Pápai Közlöny – XIX. évfolyam – 1909.

1909-10-10 / 41. szám

Tiz év múlva rendelkezésünkre fog állani tehát a harminczezer korona szubventió, melyet a belügyminiszter fog engedélyezni és ennek kamatai. Rendelkezésünkre fog állani továbbá a subventiónak másik felerésze vagyis harmincezer korona, de ez nem számitható teljes értékében, mert ez csak 20 év múlva fog teljesen a város rendelkezése alatt állani. Ezen összeg abban az időben mikor a szinházat felépíteni akarjuk, vagyis tiz év múlva, a legpontosabb számítás szerint sem tehető többre huszonnégyezer K-nál. Rendelkezésünkre fog állani továbbá az a húszezer korona és ennek tiz évi kamatai, melyet a református hitközség a színház építési költségeire lefizetni hajlandó. Összesen tehát mintegy 80.000 korona volna azon összeg, melyet a város tiz év múlva a színház építésére felhasználhatna. A szinügyi bizottság javasolja továbbá, hogy a város tiz éven át vegyen be évenként ezen cimen háromezer K összeget költségvetésébe, mely a kamatokkal együtt mintegy 36.000 korona összeget tenne ki. Tegyük fel, hogy Pápa város képviselőtestülete meghozza még azt az áldozatot is, akkor is csak körülbelül 116.000 korona fog rendelkezésünkre állani. Kérdem, hogy ezen összeg elég lesz-e arra, hogy az uj színház számára megfelelő telket vásároljunk és arra még az uj szinházat is felépíthessük ? Feltéve, hogy Pápa város képviselőtestülete bőkezűségében kiapadhatatlan lesz és a színház számára átengedi még a szép jövedelmet hozó Vojta-féle telket is, azt kérdezzük, váljon ebben az esetben is elég lenne-e az a fennt emiitett összeg a színház felépítésére ? Erre mindenki azt fogja mondani, hogy ha a mai munkásviszonyokat vesszük tekintetbe, ez lehetetlen. Ha tehát ilyen körülmények Között, a különben szép tervet megvalósítani akarjuk nem marad más hátra, mint keresni kell a módokat, hogyan lehetne nekünk tiz év alatt legalább kétszázezer koronát összegyűjtenünk. Nézetünk szerint ugyanis ez a legkisebb összeg, melyre nekünk szükségünk lesz, ha szép és modern, a mai igényeknek minden tekintetben megfelelő szinházat akarunk majd felépíteni. A város képviselőtestülete vétkes könyelmüséget követne el, ha helytelen számítással, felületesen, körültekintés nélkül hozná meg ez ügyben fontos határozatát. Felvettük a kérdést, tisztázzuk az eszméket mert a kultuszminiszternek rendelete azt hisszük már rövid idő alatt beérkezik és akkor a képviselőtestületnek e kérdésben döntenie kell. Világítsuk meg az ügyet minden oldalról és foglalkozzunk vele komolyan. Akik a városnak és a ref. hitközségnek érdekeit szivükön viselik, szóljanak hozzá és tegyék meg észrevételeiket már most. * Szívesen adunk helyet lapunkban bármely irányú felszólalásnak, csak egyet kötünk ki, hogy ezek a felszólalások tárgyilagosak legyenek. takar ékü énztárához. Nem szándékom a váro3ok központi takarékpénztárának a létrehozása nllen akadályokat gördíteni, hisz én voltam az, ki a „Városok Lapjá"-nak hasábjain megpendítettem, hogy a városok hiteligényeiknek kielégítése céljából tömörüljenek s létesítsenek a maguk erejéből, a maguk felügyelete alatt egy pénzintézetet, | amely egyedül arra legyen hivatva, ; hogy a személyi és dologi kiadások levonása után nyereségre nem dolgozva, a városok pénzszükségletét elégítse ki. Azonban oly takarékpénztárt, melyet városaink ügye iránt oly melegen érdeklődő dr. Halász Lajos országgyűlési képviselő ur propagál, a városok hiteligényeinek kielégi í tésére még sem tarthatok alkalmas nak, — nem pedig azért, mivel egy pénzcsoport bevonásával a pénzintézet már ellöki lába alól azt az alapot, amelyre tulajdonképpen volna hivatva felépíteni a pénzintézetet, — nevezetesen, hogy olcsóbb péuzt szolgáltasson a többi pénzintézetnél. A kicsikének, ugy látszott, izlik a tej. Ehes lehetett szegényke. Murányiné nagy gyönyörűséggel szemlélte. Egyszerre valami nagy gondolat szállta meg az asszonykát: — Tudod mit ? — szólt az urához. — Úgyis régóta sóvárgunk gyerekért. No, nézd, mintha csak az ég küldte volna nekünk. Fo gadjuk örökbe. A férje hamar ráállt. No, legalább nem lesz több zsörtölődés, busulás, összekoczcanás amiatt, hogy nincs gyerek. — Jó, én nem bánom. Hát fogadjuk örökbe. Az asszonyka nyakába borult az urának, ugy ölelgette : — Jaj, milyen boldogak leszünk most már! Murányi Elek egészen neki vidult, hogy a feleségét ilyen boldognak látta. Most már maga is gyönyörködött a gyerekben. — igazán boldogság egy ilyen gyerek, — mondta jókedvűen. Együtt nézték, hogy eszik, hogy nevet, hogy nyújtogatja a kis kezét. Nagyszerű fiút fognak nevelni belőle. — Mérnök lesz, — mondta Murányi, — azoknak van most a legjobb dolguk. Az asszony másnak szánta : — Képviselő legyen. Abból miniszter is lehet. — No, az bizony nem lenne rossz, — hagyta helyben az ura. De most az a fődolog, hogy jóllakjék az a szegény, kis kiéhezett gyerek. Murányi kikiáltotta a szakácsnénak: — Hozzon még tejet. Az asszonyka azonban ugy vélekedett, hogy most már elég lesz. Nem kell a gyereket teletömni, mert megárt neki. — Inkább fektessük le. Az ilyen kis gyermeknek aludni kell. Agyat vetettek neki a székekre s körülsáncolták vánkosokkal, hogy le ne essék. Murányiné már egészen beleélte magát anyai szerepébe. Megcsókolta a kicsikét, s átnyújtotta az urának: — Csókold meg te is. És Murányi Elek is ugy érezte, mintha már igazán apa volna. Megcsókolta ő is a gyereket. Egész este a gyerekkel voltak elfoglalva. A vacsoránál csak a gyerekről folyt | a beszéd. Holnap vesznek neki kocsikát, rózsaszín selyem függönynyel, abban fog aludni. Aztán vesznek neki finom, patyolat ingecskéket, szép ruhácskákat, ahelyett az ócska rongy helyett, ami most rajta van. Nyáron kiviszik a zöldbe, jó ételekkel fog ják táplálni, hogy megerősödjék. A jövő nyáron már járni is fog. Murányiné minduntalan fölugrott a va csorától, s beszaladt a hálószobába megnézni, nem gurult-e le rögtönzött ágyáról a kicsike? Nyugtalanul, sietve elvégezték a vacso rát, s mindjárt visszamentek a kicsikéhez. Az olyan pompásan alszik, de Murányiné nak nincs nyugta, s ujabb parrikádokkal látják el a székekből vetett ágyat. A szoba leánynak most már a székeket is meg kell erősíteni különféle súlyos bútordarabokkal, hogy idébb, vagy odább ne csúszhassanak. — De ne idegeskedjél hát ugy — akarta csillapítani Murányi Elek a feleségét. Az ilyen szólitgatásra azonban még idegesebb lesz a fiatal asszony: — Ugyan, ne oktass engem mindig — pattant vissza. A szobaleány, aki ismerte már őnagysága idegességét, hizelegni akart neki, s minden kigondolható módon dicsérgette a kicsikét. Milyen okos, milyen szép 1 — Aztán tessék csak nézni, hogy hasonlít a nagyságos úrra. Hát nem szakasztott olyan ? Murányiné nevetett : — Az ám, csakugyan. No, annál jobb. Aközben a kicsike a nagy kászolódásra, ami körülte történt, meg a nagy világosságra, amihez bizonyosan nem volt hozzászokva, fölébredt, és sírni kezdett. A fiatal asszony ölébe vette, s próbálta elaltatni. Fel-alá szaladozott vele a szobában, de a gyerek csak még jobban sivalkodott. Az asszonyka türelmetlen lett, odaadta a szobaleánynak : Fogja, Julcsa. Most már annak kellett a gyereket liurczolni. Az dalolt neki, szólítgatta mindenféleképp, de a gyerek csak sivalkodott. — Csak a nevét tudnánk — sopánkodott a szobaleány. Találgatták : Pista, Laci, Gyuri. Aztán czifrább neveket : Jenő, Tibor, Elemér. A gyerek nem hallgatott rá. Nem ez egyik sem az igazi. — Elek, Elek, — próbálta most a szobaleány. S arra a gyerek, aki már talán belefáradt a sivalkodásba, elcsöndesedett. — Furcsa, — szólt Murányiné fejét billegetve — miért hívják éppen Eleknek ? S olyan különös pillantást vetett férl jére, hogy az boszusan fakadt ki;