Pápai Közlöny – XIX. évfolyam – 1909.

1909-02-28 / 9. szám

biztosítási összeget fizetve, a biztosító társaságok elvisznek 4400 koronát. Minthogy a haladás utján levő váró soknak, nemcsak vizvezetékük, de építkezési szabályrendeletük is van, melyben a gyúlékony anyagi a való építkezés el van tiltva, azonfelül ren dezett tüzőrséggel is bírnak, a beállható veszély évről évre csökkenni fog. Nálunk 10 évi statisztikai adatot véve, egy évre nem esik 4000 koronánál nagyobb kár s mégis ezzel szemben 44000 koronát fizet ki a város lakossága. Ámbár nem kicsiny lem azt a kockázatot, amit a társaságok vállalnak, de egy fejlettebb városnál a kifizetett tűzkárok még sem állanak arányban a biztosítási dijak összegével. Nézetem szerint azok a városok, melyek vízvezetékkel, rendezett tűzoltósággal és házaik legalább 2/s részben tűzmentes anyaggal vannak fedve, kölcsönös biztosításra szövetkezhetnének azzal a megszori tással, hogy mindazon tárgyak, épü letek, gyárak, melyek tűzveszélyesek, avagy kis helyen nagy értékek fekszenek, azok viszonlbiztositandók. Hiszem, hogy ily kölcsönös biztosítás mellett a városok oly erőforráshoz jutnának, melyekből meríthetnék az egyéb fontos és szükséges kiadásaikhoz a fedezetet. Gondoskodni kell tehát a városoknak a kötelező tüzkárhiztösitásról. Ez idő: szerint problematikus ugyan ezen kérdés, mert -kötelező szabályrendeletet a városok nem alkothatnak a tüzkárbiztositásra, de ha a magas kormányt a városok meggyőzik, hogy a városoknak eme errőforrásra feltétlenül szükségük van és nem jár azzal a veszteséggel, mely bőséges fedezetet ne nyerne a bizto sitási dijakból, ugy remélhető, hogy a városok helyzete javulni fog. De meg kell győzni a magas kormányt arról is, hogy inkább a városok kul túra-terjesztő törekvései istápolandók, mint az egyes biztosító intézetek, csak azért, hogy egyeseknek, síne cura állásokat nyújthassanak. A városi törvény megalkotásánál oda kell hatni, hogy azok a városok, ahol az előfeltételek meg vannak, azok kötelesek is legyenek ily vállalatok létesítésére, vagy egyéb, pl. takarékpénztárak felállítására stb. Mert ha meggondoljuk, hogy egyesek kezébe részvényeik után mily tetemes jövedelem folyik be, s maguk az iutézetek mily nagy össze get fordítanak tiszta nyereségükből tartalék alapjuk öregbítésére, ugy nem közömbös az, hogy ezt az öszszeget nem lehetne-e a város mint erkölcsi testület javára megszerezni egy városi takarékpénztár felállitá sával, mely által az összlakosság vállairól vétetnék le az a teher, mely ujabb és ujabb intézmények létesítésével járna. Városunk jó nyomon halad. Létesítette a vízvezetéket, a villanyvilágítást pedig városi kezelésben tartja, melyekből szép jöve delmet, tud felmutatni. Most készül felállítani a közvágóhidat jéggyárral kapcsolatban, mely amellett hogy a közegészségügyet fogja nagyobb mértékben emelni, még némi jövedelemmel is kecsegtet. Ennek megalkotása után a csatornázás és egy közkórház emelése fog e'őtérbe nyomulni, melyekhez anyagi ereje a városnak csak ugy lesz, ha minden jövedelmi forrást megnyithatunk, avagy az állam részéről meg felelő támogatásban részesülünk. Elhibázott dolognak tartom azt is, ha egy város mindent egyszerre akarna megvalósítani, mert kimeríti anyagi erejét, mely után csak a pangás állhat be, ami sokkal veszélyesebb a lassú, de fokozatos, céltudatos haladásnál. Az életben megállás nincs és ha a jelen szükségleteink megvalósításával járó költségeket egyszerre a lakosság nyakába zuditjuk, ugy a holnap előállható szükségletünk kielégítésére alkalmas intézmény megvalósítására már senki sem kapható, bármily égető legyen is az. A céltudatos és okszerű haladás megköveteli még azt is, hogy azok az intézmények költségei, melyek egy város életében maradandók és több generáció érdekeit vannak hivatva szolgálni, hosszúlejáratú amortisatios kölcsönnel fedeztessenek és csak azon intézmények költségeit viselje egészében a mai nemzédék, melyek rövid életűek. Ezen elvek mellett a lakosság nem veszíti el a haladás iránti nemes törekvését és készséggel hozza meg áldozatát csak lásson oly eredményt, amely egyúttal nem teszi képtelenné a további teherviselésre. Pénzintézeti közgyűlések. Városunk két pénzintézete tartotta a mult hét folyamán évi rendes közgyűlését melynek lefolyását adjuk a következőkben : A Pápai Öns.-egyesület közgyűlése. Városunknak ezen népszerű és közkedvelt pénzintézete f. hó 21-én délután 3 órakor tartotta VI. évi rendes közgyűlését, intézeti helyiségében, amelyen Harmos Zola kocsi szelentyüjét ós kikiáltott a kocsisra: — Rossz útra hajt ! Azt mondtam : Jermyn-Street ! — Ali right ! — mormogta a kocsis, mialatt jitját nyugodtan folytatta. Philip Drake ismét megnyitotta a szélén ty üt : — Nem hallotta, mit mondtam ? Jermyn Street ! Nézzen utána, hogy . . . Még mielőtt befejezhette volna, lezáródott a szelentyü és őrült vágtatással rohantak a lejtőn lefelé. Philip türelme végképp kimerült. Ki hajolt a kocsi ablakán és ugy ordított : — Stop ! Yon damned fool ! Stop ! Ha meg nem áll mindjárt . . . Az ablak eiős robajjal csukódott be és csak az utolsó pillanatban sikerült Philipnek visszavonulni, különben a fejét koc káztatta volna. Eközben az égő szivar ki esett a szájából és a szikraeső megperzselte füleit. Vad ordítással tépte fel újra a kocsi szelentyüjét, mely szintoly hirtelen visszacsapódott. Még egy kísérletet tett vele. — Mért nem állsz meg, ha mondom te részeg gazember ? ! Egy ostorcsapás érte a kezét, majd pedig a kalapját, mire a szelentyü ismét becsukódott. Philip rémülettel rogyott visszü ülésébe. Mi történik vele? Mit jelentsen ez az őrült hajsza *? A kocsis vagy részeg, vagy őrült lehet? Kétségbeesésében már a halál torkában érezte magát... Hirtelen egy kanyarulathoz értek, olyan gyors, veszélyes ívben, hogy Philip a zárt ablakhoz ütődött . . . aztán hajrá ! tovább, sebes, őrült vágtatással. Az utczai lámpák mint tüzes pillangók repültek el mellettük, egyik kanyarulattól a másikhoz értek, anélkül, hogy a szédületes hajtás csak egy pillanatra is lassabbodott volna. Hirtelen egy kiáltás hallatszott az utcán ; a rendőr kísérletet tett, hogy a vágtató fogatot feltartóztassa. Philip megkönnyebbülten lélekzett föl. De csakhamar csalódott is. A kocsis durva, rekedt gunykaczajjal fogadta a rendőr meddő kísérletét és még jobban ostorozta lovait a rohanásra. A rendőr utánuk iramlott, de messze elmaradt mögöttük. Philip Drake nem volt gyáva férfi és most, mikor a kocsiba zárva, egészen a kocsis hatalmába került, nyugalmát megőrizve, higgadtan elmélkedett komoly helyzete felett. Mindenekelőtt felmerült előtte a kérdés : milyen tájékon járhatnak most ? Amennyire megállapíthatta, a Maidé-Valen voltak és éppen St.-John Wood felé közeledtek ; újra felhangzott egy másik rendőr kiáltása és a vágtatás ismét gyorsabb lett. Philip ereiben megfagyott a vér ; a hírhedt Lisson Grove tájára jutottak ; feltámadt emlékében a tömérdek felderítetlen gyilkosság, mely e piszkos, sötét utczában oly gyakran elkövettetett. Ez lesz tehát az ő sorsa is. Kétségbeesetten összeszorított Öklével csapott az ablaktáblára, melv ellentállt, mert rendkívül erős üvegből készült. Azután szemrehányásaival gyötörte magát: miért nem kozta magával, szokása ellenére, a revolverét ? Félelme daczára elhagyták Lisson Grovet, anélkül, hogy bármi történt volna és szinte megnyugodott, mikor a barátságosabb Beker-Streetbe jutottak. Hátha az egész csak ostoba, rossz tréfa, melylyel valamelyik barátja ijesztgetni akarta, AZ őrült hajsza lassanként mérséklődött, midőn a Bond Streetre értek ; . . . most befordulnak a Piccadilly sarkán és Philip könnyebbült sóhajjal észlelte, hogy végre a Jermyn-Streetbe jutottak. A háza előtt megállottak ... a biztosítási ablak felhúzódott és Philip félholtan szállott ki a kocsiból. A kocsis is leszállott a bakról és igazgatta a ló kantárszárát. Magasra termett, hatalmas alak volt, sötét, okos szemekkel, erélyes, durva, kissé czinikusan mosolygó ajkakkal. Olyan higgadtan, szinte fagyos nyugodtsággal állott Philip előtt, mintha tiem is hurczolta volna meg az egész nagy városban. Philip pedig egy pillanatig se kételkedett a kocsis őrültségében, azért is jónak látta szép szóval tartani. Feléje közeledett, vállára tette a kezét és barátságosan igy szólott hozzá : — Hallod-e, jó barátom, te ugyancsak megtréfáltál ; de elnézem, megbocsátom, sőt még egy aranyat is adok, ha bevallód, ki biztatott fel erre a hitvány komédiára ? A kocsis elfogadta és nyugodtan zsebrevágta az aranyat. Azután merően szembe nézett Philippel és félig siró, félig kaczagó, kissé remegő hangon igy szólott : — A jövőben, ha feleségemet az erkélyen megcsókolod, legyen rá gondod, hogy én alulról,. — a kertből, — ne láthassam . ..