. Claude tehát nem örökölt egyebet, mint hatalmas undort a szalámi iránt. Harmadnap egy asztalnál ették a nyulfrieasset. Phalipan mellénye fehéren csillogott, hogy a vendégek megnáthásodtak, ha ránéztek és egy fél üveg fehér bort ivott. Ebéd után odaadta a névjegyét: Armand de Phalipan, comte de Pierre Buf Fieres. — Ki nem állhatom az arisztokratákat, — mondta Claude szárazon, — tönkre teszik Francziaországot. Ugy van, szólt Phalipan, mióta az apám alól egy kenyérgyáros kihúzta a kastélyát a bástyákkal együtt, olyan kenyereket süt, mint a szivacs. Egész nap a bástyákon ül, az ország éhen halhat miatta. Claude köhögni kezdett, a torkán akadt egy korty, mert nevetett és zsebre tette a névjegyet. A szegény arisztokratákat nem volt oka gyűlölni, ez a hosszunevü vicomte pedig nem igen dúskálhatott a földi javakban. x Lassankint összebarátkoztak. A gyomruk rettenetesen elromlott, de a jókedvük nem és dühös energiával vártak valami nagy eseményt, valami fordulatot az életükben, mert ketten összevéve sem voltak hatvan évesek. A FŐVÁROSHOZ SZOKOTT KÉNYESEBB IGÉNYŰ URAK ÍZLÉSÉNEK IS MEGFELELŐ RUHÁZATOT C

S (közvetlen T megyeház^mellett) Kfftttü ÁftllIlF 68 IÉFBII Amerikából mostanában idd letelepedett papi-, uri- én egyeiirulia-szahókuál lehet megrendelni. C\i,\oUvVe\e\\etv swfoás^orma és V\&o\go-z,ás \ ^WtféV, axv^oV és sVó\oYsxacj\ VeWéVW \