Pápai Közlöny – XX. évfolyam – 1910.
1910-05-01 / 18. szám
hosszasan ajánlgatni felesleges. Biztos tudomásunk van, hogy városunk rendőrsége, az adó és gyámi hivatal, de általában az összes tisztviselők és mindazok, akik városunk közigazgatását ismerik, igazat adnak nekünk, midőn a bejelentési hivatal felállítását sürgetjük. Hinni szeretjük, hogy a város képviselete be fogja látni felszólalásunk helyes voltát s rájön, miszerint ez állapoton segiteni, okvetlenül segiteni kell. Jól tudjuk, hogy ezen bejelentési hivatal felállítása anyagi megterheltetést von a város kasszájára, de azt is tudjuk, hogy ezen ráfordított kiadás megtérül azon jövedelmekből, melyekhez a mai viszonyok között a város nem juthat, melyektől a bejelentési hivatal nein léte miatt elesik. A lakositásért eddig nem folyamodó egyének járandóságából eme hivatal költségei nagyrészt fedezve volnának. Még az irigység, a legnagyobb elfogultság sem tagadhatja, hogy városunk halad, hogy sok tenni való vár reánk, de azt is be kell ismerni, hogy amit hanyagolni, mellőzni nem lehet, azt nem mellőzhetjük. ilyennek tartjuk mi a bejelentési hivatalt sok és fontos okból. Ezen bejelentési hivatal szervezése már többször került napirendre, sőt már a rendőrkapitány a képviselőtestület megbízása folytán erre nézve szabályrendeletet is készített, de régi betegségünk — a közöny — folytán ezen kérdés is a feledés homályába került. Ezen felújított kérdést ajánljuk újólag vezető férfiaink figyelmébe, kik hivatva vannak városunk haladására vonatkozó minden üdvös kérdést hathatósan támogatni. Nagyszámú és díszes közönség jelenlétében folyt le mult vasárnap délután Pápán a lóverseny, melyet a Veszprémmegyei Agarász- és Lovas Egylet rendezett a földmivelés•ügyi minisztérium, az ürlovasok Szövetkezete, a pápai 7-ik honvédhuszár ezred és a Magyar Lovaregylet támogatásával. A lóverseny a Pápa városához mintegy fél órányira fekvő honvédhuszár ezred nagy gyakorlóterén volt, melyet gr. Esterházy Pál tetemes anyagi áldozatok árán versenypályává alakíttatott át. Gyönyörű idő kedvezett a versenynapnak és ennek is tudandó be, hogy jóval a verseny kezdete előtt több ezerfőnyi néptömeg gyülekezett a verseny színhelyén. Emelte a verseny fényét, hogy Esterházy Pál gróf és neje, Esterházy Sándor gróf és neje, Jankovich Bésán Endre és neje és még számosan az aristokrácia köréből vettek részt a versenyen. A bírói emelvényen Esterházy Pál gróf, Hunkár Dénes főispán és Tallián Andor ezredes, ezredparancsnok foglaltak helyet és intézték a versenyeket. Indító Oram Walter uradalmi lovászmester volt. A versenyek eredménye a következő : I. Urlovasok szövetkezetének dija. Síkverseny. Hadicap. 1000 korona a győztesnek, 200 korona a másodiknak, 100 korona a harmadiknak. Táv, 1400 méter. 1. Mikes A. főhadnagy 3é pk Geri (Sibrik.) 2. Kállay J. Goutte (Krause). 3. B. Neimanns 3é Megállj (Tulajdonos). Futottak még: Lobor (Folis), Mácsola (Pálffy), Lórum (Baich), Tocsonyi Móni (Pintér). Biztosan fél hosszal nyerve, egy és fél hosszal harmadik. Totalisateur: 10: 23. 4 II. Urlovasok szövetkezetének dija. Gátverseny. 1100 korona a győztesnek, 200 korona a másodiknak, 100 korona a harmadiknak és tiszteletdij a győztes lovasának, adja Jankovich-Bésán Endre. 1. Bartos E. 6é her Tiny Tim (Krause). 2. B. Neimans 4é pk Hiu (Zangen). 3. Mr Wood 5é pk Ifjasszony (Pálffy). Futottak még: Pilinka (Sibrik), Pletyka (Baich), Tancred (Folis). Biztosan egy hoszszal nyerve, fél hosszal harmadik. Totalisateur : 10 : 22. III. A m. kir. pápai 7-ik honvédhuszár I ezred tisztikarának akadályversenye. Tiszteletdij az öt első helyezett lovasnak, adja az ezred tisztikara. Táv. 4000 méter. 1. Koller Ödön százados Sami 5é telivér (Remete Aladár fhdn). 2. Spaits Sándor őrnagy Sperativ (Mező fhdn). 3. Luka L. százados fv. Berci (Tulajdonos). 4. Mihályi Kálmán fhdn. fv. Pengő (Tulajdonos). 5. Toókos Gyula fhdn. fv. Ottó (Tulajdonos). Futottak még : Deksz (Tiba hadn), Jíán (Gaál hdn.), Csitt (Lednitzky hdn.) Biztosan három hosszal nyerve, két hosszal harmadik. Hamaros elindítás folytán a totalisateur nem fogadhatott el téteket. IV. Pápai nagy akadályverseny. A földmind mulandó. Nem sokkal utóbb,' hogy Eunike egy leánygyermeknek adott életet, egy napon Bethaniel ismét felszállott tüzes ménektől vont bigájára. Sebesen száguldtak a mének s toporzékolva kapálták a versenytér fövényét. És a fordulónál Bethaniel kiesett a ^kocsiból s a súlyos ércszekér alá került. És a hír, a dicsőség hátat fordított neki, amióta pattogó ostor helyett mankót tartott a kezében. Lassankint elmaradoztak ismerősei, barátai. De ő nem sajnálta a hirt, a dicsőséget, csak Eunike, a szőkefürtű Eunike maradt volna meg neki. De ahogy elmaradoztak a barátai, ugy távolodott el tőle lassankint Eunike is. Kezdetben szeretettel ápolta őt, de amint a dáliát roskadozni látta, s mankón bicegni a hőst, elfordult tőle az ő szerelme. Eunike a szépet, az épet szerette s a szive tele volt szerelemmel, ifjúsággal. Élni akart még, élvezni a szép, diadalmas életet és egy napon, egy szép szerelmes tavaszi napon karcsú hajóra szállott egy barnafürtü ifjúval, titokban, bucsutlanul. Csak gyermekét hagyta meg a nyomorult koldusnak. Igen, igy volt ez és Bethaniel, a koldus ezen gondolkodott most is, ahogy az efezusi Diana templom márvány-lépcsőjén üldögélt.' Dél volt s a nap tüzes sugarai perzselve égették testét s vakítóan ragyogtak a fehér márványkockákon. Bethanielt bántotta a fény, a ragyogás, a hőség. A templom titokzatos belsejéből hűs lég áramlott feléje s Bethaniel fájdalmas nyögések között feltápászkodott s mankóján a templom hűs előcsarnokába vánszorgott. És ott a boltíves csarnokban lefeküdt a hideg - kőre, egy oszlop tövében. Aludni akart, menedéket keresni az álomban, az öntudatlanságban. Egyre hánykódott kemény fekvőhelyén, de, égő szemeit nem tudta lecsuk Ili.. És megszánta őt az álom tündére s halvány ujjaival végig simította a koldus forró homlokát, tüzes szemeit. És Bethaniel elaludt és álmot álmodott. Azt álmodta, hogy hímes réteken át, ezüstlő patak partján vánszorgott az ő mankójával. A madarak vígan csattogtak a csalitosban s apró mókusok szökdécseltek a fákon. Es amint ment, mendegélt a patak partján, egy sötét erdőbe ért. Ez az erdő nimfáknak és faunoknak tanyája volt. Vigan enyelegtek a faunok a széptestü nimfákkal s locsolgatták őket a patak hűs vizével; azok meg csengő kacagással rebbentek el a hűs habok elől. Es midőn meglátták a nimfák, ki gúnyolták őt, mert sánta volt és nyomorék. Bethaniel tovább vánszorgott és keserű könyeket hullatott. És amint a könyek végigperegtek arcán s lehullottak a földre, undok békákká változtak legottan, melyek fürgén ugrándoztak a patakba. És amint ment, mendegélt tovább, egy tisztásra ért s ott egy bokor közelében egy kecskelábú embert látott, aki nádsipon gyönyörű dalt zengett. Mikor közelébe ért, megszólította őt a kecskelábú ember: — Miért sirsz, öreg koldus ? — Hogyne sírnék, —válaszolta Bethaniel — mikor csúf vagyok és nyomorék s a nimfák kigúnyolták az én rútságomat. — Ne sírj szolgám, — szólt a kecskelábú ember. — Én Pán isten vagyok s visszaadom a te ifjonti formáidat. Lépj be a patakba, mert bűvös víz vagyon ebben. Aki belelép a hűs habokba, ifjú leszen az és örök életű. És Bethaniel gyorsan leveté rongyait, melyek f vézna testét födték és belelépett a vizbe. És ime, mankója kihullt kezéből, ősz fürtéi hollófeketék lettek s karjaiba visszatért régi ereje. És midőn megfürdött volna, kilépett a vízből. A puha pázsiton bíborszínű köntöst, remekművű kardot talált, melyeket magára öltött. Kereste aztán a kecskelábú embert, de nem találta. És Bethaniel ujongva, fiatalos életkedvvel megindult. És örömében könyek fakadtak szemeiből. És amint a könyek végigperegtek arcán s lehullottak a földre, égőpiros rózsákká változtak legottan, melyek csodás illatot árasztottak vala. És amint ment, mendegélt, útjában elérkezett egy pompás városba, melynek házai ragyogó, fehér márványból valának. És ebben a városban mindenki bus volt és szomorú. Megkérdezte az embereket, miért oly szomorúak, s azok felelének: — Hogyne lennénk busák és szomorúak, mikor a mi gyönyörűséges királyasszonyunk nem akar férjet választani s vele kihal a királyi család. Hiába versengenek a daliák a kezéért. Azt feleli, ő csak annak adja szivét és kezét, akinek szemeiből rózsák fakadnak könyek helyett. És az emberek Bethanielt is a királynő elé vezették, mert szép volt és fiatal. És a királynő nem vala más, mint Eunike, a szőkefürtü, ragyogószemU Éuuike.
