Pápai Közlöny – XXI. évfolyam – 1911.

1911-07-16 / 29. szám

Iont! Pápa város letárgyalta a város szervi szabályzatát és a legfontosabb bizottság megalakításáról feledkezett meg. Mindenre van bizottságunk, vá lasztmányunk, szükebbkörü, tágabb­körü, csak a mire legjobban kelleue, arra nincs semilyen. Nincs élelmezési bizottsága Pápa városának, amelynek feladatát képezné a közélelmezés gon­dozása, ellenőrzése, fejlesztése s leg­főképen a fogyasztó közönség érde­keinek őszinte és lelkiismeretes meg­védése. Tisztára ki vagyunk szolgáltatva minden téren a szabad üzérkedésnek. Piaci rendszabályunk nincs s az ál­talános rendszabályokat csak az tartja meg, aki akarja. Nagyon jól tudjuk mi, hogy ha méltányosak és igazságosak akarunk lenni, be kell látnunk, hogy Pápa rendőrsége a mai szervezetében s a város népességéhez viszonyított cse­kély létszámánál fogva legjobb aka­rata mellett sem képes mindamaz igé­nyeknek, hozzátesszük jogos igények­nek pontosan megfelelni, amelyeketa nagyközönség vele szemben támaszt. A mi rendőrségünk erejét részben a bürokratikus teendők, az úgynevezett irodai munkák, részben a város te­rületén teljesített szolgálatok annyira igénybe veszik és kimerítik, hogy holmi közélelmezési ügyekkel abszo­lúte nem foglalkozhatnak. A közren­dészetnek száz meg száz ágazata auy­nyira szétforgácsolja a csekély erőt, hogy ha minden irányban mozogni és cselekedni akarnak, csak felületes munkát végezhetnek, mint a milyent a gyakorlati, a mindennapi élet tanu­sága szerint végeznek. Ez azonban nem az ő hibájuk, bem azoké, akik ott fukarkodnak, al nem kellene, ott sajnálják a fejktésre a pénzt, a hol a népszerüemangzó takaré kosságnak a városrész közönsége megissza a levét. A rendőrség iről időre, amint a város népességiszaporodik, az igények nagyobboák erősbitendő, hogy kötelességeikk megfelelhes­senek. S magában ;ve ez sem ele gendő. Pápa városák közélelmezési bizottságot kell szvezni, de nem olyan gyámoltalant,ehetetlent, mint a minő a budapestiamelynek meg­bénultak a mozgó ervei s mint a j gutaütött ember, rnedt szemekkel, tétlenül nézi a cdát, hogy mint emelkednek fel az elmiszerek árai csupa üzérkedésből, fogyasztó kö­zönség kizsarolásár Jól szervezett, agilis, független é ügybuzgó köz­élelmezési bizottsága nagyközönség javára sokat tehet A közélelmezés irányítása, ellenőrse az adminisz tráció szempontját! egyike a leg­fontosabb intézkeöseknek. A veze tés nagy tudást, apos áttekintést, hosszú tapasztalat és kiváló meg­figyelési képességt igényel. Az élelmezéf bizottság vezető ségének köteless^e tisztában lenni azzal, hogy rnennbe kerül az egyes élelmicikk, menn;t fogyasztanak, — mennyibe keni! termelés, az elő­állítás, mit és munyit szállítanak a vidékről. Ismerni kell az okokat, melyek az árhuámzást előidézték, vagy előidézhetik és ha egy egy élelmezési cikk rát — amint ez már nálunk epidémiszerüen mutatkozik — ijesztően fölmelik az eladók, az élelmezési bizoságnak kötelessége tudni azonnal, ajjon az áremelés in­dokolt-e és ha *en, milyen mérték ben ? Sőt éppe' azért, mert nálunk epidémiaszerü ez a baj, a közélelme­zési bizottságnak, a mely még nincs, mindig készenlétben kell lennie és ha tapasztalta, hogy indokolatlan, vagy ha csak részben is indokolatlan az áremelés, a nyomban életbeléptetendő radikális rendszabályokkal köteles­sége megvédeni az úgyis nehéz anyagi viszonyokkal küzdő polgárságot a jog­talan kizsákmányolással szemben. Olyan szomorú igazság ez, ame­lyet nem lehet meggyőzőleg demen­tálni, nem lehet hitelt érdemlő mó­don megcáfolni. Minden szépítgetés, okoskodás hiába való. Itt csak gyö­keres intézkedés, erélyes hatósági fellépés segíthet. A tekints ide, te­kint oda eljárás nem vezethet célhoz. Nem lehet sorsára hagyni ilyen népességű város lakosságát, hogy ki­ki éljen meg ugy, a hogy tud. Nem lehet az üzérkedés önkényes nye­részkedési vágyának kiszolgáltatni a fogyasztó közönséget, a mely nem lévén termelő a piacról kénytelen élni. Nem először foglalkozunk ezen ügygyei, de nem is utoljára, mert nem maradunk nyugodtan minaddig, mig a közélelmezés terén valami okos és alapos akció nem történik. A közélelmezés egyike a legfon­tosabb kérdéseinknek, energikusan kell a megoldáshoz hozzálátni. Iskolai értesítők. i. A pannonhalmi Szent Benedek-rend pápai kath. gimnáziumánali értesítője. Az értesítő, mely dr. Teli Anasztáz igazgató gondos szerkesztésében jelent meg, bevezetésül meleghangú megemlékezést kö­zöl Osovszky Kázmérról, a gimnáziumnak hosszú időn át volt igazgatójáról, kit nemcsak rendtársainak, hanem e város egész közön­„Két nap óta nem evett, de tíz év óta nőm szeretett!" Akkor már egészen a leány elé ért. Ott megállt és nézte bambán, — hosszan szótlanul. A leány törte meg a csendet: — Jöjjön velem édes ? — Hová ? — kérdezte bután a férfi. A leány felkacagott. — Hová!.. . Hát hozzám, a laká­somra ! Mogorván felelt a férfi, de a szemei felcsillantak: — Nincs pénzem. Azután mereven nézte a leánytT A leány megborzadt a tekintetétől. — Miért néz ugy engem ? — kérdezte aztán félénken. — Félsz tőlem ? — Igen. Kicsoda maga? A férfi vállat vont. — Senki, a fegyházból szabadultam és — éhes vagyok. — Éhes ? — És tágra nyílt szemekkel bámult rá. Majd hirtelen megfogta a férfi kezét és szinte erőszakkal vonszolta magával. — Jöjjön velem. És elindultak együtt, a kivetett szeny­nyes nő és a magányos fáradt férfi. Gépie­sen, érzékteleiiül követle a leányt és csak akkor tért magához, mikor a szobába értek, Szegényes 6 kicsiny volt a szoba. Összes bútorzata igy ágy, asztal, néhány szék és egy szelvény volt. A leány nieig szeretettel ültette le a férfit. Kenyeret ágott neki és hust tett elébe. A férfi mhón kapott utána. Szemei kéjesen csillogta és kezében remegett a hus. Egy pillana alatt eltűnt minden előle. Megelégedetten örülte meg száját és körül­nézett. Szeme oleány fedetlen nyakán pi­hent meg. A leány iyaka fehér volt mint a hó s a puha hus buin világított elő. A férfit ad gondolatok kapták meg. Oda lépett a eányhoz és kérges, piszkos kezével megsinogatta a nyakát. Olyan puha, meleg volt az. Azután a leány meleg lehe­lete mintha oitorcsapásként érte volna. Aj­kába harapott, hogy lihegő felindulását meg­fékezze. A leány idegenül húzódott el tőle. — Mit ikar ? A férfi kiegyenesedett. Még küzdött magával, de az a fehér buja húsdarab in gerlően nyújtózott előtte. Szeretett volna másfelé nézni, de nem bírt. A szemeit most már vadul pihentette a leány alakján, aki újból megborzadt. Most már látszott rajta, hogy fél. — x\Iost már elmehet ! mondta végre remegve a leány. A férfi nem mozdult helyéből. Kezét újból lassan előre nyújtotta és ismét meg­fogta a leány nyakát. A leány vissza akart lépni, de már késő volt. A férfi piszkos körme belemé­lyedt a fehér húsba, aki hangtalanul esett össze. A férfi szemében vad tüz lobogott. A téboly tüze volt az. Mikor látta, hogy a leány összeesett, ráugrott. Vadállati hangok törtek elő tüdejéből. Elborult szemeivel tépte, szaggatta a leány ruháját. Az még fuldokolt, kezével kapkodott maga körül, azután azok is lehanyatlottak és mereven terült el a föl­dön. A férfi ezt nem látta. Csókolta a hullát és dúskált testében. Hirtelen felijedt. Valami zajt hallott. Kívülről lárma hangzott be. — Segítség 1 . . . Gyilkos !. . . Rend­őrök !... A szomszédban lakó leányok az abla­kon keresztül néztek be. Kínos percek multak. A férfi egy székre roskadt. Meg sem próbált szökni. Valami apáthikus nyugalom vett rajta erőt ós bután nézte a leány hulláját. Mikor benyitottak, nyugodtan a rendőr elé lépett. — Megöltem, — mondta csöndesen. A szoba egészen megtelt leányokkal, kik borzadva nézték a férfit. A rendőr meg­kérdezte : — Miért ölte meg ezt a leányt ? Erre, már vigyorogva felelt a férfi : — Éhes voltam 1...

Next

/
Oldalképek
Tartalom