Pápai Közlöny – XXI. évfolyam – 1911.

1911-11-05 / 45. szám

— Tanügy. Győri, minszferi iskola­látogató mult hét folyamán Pápán időzött s egyelőre a ref. polgári leány- és az izr. polgári fiúiskolában a látogatást teljesítette. E hét folyamán a többi intézetekben teszi látogatását. Tegnap, szombaton d. u. pedig a helybeli elemi iskolák igazgatói Pap Sán­dor kir. tanfelügyelő elnöklete alatt tartót­jak értekezletet az ismétlő iskolák tárgyában. — A pápai munkásgimnázium tin nepélyes megnyitása nov. 5-én ma délután 3 órakor lesz az uj ipar- és keresk. iskola helyiségében, (Anna tér) ugyanekkor lesznek a beiratások. Az ünnepélyes megnyitásra az i. t. érdeklődőket tisztelettel meghívja az igazgatóság. — Házfelszentelési ünnepély. Gold Ignác Szent László utca 31. sz. alatt újon­nan épült házában f. hó 5 én esti 7 órakor házfelszentelési ünnepélyt tart, nelyre a családtagokon kivül számos jóbai íjait és ösmerőseit meghívta. — Sok az adóhátralók. A városi adóhivatalnál sok az adóhátralék és erre való tekintettel a városi tanács egy uj vég­rehajtót fog alkalmazni ?z adóhátralékok mihamarabb való behajtására. — Az Otthon-kávéház tulajdonosi? Wellner Sándor, felkért annak közlésére, hogy régi kávéházi márványasztalok, billiárd­asztalok, villamcsillárok és különféle kávé­házi berendezések jutányos áron eladók. — Iluska créme. Igen jókéz és arcbőr finomító az „Iluska créme" 1 tégely l ko­rona a Városi gyógyszertárba Fő utca 8. — Magánoktatás. A közelgő téli hó­napok esti óráiban a kereskedelmi szaktár­gyakban, úgymint egyszerű és kettős könyv­vitelben, kereskedelmi számtanban, magyar és német kereskedelmi levelezésben magán oktatást adok, melyre a tanulni szándéko­zók lakásomon (Petőfi-utca 28. sz. alatt) je­lentkezni szíveskedjenek. Nuszbaurn József. — A falu gyöngye. Preszler József 21 éves tapolcafői kádársegéd egyéb, mos­tanában elkövetett garázdálkodásain kivül mult hó 19 én Németh Gábor ugyancsak tapolczafői lakost orozva megszúrta. — A nagyreményű ifjút feljelentették. Pápai m. kir. anyakönyvi kivonat. Szülöttek. Preisinger Sándor molnár és neje Molnár Te­rézia leánya : Mária rk. — Fonyó Ferenc napszámos és neje Bolla Rozália leánya: Erzsébet rk. — Kégli Sándor cipész és neje Török Anna leánya: halvasz. — Schlosszer István szobafestő és neje Gerencs Ro­zália fia: Ferencz rk. — Szedlmayer Dezső molnár és neje Tischler Erzsébet rk. — Füredi Kálmán nép­zenész és neje Bódai Rozália leánya: Katalin rk. — Biró József szobafestő és neje Porpácy Matild leánya: Juliánná rk. Halottak. Farkas Károlyné született: Tunner Anna rk. 32 éves veselob. — Nagy György korcsmáros r. kath. 39 éves vizibetegség. — Berger Zsigmond molnár izr. 61 "éves élelmeszedés. — Koltai József rkath. 6 hónapos gyermekaszály. — özv. Varga Józsefné született Hegyi Erzsébet rk. 85 éves elaggulás. — Maróthy József rk. 82 éves elaggulás. — Steinberger Sári izr. 3 hónapos görcsök. — Stern Lipótné sz. Rosenberger Francziska izr. 70 éves elaggulás. — özv. Hegedűs Gáborné szül. Horváth Juliánná ref. 58 éves tüdőtágulat. Házasságot kötöttek. Blau Mór nyomdász izr. és Lang íren izr. — Unger Fülöp hivatalnok izr. és Grosz Karolina izr. VnsBaií menetrend. — Érvényes 1911. október 1-től. — I ii d u L Győr felé: Reggel 5 óra 29 perc (ve­gyesvonat). Reggel 6 óra 19 pkor (gyorsv., D. e. 10 óra 27 p. (gyorsvonat). Délután 2 óra 34 p. (személyvonat). D. u. ,6 óra 25 p. (gyorsvonat). Este 7 óra 59 p. (vvonat,)) Éjjel 1 óra 10 p. (személyvonat). Kis-Cell felé: Reggel 5 ó. 50 p. (vgy.) D. e. 11 ó. 10 p. (gyv.). D. u. 12 ó. 51 pko.i (szv.) D. u. 5 óra 20 p (gyv.) Este 7 óra 30 p. (vv.) Este 9 óra 9 pkor (gyorsvonat). Éjjel 3 ó. 23 p. (szv.). Csorna felé : Reggel 5 ó. 38 p. (vv.. d. u. 3 ó. 35 p. (vv.). Indul továbbá : min­den szerdán d. e. 10 ó. 32 p. pénteken éj. 3 ó. Bánhida felé : Reggel 3 óra 50 perc^ (vv.), d. e. 10 óra 40 p. (vv.) délután 4 ó. 50. Érkezik. Győr felöl: Reggel 5 ó. 28 p. (vv.) D. e. 11 ó. 09 p. (gyv). D. u. 12 óra 47 p, (szv.) D. u. 5 óra 18 p. (gyv.) Este 7 ó. 24 p. (vv.) Este 9 óra 08 pkor (gyorsv.) Éjjel 3 ó. 18 p. (szv.) Kis-Cell felöl: Reggel 5 óra 16 pkor (vv.) Reggel 6 óra 14 pkor (gyorsv.) Reg­gel 7 óra 30 pkor (vv.) D. e. 10 óra 25 p. (gyv.) D. u. 2 óra 29 p. (szv.) Este 6 óra 24 pkor (gyv.) Este 7 óra 29 pkor (vv.) Éj­jel 1 óra 05 p. (szv.) Csorna felöl: Délelőtt 10 óra 09 pkor (vv.) Este 8 óra 36 p. (vv.) Továbbá : min­den pénteken reggel 7 óra 5 pkor és min­den szerdán d. u. 2 óra 17 pkor. Bánhida felöl: Reggel 7 óra 32 pkor. D. u. 3 óra 02 pkor. Este óra 9 35 pkor. flLVATOR GUMMI SARKAK VILÁG CZIKK UTOLÉRHETETLEN TARTÓSSÁGU í MINDENÜTT KAPHATÓ, NYIELT-TER. Járványok idején és minden idő ben serami sem biztosítja jobban az egészséget, mint a jó és emésztő — gyomor, meg a tiszta ivóvíz. — Kiváló eszköz erre UZST a MOHAI „ÁGNES": természetes szénsavdus ásványvíz, mint föltétlenül tiszta, kellemes és olcsó savanyúvíz ; dús szénsavtur­tal mánál fogva nemcsak biztos öv­szer fertőző elemek ellen, hanem a benne foglalt gyégyséknál fogva ki­tűnő szere- a legkülönfélébb gyo mor, legosö és húgyszervi beteg­ségeknek. Kedvelt borvíz. Főraktár Pápán: Oszvald János urnái (Főtér.) * 44 44 44 44 * 44 4­44 44 44 4' 44 44 44 44 44 44 immm ife első pápai malom-épitészete Pápán, Jókai Mór-ufcza 5. sz. 30 © N CD M C3 & Üzletemben a malom műkő déséhez tartozandó összes gép­részek kaphatók. Úgyszintén elvállalok bár­minő malom teljes berendezé­sét és annak átalakítását. A legujebb szerkezetű ön­működő vámmalmokat villany, benzin, gőz- és vizerőre. Továbbá a legújabb rend­szerű önműködő lisztkeverő és zsákpakoló gépek berendezése. Lengő szita rendszerű mal­mok teljes berendezését. Bárminő kerékfogak minta után olajban kifőzve a Iegjutá­nyosabb árak mellett. Bárminő gépek javítása üz­letemben avagy helyszínén a legpontosabban és Iegjutányo­sabban eszközöltetnek. Úgyszintén a vizerőhöz tar­tozandó többfále rendszerű Tur­binák és vizi kerekek beren­dezését s a vízmüveknek be­tonból való elkészítését. Brrninő rendszerű malmok­tervezését a legpontosabb ki­vitelben eszközlöm. Továbbá felvilágosítással és árajánlattalrendelkezésre állok. t t % • f* > >>

Next

/
Oldalképek
Tartalom