Pápai Közlöny – XXI. évfolyam – 1911.

1911-08-20 / 34. szám

de azért szívvel-lélekkel nem működnek a tervek megvalósításán. Igen, magában a városi tanácsban számos oly férfiú van, aki a maga részéről mindent megtenne s akinek elegendő erélye és akarata lenne ezen reformokat végrehajtani, melyek városunknak vitális érdekeit képeznék. Fel is szólalnak ezek minden egyes alkalommal és felszólalásaik egy kis életet is kölcsönöznek a tanácskozásoimak, de javaslataik ad-akta vétetnek és ha immel ámmal tudomásul is veszik azokat, érdemleges tárgyalás alá nem veszik s a „feledés fátyola" fedi őket. A szomszédos városok folyton emlegetik, hogy Pápa mi mindent akar s hogy mennyire haladunk, de ha azt tudnák, hogy amit mi akarunk, minden csak tervezgetés, akkor csak nevetve emlegetnék a mi eredménytelen erőlködéseinket. Általánosan elterjedt azon nézet, hogy a sajtónak első kötelessége a közvélemény előtt folytonosan ébren tartani az alkotandó alkotásokat és sarkalni, biztatni, ösztökélni az újításoknak megtestesitésére hivatottakat. — Küzdünk is fáradhatatlanul, de elvégre is nem lehet és nem szabad a közönséget bolondá tennünk azzal, hogy légvárak mellett kardoskodunk és azzal tele beszéljük a publikum fejét. Nincs sok időnk a gondolkozásra. Tettre hív a helyzet. Ha nem hagyunk fel a Pató Pál politikával s nem érez zük át a fontosságát azon közmondásnak, hogy „szemesnek áll a világ'"

5, ugy az örökös tervek és jámbor óhajtások keretébe kerülünk, mely nem a haladást, hanem lassú pusztulást von maga után. Igenis t. városatyák, több érdeklődést kívánunk a jövő évi költségvetés és ezzel kapcsolatosan közügyeink iránt! Emeljük forgalmunkat! sok panasz hallatszik városunkban az általános pangásról. A keres kedők panaszkodnak, hogy a kereskedelem napról napra csökkenik, — drága pénzen bevásárolják áruikat, pénzük benn fekszik és áruikon tul adni nem képesek. Nagy a forgalom hanyatlása a rőfös ezikkekben, de aránytalanul nagyobb a fűszerfélékben, melyeknek forgalma majdnem Pápára szorítkozik. Ugyan az a panasz az iparosok részéről, akik két ségbeesetten emlegetik, hogy készítményeiket nem tudják eladni és nincsenek megrendelések. Lamentálnak az ügyvédek, orvosok és a társadalom minden rétege. Amint tehát látjuk, a társadalom minden osztálya kesereg a helyzetén. ami azt mutatja, hogy vPápán általános depressio van. Ez nemcsak nem egészséges állapot, hanem oly baj, mely mély gyökeret vert. Mert az csak el nem képzelhető, hogy ily általános, a társadalom minden rété gére kiterjedő feljajdulás csak színlelés volna ós reális alappal nem birna ; de meg aztán ily kis helyen sokkal is jobban ismeri mindenki egymás viszonyait és anyagi körülményeit, hogysem szimulálás feltehető volna. És fájdalom, ez nem is szimulátio, nem is színlelés. Aki a pápai életet figyelemmel kiséri, az megdob benve tapasztalja, hogy a felhangzó panaszok nemcsak jogosultak, hanem még rosszabbak a viszonyok, mint azokat feltüntetik. Például szolgálhat a legutóbbi országos vásár, ezelőtt még a közönséges hetivásárok is sokkal különbek voltak a mostani országos vásároknál, hisz azelőtt még hetivásárok alkalmával is forgalmi akadályok voltak az üzletek vevőkkel voltak telve, az iparosok alig győzték készítményeiket eladni, mig most forgalmi akadály nincs, az üzletek üresek és minden kong az ürességtől. Csak emlékezzünk vissza, hogy hetivásáraink alkalmával a piacz és az összes mellékutczák gabonás sze— Ritka szép kor, melegedett bele a másik a beszélgetésbe. — És valamennyien boldogok is. Pompás, egészséges faj vagyunk, satnyulás és dekadenczia nélkül valók. Testi, lelki ós anyagi gazdasággal megáldottak. — De hiszen akkor valóban nincsen oka hogy sirjon ? Már egymagában az is szerencse, hogy az ember ilyen kiváltságos család sarja lehet. Gondolja el, micsoda nagy dolog ez ebben a szegény, fizikailag és erkölcsileg sülyedő világban 1 — Ez igaz. De nem tud rólunk ennél egyebet. A mi kiváltságunk koránt sincsen ingyen. Art kell érte fizetni minden harmadik nemzedéknek. —- Ezt nem értem. — Ha érdekli, megmagyarázom. — Erdekei, — mondja a másik. De ne csináljunk egy kis világosságot? Nem látjuk egymás arczát. — Nem, nej — tiltakozik az előbbi hang. Jobb igy. És érdekesebb is. Higyje el kérem, van valami varázs az ilyen kiilö nős éjszakákban. Száguldó vonat ... félhomályban uszó fülke két teljesen ismeretlen, idegen nő, akik közül az egyiket valami el lenállhatatlan, szinte eszelő vágy kényszeríti arra, hogj beszéljen ... Beszélni akarok és kiszolgáltatom a lelkemet egy ismeretlen idegennek. Elmondok mindent, ugy, mint ahogyan még soha senkinek se szóltam ... aztán szürkületben amikor búcsúra nyújtom a kezemet — elválunk s még mindig nem Intjük egymás arcát és nem tudjuk egymás nevét. — Csakugyan, ez nem mindennapi dolog. Azt hiszem, magi a történet, amit hallani fogok, az se lesz mindennapi. — Á legkülönösebb eset az. De engedjen meg, ha látszólag szerénytelen lennék. Felséges bizalommal kell lennem, ha azt óhajtom, hogy megsérteti mindent. — Ez természetes. ,— Még nem vagyok harmincéves, — kezdte el történetét — de senki se hinne huszonnégynél többnek. Csaknem férfi-magasságig nőttem, de ezzel szemben csupa nőiesség vagyok : hajlékony, vékony, csupa erő és ifjúság. Az arcom szakasztott olyan mint azé a szép anyámé, akit hét vármegyében tartottak a legszebbnek és mindehhez közel ötszázezer korona volt a ho zományom. Gondolhatja: körülrajongtak. Szépség, egészség, ifjúság, pénz és nagy összeköttetések jártak együtt velem. Nem volt nehéz a v'lasztás mégse, mert megtaláltam a szivem emberét. Tiz éve vagyok férjnél, két gyönyörű gyermekem van, de a családunk kiváltságos voltáért fizetnem kellett. — Eleinte boldog voltara, — folytatta kis szünet után. Nagyon szerettük egymást: az uram meg én. En szőke, hamvas szőke vagyok, ő meg fekete és daliás még mellettem is olyan, mint egy pogány isten! Nem tudott élni se nélkülem, Ieste a gondolataimat és nekem az egész világon,csak ő volt, meg a két szép gyermekem. És aztán. .. — Meghalt? — Nem. Él ma is. — Megcsalta? — Nem, óh dehogy is! Imád ma is. Megőrült. — Megőrült ? És miért ? — Mert rájött, hogy én csaltam meg őt. — Az lehetetlen, hiszen szerette ! — És mégis. De hát éppen ezt akarom elmondani. A családomban csupa boldog emberek vannak, de minden harmadik generáczióból születik egy asszony, valamennyinek egy arca van s ez igy tart már több mint hatszáz éve, aki annyira szép, s olyan nagy kísértéseknek van kitéve, hogy el kell tántorodnia és boldogtalanságával váltja meg a többiek boldogságát. Ez komoly és szomorú dolog, de igaz. Rajtam is csak Leányok és fiuk részére INTÉZETI RUHAKELMÉK-, FEHÉRNEMÜEKÉS KELENGYÉK oooooo oooooo az intézetek előírása szerint a legjobb minőségben és a Iegjutányosabb árban kaphatók ooooooooooo KRAUSZ ÉS KORÉIN diYatáruházában Pápa.