Pápai Közlöny – XXI. évfolyam – 1911.

1911-01-15 / 3. szám

a monográfiában jelentenek egy sort, egy-egy számot, hanem eleven, nagyszabású alkotásokat, olyan méretűeket, aminőket eddig csak a főváros számára tartottak alkalmasaknak. Ez a törekvés szülte az ellentétet a főváros és a vidék között. Ez még magában nem jelentene semmi veszedelmet. Olyan versengés ez, a melynek csak az ország látja a hasznát. A fővárosnak már nincs mit tartania a közigazgatási, kulturális és gazdasági decentrálizástól. Amint a fokozott termelés a fogyasztókat, az újságok számának növekedése az olvasókat szaporítja, — . a vidéken létesített uj intézmények talán elvonnának valamit a fővárostól;, .de, sokkal nagyobb mértékben növelnék azok sz-ámát, akik ezeket az intéz, ményeket igénybe veszik. Az egye ! tem á -képzett emberek számát, a

: tőzsde áz Üzleti életet,: a vállalatok számát, a vidéki gyárak a fogy asz tókat, esetleg a ki vileli. Ezen a téren a fővárosnak nem lehet oka a féltékenykedésre s a. kormánynak nem lehet elzárkózni az elől, hogy az állam áldozatait ezután a vidéki középpontok fejlesztésére, — azok erősítésére és gazdagítására használja fö! Egyéb ellentét azonban a fővá ros és a vidék, különösen a vidéki városok között nincsen. —- Típusok megkülönböztetik a kettőt, az élet mód más és más közöttük, de egyik se mondhatja magáról, hogy a másik kizsákmányolja. A főváros és a vidék között nem csinálnak kereskedelmi mérleget s igy nem lehet megállapítani, hogy mi több : az a pénz, amelyet a vidéki ember Budapesten elkölt, amit Budapesten vett, vagy onnét küldött árukért fizetnek, — vagy az, amit a fővárosnak óriási gyomra a vidék által szállított élelemért adózik. A kettő körülbelül egyforma lehet, s ha az egyik arról panaszkodik, hogy reá nézve az élet drágább, súlyosabb, — viszont neki több jut az élet, a haladás kényelméből, szórakozásaiból, szellemi javaiból, mint a vidéknek. < . Néni jó erről az ellentétről sokat beszélni, még tagadva se. Ha van ellentét, amely csak az okos és indulattól ment versengésnek ellentété, : ne vadítsák azt gyülölkö déssé, irigy féltékenységgé. Az igazság ott van, hogy a vidéki ember ép oly tiszta szívvel örülhet, ha látja, hogy Budapest a komoly dol gokban is Európa metropolisai mellé állhat, mint aminő kevés oka van a fővárosnak sajnálni, hogy Magyarországon a kisvárosi kicsinyességek és a nyárspolgári szokások fészkeiből erőteljes tartalommal biró középpontok fejlődnek és a kormány teljesíti kötelességét, hogy azokká is váljanak. Városatyák a közgyűlésen. Elbucsuztattuk az ó évet és sok reménnyel köszöntjük az uj évet. Éz alkalommal — mint a közérdek képviselői — bizonyos aktualitást vélünk látni abban, ha a sajtó a váro3Í közélet fórumán szereplő férfiaknak a városi ügyek iránt tanúsított érdeklődéséről megemlékezik. Illustrálva ezzel, hogy mikép gyakorolják a városatyák alkotmányos jogukat, amely nekik szót ád a városi ügyek intézésében és ez legjobban abból a kimutatásból tűnik ki, amely arról számol be, ki hányszor vett részt a város közgyűlésein ? Kétségtelen dolog, hogy nem a közgyűléseken való részvétel a fokmérője annak, ki mennyire veszi ki részét a várös közgyűléseiből és ki mennyi hasznot hoz a város közéletének terein, de annyit mindenesetre ki lehet venni a kimutatásból, hogy mennyire érdeklődik a város közügyei iránt. Az elmúlt esztendőben Pápa városa tizenöt közgyűlést tartott. Az alábbiakban adjuk a részletes kimutatást : Tizennégy közgyűlésen jelen volt ; Besenbach Károly. Tizenhárom közgyűlésen jelen volt : Jilek Ferenc. ' 7 ; Tizenkét közgyűlésen jelen voltak : Dr. Kende Ádám, Pados József, Petrovics Mihály, Remer Ferenc, id. Szalai József. Tizenegy közgyűlésen jelen voltak : Bottka Jenő, ifj. Edeiényi Szabó József, Győri Gyula, Gyuk Nándor, Hajnóczky Béla, Nagy Sándor. Tiz közgyűlésen jelen voltak : Ács Ferenc, Bhu Henrik, Borsos István, dr. Gottlieb Sándor, dr. Hoffner Sándor, Kerbolt Alajos, Kőszeghi József, dr. Lővy László, Polgár Sándor, Varga Rezső, dr. Kőrös Endre. Kilenc közgyűlésen jelen voltak: Billitz Ferenc, Bőhm Samu, Bognár János, Baráth Károly, Bodó Ignác, Csurgai Gyula, Fischer Gyula, Koréin Vilmos, Keresztes Gyula, Kovács József, dr. Seheiber Jenő. Nyolc közgyűlésen jelen voltak : Dr. Balla Róbert, Barna Ignác, Barát József, tem -— készülve az ügyvédi vizsgára — nagybátyámnál, aki erdész volt ott a világ végén. Elég volt egyszer látnom Amál ka angyali arcát, hogy szépségének rabja le gyek. Elég volt egyszer . beszélnem vele, hogy lelkének angyali fehérsége megigéz zen. Családjánál is szívesen láttak. Apja egyszerű székely paraszti sortól szerencsés faspékulációk- révén lett miHK>mos. -De a parasztgőgöt a harisnyával együtt nem vetette le... Keservesen . tapasztaltam, mikor Amájkabeleegyezésévef megkértem az imádott leány kezét/ * ' ; _Csak nem kosáraztá ki a :Székely- / föld ^|szebb jövőjű fiskálisát;?••••,— álmélkodütjv a Pi-sta bojtár... ••/,: • -; 77 Dé "még milyep Citrán'^ bólintott szomorúan fbjével az ügyyéd ^s.müyen, meg^faifo szavakkal. Kije 1 entett e;rJi0gy; az ő [>fiizén -fegy

5• d i p 10 más' éhenk'óráí>sem .fog uraskodni. Vagy jóravaló üzletémberé lesz a íaiiya, vagy senkié-. - v ••; ; Fölsíró" csu'klás akasztotta meg a .pa-, . naszos-beszédet. A Pisla keze ökölbe szo ruít(" mintha .messze, távolba szeretne nagyot ütni önkéntelenül idegesen koemtottak és Sándor • folytatta: _ : ; — Megszégyenülten távoztam. Talán . fegyvert emelek magamra, ha az az édes, jó kis leány meg nem ígéri, hogy várni fog reám, amíg hírt, vagyont szerezve érte jövök'. Azóta egy év telt el. Irodám hihetetlenül föllendült s most könyveimmel, számadásaimmal fölfegyverkezve, jogos önérzet tel kérhetem meg a kezét imádott angyalomnak, akiről egy év óta még hírt sem hallottam, mert szégyenében nagybátyám •s elhelyeztette magát arról a vidékről. A Pista gyerekből kitört az egykori ujságiró-vér. — És ha hűtlen lett az imádott nő? — vetette közbe. —• Akkor valaki meghal — felelte tompán Sándor s szavának jóslatszerü kom0rságátó l mindketten megrázkód tak. A piszkos ablaküvegen bederengett a hajnal. A szomszédos völgyben hangos zugássa], kattogással indultak meg a kis vízi fürészmalraok. A csárdás is rájuk köszöntötte ra jó reggelt s kinyitotta az ivó ajtaját. Éppen ideje volt. A gyergyói síik felől •csengős lovak kapaszkodtak í'ol. Uj vendég érkezett. Mikor kibontakozott bundájából, Sándor majd a nyakába ugrott a deresedő embernek. ' : — Márton bátyám ! Elébem jött V I — kérdezte csillogó szemmel. Az Öreg kelletlenül, huzakodva felelt: .-— Nem éppen! Az Amál lányomat, meg az urát várom ! Sándor rémülten hanyatlott hátra, csak az asztal, meg a Pista gyerek gyors segítsége mentette meg az eleséstől. A megrendítő pillanatban a kérges szivü öreg is mentegetődzésbe kezdett : — Hát nem is tudja, öcsém ? Kará csonkor történt. Szegény kis lányom a nyár óta sorvadt, betegeskedett. Az orvos azt mondotta, hogy adjuk férjhez, akkor majd visszanyeri az egészségét. — Egy derék, igyekvő ember volt éppen kéznél, akivel tudtuk, hogy szerencsét csinál. Egy kicsit akaratoskodott, de nekem, tudja, öcsém, nem lehet ellentmondani, mikor egyetlen lányomnak a javát akarom. Megtörtént az esküvő, elvitték messze, Háromszékre s most várom haza az én kis menyecskelányom. Krétafehéren, egész testében remegve hallgatta végig Sándor boldogságának halotti beszédét. Mielőtt egy szót is szólhatott volna, felpattant a vendégszoba ajtaja. ,s dult arccal rohant ki a férfi, —• Orvost, segítség, meghal a feleségem ! ordítozta magánkívül. Szétnézett a szobában s pár ugrással az Öreg székely mellett termett. Megrázta iszonyatosan, aztán a fülébe zokogta : — Apám ! Vége mindennek! Vége Amálnak ! Sándort egyszerre fölrázták a rémes szavak. Az éjszakai sorstragédia minden jelenete mélyen belemarkolt a szivébe. A havasi tetőn a magános csárda, amelynek füstös ivójában, míg ifjú, rózsás kedvvel duhajkodott, addig a szomszéd szobában halálra hervadt egyetlen rózsaszála. Már leszakított rózsaszála. Villámgyorsan tűnt el a vendégszoba ajtaján s a többiek utána siettek. A pamlagon, a meleg vánkosfészekben csontra soványodott, lázasan pihegő, fiatal nő feküdt. A zajra fölemelte fejét. Kinyitotta szemét s vértelen ajkáról fájdalmas sikoly rebbent el: — Sándor! A fáradt pillák újra becsukódnak. A feje élettelenül hanyatlik vissza a már mellette térdelő szerelmese karjára. A csárdás az ajtóban keresztet vet. A Pista gyerek pedig megdermedt szomorúsággal suttogja magában : — Csakugyan meghalt valaki!