Pápai Közlöny – XXII. évfolyam – 1912.
1912-04-21 / 16. szám
Az hirlik, hogy a darutollas legények utóbbi időben szét vannak tagolva. Az hirlik, hogy a libatoüas legények a Bástyán társadalmi kurzust fognak rendezni. Az hirlik, hogy Pápán a diplomás hólyagok oly helyeken gyülekeznek, mely ápol és eltakar. Az hirlik, hogy Pápán a dupla hólyagok a konkurencia miatt nem tudnak zöld ágra vergődni. Az hirlik, hogy Pápán a próba-hólyagok közül többen már levizsgáztak. Az hirlik, hogy a színtársulat néhány női tagja kényszerhelyzetbe jutott. Az hirlik, hogy a színtársulat néhány tagja reménytelenül várja a fejleményeket. Az hirlik, hogy a színtársulat tagjai között puskaporos hangulat uralkodik. Az hirlik, hogy Pápán & színházlátogató közönség körében szórványos járvány uralkodik. Az hirlik, hogy a színtársulat egyik férfi tagja beállt balázs katonának. Az hirlik, hogy az Erzsébetiigeiben a hideg időjárás nagyban befolyásolja a szoká sos közlekedést. Az hirlik, hogy a Pápai Közlöny szerkesztője a napfogyatkozást éjjel látta. — Személyi hir. Antal Gábor ref. püspök, a hét folyamán hivatalos ügyek elintézése céljából városunkban időzött. — Ezredparancsaokunk dandár parancsnok lett. Érzékeny veszteség érte huszárezredünket és ezzel kapcsolatosan városunkat is azzal, hogy vizeki Tallián Andor ezredes, ezredparancsnokot a király az I. honvédlovasdandár parancsnokává Szegedre nevezte ki. Tallián ezredest ugy a tisztikar valamint a legénység rajongásig szerette, ki ezen szeretetet nemcsak ezredében, de társadalmi érintkezésében ugy szivjóságával, elő zékenységével és gavaílérságával valóban kiérdemelte. Amily örömmel fogadjuk ezredparancsnokunk előléptetését, époiy sajnálattal vesszük tudomásul városunkból való távozását. — Uj ezredparancsnok. A király Lubienszlcy János gróf alezredest a váci 6. honvédhuszárezredtől, a helybeli huszárezred parancsnokává nevezte ki. — A központi választmány tegnap Mészáros Károly polgármester ela'óklete alatt ülést tartott, amelyen az összeíró bizottság működéséről tett jelentést. -- Pályázatok a közvágóhidra. A közvágóhidra beérkezett ajánlatokat folyó hó 15-én bontotta fel a városi tanács. A gépgyári berendezésekre a Schlick, Ganz, Rock és Nieholson cégek adtak be ajánlatokat. Az építkezési munkálatokra Geiringer Károly bpesti, Paa Mihály pápai, Schisztalek és társa pápai, Fuchs és Grosz z.-egerszegi vállalkozó cégek tettek ajánlatot. A városi tanács az ajánlatokat összehasonlítás ós véleményezés végett a városi mérnöknek ki adta. — A tanítóképezde köréből. A kultuszminiszter Pethes Jánost a helybeli tanítóképző intézet igazgatóját a VI. fizetési osztályba léptette elő. — Eljegyzés. Tennenbaam Simon b.; pesti iparos eljegyezte Olück Ignác helybei 1 cipésziparos leányát, Laurát. — Tüdőbetegek gondozó intézet ügyében tartott t'H.tos tanácskozást e héten egészségügyi bizottságunk, a városi tanács részvé!elé-vel. Dr. Vad na y Szilárd vármegyei tiszti főorvos ismertette a tuberkulózis ellen folytatott küzdelem legújabb fázisát, a dispensaire, vagyis tüdőbeteg gondozó intézetek létesítéséi; az ő kezdeményezésére alakult meg néhány héttel ezelőtt Vesz| prémben a tüdővész ellen védekező eg.yeí sülét, mely ott, nemsokára dispensairet lé| teáit, s rámutatva arra, hogy Pápán is igen j jelentékeny a tüdővész-halálozás, felhívta a j bizottságot hasonló egyesület és intézet aU] kitására. A bizottság el is határozta, hogy j ilyen intézetnek Pápán való létesítésére a I kezdő lépéseket megteszi és siker esetén az alakuló közgyüiést már jövő hónnp 18 án meg is tartja. Amint Vadnay főorvostól hallottuk, Pápa városának legalább 5000 korona évi államsegély nyújtását helyezték illetékes körök kilátásba, s ha társadalmunk, az ügy fontosságát belátva, kötelességét megteszi, ugy semmi sem áll útjában a dispensaire létesítésének. Az alakuló közgyűlésén vár megy éivk vezető emberei s a kormány kiküldötte is meg fognak jelenni. — A Perutzgyári Alkalmazottak Önképzőköre folyó hó 27 én, szombaton este fél 9 órakor tartja ez idei záróünnepélyét a volt Jókai kör helyiségében a következő műsorral: 1. Göre nóták. Énekli az önképzőkör férfikara, vezeti: Kocsis László IV. é. t. j. 2. Szaval: Szimler Erzsike k. a. 3. Felolvasást tart: Dr. Kőrös Endre, ref. főgimn. tanár ur. 4. a) Coppélia mazurka Delibóstől, b) Brams magyar táncok. Zon gorán előadja: Kiss Károly. 5. Megjött a papa! Vígjáték i felvonásban. Irta: Erdélyi ! Zoltán, előadják: Szubó Róza, Takó Terus, Deutsch Lajos, Vér Imre. Rendezi: Flechtner József. Heíyárak * I. hely nemtagoknak 80, tagoknak 40 fill. II. hely nemtagoknatf 50, tagoknak 20 fillér. Előadás után tánc. Tánczjelvény 20 fillér. — ElAactc® jelentési- A következő hét folyamán edény hetet rendez az „Első I Pápai Verseny bazár". Mindenkinek saját ér- j deke, hogy felkeresse. — Színházi műsor. Vasárnap d. u- 1 Leányvásár (operett), este Eszemadta (ope j rets); hétfőn: Nincs tovább! (színmű); ked j den : Le-igyel menyecske (operett); szerdán | ugyanez; csütörtökön : Szerelem gyermeke I (színmű); pénteken: Válás után (vígjáték, ! Miklósi Margit jutalomjátéka); szombaton: j Ember tragédiája (színjáték). — Köszönetnyilvánítás, özv. Nobel í Arminné úrnő boldogult férje emlékére 10 j koronás adományozott a pápai „Gomle Da- | linT'-egyletnek, mely adományért köszönetét I nyilvánítja dr. Lusztig Sámuel elnök. Papp Amely őnagysága 24 koronát, j Aebersold Leopoldina pedig 2 koronát volt ' szives a Pápa városi jót. nőegyletnek ado mányozni. Fogadják a szegények jótevői hálás köszönetemet Sült Józsefné elnök. — A pápai szikvizgyár szövetke zet közgyűlése. A pápai szikvizgyár szövetkezet rendes évi közgyűlését e hó 15 én délután 3 órakor tartotta meg Hindler Jó zsef elnök vezetése mellett. A közgyűlés a bemutatott, mult évi mérleget egyhangúlag tudomásul vette s a felmentvényt az igazgatóságnak és felügyelő bizottságnak megadta. Graff Ödön, ki a szövetkezet pénztárnoki tisztét két évig közmegelégedéssel viselte, arról sokoldalú egyéb elfoglaltságára hivatkozva, lemondott. A közgyűlés a lemondást tudomásul vette s helyébe V i d a Jánost pénztárnoknak egyhangúlag megválasztotta. Vida János ennélfogva igazgatósági tagságáról lemondott s helyébe igazgatósági tagul Graff Ödön választatott meg egyhangúlag. Az időközben elhunyt. Schnattner Géza igazgatósági tag helyét PCovács Mihály eddigi póttag töltötte be, kinek helyébe póttagul egyhangúlag Edelényi Sz. Gyula választatott meg. Több kisebb elnöki indítvány elfogadása után a közgyűlés véget ért. — A Jób Teróz százezre. A gróf | Esterházy Sándor törvénytelen leányának Jób | Teréznek százezer koronás takarékkönyvéről | „A Nap" hosszabb czikket közölt, Á Jób . Teréz leányává! folytatott intervju adatai szerint Jób Terez anyja a titokzatos taka- ' rékkönyvet halála előtt állítólag Hajnóczky Béla pápai pékmester feleségére bizta és Hajnóczkyék most a könyvről hallani sem akarnak. Ezzel szemben az igazság — mint arról mi is meggyőződtünk — az, hogy sem Jób Mária, sem Jób Teréz soha nem ismerték Hajnóczkyékat, soha nem is vádolták őket a takarékkönyv eltűnésével. A ténybeli igazság érdekében konstatáljuk ezt annál is inkább, mert Hajnóczky Béla Pápán közbeesülésnek örvend, a téves hir forgalomba kerülése tehát annál érzékenyebben érintette minden gyanúnak fölötte álló egyéni reputációját. — A sárvári selyemgyár felszámol. A sárvári selyemgyár részvénytársaság felszámol. Évek óta annyi veszteség halmozódott fel, hogy a társaság kénytelen felszámolni. A részvénytársaság április 30-án Sárváron közgyűlést tart, ennek napirendjére tűzték ki a társaság felszámolását. — Az alkohol-ellenes népgyűlés, amely tudvalevőleg ma, vasárnap délután iesz az ovoda udvarán, igen látogatottnak Ígérkezik. Az üdvös mozgalom támogatására az ele észitő bizottság körievében felszólította ; egyházak, a tanintézetek, a kulturális e^ yosületek vezetőségeit, amelyek készséggel állottak a fontos társadalmi ügy szolgálatába. Dr. Dóczi Imre közegészségügyi felügyelő, a gyűlés előadója, vasárnap d. e. a gyorsvonattal érkezik városunkba. Fogadására az előkészítő bizottság több tagja megjelenik a vasútnál. — A népgyűlést részünkiől is a legmelegebben ajánljuk a közönség figyelmébe. Jelenjünk meg azón minél számosabban, hogy ezzel is dokumentáljuk az- alkoholellenes mozgalom iránt az egész társadalom rokonszenvét. — Napfogyatkozás. A napfogyatkozás mult szerdán városunkban pontos időben beköszöntött, de azt csak a szerencsések és állhatatosak látták. Az irigy felhők csaknem állandóan takarták a napot s igy a ritka látványban csak azoknak volt részük, akik kivárták a kellő alkalmat. Azok aztán tüzetesen megállapították, hogy a nap korongja egyre fogyott, mig végre, mikor már csak egy vékony kifli alak látszott, a sötét felhő teljesen eltakarta. — Iluska créme. Igen jókéz és arcbőr fmomitó az „Iluska créme" 1 tégely 1 korona a Városi gyógyszertárba Fő utca 8. — Átvonuló tüzérezred. A wieni 2 ik tábori tüzérezred átvonulóban Hajmáskérre, tegnap városunkba érkezett. Ma itt még pihenőt tartanak és holnap reggel folytatják utjukat Hajmáskér felé. — Közgyűlés. A pápai iparos ifjak önk. egylete f. hó 21-én ma délután 2 órakor évi rendes közgyűlést tart, melyre az egylet összes tagjait tisztelettel meghívja az elnökség. — Tríestí általános biztosító társulat (Assicurazioni Generáli) Budapest, V., Dorottya-utca 10. és 12. A „Közgazdaság" rovatában közöljük a Triesti általános biztosító társulat (Assicurazioni Generáli), e legnagyobb, leggazdagabb és legrégibb biztosító intézetünk mérlegének főbb adatait. Teljes mérleggel a társulat mindenkinek, aki e célból hozzá fordul, a legnagyobb készséggel szolgál, AZ intézet elfogad: élet-, tűz-, szállítmány , üveg- és betörés elleni biztosításokat. Közvetít továbbá: jégbiztosításokat a Magyar jég- és viszontbiztosió r. t. baleset- és szavatossági biztosításokat az Első o. általános baleset ellen biztosító társaság, valamint kezességi és óvadék biztosításokat, eltulajdonítás, lopás, hűtlen kezelés és sikkasztás elleni biztosításokat és versenylovak, teli vérek és egyébb értékesebb tenyészállatok biztosítását a „Minerva" általános biztosító részvénytársaság számára. A pápai főügynökség Langráf Zsiga. — Tűzönök felvétetnek Lőwenstein I. és Fiai cipőgyárában.