Pápai Közlöny – XX. évfolyam – 1910.

1910-08-07 / 32. szám

, <}V V Közérdekű független hetilap. — Megjelenik minden vasárnap. ELŐFIZETÉSI ARAK : Egész évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 30 fillér. Laptulajdonos és kiadó : POLLATSEK FRIGYES. HIRDETÉSEK ÉS NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és Nobel A. könyv- és papirkereskedésében. Mire van szükségünk ? Sok mindenre volna Pápa városának szüksége, de jelenleg oly aktuális kérdések vannak napirenden, melyek kötelességünkké teszik, hogy ezekről a nyilvánosság előtt véleményünknek megfelelő keretben kifejezést adjunk. Köztudomásu dolog, hogy városunkban mozgalom indult meg aziránt, hogy a helybeli bencésrend algimnáziuma felsőgimnáziummá fejlesztessék és ez érdemben a városi képviselőtestülethez egy memorandum leli benyújtva, melyben a várostól erre a célra 50 000 korona segélyt kér. Kéri pedig azért, inert a városnak erre szüksége van. Hogy van-e a városnak erre szüksége vagy nem, azt jelenleg nem vitatjuk, erre nézve majd alkalom adtán, amidőn ezen kérdés napirendre kerül kifejtjük álláspontunkat, ez esetben csak magát a tényt regisztráljuk. Ugyancsak köztudomásu dolog, hogy városunk legutóbbi képviselőtestületi közgyűlésén egy évekkel ezelőtt megpendített eszme — egy felső kereskedelmi iskola létesítése — lett felújítva és a polgármester kijelentette, hogy egy ily kultúrintézményre Pápa városának nemcsak szüksége, de létkérdése is és ígéretet tett, hogy ez érdemben a szükséges lépéseket meg fogja tenni és illetékes helyen adatokkal igazolni fogja, hogy ha egy városnak van létjogosultsága egy ily kultúrintézmény felállítására, ugy az Pápa városa. Ezeket előrebocsájtva nagyon is aktuálisnak tartjuk a gimnáziumok és kereskedelmi iskolák szaporítására vonatkozólag csak általánosságban a következő véleményünket nyilvánítani: „A szakiskolák kérdését az a sok gimnázium teszi most aktuálisá, amit egy sereg város fog kapni. Olyan felsőbb iskolák szaporittatnak, melyek a magyar társadalom felfogása szerint egyedül nevelnek úrrá. És ez nagy baj, mivel az ilyen értelemben vett ur már most is kelleténél több van nálunk, kelleténél több : mert az ország nem birja őket eltartani s nem tudnak egymástól élni. Ellenben amire szükségünk volna, tanult iparosunk és kereskedőnk nincs, mert nem lehet kiirtani azt a nevetséges balhitet, hogy a lateiner pálya kvalifikál úrrá s a kereskedői és ipari pálya alsóbbrendű ember anyagnak való. S a közoktatási politika eddig meg se próbált küzdeni ez előítélet ellen. Inkább megerősítette, mikor a kereskedelmi és ipari szakiskolák helyett feltűnően favorizálta a lateiner nevelő középiskolákat. A számok cáfolhatatlanul bizonyítják ezt az állítást. Kétszáznál több gimnáziumba és reálba majdnem nyolcvanezer diák jár; ipari és kereskedelmi iskolánk — a szaktanfolyamokat nem lehet ide számítani — mindössze negyven ha van s jár bele hat-hétezer tanuló. Szembeszökő az aránytalanság, de szembeszökő az ipari és kereskedelmi iskolák hiánya is. A felső kereskedelmiben se a főreáliskolában nincs ebben az egyben elszalasztja a boldogságot: nincs olyan rejtett erő égen, földön, amely kárpótolhatna érette. E fontos észrevételekre tökéletesen megváltozott Veronka. Élni akart. Az eltévesztett. utak sóvárgó vágyával kárpótolni akarta magát a múltért. A Podlucsek Vince szúró, fenyegető szempárja, amely mindig ott égett rajta, egyszerre megsemmisült: jöhetett, mehetett, nem kiáltott rá hangtalan szigorúsággal. Félig már szakított a boltos-élettel. Felköltözött az emeleti részbe. Fényesen bebutorozta magát. A lépcsőket telerakta szőnyeggel, árnyas délszaki virággal s még ide is tükröt állított, hogy lehetőleg ide varázsolja egy lovagregény régen olvasott pompáját. Esztendő végére aztán szalonját megnyitotta a férfivilág előtt. Elképzelhető, hogy a gazdag özvegyhez csak ugy özönlöttek a látogatók. A közel s távol vidék csak ugy hemzsegett a török s labancverő ősök kegyelemkenyereg utódaitól; ezek mind bekopogtattak rendre, hogy ősi címerük ütött-kopott ágait teleaggassák a demokrata vajkupec kincses rongyaival. Mint sudár jegenye a satnya bokrok között, olyan volt Horváth Sándor mérnök a hódolók csoportjában. Magas, vállas alak, a sok napsütéstől kormos, akár a cigány ; minden izében rugalmas, szikrázó, mint az ütött vas. Mozdulataiban egy szabadban élő TÁRCZA ^ gé^vco-Vvsass^oxv^. A kövér Veronka olyanformán érezte magát, mint a madár, amelynek hirtelen, váratlan felnyitották a kalitka ajtaját. Hasztalan tekintett félénk rettegéssel szanaszét, nem látta többé sehol Podlucsek Vincét, aki báránybőrkucsmájában, rengeteg zsiros ködmönében, amelyen több volt a zsir, mint a ködmön, állandóan lótott-futott a vajas dubunkák között. Ekkor még igazán nem gondolta Podlucsek Vince, hogy olyan korán özvegyen hagyja Veronkát. A nagy lótás-futásban nem ért rá az efajta szentimentális gondolatokra. Változatosság okáért sorra vásárolta a piaci házakat, meg a szebbnél szebb szőlőket. Annyi ideje azonban sohasem akadt, hogy a Veronka szépségében kigyönyörködte volna magát. Egy szép napon azonban nem ébredt fel többé. Mérges nyilatkozatok között addig emlegette a szenteket, amig egyszer fölvitték magukhoz. Tudom, dühöngött szörnyen, amikor egyedül találta magát az égi fényességben s észrevette, hogy a szép sorjába ragasztott házak nem kisérték fel a magasba. De bizony már késő volt mindenféle boszankodás. Most aztán megváltoztak a viszonyok. A nagycsizmás, báránybőrködmönös ember kiment a hegyoldalba; Veronka pedig beállt bánatos, gazdag özvegynek, aki teljes aszszonyi szépségével csak most kezdte megdobogtatni a férfiak szivét. Hiszen addig jóformán nem is látták, ugy elveszett a szük, tapaszos házban. Első dolga az volt, mikor otthagyta a tótok szegényes negyedét s beköltözött az egyik piaci házba. Hiába halt meg a szigorú Podlucsek : még egyre a hatása alatt állott; nem tudott szakítani az üzlettel s a vele járó ügyes bajos dolgokkal. De annyi könnyebbitést mégis megengedett, hogy segédet fogadott, aki nagy testi erővel emelgette a dubunkákat. Egyelőre minden egyéb a régiben maradt. Félesztendő múlva azonban olyanformát kezdett észrevenni Veron, hogy az élet, a földi boldogság, nem a vajas dubunkák rendezgetéséből áll. Nemkülönben az a körülmény sem varázsolja a kielégített vágyak édességét az ember szivébe, ha sorjába rakja az összegyűjtött forintokat. Továbbá észrevette azt is, hogy bármilyen szép csengése van a tallérnak : egy édes, nyájas, hízelgő férfi hangot mégsem tud az kárpótolni. Végezetül nem mondhatnám, hogy Veron sokat foglalkozott volna a magasabb tudományokkal, mindazáltal hamarosan arra az örök igazságra is rájött, hogy csak egy élet? van a földön s ha