Pápai Közlöny – XXII. évfolyam – 1912.

1912-04-21 / 16. szám

IXZXZII. évfolya-m Pápa, 1912. árp:r?:i.l±s 21. ie. szám <m {iözérdekű mi ÍBelilaf». — Í6|jei@nik mínde « vasárnap. ELŐFIZETÉSI ARAK : évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Egyes szám éra 30 fillér. Laptulajdonos és kiadó : POLLATS E K FRIGY E 8. HIRDETÉSEK ÉS NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és Nobel A könyv- ós papirkereskedésében. Ne aludjunk! Feltűnő módon észlelhető utóbbi időben, hogy Pápa város nemcsak közügyeiben, hanem társadalmában olyan időszak állott be, melyet bátran lehet az indolentia korszakának nevezni. A vérkeringés megcsökkent, az érdeklődés vénája mindennemű közügy vagy társadalmi mozgalom iránt — kivéve talán a pikáns vagy szenzátiós ügyeket — mondani teljesen kiapadt. A mi modern embereink valóságos affectácioval dicsekedj lek, bogv őket nem érdekli semmi. A társadalmi munka, mely ezelőtt annyi maradandó becsű alkotással gazdagította városunkat, elenyésző csekély azon erőkhöz és tehetségekhez képest, melyek a divatos indolentia által megszállva, hosszú időre bénákká és tehetetlenekké lettek. Pedig városunk haladása és szellemi élete okvetlenül szükségessé teszi, hogy abban az áramlatban, mely a műveltség és korszellem hajóját előre mozgatja, a társadalom minden egyes tagja erejéhez képest részt venni köteles. Nem szabad senkinek azt hinnie, vagy azzal állni eíö

; hogy nélküle is folyhatnak a dolgok rendben. A nagy tengerben egy csepp ugyan vajmi parányi s egy csepp még nem csinál ugyan tengert, de ha mindegyik igy gondolkozik, akkor lehetetlené van téve a közérdek körül való tömörülés, akkor lehetetlen, hogy a legegyszerűbb mindennapi kérdésben is határozott és egészséges közvélemény alakulhasson. Ha igy folytatjuk, akkor elérjük azt, hogy hívatlan elemek kerülvén az áramlatba, olyan elvek és eszmék fognak kerülni felszínre, melyek éppen homlokegyenest fognak ellenkezni vá rosunk felfogásával, gondolkodási módjával és akaratával. Hogy ez igy van, arról már több adta alkalommal meggyőződhettünk és igy okulhatnánk is. Városunkban csak igen kis körre szorítkozik a közügyek és társadalmi érdeklődés. Pedig még nem is oly ré gen, egy-egy fölvetett kérdés által előidézett hullámvetés a legszélsőbb partogik eljutott. Ez csak arról tesz bizonyságot, hogy volna nálunk érdeklődés, csak vezető, kezdeményező nincs. Azután a mi a köz és társadalmi ügyek iránt lelkesülni tudó néhányat elkedvetlenít és tétlenségre kárhoztat, városunkban meg az a baj is van, hogy ha itt-ott fel is merül egy-egy fontosabb kérdés, melynek nyélbe ütése az érdeklődőket s ahhoz értőket tevékenységre szólítaná, vissza kell vonulni, mert ezeket a kérdéseket is monopolium tárgyává teszik. Ily beteg állapotok mellett nincs okunk sopánkodni a közöny felett, melylyel városunk értelmisége minden közügy iránt viseltetik, de az esetleges következményekért erkölcsileg felelőssé tesszük azokat, akik érzékenységükben félrevonulnak. Hol van az inteiligentia ? Hol van a szellemi kapcsolat, mely hatalmas falankszot képezne a társadalmi osztályok egyes rétegéből. Nem akarunk ezúttal erre felelni. De igenis, akkor ne jajgassanak, ne I AKC

ZA. \rács\ "óvöttve. Mózsi bácsi a korcsmában Mulatozik nagy vidáman. Előtte az üveg teli, Mehfből a jó italt nyeli. „ Mi fért hozzá, Mózsi bácsi ? Kérdi tők egy kíváncsi. Talán bizony sok pénzt nyere, Hogy az üveg egyre tele?" „Nem nyertem én, dehogy nyertem, Más viditá fel a lelkem ! — Felel Mózsi nagy kevélyen, — Megszökött a feleségem !" SZIN1 PÉTER. Éjszaka, Csönd van a szobában. Nagyságos Tímár ur, a dúsgazdag pénzbörziáner, aludni tért. A villamlápát lecsavarta. Begöngyölte kövér testét a piros selyem takaróba. Az ágy egyet-kettőt reccsent ... a nagy ur szuszogott, mint- a víziló . . . már alszik is. A hálószoba csipkefüggönyén keresztül bekandikál az utcai lámpák egy-egy sápadt, okkerszinü sugara. Ott matat az is a meny nyezeten, mint valami fényes szárnyú légy ; mint valami parányi holdkorong az ég tetején ... Csak ez a néhány fénypont a szobában. Egyéb minden fekete árnyékban nyugszik. Az utolsó villamos csengetése szűrődik át az ablaküvegen az utcáról. A kocsi zugó robogása, a távolodó csilingelés, aztán semmi. Most, mintha az alvó sem lelegzene. Fojtott csönd. Az egyik fotel megreccsen. Bogár matathat a fájában. Alig hallható sercenés. A dolgozószoba tágas üvegajtaja nyitva van. Minden hallható, ami a dolgozóban folyik. Valami megvillan. Csak mint az alvó futó mosolya. Téveteg, vörhenyes fény . . . Gyufát gyújtott valaki odabenn. Macskaléptek. Az üveges ajtóban egy férfi áll. Magas, vállas férfi. Zsaket van rajta. Finom, elegáns borotvált arc. A balkezében parányi pléhlámpást tart. Végigvillant vele a szobafalakon. Azután leteszi a másik szobában, a dolgozóban. Maga elé néz, vad, sátáni szemmeredéssel. Vállat von. Már mosolyog. A bankárhoz lopódzik. A sötétben nem láthatja az arcát. Csak a szabályos lélegzést hallhatja. A mellkas és a gyomor ütemesen száll és ereszkedik. Összeszorítja az öklét. Meg kell lenni. A kulcs az ember nyakán van. Másképp nem férhet a birtokába. Valamit előhúz a mellényéből. A homályban is fénylik. Acélos kék fénye van. A FŐVÁROSHOZ SZOKOTT KÉNYESEBB IGÉNYŰ URAK ÍZLÉSÉNEK IS MEGFELELŐ RUHAZATOT llttF csakis Fő-utca 13 sz. alatt W.mm (közvetlen a megyeháza mellett) sSsS^Jb C Amerikából mostanában ide letelepedett papi-, itri- és egyenrufia-gxabókuííJ lehet megrendelni. C\i\oUvV3\e\\exv s^aW^oma és V^cAgo^is \ ^Ws-tféV 9a\6&\ avvcjoV és sVótomicp YeWéVW \