Pápai Közlöny – XXI. évfolyam – 1911.

1911-04-30 / 18. szám

(l/JJVY Közérdekű független hetilap, — ÍVSegjeSenik minden vasárnap. ELOEIZETESI ARAK: Egész évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 30 fillér. Lap tulajdon os és kiadó : POLLATSEK FRIGYES. HIRDETESEK E8 NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és Nobel A könyv- és papirkereskedésében. Mikor fölvetettem 3 hét előtt azt a kérdést, hogy mire való a kataszteri térkép s egy tervezetet dolgoztam ki, melynek alapján a vagy 150.000 korona elköltött tökének némi megtérítésére számítottam, még nem ismertem a most érvényes építési szabályrendelet §§-nak rejtélyeit; kezembe került azonban a „Pápai Hirlap'

4 febr. 25-ki száma s ennek K. L-töl eredő közleménye az utcaszabályozásról. Igy okosodtam meg annyira, hogy nyilvánosan vezekeljek a közvagyon megtérítését célzó fejtegetéseimért; a kataszteri térkép nem arra való, amire én felhasználni kivánom, hanem, hogy „mellékletül szolgáljon az épitési szabályrendelethez" (1. és 2. §.) S hogy az a nagyobb méretű szabályozási térkép a város belterületéről, mely most készül kemény 9000 koronákért, társaság hiján ne unatkozzék, arról is gondoskodik u. e. szabályrendelet 6. és 12. §-a, mely kötelez minden építtetőt, hogy az engedély megszerzéséhez az emelendő épületnek szakértő épitész által készült tervezetét 2 példányban mellékelje, 1 a városi levéltár, 1 a jzöi iroda számára. Gondolom, szép térképgyűjteménye van már a nemes városnak, — melynek rendezésére is utasítani kel lene már valakit, talán hogy egy — nem épen kisméretű, térképkiállítást rögtönözhessünk; a duplumokra pedig, mint a nagy könyvtárak szoktak, árverést hirdessünk, — mert a város fejlődési történetének okmánytárába elégséges lesz minden, Pápán megépült háznak tervrajzát egy példányban is fölvenni. Ámbár én ugy veszem észre, hogy ezt a szabályrendeletet maga a városi hatóság nem kezeli valami türelmetlen szigorral saját maga iránt; legalább is hiába nyomoztam a város költségén a Jókai-kör szerkesztésében megjelent monográfiában a városnak csak akkora panoramáját, mint a tintatartóm címkéje ; hát a monográfia szerkesztésekor még nem volt feltalálva a térképrajzo lás tekhnikája ? vagy az épitési szabályrendelet kodiíikátorai még nem alkották meg ezeket a drákói §§-t a tervrajzok kettős példányairól ? Micsoda tájékozatlanságra valló kérdések ezek! Ott van az épitési szabályrendelet 57. §-a; kötelességévé teszi minden háztulajdonosnak, hogy ameir yiben háza beljebb esik az épitési 1 nalnál, telkének ezt az üres részét s épen kerittesse be. Akadt eddig egy polgár -- látszik, hogy nem régóta lakik köztünk, — nem ismeri a dörgést — bekerítette uj szerzeményű házának elejét a Jókai-utcán, a Kláraház szomszédságában, szép vasráccsal; ámde u. e. palota felső szomszédjai, maga a város is, lelkifurdalás nélkül birtokolják a szabályozási vonalon belül eső házaikat és telkeiket, szép és kevésbbé szép kerítések nélkül is ; — a szabályrendelet nem arra való, hogy ezt a város maga is betartsa, — hanem hogy másokkal betartassa! Mert ami a betartást, a parancsolást illeti, ehhez emberül értenek a mi nemes városunknál, akár Nyúzó föbiróék Taksony vármegyében, „A falu jegyzője" szemléltető rajzai szerint ; ha valakinek érdekében áll Jókai-utcai telkének a Tapolcán tul eső részét, az innensővel, híddal összekötni s a közlekedést kerítéssel elzárni (1. a 98. ház tulajdonosának esetét), ezt a kerítést karhatalommal beljebb vitetik, a parttól 1—2 ölnyire; u. igy járt a 100 sz. ház tulajdonosa ; ellenben a Csúzi réten épült uj ház gazdájának érdekéTÁKCZA Két asszony. Nagy Istvánné, a fiatal fanitóné, alázatos félénkségében alig mert leülni a da gadó plüsdiványra, mely a szemközti velencei tükörben pompásan ragyogott vissza. Istenem, ezek a szép, nagy szobák, akkorák, mint egy egy táncterem. Oh, milyen boldogok ezek a nagyvárosiak !... Mosolygott, mentegetőzött nagy félszegen, hogy talán alkalmatlan időben történt ez a látogatás ; a szolgálólányok: lótásfutásból ugy vette észre, hogy valami zsúrra készülődnek. Horváthyné — szép, komoly asszony, akinek, ha beszél, apró gödröcskék képződnek az arcán, amelyek ' nevetni segítnek ; de ha hallgat, komoly gondolatok, árnya sötétlik a homlokán s az elsimult gödröcskék titkos fájdalmakról panaszkodnak — még a kalapot sem tette le a fejéről, ugy, ahogy az utcáról megérkezett, forgolódott nyájasan a falusi asszonyka körül. — Csak ülj le, édes. Érezd magad otthon. Úgyis olyan régen nem láttalak. Ülj le, beszélgessük ki magunkat. Vendégtől tartasz ? Nem jönnek ide vendégek, szivem. Ez megszokott mindennapi lótásfutás nálunk. Ez idő alatt ugy ahogy sikerült megfosztani fölösleges dolgaitól a kis tanitónét, aki még egyre ugy érezte, mintha incselkedő tündérek játszadoznának vele. Istenem, ennyi fény, ennyi büszke ragyogás! S hozzá még Tilda, a lánykori barátnő, e nagy ragyogás közepett ! . . . Megrezzenve kereste messze távolban a nyájas, szelid, akácfás utcát, a hosszú, földszintes tanítói lakot, előtte a nagyhomloku, lecsüngő bajuszu tanítót: az urát, hogy vájjon nem álmodik-e ? Hát nem volt álom. — Most pedig mondd el, hogy vagy, mint élsz ? Hogy van az urad ? Mit csinálnak a régi ismerősök ? Mondj el mindent. Olyan régen nem hallottam róluk semmit. Pedig a legkisebb esemény is érdekel. A tani tón é nem igen tudott beszélni, - csak sírt, annyira meghatotta ez a nyájas leereszkedés. — Mit is mondjak el, lelkem ... ha megengeded ezt a megszólítást ... A világ olyan nálunk, amilyen volt, nem sok vál 4ozás történt. Aféle szegény embereknek való nyugalmas, csendes világ. Én azonban áldom az Istenemet, hogy ebbe a zajtalanságba kerültem. Ami vágyam volt, az mind j teljesült. Hiszen emlékszel, túlontúl sok j követelésem nem volt az élettől soha. Az : uram olyan, mint egy darab kenyér, csak nekünk, a családjának él. (Horváthyné, mintha fájdalmasan rendült volna össze.) Az emberek tisztelnek, szeretnek, mivel mi is tiszteljük, szeretjük őket. Van két szép fiam, akiket az anyám szárnya alatt hagytam otthon. A nagyobbik már olvasgat, olyan komoly, mint egy vén tudós. Pedig csak ötéves. A kisebbik vidámabb, egészen az én természetem. Amiféle verseket tanulnak az óvóban, mind tudja s ugy szavalgatja, mind egy színész a színpadon. Ebből nagy ember lesz, azt mondja mindenki. Én azonban csak azt kivánom, hogy olyan ember legyen, mint az apja, olyan munkás, szorgalmas, takarékos ; térden állva köszönöm meg az Istennek, ha ezt megérem. Tilda mosolyogva hallgatta a tanitóné áradozó, szelid szavait. Minő egyszerűek s mégis minő magasztos mélységgel, tiszta, átlátszó boldogsággal telvék. Mosolygott. Azonban szép márványhomlokán sötétlő árny jelent meg, miként a magasban szokott, mely aztán hirtelen, váratlan belepi az egész égboltot. E pillanatban eszébe jutott a mult, a iányévek csöndes álmodozása, mikor még otthon volt az elárvult kúrián, szomszédságában Juliskának, — a tanitónénak s együtt nézték azt a fekete felhőt, mely éveken át borongva, egyszer zordonan semmisítette meg a kis nemes család összes reménységét. Azután ugyancsak szomorú napok következtek, a sok jóbarát elkerülte a házukat, jó szóért, nyílt, magyaros paroláért nem kívánkozott hozzájuk senki. De mégis . .. volt egy ifjú ember, Nagy István, a tanító, aki komoly, becsületes arcával, kissé félszeg esetlenséggel, gyakran fölkereste ezután is. Sőt talán