Pápai Közlöny – XIX. évfolyam – 1909.

1909-11-21 / 47. szám

TT "T" -rr* ­1- JU J.W J — Erzsébet királyné emlékezete. Az egész ország minden évben a legnagyobb kegyelettel üli meg november 19. napját: Erzsébet királynénk napját. A nemzetnek az egyéniségébe, szivébe egészen beleillesz­kedett ezen melegszivü nagyasszonynak az emléke. És Erzsébet királynőnknek a lelke a magyarságé volt, feléje fordult szereteté­vel, örült az örömén és busulni tudott a bánatán. November tizenkilencedike Erzsébet napja: nekünk Erzsébet királyné napja, mi­kor vele foglalkozunk, amikor meggyujtjuk az örök mécset az emléke fölött és amikor szeretelünk, hálánk, emlékezésünk az övé. Városunk is mélíó kegyelettel ülte meg ezen napot. A templomokban istentisztelet lett tartva, az előadások az összes taninté zetekben szüneteltek és egyes tanintézetek­ben gyászünnepély lett tartva. — Városi közgyűlés. Pápa város képviselőtestülete holnap délután 3 órakor közgyűlést tart. Az állandó választmány szerdán délután tartott ülésében készítette elő a közgyűlés tárgysorozatát. Az állandó választmány ülésén elhangzott viták után ítélve a közgyűlés elé nagy érdeklődéssel tekintünk. — Személyi hírek. Antal Gábor ref. püspök a mult hét folyamán, kedden és szerdán, Czike Lajos főiskolai gondnok pe­dig az egész hét folyamán a helybeli ref. tanintézetek látogatása céljából városunk­ban időztek. — Huszárezredünk szemléje. Lázár Frigyes vezérőrnagy, lovassági felügyelő, huszárezredünk megszemlélése céljából hol­nap városunkba érkezik. — Kitüntetés. Mária Valéria kir. hercegnő, mint a magyar vöröskereszt leg­főbb védő asszonya, gróf Cseknics Endre országos egyesületi elnök előterjesztésére azokat a hölgyeket és urakat, a kik a ma gyar szent korona országainak vöröskereszt egylete érdekében már huzamosabb ideig lelkesedéssel fáradoztak és az egyesületi célok elősegítése körül kiváló érdemeket szereztek, sajátkezű aláírásával ellátott el­ismerő diszokirattal tüntette ki. Ilyen ki tüntetést kapott Körmendy Béla t. b. fő szolgabíró is, mint a Pápa városi vörös kereszt választmány titkára, ki ezen tisztét 1894 éviől fogva viseli. — Falkavadászat és vadászverseny Gicen. Mult számunkban már hirt adtunk arról, hogy Jankovich Bésán Endre gici ura­dalmában folyó hó 13 án — szombaton — fényesen sikerült falkavadászatot rendezett, melyen a házigazdán kívül gróf Esterházy Pál és huszárezredünk tisztikarából Tallián Andor ezredes, ezredparancsnok, Roller Ödön, Puska József századosok, Késmárky Béla, Sibrik Sándor, Mihályi Kálmán, Remete Aladár, Cséfalvy Géza főhadnagyok és Gaál Jenő hadnagy vettek részt. A fényesen si­került vadászat arra birta a házigazdát, hogy másnap vasárnap megismételték a vadászatot, melynek érdekességél emelte azon körülmény, hogy kifutó versennyel lelt .egybekötve, mely hez a dijakat a házigazda adományozta. Á nevezett vadásztársaság délelőtt 11 órakor kezdte meg a vadászatot. A masteri tisztet Jankovich Bésán Endre viselte, hundtsmann Sibrik Sándor főhadnagy volt. Mintegy 4000 méteres lovaglás után a hundtsmann eleresz­tette a társaságot, kik 600 méteres kifutóval óriási iramban igyekeztek a célhoz. Elsőnek érkezett a célhoz Koller Ödön százados, másodiknak Remete Aladár főhadnagy, harma­diknak Késmárky Béla főhadnagy. Az első dij egy remek arany bilikom volt, a társaság többi tagjai, kik a versenyben részt vettek emlékül a házigazdától egy ezüst lovagló botott kaptak. Szükségtelen talán felemlíte­nünk, hogy a vadászat után a házigazda az egész társaságot kastélyában ebédre vendé­gül látta, mely késő estig a legvidámabb hangulatban tartotta a társaságot. A társaság nagy része az esti vonattal érkezett vissza városunkba. — A járásbíróság köréből. Az igazságügyminiszter dr. Sült József z.-eger­szegi joggyakornokot, Sült József kir. taná­csos közjegyző fiát a helybeli járásbírósághoz jegyzővé kinevezte. — A rendőrség szaporitasa. Vár­megyénk alispánja leiratot intézett váro­sunk polgármesteréhez, melyben a rendőr­ség szaporítását elrendeli. Okot szolgálta­tott ezen leirat azzal, hogy a főispán leg­utóbbi itt időzése alatt a rendőrkapitányi hivatalnak, vizsgálata alkalmával azt a ta­pasztalatot tette, hogy a rendőrlegénység száma Pápa város kiterjedéséhez és népes­ségéhez irányítva csekély és a mostani lét­szám is nagyrészt el van vonva hivatásától. Felhívja a polgármestert, hogy az ügyet ter­jessze a képviselőtestület elé és a szapori tásról gondoskodjék, mert ellenesetben a város közbiztonsagának meg nem felelő álla­potáért a képviselőtestületet teszi felelőssé. A polgármester ez ügyet javaslattétel végeit kiadta a rendőrkapitánynak és ennek be­érkezése után tűzi ki napirendre. — A Jókai kör vasárnap, november 21 én este 5V 2 órakor saját helyiségében közgyűlést és házi-estélyt tart a következő műsorral: 1. Elnöki megnyitó Gyurátz Fe­renctől. 2. Titkári jelentés, előterjeszti dr. Körös Endre. 3. Pénztáros jelentése, elő­terjeszti Karcsay István. 4. Mihályi Magyar Ábránd, zongorán előadja dr. Fehér Dezsőné. 5. Mikszáth Kálmánról, irta és felolvassa dr. Kapossy Lucián. 6. Csipke rózsa, Sas Edétől, szavalja Bélák Rózsika. 7. Eltün nek . . . Költemény Incédi Lászlótól. Ze­néjét szerzé Szentgyörgyi Sándor. A szerző zongora kísérete mellett énekli: Fekete Magda. — Huszonötéves jubileum. Hermann Pál a helybeli m. kir. adóhivatal adótárnoka_ f. hó 20-án — tegnap — töltötte be állami szolgálatának 25-ik évfordulóját. Ez alkalom­ból az adóhivatal tisztikara és személyzete pénteken délután tisztelgett a jubiláns köz­szeretetben álló adótárnoknál és Arányi József ellenőr szép beszéd kíséretében üdvö­zölte őt. A jubiláns megható beszéd kísére­tében mondott köszönetet a megemlékezé­sért. A jubiláns egész szolgálatának nagy részét városunkban töltötte és rokonszenves, előzékeny modoránál fogva köztiszteletnek és közszeretetnek örvend. — Áthelyezés. Jeszenszky Antal j. számvevőnket és Kristóffy Kálmán baranya szentlőrinci számvevőt a m. kir. pénzügy­miniszter kölcsönösen áthelyezte. — Polgármesterek kongresszusa­A polgármesterek december hó 9 és 10 én Budapesten kongresszust tartanak, melynek egyik főtárgya a városok állami segélye lesz. A kongresszuson Mészáros Károly vá rosunk polgármestere is részt vesz. — Iparos ifjak mulatsága A pápai iparos ifjak önképző egylete — ma — este tartja meg a Griff-szálló nagytermében jó­tékonycélu Katalini táncmulatságát. Az érdek­lődés után itélve a mulatságnak szép sikert jósolunk. A zenét Füredi Kálmán teljes zene­kara szolgáltatja. — A Flórián-szobor á1 helyezése. A pápa—ugodi hitbízomány urodalmi igaz­gatósága átíratott intézett Pápa város taná­csához, melyben jelenti, hogy ezen szobor tulajdonosa Esterházy Pál gróf mostani he­lyéről eltávolítva a gyári ut uttestén a vár­kert nyugoti oldalán levő kijáró kapu és az ezzel szemközt álló u. n. szigetiház előtt elterülő s szépészeti szempontból egyébként is rendezési és tisztántartást igénylő terű i let részére hajlandó áthelyeztetni és ezzel i kéri a városi tanácsot, hogy a jelzett szo­bornak a megnevezett helyre urodalmi költ­ségen leendő áthelyezéséhez az engedélyt adja meg. A városi tanács a kérelemnek készséggel adott helyet és már irmsokára a Főtér és a Flórián-utca sarkán levő „Fló­rián szobor", melynek eltávolítását már évek­kel ezelőtt kérte a város, nevezett helyre az urodalom részéről át fog helyeztetni. — Köszönetnyilvánítások. Blau Jakabné kegyes volt az Izr. Fillér Egye­sület részére 10 koronát adományozni, mely nemesszivü adományért hálás köszönetét nyilvánítja Schischa Adolf. — Beck Miksa, bécsi kereskedő, szives volt a pápai izr. polgári fiúiskola szegénysorsu növendékei segélyezésére 20 koronát adományozni, a miért hálás köszönetét fejezi ki az igaz­gatóság. — A „Perutzgyári Alkalmazottak Önképzőköre" e hó 21 én, Vasárnap d. u. 5 órakor tartja előadó ülését a volt „Jókai Kör" helyiségében a következő műsorral : 1. „Hűség" Vörösmarty Mihálytól, szavalja: Takó Teréz. 2. Hegedű kettős, magyar stílben, szerzé: Gáty Zoltán. Előadják: I. hegedű : Gáty Feri. ÍI. hegedű: Gáty Zoltán. 3. „Hypnotizmus" Párjelenet, irta : Gabányi Árpád. Előadják : Szabó Róza és Fiechtner József. 4. Hazai gyógyfürdőink I. sorozat" című felolvasás az „Uránia Magy. Tud. Egylet" kölcsönképeivel. Helyárak : 1. hely nemtagoknak 40 fillér, II. hely — tagoknak 20 fillér. — Müvészestély. Lapunk mult heti számában már megemlékeztünk egy ritka élvezetet ígérő művészi hangversenyről, mely december hó 5 ikére van tervbe véve, mely alkalommal Wajditsch Sárika hárfa, Kovács Etelka zongora és Gerber Jenő hegedű mű­vész tartja a Grift szálloda nagytermében egyetlen hangversenyét, amely iránt már most nagy érdeklődés mutatkozik. Zene­kedvelő közönségünk előtt most mutatkoz­nak be első izben ezek a művészek, akik az ország nagyobb városaiban tartott hang­versenyeikkel mindenütt óriási sikert arattak. Gerber Jenő nemcsak mint hegedűművész, hanem mint zeneszerző és dalénekes is a jelesebbek közé tartozik, akiknek gyönyörű, fülbemászó zenéjü magyar dal?i az egész országban már régebben elterjedtek. Waj­ditsch Sári és Kovács Etelka játékáról pedig elég, ha egy fővárosi nagy zene­kapacitásunk egyetlen szóból álló kritikáját idézzük, aki játékukat a „tökéletes" jelzővel tüntette ki. Hangversenyjegyek Hajnóczky Árpád könyvkereskedésében előjegyezhetők. a jegyek ára: 4, 3., 2 és 1'50 kor. — Mezőgazdasági cselédek és munkások jutalmazása. A m. kir. föld­mivelésügyi miniszter . 1909. évre várme­gyénkből 6 oly gazdasági cselédnek, ki hűséges és példás viselkedése mellett huza­mosabb időt töltött egy munkaadónál illetve ugyanazon gazdaságban, valamint 5 olyan gazdasági munkásnak, ki megbízhatósága, szorgalma és józansága által munkástársai közt kivált, egyenként 100—100 korona jutalmat és elismerő oklevelet kíván ado­mányozni. A jutalmazásra érdemesek össze­írása most folyik a községekbe, az arra érdemesek ott jelentendők be. — Tánctanfolyam megnyitás. Merkl József elösmert tánctanító, ki a nyár folya­mán szakképzettségének fényes bizonyítékát adta, értesít bennünket, hogy f. hó 20-án a Fehérlő vendéglő egyik külön termében tánctanfolyamot nyit. Bővebbet a falragaszok. Ajánljuk őt a szülők és tánckedvelők figyel­mébe. -— Lopás. Wurm Géza nagygyimóti lauos kárára, Pákozdi József 5 korona kész­pénzt ellopott.

Next

/
Oldalképek
Tartalom