Pápai Közlöny – XX. évfolyam – 1910.

1910-04-03 / 14. szám

melyben módot adott arra, hogy a falusi kisgazdák ugy a legelő javításánál, mint megszerzésénél is igénybe vehessék az állami segítséget. Ugyan e törvény amikor a kisebbik kivételével minden vármegyébe egy gazdasági felügyelőt állított, gondoskodott a végrehajtását mozgató helyi szakközegekről is. A törvény végrehajtását a közbejött politikai zavarok jóformán megakasztották. Az igy származott hiányokat és vétlen mulasztásokat pótolja most az uj földmivelésügyi ministerium fent emiitett rendelkezése. Kívánatos, hogy e rendelkezés végrehajtásában ne csak a gazdasági felügyelők és köz birtokosságok, de a helyi élet összes vezetésére hivatott tényezői is közremunkáljanak. A dolog természetesen nem fog rögtönös eredményeket fölmutathatni. Századok mulasztását nem lehet egyszerre pótolni és igy a közlegelők kimerült talaja, elsilányodott növényzete, általánosan elhanyagolt kezelése sem fog egykettőre ideálissá változui. De bizonyos, hogyha éven kint csak egynéhány közlegelő kerül egy egy vármegyében gondosan ve zetett és ellenőrzött javítás és kezelés alá, néhány év alatt nagyot javul gazdasági életünk mérlege. Hiszen a két három millió hold nyi legelőknek csak becsületesebb kezelése is mindjárt husz harmincz millió koronával gyarapíthatja a gaz dasági hasznot. Az pedig sokszorosára rug ennek az összegnek, amit a legelők jókarba hozatala, vagy pótlása az állatok számának és értékének gyarapításával eredményezhet. Érdemes tehát ezzel a dologgal ko molyan foglalkozni és alig szerezhet magának bárki is nagyobb érdemet községénél szemben annál, mint a ki értelmes gazdaember létére odahat, hogy a közlegelők megjavításának és helyes kezelésének gondos és aprólékos munkája mentől előbb megin dúljon. Annál inkább meg kell és meglehet ezt tenni, mert ahol ez a munka túlságos nagy költséggel járna — az állam méltányos segítsége is igénybe vehető. Természetesen a gazdasági felügyelőknek lesz a gondja, hogy nz állam csak érdemes munkát támogasson, de az ilyen munka aztán meg is kapja a támogatást. Ha statisztikát -vezetnének az egyes községekben mutatkozó békétlenség, sőt számos kivándorlási eset okairól is, az a statisztika elég nagy számokkal utalna arra, hogy hány ember gazdasági existenciája- ment tönkre azzal, hogy marhája kiszorult a közlegelőről, vagy semmiképen sem tudott legelő területhez jufni. Igen sok községben valóságos harc folyik a legelőért. Mind ez pedig nagyon természetes. A legszegényebb ember is tudja és látja, hogy egy egy állat felnevelése, vagy pláne az állattenyésztés minden éven biztos és bő hasznot ád. Tehát mindenki igyekszik e&y egy állatot tartani, de ez az igye kezete meghiúsul, ha nincs olyan legelöterüleí, amelyen az év hét-nyolc enyhébb hónapján az állat eléljen és növekedhessék. A szociális béke barátainak szempontjából tehát igen fontos tényezők a közlegelök. Közgaz dasági tudósaink pedig azt mondják, hogy a nagy export, képességű, tehát igazán nagy világpiaci jelentőségű állattenyésztés számtalan jövedelmező .iparágnak az erős alapja és e szerint sokszorosan hat az ország gazdasági gyarapodására. Mivel pedig a népies tenyésztés javarészben a közlegelökre támaszkodik, minden megjavuló vagy megszerzett legelő terület egy egy lépést jelent állattenyésztésünk hasznos fejlődésére nézve. Okosnak és helyesnek kell te hát elismernünk az uj földmivelés ügyi miniszter szóban lévő intézkedését, melyben nemcsak praktikus közgazdasági érzék nyilatkozik meg, hanem meleg érzés is falusi földmivelő népünk gazdasági boldogulása iránt. Örömmel konstatáljuk, hogy nem csalódtunk abbeli reményünkben, hogy a tavaszi sziniévadunknak szép sikert jósoltunk. A lefolyt színházi hét újra beigazolta azon állításunkat, hogy közönségünk egy ambiciózus, törekvő és hivatásának tudatában levő színtársulatot nemcsak méltányolni, de a kellő pártfogásban is részesiti. Közönségünk nemcsak a premierek, hanem a reprizek iránt is érdeklődést tanúsít, fényesen igazolja ezt azon körülmény, hogy az egész héten nemcsak telt, de táblás házak előtt folytak le az előadások. Dicséret illeti meg az előadások rendezését, amennyiben ugy a premierek, ugyszinte a reprizek preciz, összevágó, sőt mondhatni mintaszerű elő adásban lesznek előadva. Ezek a preciz ós összevágó előadások, kitűnő összhangu zeölelte a vállát. Zöld lombok alatt, zöldes fényben ujja kialakult a csodás, idilli kép. —- Látod ez is faj ; több gyötrelmet okoz, mint édességet. Más lány büszkén, boldogan várja a választottját; — nekem óhajtoznom, s félnem, reszketnem kell, ha jön. Mindig arra gondolok, hogy magamra tudom e kapkodni a ruhámat a szorgos munka után ? Nem leszek-e olyan, mint akit megtépászott a zivatar? S még jó, ha az egyetlen felvehető ruhám tiszta ; de ha éppen szárad a mosás után ? . . . Hogy áll jak elébe az ilyen folt hátán folttal, amelyben gyomlálok, fát fürészelek ; vagy siká löm a padlót ?. . . A kis- és nagykőporu baiak unokája ennyi hiúságot megengedhet magának. Nem ? — Természetesen. De te nagy művész vagy, édes, aki sohase jössz zavarba, azzal az egy ruhával is szalonképes vagy mindig. Aztán Takács olyan szerelmes szernmei néz rád, hogy aranyosnak, ragyogónak látja rajtad még a legegyszerűbb perkált is. —• Hiszen ha a világnak is az Ő édes szeme volna. De a világ tisztán, hibátlanul lát, akár a gonosz lelkiismeret. Épp az gyötör, hogy mit vegyek magamra a majálison ? Mert ott jelen lesz a világ is, teljesen fölöslegesen bár. Ebben a százszor ki mosott, csak szobai árnyhoz illő ruhában nem mehetek. Pénzünk pedig nincs, hogy ujat vásároljak. Hitel ? Az már évek óta nincs a kis- és nagykőporubaiaknak. Töröm, zúzom a fejem, de hiába . . . Mit tegyek, mondd ? — Valamelyik nagynénit, vagy nagybácsit kéne megkörnyékezned. Lehetetlen, hogy süket fülekre találj. — Ez a forrás kiapadt teljesen. Ki apasztották az öregek. — Ha magad mennél a boltba, a jövő reményében, nem hiszem, hogy udvariatlan lenne Grünfeld ur, amikor különben is olyan nyájas, mosolygó. — Egyszer megkisérlettem. A nyájas, mosolygó ember megalázott. Nagyon mele gen nézett rám és szorongatta a kezem. Azt hitte, hogy egy öltözet ruháért, egy kis csipkéért visszamosolygok. De tudod mit, te nagy segítségemre lehetnél, ha akarnál. — A legnagyobb szívességgel, csak tudjam, hogyan. — Van anyámnak egy diszes öltözete, a régi időkből. Ügy őrzi, akár a szeme világát. Nagyritkán ezt ölti fel, ha ünnepiesebb kimenője akad, mert ezen kivül neki sincs több ruhája. Nem baj, hogy nem divatos : a drága kelme kárpótolja a módit. Tudod, mit gondoltam ? Ellopom. Te ügyes varrónő vagy, s ketten majd csinálunk belőle valamit. Aztán, ha látja, hogy jól sikerült a dolog :

\belenyugszik a változhatatlanba, s én mehetek a majálisra. Jó ? Meg se várta a választ, már rohant, mint az őz. A Murilló-kép pillanatig csonka maradt. Kevés vártatva már nagy találgatások, furfangos számitások szintere lett a lombok alja. Annus fürgén dolgozott az alióval : vágta, bontotta, tépte, szabta a diszes ócskaságot, amelyen kincset ért az aranynyal áttört zsinórzat, az ismeretlen ékköves gombok sokasága. Az olló, mint valamely kárörvendő démon, fürgén, kacagva futkosott a drága szövetben, falta, emésztette a kissé megfakult büszke selymet. Vágta, tépte, bontotta a-kis- és nagykőporubaiak fényes

x ftlm, t, azt a ragyogó illúziót, amely egykor az aranyos zsinórzathoz tapadt. — Meglátod, olyan leszel benne, mint egy tündérkisasszony. Ilyen selymet nem is gyártanak mostanság. Ha Takács eddig el nem vesztette a lelkét : most rabod lesz halálig. Egész nap tartott a lázas munka. Ugy elmerültek a szabásban, fércelésben, hogy meg se hallották az ütemes kürtszót. Pedig két izben is felcsendült. Hiába : Annusnak eszébe se jutott, hogy pillanatra fölfusson a fára. Boldog volt, hogy másnak a boldogságán szövögethetett, munkálhatott. Titkolódzásuk akkora volt, hogy még az Annus mamáját sem akarták beleavatni a dologba, pedig a jó asszony sok mindenhez értett, s ha egyébbel nem is: fontos tanácscsal látta volna el őket, esetleges tévedésüket pedig könnyűszerrel kijavította volna. Azt akarták, hogy kész ruhával lep jék meg a világot. Estefelé aztán elérkezett a próba ideje. Pistike dobogó szívvel vetkőzött, hogy magára Öltse buzgó fáradságuk eredményét. De, hajh, a gyakorlatlan kéz olyan szűkre szabott mindent, hogy egy csitri lánykára sem ment volna fel. És javítani, segíteni a világért sem lehetett : a sok drága selyem ott hevert felaprózva a földön. Most már nem volt sem régi divatú, sem modern szabású öltözet. Annus rózsás arcát elhagyta a pirosság. Tudta, hogy ő a hibás, s hogy hibáját nem teheti jóvá semmivel. Ez lehangolta. Egyebet nem tudott tenni: rágta, rágta a körmét, s hallgatott. Pistike leroskadt a padra, s nézett mereven a kis és nagykőporubaiak utolsó kincsére. Hogy megsemmisült ez is. Akár csak ez a nagy, hatalmas kastély. Halkan, önkéntelenül felsóhajtott: — Szegény majális 1 Szegény Takács