Pápai Közlöny – XX. évfolyam – 1910.

1910-11-06 / 45. szám

annál többet vesz vissza. A bérösszeg emelését a fogyasztás emelkedésével, a város fejlődésével szokták indokolni. Ez az indokolás azonban nem állhat meg, mert a város fejlődésével előálló nagyobb bevétel a városok szorgalmá­nak, áldozatkészségének és befektetésé­nek az eredménye s igy nem méltá­nyos, hogy a városoknak nagy anyagi áldozatokkal járó fejlődését, a bér-, vagy megváltási összeg folytonos eme­lésével ugyancsak a városokkal fizet­tessék meg. Az idei zaklatás, ami a városokat a pénzügyi közegek részéről a fogyasz­tási bérletek megújításánál érte kell, hogy arra inditsa a városokat, hogy a fogyasztási adók megváltását, vagy át­engedését, de legalább is a városoknál a bérösszeg kontingentálását követeljék. De különösen nagyon helytelen és sérelmes eljárás a városokra az, amit a pénzügyminiszter velük szemben müveit, mert az élelmiszerek drágasá­gát a fogyasztási adóbérek emelése csak fokozza, azt pedig amit az állam­segély hivatva lett volna a városokon lenditeni, teljesen lefokozza azzal, hogy azt más cimen velük duplán vissza­fizetteti. Ehhez az eljáráshoz méltán társul aztán az a városok bőrén való taka­rékoskodása a pénzügyminiszternek, bogy a városok államsegélye cimén még a várható segély 50%-át sem ál­lította be a jövö évi állami költség­vetésbe, hanem az eddigi 2 millió helyett csak 3 millió koronát, ami pedig akárhány városban még a tiszt­mindig koptattam. Vastag, simulékony, me­leg és mégis olyan könnyii volt, mint a pehely és az ilyet csak az én kis lányom tudta kedvemre megkötni. A sorok olyan sürüen simultak egy­máshoz, hogy szél eső hideg és köd nem hathatott át rajtuk és megóvtak minden betegségtől! Ha a hazámtól távol, künn voltam a sík tegeren, olyan jóleső meleg­séggel árasztottak el, mintha csak otthon ültem volna családi tűzhelyemnél. Ugy csiklandozták, cirógatták a bőrömet és nyakamat a legcsekélyebb mozdulatnál is, mintha az én drága kicsikém bársonyos ujjai még mindig ott volnának a puha pamutban. Oh ! azok még szép idők voltak és a gonoszak csak a vénséggel törtek rám. Meg kellett válnom a tengertől, el kellett adnom bárkámat és kénytelen voltam nyo­morúságos nyugdijamra támaszkodni. Ez éppen elég nekem a rmindennapi kenyérre; egyébre nem telik. És hogy semmibe se legyen hiányom és ne csináljak adósságo­kat, szegény kis Aubertem elhatározta, hogy a városba megy állást keresni. Mielőtt elment, titokban, sebtében még befejezte a megkezdett gyapotujjast és mikor kész lett a munkájával, elment... magamra hagyott. A küszöbön átadta a gyapotujjast és mikor bucsuzóul megcsókolt, igy szólott: — Nesze, apuskám, ez az ujjas jó viselők illetményeinek a kiegészítésére sem lesz elegendő, annál kevésbbé a kisemberek, az altisztek, szolgák, ren dörök stb. illetményeinek a rende­zésére. Igy nem kell nagy mesterség a költségvetés annyiszor magasztalt zse­niáli összeállításához. Elvárhatják azon­ban a városok az ö országgyűlési kép­viselőiktől, hogy nem hagyják annyiba a dolgot és ha már nem tudják meg­akadályozni azt, hogy a pénzügyrninis­tert a fogyasztási adók bérösszegének megállapításánál engedékenyebb állás­foglalásra birják, amennyiben az e tárgyban tartott tárgyalások idejüket multák, de legalább aktiójuknak lesz annyi sikere, hogy az államsegély jövö évi részlete fejében legalább is 4 millió korona állíttatik be a költség­vetésbe. — 1910 november 3. — Elég szép számban jelentek meg a városi képviselők a csütörtökre egybehívott városi képviselőtestületi közgyűlésen. A tárgysorozat összes pontjai az állandó vá­lasztmány javaslatai alapján nyertek el­intézést. A közgyűlés lefolyásáról a következők­ben számolunk be. Mészáros Károly elnöklő polgármester üdvözölve a megjelenteket az ülést meg­nyitja és a jkv. hitelesítésére felkéri Borsos István, dr. Herzog Manó, Csillag Károly, Lippert Sándor és Gaál Gyula képviselőket. A mult ülés jkv. felolvastatván, az észrevétel nélkül tudomásul vétetett. Elnöklő polgármester jelenti, hogy a legutóbbi közgyűlésen, amelyen nem ő elnökölt, a pénzügyi bizottsággal szemben meleget tart majd és megvéd a szigorú hideg ellen ! Azután elsietett, hogy könyeimet ne láthassa. Cadion köhécselt és Öklével a szemeit törülgette. —- Bizony, a kicsikém gyapotujjasa nélkül kegyetlenül megfáztam volna. Az egész télen csupán az melengette szivem­ben a reá való megemlékezést. Mikor a puha pamut a nyakamat csiklandozta, min­dig ugy éreztem, . mintha ő cirógatna. Azután ugy elszomorodtam, mikor elgon­doltam, hogy ha ez az ujjasom elszakad, akkor már nem kapok ehhez hasonlót töb­bet. Azért nagyon megkíméltem és mikor foszladozni kezdett, ügyetlen, vén kezeim­mel javítgattam ahogy tudtam. Végre mé­gis szétfoszlott. Ha az ember megvénül, hiába ül nyugodtan, mégis lesoványodik ; a husa lefogy, csak a vén, kiálló csontok maradnak, azok pedig mindent átszakíta­nak. Mikorra az esztendő a végére járt, az ujjasomból már csak a rongyok ma­radtak.. Éppen ezen szomorkodtam, mikor délben, a nevemnapján, az ajtó megnyílt és a levélhordó lépett be hozzám : — Hoztam magának valamit, Cadion apó ! — igy szólott biztatva. A kezeim ügy reszkettek, hogy kép­telen vzltam a csomagot kibontani. A levél­hordó — mert szintén kíváncsi volt a tar­egy képviselő imparlamentáris kifejezéseket használt. Meg van győződve, hogy ezen ki­fejezések nem sértő szándékkal lettek mondva és a képviselőtestület ily értelem­ben ad kifejezést ezen félreértett szavaknak. A képviselőtestület a polgármester ki­jelentését helyesléssel fogadja el. Napirend előtt Pados József a mezei egerek pusztításáról tesz említést, kéri a polgármestert, hogy hatóságilag intézkedne ezen mizériák megszűntére. Polgármester válaszában kijelenti, hogy ez érdemben a gazdaközönséggel érintkezni fog és a szükséges intézkedéseket ez érdem­ben meg fogja tenni. A választ ugy a képviselőtestület valamint az interpelláló tudomásul veszi. Kellner Vilmos a rendőrkapitány által kibocsájtott szabályrendelet ellen tiltakozik, mivel ezen szigorítások a husdrágaságát még jobban növelik és mészárosokra nagy terhet ró. bzoholy Ignátz válaszában kijelenti, hogy ő ezen rendeletet a törvény és a mi­niszter rendeletei alapján bocsájtotta ki és ezen rendelet a város közegészségügyét van hivatva előmozdítani. A válasz tudomásul vétetett. Kovács József egy interpellátiót intézett a polgármesterhez, mely nem a közgyűlés elé tartozik és igy a polgármester erre vá­laszt nem adott. Kovács Sándor kéri a polgármestert, hogy az Árpád-utca megnyitása alkalmával ő egy területet bocsájtott díjmentesen a város rendelkezésére, mely területről ő még mindig viseli a terheket, kéri tkvileg ezen területet a városra átirattatni. Polgármester válaszában kijelenti, hogy ez érdemben meg fogja tenni a szükséges intézkedéseket. Miután a választ ugy a képviselőtes­tület valamint interpelláló tudomásul vette áttértek a tárgysorozatra. 1. Dr. Lővy László városi képviselő indítványozza, hogy a Battyányi-utcában fekvő és Pápa város tulajdonát képező u. n. utcakorcsmához a város vegyen meg Halász Mihály és társainak tulajdonát ké­pező, a pápai 1618. sz. tjkvben felvett szomszédos telekből 100 négyszögöl terü­letet, négyszögölét 30 korona vételári ösz­szegért. A képviselők minthogy kellő számban nem jelentek meg a képviselőtestület ezen ••^••••••••rifiMaaÉHÉMNiiifiiiiíi talmára — szívesen segédkezett. Hát, Uram isten, egy gyönyörű, meleg, szép gyapotujjas volt benne, melyet az én kicsikém kötött és küldött számomra. A meglepetéstől alig tudtam szólani, de még arról is megfeled­keztem, hogy a derék levélhordót egy po­hár itókával megkínáljam. De mikor eltá­vozott és az ajtót betette maga után, már nem türtőztethettem magamat. - Hirtelen magamra öltöttem a vadonatúj gyapotujjast, mely ugy átmelegített, hogy sirni tudtam volna örömömben. Mikor aztán éreztem, hogy a szép, puha gyapot a nya­kamat csiklandozza, hogy egyedül vagyok, kacagni, ujongni kezdtem, mint egy vén bolond. Azóta ez minden születésnapomon megismétlődött, mindig kaptam a kicsikém­től egy szép, meleg ujjast. Boldog voltam, mint egy kis király abban a tudatban, hogy az én édes leánykára, nappali munkájának végeztével, minden este a nekem szánt ajándékon dolgozgat. Képzeletemben lát­tam, mint mászik fel padlásszobája lépcső­jén . . . meggyújtja a gyertyát és reám gondolva, leül az asztalhoz számomra az ujjast Kötögetni, mig a többi leányok alig várják, hogy a legényekhez az utcára me­hessenek, fecsegni, iháncolni, viháncolni. Ha az ujjason dolgozik, — igy képzelőd­tem — akkor bizonyosan öreg apjára, gyermekkorára, szülőföldjére gondol és ez kiűzi az ostobaságokat a fejéből. Amig az

Next

/
Oldalképek
Tartalom