Pápai Közlöny – XX. évfolyam – 1910.

1910-09-11 / 37. szám

egy csereeszme felett. Egyszer a vita hevében elkiálltja magát az egyik asztaltárs, pincér vizet! a pincérek szintén kedélyesen diskurálgattak egy­mással, nem vették figyelembe a ki­áltást, csupán a főpincér állt magában, balkezét hátul tartva a pénzeszacskó­ban, jobbkezének azonban csak a mutató ujját foglalkoztatta. Mintha csak az orrában akarta volna ezzel az egy ujjával az északi sarkot fel­fedezni. Álmadozásából és kutatásá­ból kizavarta azonban egy második, de már erélyesebb felkiálltás : pincér vizet! Mire aztán a főpincér egy ha­talmasat tüsszentett, jobbkezével egy jó szövésű zsebkendő módjára ren­dezte orrának még elintézetlen ügyét és rohant az akkor még hordóban levő viztartányboz, felnyúlt a pohár­székre mindkét kezével és leemelt 5—5 poharat. A hány ujj, annyi po­hár. A poharakat egyenkint a hordó csapja alá helyezi. A telt poharat le­teszi. Amidőn mind a tiz pohár meg­telt, mindenik kezével — ujjait a pohár belsejében fürösztve — 5—5 poharat tett egy tálcára és a tiz po­hár vizet két tálcán még azon cse­pegő kézzel letette az asztalra és aztán hátrázó léptekkei távozott az asztaltól, kezét a ?,Hangedli"-ba tö rülgetve. A főpincér kétségtelenül azt gondolta magában, hogy neki­heyült embereknek jól esik és egész­ségére válik egy ital hideg „tiszta" viz és akként filozofált, hogy ő most bár kötelességet teljesített melyért borravalót kap, mégis nagy szolgálatot tett a— közegészségügynek. És ettől kezdve, bár nagy idő telt el azóta, nem iszom vizet a kávéházban. Hogy mi az a „Hangedli" ? Az a pincér kezében vagy hóna alatt I tartott, vagy zsebjéből kikandikáló csücskü, kezdetben fehér, beszegett vászondarab, mellyel a pincér a min­dennapi kenyérérti küzdelemben hom­lokára és arcára kiülő verejték csep­peket fogja fel, aztán széket porol, asztalt és végül poharat, findzsát vagy tányért töröl, szóval fontos tényezője a — közegészségügynek. Hogy knickebájnt miért nem iszom, no ezt már el sem merem mondani. Mondom, mindezek ugy 20—25 év előtt történt dolgok. Ma már a kávésok minden irányban, ugy he­lyiség, mint a személyzet, ennek vi selkedése, ruházata, tisztasága, fel­szerelése, a kávéház berendezése te­kintetében kétségtelenül szem előtt tartják a közegészségügyi szempon­tokat, de a vendégek izlése, felfo gása, jó érzéke is nagyjában gyöke resen átalakult azóta, a maga és a közegészségügy előnyére. Nekem ezek a dolgok arra ju­tottak eszembe, hogy kolerás hi­rek járják be a lapok utján a vilá got és sok szó esik az óvintézkedé­sekről. Leghathatósabb óvintézkedés a tisztaság a fentartási, táplálkozási és élvezeti cikkekben, tisztaság a cik­kek kiszolgáltatási módjában, kifo­gástalan testi, ruházati és egyéb fel­szerelési tisztaság e cikkeket felszol­gálók részéről, mert a köz- és nyil­vános helyek, ahol minden rendű és rangú embert ki kell szolgálni a pén zéérfc megbecsülhetetlen szolgálatokat tehetnek, de megmérhetetlen károkat is okozhatnak a közegészségügynek, De édes anyja már nyugtalankodott; óhaj­totta volna leányát férjhez adni, azonban a szép leány és imádói között, mint láthatat­lan akadály lebegett a felirat: „Nincs ho­zomány !" — A tisztek flirteltek, mulattak, tánczoltak vele, de a házasságra egyikük se gondolt. A nagy csoport közül kivált egy, aki Sidonia iránt tartózkodó, szinte félénk sze­relemmel viseltetett ... de a hálátlan csak kaczagott és gúnyolódott fölötte. Nagy, magas ember volt, tiszta vilá­goskék szemekkel és vöröses bajusszal. Lotharingiában született és a saint-maixenti katonaiskolában nevélkedett. Tizennyolcz éves korában már Tonkingba küldték, ahon­nan sebesülten, a hadiéremmel diszitve tért vissza. Miután azonban nem a saint cyri előkelő iskolából került ki, bajtársai nem szívesen érintkeztek vele. Alfréd Labarre parasztszülőktől szár­mazott; erőteljes, hallgatag, de kitűnő ka­tona volt, vakmerő, bátor a csatatéren, de a szalonban félénk, félszeg és szögletes, mint valami kis diák. Hogy mégis udvariat­lannak ne látszassák, elhatározta, hogy Sidoniát íánczra kéri, ügyetlenségével azon­ban ugy összezavarta a négyes figuráit, hogy a leggyakoroltabb tánczosok se talál­ták meg a kibontakozás módját. Ez a bal eset annyira elkeserítette, hogy visszavo­nult egy ablakmélyedésbe, ahol azon elmél­kedett : mennyivel könnyebb egy üteget ostromolni, mint a terem sima parkettjén kifogástalanul tánczolni . . . Órákig vesztegelt egy helyen magá­nyosan és csak ritkán közeledett Sidonia -j- uj ­jgggggi mamájához, hogy tiszteletteljesen szórakoz tassa néhány pillanatig. Azután visszatért helyére és onnan gyönyörködött a leány­ban, aki elragadóan tánczolt. Ilyenkor min­dig irigyelte bajtársait, a kik Sidoniát körül rajongták és táncz közben karcsú derekát átkarolták , . . Amikor aztán megtért rideg legény­szobájába, mindig kitört belőle a visszafoj­tott kétségbeesés. — Nem szeret! Bizonyos, hogy mást fog választani! Ugy érezte, hogy ezt a csapást nem lesz képes túlélni .. . Majd ismét igy vi­gasztalgatta magát: — Bolond vagyok, hogy ehhez az el­kényeztetett gyermekhez kötöm sorsomat, aki csak fényűzésre, gyönyörökre és vidám ságra van alkotva ! De képtelen volt gondolatainak más irányt szabni . . . Ébren, ugy, mint álmai­ban, szüntelenül maga előtt látta bájosan mosolygó arczát, tánezban keringő hajlékony termetét . . . mintha kaczér tekintetével re­ményt nyújtana neki . . . — Ki tudja ? Hátha mégis elfogadná ajánlatomat ? A lehetőség gondolatától is megszédült. Egy napon, mikor már nem tudott uralkodni érzelmein, elment az őrnagyhoz, aki mindig atyai jóindulatot tanúsított iránta és megkérte, hogy puhatolózzék az ezredes­nél, vájjon szívesen fogadná-e, ha leánya kezét megkérné? Az egész napot kimond­hatlan izgatottságban töltötte a versaillesi parkban. Este felé a laktanya udvarán találko­a szerint amint lelkiösmeretesen tö­rődnek a helyiségük küszöbét átlé­pőkkel, avagy azok testiépsége, egész­ségi állapotát mint mondani szokás kutyába se veszik. Ismerve városunk szállodásai, vendéglősei, kávésai, étterem tulaj­donosai és korcsmárosainak a köz­tisztaság és közegészségügy iránti ér­zékét, nem tartom szükségesnek a hatósági közegészségügyi ellenőrzést, de ugy az illetőknek maguknak mint vendégeiknek megnyugtatása szem­pontjából feleslegesnek sem, ez ugy áll az ő érdekükben mint a nagykö­zönségében. De nemcsak a felsoroltak köz­egészségügyi szemmeltartása, hanem mindazon üzleteké is, közegészség­ügyi követelmény és érdek, melyek fogyasztási és élvezeti cikkek árusi­sával foglalkoznak. Természetes, hogy a közegész, ségügyi hatósági szemmeltartás alatt nem az illetőknek hatósági zaklatá sát értem, hanem ugy a saját mint a nagyközönség érdekeinek tapintatos és előzékeny módon való megóvását. Az egészségügyről és a kártyá­ról akkor esik a legtöbb szó., amikor az előbbiben valami nagy fogyaté­kosság esett, vagy valamely járvány tünetei mutatkoznak, utóbbiban pedig valamely szenzációs eset, például egy becstelenségbe kergetett játékosnak öngyilkossága adódott elő. Ilyenkor mindenki reparálni akarja az egész­ségügyet és a társadalmi rendet, az tán ha a járvány csak vaklármának bizonyult, a szenzáció lármája pedig elült, csend lesz megint minden vo­nalon. zott az őrnagygyal, aki beszámolt küldetése eredményéről. — Beszéltem érdekében az ezredessel, aki azt mondta: a hadnagy ur szegény, leányomnak nincs hozománya . . . ostoba­ság lenne az éhséget a szomjúsággal össze­házasítani... Alfréd elsápadt. Az őrnagy résztvevő­leg megfogta a kezét: Az ezredesnek igaza van! Verje ki fejéből ezt a hóbortot! . . . A hadnagy köszönetet hebegett, de vigasztalhatatlan maradt és miután éppen akkor néhány tisztet szándékoztak Kínába küldeni, önként jelentkezett az expediczió­hoz és a következő, héten Brestben már hajóra is szállt ... És amíg ő nehéz, meg­terhelt szívvel látta a franczia partokat szemei elől eltűnni, Sidonia gondtalanul és vidáman tánczolt egy estélyen, melynek körülrajongott, ünnepelt királynője volt. . . Azóta kétszer nyílott, kétszer hervadt az orgona virága ... A tábornok házában még mindig fényes és előkelő társaságok gyűltek egybe ... de Sidonia már nem volt a vigadók között ... Az ezredes, — éppen kineveztetése előestéjén — hirtelen meghalt és hátramaradottjaira örömtelen, nyomorú­ságos tengődés szakadt. Az udvarias, szere­tetreméltó tisztecskék, akik Sidoniát körül­rajongták, lassacskán eltünedeztek és az uj ezredes leánya köré csoportosultak hízelgő, mézes-mázos szavakkal ... A trónjától meg­fosztott bálkirálynő elvesztette vonzóerejét, hatalmát. Találkozás alkalmával hidegen köszöntötték és tovasiettek, nehogy társal­gásba kelljen vele bocsátkozni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom