Pápai Közlöny – XX. évfolyam – 1910.

1910-11-20 / 47. szám

tetlenné teszi, hogy akár egyesek, akár az összeség a fogyasztók megkárosítására használják ki a husfogyasztási adó eltörlését. Ezekben adva van a drágaság beállításának és emelkedésének egyik fö oka, de egyszersmind kitűnik az elmondottakból az is, hogy az állam pénzügyi érdekei és a kereskedelem érdekei diametrális ellentétben állanak egymással. Az állami monopoliumok egyszerűen konfiskálják némely fogyasztási cikk forgalmát, a fogyasztási adók pedig más közszükségleti cikkek forgalmát bénitják meg. Szóval: az állam leszedi a kereskedelem elöl a tejfelt, csoda-e aztán, hogy sem kereskedő, sem a fogyasztó nem boldogul, de végre — mert mindennek meg van a véghatára — az állam sem fog boldogulni. A munka Városunk uj és életképesnek Ígérkező kulim intézménye, a munkásgiranázium az elmulta vasárnap délután nyílt meg ünnepélyes formák között az ipartestület dísztermében szép számban egybegyűlt közön ség jelenlétében. Az elnöki széket Németh István theol. akadémiai tanár foglalta el és rövid, de hatásos beszédben utalt a munkásgimná ziumnak kulturális fontosságára, szükségességére s hasznosságála, majd pedig felkérte dr. Kapossy Lucián munkásgimnáziumi igazgatót, hogy terjessze elő jelentését az eddig történtekről. Dr. Kapossy Lucián jelentéséből kitűnt, hogy a beiratkozások örvendetesen emelkednek, amennyiben öt nap alatt, a felhívás közzétételétől a megnyitásig 44-en jelentkeztek a tanfolyamon leendő részvételre. Referádája után felkérte dr. Antal Gézát, városunk országgyűlési képviselőjét a munkásgimnázium ünnepélyes megnyitására. A hallgatóság feszült figyelme közepette emelkedett dr. Antal Géza szólásra. Örömmel vállalkozott, úgymond, a munkásgimnázium megnyitása alkalmából ünnepi beszéd tartására, mert meggyőződése, hogy a munkásgimnázium határozottan hiánytpótló intézmény azok számára, akik a sors mostohasága, vagy egyéb okok folytán gátoltattak tanulmányaik elvégzésében és egyáltalán ismereteik gyarapításában. A történelemből vett példákkal igazolja, hogy azok, akikben erős volt a tanulási vágy, az ambíció és az ismeretek szerzésére való törekvés, legnagyobb nehézségek és nélkülözések ellenére is tanultak, mivelődtek és közülök sokan nagynevű alakok váltak. Cobet Vilmos önéletrajzából olvasott fel egy részletet, a melyből kitűnik, hogy a nagy angol államférfiú a legnyomorúságosabb anyagi viszonyok közepette nőtt fel és katonáskodása idején óriási nélkülözések árán szerezte meg mindama ismereteket, amelyek segítségével később oly magas pozíciót tudott magának teremteni. Ma már a munkásság ennél mindenütt sokkal kedvezőbb viszonyok között él és sokkal több alkalma nyilik ismeretei kiszélesbitésére és kimélyitésére. Abban a reményben, hogy az a lelkesedés, amellyel a munkásgimnázium létesítése városszerte ugy a polgárság, mint a munkásság körében találkozott, nem hirtelen fellobbanás, muló szalmaláng lesz és hogy a tanfolyamra jelentkezők kitartással, türelemmel és szorgalommal fogA gyufa monopolium behozatal szintén csak rövid idö kérdése ; az állam meg fogja drágítani ezt a közszükségleti cikket is és pedig nem kevesebb mint 100 %-kal. Ezt az illető iparágat bajaink szanálására való törekvésre igyekeznek megokolni, de bajos már port hinteni a világ szemébe, mely előtt tárva áll a valódi ok : a fiskális érdek, melynek tulhajtását a horribilis katonai terhek idézik elő. De leginkább kihatnak a drágaság fokozására a fogyasztási adók, melyeket szintén a fiskális érdekek diktálnak. Azt a teóriát, hogy az adóterhek fogyasztási adók alakjában könynyebben megbirbatők, mint egyenes adók alakjában, ma már csak bárgyú emberek hiszik. A fogyasztási adóknál nem lehet a progressziót alkalmazni, a szegény ember az általa fogyasztott pálinka után csak annyi adót fizet, mint a gazdag ember a finom cognac után. De legnagyobb fokú embertelenség az erőt adó husfogyasztási adóval való megterheltetése és hogyan kívánhatjuk az állattenyésztőtől, az állatkereskedötöl és a mészárostól, hogy engedjen a maga áraiból, mikor az állam tudni sem akar arról, hogy a husinséget legalább a husfogyasztási adó elejtésével enyhítse. Azt mondják : ez nem vezetne célhoz, mert az elengedett adó nem a fogyasztók, de a busárusitók hasznára esnék. Képtelen beszéd, hiszen az élénk kereskedelmi verseny egyszerűen lehe«p^taiifli«upn|aaij|B•WNMHMMpMMwawMMf Viktor letette az ötvenkilóst. — Mi az ? — Öltözz fel, ma korán elmegyünk. Feljösz velünk Arácsyékhoz vacsorára. — Hisz meg se hívtak. — Először is tudod, hogy ők a rokon ságot nem szokták hivatalosan meghívni. Másodszor, téged igenis meghívtak. Ma délelőtt voltunk náluk. A fiuk összenevettek. Viktor gyanakodva pislogott hol az egyikre, hol a másikra. — Mit vigyorogtok ? Bizonyosan megint valami betyárság készül ellenem. Nem megyek. A fiuk most már egyenesen a szemébe nevettek. — Nohát ez remek ! Ez Viktor ! Még nem is tudja, miről van szó és már ki akar bújni. Megfogták : — Te bolond fiu, nem is sejted, milyen szenzációs estebéd lesz! Olyan szép aszszonynak mutatunk be, hogy bőgni fogsz a gyönyörűségtől! És hozzá elvált asszony. No gyere már, te medve. Viktor most már erélyesen tiltakozott: — Asszony? Szó sincs róla. Akkor meg éppen nem megyek. Rá se akarok nézni a nőkre. Nem kell. Azután ugy elintézte a nőket, hogy a boldogult Schopenhauer se különben, de azért este mégis ott ült Arácsyéknál és engedelmesen nyelte a somlait, valahányszor Ella asszony odakocintotta a poharat az övéhez. Ugy éjfél felé azt kérdezte az asszony: — Hát most kinek az egészségére igyunk ? És belenézett a nagy gyerek tiszta kék szemébe, Viktornak nagyot dobbant a szive a fehér plasztronja alatt, odahajolt az asszonyhoz és remegő hangon felelte : — A magáéra . . . Ella asszony hallgatott. Valahogyan ellágyult egy pillanatra attól a raoiiflhatatlanul nagy őszinteségtől, ami ott csillogott a fiu szemében Szegény, bolond gyerek, mondotta és eszébe jutott a haditerv, amit jókedvű nevetések között beszélt meg a fiukkal. — Hozzák csak ide nekem azt a hősszerelmest, — mondotta — majd elbánok én vele ; tudora, hogy hamarosan elfelejti azt a kis leányt, én meg majd kiábrándítom, ha belem találna szeretni! Érdekes játékot várt Ella asszony és javában fente a. kacérság finom élű fegyvereit. Még a szemét is megnézte a kis ezüsttükrében : elég csillogó-e. Fölösleges volt a nagy készülődés : az ellenfél az első támadásra meghódolt. Ez már bosszantotta Ella asszonyt. — Jámbor oroszlán maga, — csip kedte a fiút — ha egy kicsit megsimogatják, mindjárt doromboló kis macskává szelídül . . . Viktor szinte itta magába az asszony szavát, a csöndes, meleg nevetését. — Talán igaza van, — mondotta. — És aki egyszer megsimogatott engem, az később ... akár meg is karmolhat. — Mégse bántja ? A fiu csendesen, komolyan felelte : — Nem. Akit szeretek, azt nem tudom bántani. — De mikor olyan jól esik néha ép pen azt kínozni, akit az ember szeret 1 Viktor nem felelt. Bódultan, fátyolos szemmel négte az asszonyt. A gömbölyű vállát, a bársonyos, rózsaszín pihés karját és vad, hóbortos érzései támadtak, amiktől még jobban elszomorodott. Mikor elmentek, az egyik fiu megkérdezte : — Nos, mit szólsz hozzá ? — Viktor áradozott: -— Isteni asszony ! Most látom csak, gyerekek, milyen szamár voltam. Hogy szaladtam egy szépen felöltöztetett kis liba után. Ez az igazi asszony, okos szellemes ! A fiuk boldogan néztek össze : rendben van. Két vagy három hét múlva csípték el újra. — Hová szaladsz, öregem, ilyen frakkosan ? Csak nem Arácsyék házibáljára ? Viktor lomhán dörmögte: — Oda. — Hát a szép asszonnyal mi van ? Udvarolsz még neki ? A fiu megfogta a másik kettő kezét : —• Édes barátaim, ha egy csöppet szerettek, ne tréfáljatok azzal, ami az én legszentebb dolgom. Most már nem hazudok többé : szeretem azt az asszonyt és ... — És el fogod venni feleségül ? — Igen! — felelte Viktor elszántan és tragikus arccal nézett a fiukra.