Pápai Közlöny – XIX. évfolyam – 1909.

1909-02-21 / 8. szám

ben valő átengedése, de ezzel meg az a baj, hogy a gazdag községek aránytalanabbul többet kapnának belőle, mint a szegény községek, holott épen fordítva van a segítségre szükségük. Szóval a hozzájárulást egyenlően megállapítani nem lehet és csak a legégetőbb bajokat lehet orvosolni, a legnagyobb terheken lehet könynyiteni. A jelentés azt kéri, hogy a városok és községek az általuk besze dett összes állami adók egy—öt százalékát kapják meg és pedig ugy, hogy azt maguk vonhassák le és megtartsák. A kormány állapítaná meg tiz évenként, hogy mely város hány százalékot kap és a törvényhozás hagyná helyben. A kormány álláspontja e dolog ban az, hogy a városok háztartási céljaira évenként mintegy hat millió koronát akar átengedni, ezenkivtil beleegyezik abba is, hogy a városok nak a fogyasztási adókban való részesedése fenntartassék. A költségvetésbe fölvett két milliót a kormány állandó termeltetésnek tekinti, azon kivül átengedi az egyenes adók egy százalékának megfelelő két milliót pedig az uj adótörvények életbelép tetésekor. Addig is a belügyminiszter, tanulmányokat fog folytatni annak megállapítására, hogy a hat millió évi hozzájárulást a támogatásra szo ruló városok közt hogyan kell felosztani. A városi üzemek házi kezelésbe vételére vonatkozólag a jelentés törvényhozási intézkedést kér, amelynek erejénél fogva a kormány befolyása, ellenőrzése és irányítása biztosittas sék, mert a városi közgyűlések ter* ineiben nagyon sok magán érdek és jogosulatlan befolyás érvényesül. Igy aztán azok a jövedelmek, amelyek voltaképen a közösséget i'letnék meg, magánvállalkozóknak szolgáltatnak jö vedelmeket. A városokat reá kell vezetni arra, hogy modernebb, mozgé konyább és elevenebb gazdasági életet éljenek. Ekkor nem fognak mindent az állam anyagi támogatásától várni. És a jelentés miután a világítási és a helyi közlekedési üzemeket meg említette, áttér a községi takarék pénztárak szervezésére. A kormány ebbe is beleegyezik és esetről esetre előfogja mozdítani az erre irányuló törekvéseket, csak a törvényhozás adjon rá impulzust. A városi ingatlanokat jobban ki kell használni, esetleg parcellázni keU a földeket is eladni, vagy bérbeadni, vagy bérbeadni, továbbá az állami javak fizessenek városi pótadót, meg kell adózlatni a beltelkek értékemel kedését, külön városi adókat kell engedélyezni és a gyógyszertárak en gedélyezése jövőre ne egyeseknek szánt ajándék legyen, hanem gazdagodjék belőle a város. Végül : városrendezési alapokat kell létesíteni, amelyből közmüveket állítsanak löl. — 1909. febr. 15. — Városunk mindnégy kerületében hétfőn volt a városi képviselők választása. A választás egy-két kerületben igen heves küzdelemmel folyt, de azért az egész választás zavartalanul folyt le. Az I. és IV. kerületben a választók nagyrészt egy listával szavaztak, szintúgy a II. és III. kerületben. A II.-ik kerületben mintegy 50 különféle lista lett leadva. A III. kerületben két féle lista forgott. Az egyik kizárólagosan katholikus jellegű volt, a második a hivatalos lista volt, mely győzött is. A régi képviselők közül a II. kerületben többen kiestek és mintegy 4 uj tag került a képviselőtestületbe. AIV. kerületben a régi kabátos képviselők lettek kibuktatva. Az egyes kerületekben lefolyt választásról a következőkben számolunk be : I. kerület. A választás a városháza nagytermében foly le Jáköi Géza választási elnök vezetése alatt. Bizalmi férfiak : Bottka Jenő, Herinann János, Bőhm Samu és Wittmann Ignácz. A jkvet Wohlmuth Lajos városi irnok vezette. Személyazonossági tanuk a város részéről Baranyay Zsigmond és Csoknyay Károly. A szavazók nagy része már a délelőtti órákban leadták szavazatukat és nagyrészt egy listára. Beadatott 206 szavazat. Az elnök délután 4 órai záróra után a következő eredményt hirdette ki : Rendes tagok : Baranyay Zsigmond, (205), Harmos Zoltán (206), Herz Dávid (203), dr. tíoffner Sándor (202). Kohn József (203), Koréin Vilmos (204), Krausz József N. (202), Lázár Ádám (202), Mátz József (198), Wittmann Ignácz (206), Schvvartz Vilmos (201). Póttagok : Kohn M. Mihály (186), dr. Fehér Dezső (144), Schlesinger Sándor (92), Braunstein Márkusz (45), Danasi György (10), Puchinger István (10), Mike Béla (10), Keresztes Gábor (2). II. kerület. A választás a Sör-utcában levő állami ovoda helyiségében ejtetett meg dr. Csoknyay János választási megbízott elnöklete alatt. Bizalmi férfiak : Marton Antal, Ács Ferencz, Keresztes István, és Molnár István. A jkvet Kertész József városi vhjtó vezette. Személyazonossági tanuk a város részéről Szeleczky Ferencz és Fábián Gyula. Ezen kerületben a választók a legnagyobb aktust fejtették ki. Egész napon át folyt a korteskedés és a választás színhelyén tömegesen csoportosultak a pártok. Az egész kerület lett mozgósítva úgyannyira, hogy zárórakor 376 szavazat lett leadva'. A választás eredményét az elnök éjfélkor hirdette ki a következőkben : tíaa ezomon selyemálcával, hangtalanul, lelkemet vesztve rohanok karjaidba ..." Ez a levél már fellázította Dömötörnét. Kétszeresen aggódott, mert a leírás teljesen talált az ura ízléséhez. Az ismeretlen asszony is magas és fehér volt, mint eddig minden nő, akiken a férje tekintete megakadt. Éppen, mint ő is. S ez a titok zatosság, ez a hosszú vágyódás ! Itt már nagy a veszély. Egy következő levél már dátumot is ír és helyet is jelöl. Ugy látszik, az ura belemegy mindenbe. Szépen visszahajtogatta a levelet, be zárta a fiókot és gondolkodni kezdett. A helyet és az időt jól megjegyezte : Wien, hotel B . . kedden este hét óra. 8 amikor a művész ur néhány nap múlva nagyon közömbös hangon jelentette neki, hogy el kell utaznia, nem árulta el ugyan magát, de akkor már tudta, hogy valamit tennie kell, ha nem akarja, hogy megszakadjon a szive. A hotel B ..első emelet, hatodik számú szobájában este hat óra után már türelmetlenül nézte órája mutatóját Dömötör László. Előzőleg a portásnak azt mondta. — Ma este hét órakor a nővérem jön hozzám. Fontos megbeszélni valónk van, ha kívüle valaki keresne, amit ugyan nem hiszek, mondja, hogy nem vagyok idehaza. És egy tízkoronás aranyat csúsztatott a portás kezébe. Hét óra előtt néhány perczczel csakugyan jött egy magas, elegáns asszony, aki Dömötör László urat kereste. Annak is volt a portással beszélni valója : — Ha bárki keresné Dömötör urat mondja meg, hogy ma már senkit se fogad, mert egy hölgy látogatója van. Érti kérem, szóról szóra ezt mondja. Ez két darab tizkoronást csúsztatott a portás kezébe. A portás mélyen meghajolt, az elegáns asszony pedig a szőnyeges folyosóból nyíló hatos számú, virággal díszített szobába lépett be, ahol mögötte hirtelen bezárult — előbb az ajtó, aztán a két íérfikar. Az asszony szinte hevesen bontakozott ki a férfi karjaiból és izgatottan rángatta le a keztyüit. Dömötör kezébe vette a felszabadult kis kezet, de amint rá ekarja tapasztani ajakát, tekintete megakad a nő jegygyűrűjén. — A jegygyűrűjét ugyan otthon hagyhatta volna, — gondolta magában. A selyemálarcz alatt elfehéredik az aszszony, mikor észretér ő is, hogy jegygyűrűjét az ujján felejtette. De aztán elszántán húzza le és adja a férfiúnak, szinte kínálva, hogy olvassa el a belevésett nevet. Dömötör, amikor elolvassa : Lnczi 1890 május 5., azt hitte, összeesik körülötte a világ. Megnézi az ablakot: csakugyan a felesége. Nagyot nyel, aztán látja, hogy csapdába került amiből bármi módon, de ki kell vágnia magát, egy ötlettől megkapatva visz szahuzza a gyűrűt felesége ujjára és már szeretetreméltó jőkedwel, a világfi biztonságával szólt:— Ezt ne bántsuk. ez szent ! Hanem szép ismeretlen asszonyom tessék csak végigjátszani a komédiát. Én nagyon jól tudtam, kivel levelezem, s biztosra vettem, hogy fel is jön a kettőnk rendez vousjára. Gondolhatja, mei nyi titkos, vidám órám volt amiatt, hogy belementem a maga tréfájába és felelgettem. Csak azt nem tudtam, kivel íratta le mindig a gondolatait. Hanem azt neheztelem, hogy a rendez-vous-n előbb elárulta magát, semmint ez illett volna. Az egymást bolonditó, bűntelen bűnnek varázsával igy adósom maradt, szép asszonyom. Az asszony ámulva hallgatta, hogy menyire merészen hazudik az ura. Sírni tudott volna ugy fájt a lelke. Szerette volna szemébe vágni az igazságot. De megint csak az esze, a higgadtsága győzött, míg keresztül villámlott agyán : tehát azt hiszi már most, hogy én irtani neki. Hadd higj'je. A veszély pillanatnyilag elmúlt. Jókedvet erőitett magára s néhány vidám napot töltöttek ott együtt. Azt azonban elhatározta, hogy az urára ezentúl még jobban vigyáz. De nem is kellett olyan nagyon vigyáznia. Az a „magasrangu, előkelő aszszony", akit pontban hót órakor azzal utasított el a portás, híven az utasításhoz, hogy Dömötör ur ma már senkit se fogad, mert egy hölgy-látogatója van volt annyira büszke, hogy többé nem veszélyeztette inkognióját. Dömötör pedig bizalmatlankodni kezdett a levelező asszonyok iránt-s óvatosan tért ki minden finom felhívás elől. És sohase tudta meg, hogy azokat a forró hangú leveleket nem a felesége irta.