Pápai Közlöny – XXI. évfolyam – 1911.
1911-04-16 / 16. szám
utján képzelhető, haladéktalanul nem gondoskodik, ugy sem a bizottság, sem az orvosi kar felelősséget nem vállal. — Heti állatvásárterünk vissza helyezése. A földmivelésügyi miniszter heti állatvásárterünknek í. évi junius hó 1 ig való visszahelyezését elrendelte. A mult heti pénteki hetiállatvásár már a régi helyen lett megtartva. — A postahivatal köréből. A ke reskedelmi miniszter a legutóbbi postai előléptetések alkalmával Sipos István, a helybeli postahivatal kötelességtudó tisztjét, főtisztté nevezte ki. Ugyancsak ez alkalom mai Köttbaum Sándorné, Steklovits Irén és Oliick Irén, posta- és távirdakiadók, posta és távirdakezelőkké lettek kinevezve. — Gyász. Mély gyász érte Kohn Mór fiai nagykereskedő cég főnökeit Kohn Zsigmond és Kohn Miksa Mihályt. Édes anyjuk özv. Kohn Mórné szül. Herzog Johanna f. hó 11-én 92 éves korában elhunyt. Temetése f. hó 13 án nagy részvét mellett ment végbe. Török Jakab magánzó Aradról, Schwarcz Vilmos bútorkereskedő apósa folyó hó 13 án Pápán, hova leánya meglátogatására jött, élete 61 ik évében elhunyt. Folyó hó 14-én délután 4 órakor helyezték örök nyugalomra. — Lóverseny Pápán. Városunkban f. hó 25 én — kedden — délután 2 órakor lóverseny lesz tartva. Hét verseny lesz. Az utolsó verseny a mezei gazdák versenye lesz, amelyen a gazdák csakis saját tenyésztési lovaikkal vehetnek részt. Eíső dij 150, második 100 és harmadik dij 50 kor. lesz. — Pápai kerületi munkásbiztositó pénztár közgyűlése. A pápai kerületi munkásbiztositó pénziár IV. évi rendes közgyűlését f. évi április hó 30 án, fel 3 órakor Pápán, a városház nagytermében tartja meg. Kéretnek a közgyűlési kiküldött urak, hogy igazolványaikat személyazonosságuk megállapítása céljából a közgyűlésre okvetlen magukkal hozni szíveskedjenek. — A pénztár jelentése és zárószámadásai a közeli napokban megküldetnek. — Méhészeti előadás. Pataki Béla m. kir. II. méhészeti kerületi szaktanár f. hó 17 ikén, húsvét második napján, d. u. 3 órakor városunkban, a városháza közgyűlési termében szemléltető eszközök bemutatásával elméleti — s az idő alkalmas volta esetén valamelyik közeli méhesben gyakorlati méhészeti előadást is tart, melynek meghallgatására a méhtenyésztés iránt érdeklődő közönséget — még pedig a hölgyeket is — ezúton tisztelettel meghívja. — Halálozás. Vettük részvéttel a gyászjelentést arról, hogy özv. perlaky Perlaky Gáborné szül Hancély Katalin f. hó 11-én életének 81-ik évében elhunyt. A megboldogult városunkban elösmert volt jótékonyságáról és a szegények iránti segélye zéséről s igy nemcsak nagy kiterjedt rokonsága, hanem a szegények is gyászolják a nemes szívű matróna halálát. Halála a gróf Laszberg, Mészöly és Perlaky családokat borította gyászba. Temetése folyó hó 13-án d. u. 6 órakor impozáns részvét mellett ment végbe. — Szinházi műsor. Hétfőn d. u.: „Az arany ember" (színmű), este: „3 Kázmér" (énekes bohózat). Kedd : „Felhő Klári" (Erckövy jutalomjátéka), szerda: „Muzsikus leány", csütörtök : „Lili" (Küry Klára vendégjátékai), péntek : „Három testőr" (Báthory jutalomjátéka), szombat : Babuska (operett, újdonság). — Szenzációs mozikép. Már említést tettünk azon látványosság számba menő moziképről, mely a fővárosi Apollo rnoziszinházban „Leányvásár" folytatása cím alatt oly szenzációt keltett, hogy a színház heteken át valóságos ostromnak volt kitéve a közönség részéről. Az Otthon kávéház tulajdonosának Weltner Sándornak hosszas levelezés és áldozathozatal után végre sike- 1 rült a képet három estére megszerezni és ezt f. hö 19. 20 és 21 én fogja kávéházá- j ban bemutatni. Wellner Sándor kávés a színházlátogató közönségre való tekintettel a képet esténkint kétszer fogja leadatni, j hogy a színházból jövő közönség is megte- | kinthesse a szenzációs képet. — Az izr. nőegylet által rendezett reklám-estély sorsjátékához következők járultak részint tárgyakkal, részint pénzbeli megváltással: Weisz Hermáimé, Blau Henrikné, dr. Hoffner Sándorné, Fellner Simonné, ; Ruzicsek S.-né, Schwarcz Vilmosné, Klein j Vilmos (Budapest), dr. Scheiber Jenő, Koréin Ernő, Ungár Mihályné és Béláné, Vogel Józsefné, dr. Kóródi Simonné, Stern Ignácné, Weltner Miksáné, Heimler Edéné, Krausz Gyuláné, Weiler Miksáné, Goldstein Józsefné, Braunstein Etelka, dr. Kövi Jó zsefné, Berger Elemér, ifj. Eisler Mórné, Kohn Bernát né, Buehszbaum József, Bőhm Simonné, dr. Lusztig Sámuelné, Rona Nándor (Budapest), Klein Janka, dr. Gottlieb Sándorné, Lővy Adolfné, dr. Weltner Sándorné, Weisz Sámuelné, Goldner Ödön, Goldberg Gyuláné, Klein Józsefné (Mátyusháza), Strausz Béláné (Budapest), Deutsch Dávidné, Kohn Adolfné, Goldschmied Ö né, Alföldi Cognacgyár Kecskemét, Appelfeld Gézáné, Kerpel Gusztávné, Rosentbál Mórné, Pollák Józsefné, Nobel Ármin, Weisz Jó zsefné, Sági Sándorné, Sági Sománé, Gottlieb Jenőné, Koritschoner Adolfné, Stein Vilmosné, Kaiser S né, Bersdorp Amsterdam, Hoch Józsefné, Lunzer Mórné, Klein Vilmosné, Braun Ignáené, Rosenberg Ja kabné, dr. Kreisler Károlyné, Barna Ignác, Langráf Zsigáné, Fischer Adolfné, Kemény Béláné, Hunka Anna, dr. Fehér Dezsőné, Róthauser Jenő, Litke Pezsgőgyár (Pécs), Steiner Ignáené, Bauér Henrikné, Breuer Lajosnó, özv. Berger Aiadárné, ifj. Schlesinger Mórné, Sarg Wien, özv. Krausz Vilmosné, Beck Zsiga, dr. Hirsch Vilmosné, Singer Feiencné. Blau Jakabné, Koréin Vilmos. Benenek Oszkár, dr. Lővy Lászlóné, Bőhm Ignác (Járóháza), Berger Józsefné, Laufer Jenőné, Csáki és Herbst (Budapest), Energin (Pécs). Bokorné, Kotányi (Wien), Ösztereicher Márlonné, Koritschoner Fülöpíié, Wittmann Ignáené. Fogadják szives küldeményükért, valamint Zsilinszky vendéglős ur és mint azon hölgyek és urak, kik bármi módon hozzájárultak az est sikeréhez, az egylet hálás köszönetét. — Vasútállomás nevének változtatása. A kereskedelmi miniszter rendelete folytán „Városlőd" állomás f. évi május hó 1 tői kezdve „Városlőd—Kislőd" re váitozik. — Népgyűlés. Mohácsi Lajos marcalgergelyi lakos, ág. hitv. evang. lelkész, mint az országos gazdapárt alelnöke, f. hó 17-én d. u. 3 órakor, Páp idereske községben, a kisgazdák helyzete és az országos gazdapárt programmjáról, az általa egybehívott népgyűlésen előadást tart. — Tüz, Folyó hó 12-én hajnalban Mátyusháza pusztán kigyulladt Klein József szalmakazala. A tüz oka ismeretlen. A kár 250 korona, ami biztosításból megtérül. — Országos vásár. Lovászpatona községben f. hó 18 án országos vásár lesz tartva, melyre m-'u a hasított körmű állatok is felhajthatók lesznek. A zár alatt álló községeken sem áthajtani sem onnan felhajtani nem szabad. — Triesti. általános biztositó tár sulat (Assicurazioni Genersli) Budapest, V., Dorottya utca 10. és 12. A „Közgazdaság" rovatában közöljük a Triesti általános biztositó társulat (Assicurazioni Generáli), e legnagyobb, leggazdagabb és legrégibb biz tositó intézetünk mérlegének főbb adatait. Teljes mérleggel a társulat mindenkinek, aki e célból hozzá fordul a legnagyobb készséggel szolgál. Az intézet elfogad : ' élet-, tüz-, szállítmány-, üveg és betörés elleni biztosításokat. Közvetít továbbá: jégbiztosításokat a Magyar jég- és viszontbiztosító r. t., baleset és szavatossági biztosításokat az Első o. általános baleset ellen biztositó társaság, valamint kezességi és óvadékbiztositásokat, eltulajdonítás, lopás, hűtlen kezelés és sikkasztás elleni biztosításokat és versenylovak, telivérek és egyéb értékesebb tenyészállatok biztosítását a „Minerva" általános biztositó részvénytársaság számára. A pápai főügynökség Langráf Zsiga. — Könyvelönő kerestetik. Könyvelésben és levelezésben gyakorlott könyvelőnő azonnali belépésre kerestetik Singer Ferenc ékszerész üzletében. H íílaiiyilatkoxat. Mindazoknak kik felejthetetlen jó anyánk özv. Kohu Mórné f. hó 11-én történt elhunyta alkalmából bennünket bármi módon kifejezett részI vétükkel felkeresni, — vagy a temetésen megjelenni szívesek voltak, — e helyütt mondunk szívből jövő hálás köszönetet. Pápa, 1911. április 14-én. A gyászoló család nevében : IC o Jn-iEL IMI ójo 'F ,±eb± fivérei és nővérei. Hálaiiyilváiiftás. Mindazon jóakaróinknak és ismerőseinknek, kik felejthetetlen drága jó anyánk Perlaki Perlaky Gáborné elhunyta alkalmával mély fájdalmunkat részvétükkel enyhítették, ez uton hálás köszönetünket nyilvánítjuk. A testvérek és rokonok nevében : Perlaky Emma. —- Iluska créme. Igen jókéz és arcbőr finomító az „Iluska créme" 1 tégely 1 korona a Városi gyógyszertárba Fő utca 8. -— Eladó üzletház. Battyányi-utca 5. szám (a fapiacon), 16 éve fennáló üzletház dohánytőzsdével, pálinkaméréssel és nagy szőllő kerttel szabad kézből eladó. Pápai m. kir. anyakönyvi kivonat. Szülöttek. Grünfeld Fülöp kereskedő és neje Eisen Róza leánya : Margit izr. — Grám Ferenc városi végrehajtó és neje Gergely Mária leánya : Rozália rk. — Tomenga József rövidárukereskedö és neje Mihálcsek Mária fia : Tivadar rk. — Ihász Ferenc kocsis és neje Csépi Krisztina fia : Imre rk. — Ancmann József kőmives és neje Dolgos Ilona leánya : Katalin rk. — Horváth Mihály cipész és neje Muli Erzsébet fia: József rk. — Pados Ferenc kőmives és neje Molnár Anna fia : Jenő rk. — Horváth József kocsis és neje Horváth Anna leánya : Anna rk. — Leiner Ignác asztalos és neje Czepek Mária fia : Gyula rk. — Bognár József kőmives és neje Papp Anna fia : József rk. — Boglodi István cipész és neje Szőke Karolina fia: Ferenc ref. Halottak. Fejes Mihály földmivelő rk. 67 éves gutaütés. — Dallos Imre János gyárimunkás rk. 15 éves tüdővész. — Németh Lenke ref. 8 éves tüdővész. — Bernscherer József rk. 10 napos görcsök. — Nyári Józsefné szül. Pap Zsófia rk. 54 éves szivbaj. — Bogárdy Anna rk. 6 hónapos gyermekaszáfy. — Ancmann Katalin rk. 8 napos gyermekaszály. — özv. Kohn Mórné sz. Herzog Johanna izr. 92 éves elaggulás. — Perlaky Gáborné sz. Hancély Katalin ág. h. ev. 81 éves elaggulás. — Sági Béla kőmives rk. 23 éves tüdővész. Házasságot kötöttek. Kellhoffer Izrael özv. órás izr. és Hirsch Fánni izr. özv.