Pápai Közlöny – XX. évfolyam – 1910.

1910-08-20 / 34. szám

találom kielégítőnek, mert ezen vásártér fekvését tekintve sem az állatkereskedö, sem a helybeli hus iparosok érdekeinek nem felel meg, amennyiben a városnak a vasúti állomással és a közvágóhiddal ellenkező oldalán, azoktól nagyobb távolságra fekszik s emiatt az ott vásárolt állatoknak a vasúti rakodóra, illetőleg a közvágóhidra való szállítása sok nehézséggel jár és a város állategészségügyi biztonságát is állandóan veszélyezteti. Ennélfogva tehát a szóban Ievö hetivásárok ügye csakis az országos állatvásártér kérdésével kapcsolatosan és csakis abban az esetben fog czélirányos és végleges rendezést nyerhetni, ha nevezett rendezett tanácsú város ezen vásártér kedvezőtlen fekvésének a saját érdekeire is káros voltát felismerve elhatározza, hogy országos állatvásárait a vasúti állomás közelében a jelenleginél alkalmasabb helyre helyezi át és hogy ennek megtörténte után a hetivásárokat is ezen újonnan létesített vásártéren fogja tartani. Amennyiben tehát a kérdés ily megoldására hajlandó, ugy tekintettel a jelenlegi állapotból származó hátrányokra, kivételesen nem teszek észrevételt az ellen, ha heti állatvásárait a köz- és állategészségügyi, valamint a közrendészeti érdekeknek fokozottabb mértékben való biztosítása mellett azon időig, amíg az uj állatvásártér kérdése a jelzett értelemben megoldást nyerhet — legkésőbb azonban jövő évi junius l-ig — a régi helyükön tartja meg. Amennyiben azonban a város nem volna hajlandó az általam célirányosnak tartott értelemben határozni, ugy önként értödőleg a hetivásárok még ideiglenesen sem lesznek a jelenlegi állatvásártértöl régi helyükre visszahelyezhetök. Felhívom alispán urat, hogy folyamodókat és a város tanácsát is fenti elhatározásomról megfelelően értesítse, egyben pedig a szóban levő vásárok ügyének további fejleményeit kisérje figyelemmel és azokról hozzám jelentést tegyen. Eddig a miniszteri leirás. A miniszteri leirat a legközelebbi közgyűlés tárgysorozatába van felvéve és igy a képviselőtestület helyes gondolkozásától fog fügni, hogy állatvásárterünk kérdése végre valahára helyes, üdvös és célszerű megoldást nyerjen. Ódon római számokból összerótt szürke numerus a: LXXI. Magyar törvényt jelent a corpus juris nagy tömegében. Két éve hozta meg az országgyűlés. De örömet jelent mindnyájunkra. — Hozsannát előlegeznek neki a szülők, a polgárok, a politikusok, a liberálizmus, a szociálizmus és a szabad, nagy nemzeti haladás minden igaz, önzetlen harcosa egyaránt. Fényt hint a sötétbe, reményt dérit a nagy vigasztalanságba. Ez a törvény egy lépést tesz az ingyenes állami elemi népoktatás uagy elvei felé. Szeptember elsején érvénybe is lép Magyarországon. nagy része csakis a szomszédos utczákban nyerhetne elhelyezést, ez a körülmény pedig az ott- tartott vásárok állatégészségrendöri ellenőrzésének pontos keresztülvitelét teljesen lehetetlenné tenné. De közegészségügyi szempontból is felette aggályosnak kell tekintenem ezen vásároknak a régi helyükön való megtartását, mert a különben is tömötten összeépült és népes város bel területén tartott vásárokra felhajtott nagyszámú állatoknak bomló ürüléke a lakosság egészségét állandóan veszélyeztetné. Emellett a szóban levő helyen tartott vásárok a főforgalmi utakon való közlekedést is teljesen megakasztanák és a vásárokat látogató közönség érdekeinek sem felelhetnének meg, mert az ott keletkező torlodás magát az adásvételt is gátolja és a járókelő közönség testi épségét is veszélyeztetik, az által pedig, hogy a felhajtás áttekintését lehetetlenné teszi, a vásári árak kialakulását is megnehezíti. Tehát fontos köz- és állategész ségügyi, valamint közrendészeti érdekek és magának a városnak az ezen vásárok forgalmához füzödö jól felfogott érdeke is ellene szóllanak annak, hogy azok ismét a város belterületén fekvő régi helyükön tartassanak meg. Mindazon által azon megoldást, amely szerint a szóban levő hetivásárok a rendezett tanácsú város országos állat vásárterére helyeztettek át, köz- és állategészségügyi, valamint közgazdasági szempontokból szintén nem a nadrágzsebében és lassan húzott elő egy marék dollárt. Mosolyogva nézte a szőkét, a hatást várta. Azután a másik zsebébe nyúlt és tempósan nyomott az asztal közepére egy csomó szürke bankót. Miklóssy némán nézte. — A skandinávok a világ legbecsületesebb és Iegélhetetlenebb emberei, — nevetett a másik. — Ezt egy hosszú svédtől kerestem, akinek olyan csepühaja van, mint néked és olyan naiv, mint egy gyerek . . . Egy darabig megint jól éltek, Ágoston újra tervezgetni kezdett és munka után jól szabott ruhákban mászkáltak együtt erre arra. Titokban sokat gondolt a hazatérésre mind a kettő, de szólni egyik sem mert. Miklóssy később betegeskedni kezdett. A derekát fájlalta, köhögött és pár hét alatt ijesztően lesoványodott. Ágoston sirni szeretett volna, mint egy gyerek, de mosolyogva beszélt: — Bolondság, hogy ide is elhoztad a romantikát. Hát nem ez az élet, amiről annyit hárfáztál otthon? Ma itt, ha akarod, holnap akár Mexikóban. Itt nincs két három séma, mint otthon: lateiner, boltos, vagy munkás és átmenet — semmi. Fiam, itt gentleman vagy, ha két czent csörög a zsebedben. Mit akarsz még ? Miklóssy fáradtan sóhajtott. — Igaz, de mégis . . . Különben mi nek is beszélünk erről. Csak beteg ne volnék . . . Az illatos kis levelek egyre sűrűbben jöttek. Miklóssy sokszor egész éjszakákon át irt és nagy fohászkodások között aludt el. Ágoston csakugyan nem beszélt többet ilyesmiről. Kemény koponyájában uj, gyönyörű, meleg tervek szövődtek. Hazaküldi a fiut. Milyen kedves meglepetés lesz ez ! — És előre csillogott a szeme, ha a másik örömére gondolt. Most már igazán megismerte Miklóssyt. Otthon erősnek, nyugtalan vérű, kalandos embernek hitte, olyannak, mint ő, tele akaraterővel, energiával. Csalódtam, — mondotta magában. 0 jó, szőke legény, polgárnak, családapának való anyag, minek is czipeltem ki magammal . . . Hallgatott és dolgozott tovább. Kitavaszodott, mint akkor, amikor kikötöttek Ellis-lslandon. Egy derűs reggelen Ágoston eljátszotta a szerepót, ugy, ahogy megtervezte a dolgos hónapok alatt. Halomra rakta az asztalra a pénzt és a tetejébe a hajójegyet. Miklóssy könyezve szorította meg a kezét. — Édes, jó fiam, veled maradok, nem akarok tőled elszakadni. Hanem azért elment. * Rég bajuszt eresztett Miklóssy, poczakosodni is kezdett és három négy segéd dolgozott az irodájában. Pedáns, jó ügyvéd lett belőle, az útjáról már nevetve, majdnem restelkedve beszélt. Amint hazatért, beletemetkezett a könyveibe és megszerezte a diplomát. Erzsike is bátorította, nógatta, szóval Miklóssy révbe ért. Kapott egy kis hozományt, szerencséjük volt, az iroda föllendült. A kis Miklóssy már csipkés pólyában feküdt. Az apja pedig titkos terveket szőtt holmi képviselőségről, s nem igen volt ideje, hogy az ő különös barátjára gondoljon., Sőt valami rosszaló érzéssel vegyült az Ágoston emléke: komoly embernek nem lehet életczélja az örökös kóborlás. Miklóssy tehát hálátlan, gőgös filiszter lett anélkül, hogy tudta volna. Ekkor történt, hogy levelet kapott Bécsből. Együtt olvasták el az asszonynyal, Erzsi még,egyszer átfutotta az artisztikus kézírást. Ágoston irta: útban van hazafelé. Asszonyos kíváncsisággal várta. Miklóssy az utóbbi időben nem sokat beszélt róla, de jól emlékezett, hogy valamikor mennyit áradozott erről a különös emberről, Ágoston akkor egész legendás alakká nőtt előtte. Erzsi asszony várta, türelmetlenül, majdnem izgatottan. A toalettjére is több gondot fordított, a szobákban is körülnézett, izléses-e minden. Szépen, melegen kell fogadnia az ura vendégét, ezt érezte és jól esett neki ez a készülődés, mint minden háziasszonynak, aki szívesen vár valakit. És ez a vendég nem mindennapi ember. Másnap megérkezett Ágoston. Igaz örömmel szorította meg Miklóssy kezét és