Pápai Közlöny – XXI. évfolyam – 1911.

1911-11-26 / 48. szám

jobban szólva az igazi demokratizmus megjelenését a magyar közéletben ; másodszor pedig a magyar nemzeti eszme megerősödését. A városi pol­gárság frissebb szellemű, modernebb gondolkozású, a nehézkes falusi em­bereknél, nincsen ugy a hagyomá nyoklioz kötve, annál inkább, mert neki még nincsenek is hagyományai. Ujitásra, haladásra könnyebben kap­ható, az uj eszmékre hamarabb reagál s agilitása miatt alkalmasabb is az azokért való küzdelemre, mint a fa­lusi ember. És ez a városi polgárság amellett, kevésszámú kivételt leszá­mitva, teljesen magyar : nemzetiségi vidéken is egymásután magyarosodtak meg a városok és idegen népszigetek között a városok adják a magyaro sodás gócpontját, mely megtartja az összefüggést és a kapcsolatot a ma gyar kuli urával. A hivatalos lap tehát nekünk kedves dolgot újságol. Reményeket ébreszt bennünk, amelyeket — jól esik ezt hiuni — nem czáfol meg a jövő. őréből. A vármegyei Gazdasági Egyesület igazgató választmánya folyó hó 16 án ülésezett Hunkár Dénes főispán el­nöklete alatt. A napirend előtt elnöklő főispán bejelenti, hogy a Veszprémi Közgazda sági Bank és Takarékpénztár és a Vár­megyei Gazdasági Egyesület egy gazda­sági áruraktárt fog létesíteni, hol a bir­tokos osztály az összes gazdasági esz­közöket, cikkeket, terményeket a leg­jobb forrásokból a legolcsóbb áron és kedvező fizetési feltételek mellett sze­rezheti be s kéri a vármegye gazda társadalmát, hogy e hasznos intézményt pártolja. Előadó ismerteti a vármegye al­ispánjának átiratát, melyben véleményt kér az állami, törvényhatósági és köz­ségi utak befásitására vonatkozólag. A választmány javasolja, hogy a szeder­fákon kivül gyümölcs és más hasznos fák is ültessenek az utvonalakra. Pártfogolja Zalavármegye törvény­hatósági bizottságának azt a határoza­tát, hogy a feliratban kéri a földmive­lésügyi kormányt, hogy akadályozza meg az argentínai fagyasztott hús be­hozatalát. A barom fi vész terjedésének meg­gátlása érdekében csatlakozik a Temes­vármegyei Gazdasági Egyesület azon indítványához, hogy a veszedelmes be­tegséget némikép is ellensúlyozó oltó­1 anyag, a „Galoszerin" a hazai bakte­rologiai intézetben is gyártassék s ne kelljen azt a védöoltóanyagot a tenyész­tőknek drága pénzen a külföldről be­szerezniük. Ügyvezető titkár bejelenti, hogy a Balatoni Szövetség felkérte a Magyar Gazdaszövetséget, hogy a jövö évben a nagygyűlését vármegyénkben a Ba­laton mellett, Siófokon tartsa. A Bala­ton Szövetség felkéri az egyesületet, hogy szintén hivja meg a Gazdaszö­vetséget s hasson oda, hogy az Or­szágos Gazdagyülés minél fényesebben sikerüljön vármegyénkben. A választ­mány egyhangú lelkesedéssel elhatá­rozza, hogy mindent elkövet, hogy a Gazdaszövetség nagygyűlése Siófokon tartassék s a nagyobb siker érdekében a vármegye közönségét is felkéri az anyagi és erkölcsi támogatásra. Örömmel veszi tudomásul a vá­lasztmány, hogy a katonaság és a kis­gazdák sikeresebb gazdasági oktatása érdekében a földmivelésügyi kormány hajlandó Veszprémben egy minta pa­rasztgazdaságot felállítani, de minthogy erre alkalmas nagyságú földbirtok egy darabban és az országút mentén a kis­gazdák kezén nincsen, ezt bérlet utján óhajtja beszerezni s a bérbirtok áten­gedése végett a veszprémi püspökség­hez és a káptalanhoz intéz kérelmet. A mintagazdaság üzemtervének elkészí­tésével Kajdacsy Endre titkárt bizza meg. Az enyingi járásban a nagy hasz­not hajtó kendertermelést óhajtja meg­honosítani és Enyingen kenderkészitö gyárat kíván létesíteni. Az erre vonat­kozó előmunkálatok elvégzésével Kaj­rózsaszinü tüllel megkoszorúzott tükrök és a czukorkák papirosára nyomott német jel­mondatokat áhítatos szívvel olvassák el még azok is, akik nem bírják az idegen nyelvet, csak sejtik, csak érzik, hogy a czukkerli s a szerelem között okvetlenül van valami összefüggés. És ti forró, titkos szavak, hosz­szadalmas kézszoritások és meleg, ölelkező tekintetek, nem azért szerepeltek-e mind nyájan a költészet szótárában, hogy ezen a báli éjszakán testet öltve, megjelenjetek a második quadrille alkalmával, midőn minden becsületes, igazszivü halandó párjával tán­czol és a mamák a sarok ripsz-kanapéiról örvendezve gondolnak a közeli farsangra, a közeli farsang lakodalmaira? Füzértánc és mazurka! Csak a negyvenes években tud­ták igaz jelentőségét e tánczoknak. Most tehát fusson szobaleány, minde­neslány a ház minden irányában és keresse meg a kisasszony pillangós czipellőjét. * A lámpák igazán ugy ragyogtak, mint előre megálmodták a szivek. A Hamrák kisasszonyok és a többiek valamennyien megtalálták párjaikat, mert olyan fiatalember még nem igen volt abban az időben, aki életuntságot színlelve, elke rülte volna a táncot. — Az iskolában ínég Ovidiust tanították, táncolni kellett a fiatal­embereknek. De mégis volt ott egy fiatalember, aki a táncosok sokadalmát elkerülve, magányo­san ődöngött a fényes szála homályos sar­kaiban. Sápadt arcú, nyúlánk termetű, da­czos tekintetű ifjú volt ez, a ki két kezét hátrafonva, hallgatagon nézegette a tánczo­gokat. — Sohasem mosolygott, de szomorú sem volt. Hisz itt volt, láthatta azt, akinek a kedvéért idejött. Szendrey Júlia éppen Hertelendy úrral járta a füzér tánczot. A sápadt arcú ifjú arca talán még sápadtabb volt, mint rendesen. És talán akkor sajnálta életében azt, hogy nem tudott tánczolni. A gyönyörű barna leány kecsesen és szarvas módjára táncolt és minden mozdu latán meglátszott, hogy valakinek nagyon akar tetszeni. Tánczosának vagy másnak ? Ki tudhatná azt, ki láthatna bele egy leány lelkébe ? A nyugalom, a mit a sápadt ifjú ma gára erőszakolt, percenként múlófélben volt. Miért tánczol az ő szerelme mással ? Miért kell neki egyáltalában tánczolni ? Júlia is olyan butácska, naiv teremtés volna, mint a többi leányok, akik a test, a láb és a kar sajátságos mozgatásában gyönyörűségüket találják ? Nem, nem, az nem lehet, hogy Júlia ne tudná, ne érezné azt, hogy neki fájdalmat okoz azzal, hogy másnak a karján mutatkozik. Hisz idáig megállotta azt, hogy I nem táncolt és hallgatagon üldögélt a költő ! mellett, aki tiz szónál többet nem mondott i ezen az estén, de r azt, amit gondolt, érezni kellett Júliának. És most íme, mégis táncra kelt azzal a kicsípett fiatal úrral ... Ennek bizonyosan valami mélyebb oka van. A költő elfordult a tánczolóktól és a sarokban, ahol azt vélte, hogy senki sem látja, mélységes szomorúsággal bámult ki a havas éjszakába a csapadékos ablakon. Az járt az eszében, hogy meg fog ta­nulni táncolni. Hisz erős akarattal mindent el tudott érni eddig. Táncolni fog Júliával, aki nyilván szeret tánczolni. De hogyan tanulhasson meg táncolni, hogy komikussá, ügyetlenné ne tűnjön fel eleinte ? Hogy őt valaki kinevesse, esetleg a háta mögött kigúnyolja ? Nem, sohasem. Tánczolni azonban mégis csak meg fog tanulni. Ha másképpen nem, egyedül, amikor senki sem látja. Egy kéz nehezedett a vállára. — Petőfi, — mondta Pap tekintetes ur — Júlia keres. — Júlia csak táncoljon tovább, felelt a költő színlelt nyugalommal, hisz az neki mulatságot szerez. — Júlia már nem táncol többet, mert látja, hogy ezzel neked fájdalmat okoz. Té­ged vár. — 0, a drága leány, — fakadt fel a boldog sóhajtás a költő kebeléből és a tán­colókat vadul, sőt illetlenül széjjeltaszigálva, sietett ama saiok felé, ahol Júlia ült. Pap tekintetes ur a nyomában. — Ki ez a neveletlen idegen ? kér­dezték itt is, amott is a táncolók között. Pap tekintetes ur megmondta az ide­gen nevét. És a bálban, a tánczban, mintha egy pillanatra önkéntelen szünet támadt volna. — Petőfi itt van ! suttogták önkénte­lenül az ajkak ós a szemek odatapadtak arra a nőre, aki mellett a költő helyét el­foglalta. — Petőfi van itt! hallatszott végig a nagy szálán emberek suttogísa és a leg­irigyeltebb és a legboldogabb nő ebben a percben Szendrey Júlia volt. Ekkor határozta el, hogy feleségül megy a költőhöz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom